A szívelégtelenség előfordulási gyakorisága világszerte növekszik, jelenleg a felnőtt lakosság 3%-át érinti. A betegségben várható magas halálozási arány kiemelten fontossá teszik ezt a kórképet.
Alaposan meglepődött egy buddhista alapítvány négy munkatársa, amikor az év elején egy korábban adományként átvett ágy fejrészében mintegy kétmillió baht, vagyis mintegy 11 milló forint összértékű készpénzt és értéktárgyat talált. A megtalálók jelentették a meglelt értékeket.
Nemcsak az egészségünkre, de a szexuális késztetésünkre is hatással van az, hogy mit eszünk. Manapság az a baj, hogy a szexuális problémákra sokkal több megoldás létezik, mint a nemi vágy serkentésére.
A kislányom kedvéért találtam ki ezt a változatot mert a hagyományos paradicsomos húsgombócot nem szereti. Ezt viszont imádja! Pici gombóckák, finoman fűszeres szószban, spagettivel! Isteni és gyorsan elkészíthető!
A londoni fellebbviteli tárgyaláson pert nyert szerdán J.K. Rowling, a Harry Potter-regények szerzője azokkal a sajtóorgánumokkal szemben, amelyek egyike több mint három éve teleobjektívvel, nagy távolságból és az ő beleegyezése nélkül fotót készített ma 5 éves, akkor 18 hónapos kisfiáról, a másik pedig közölte azt.
Napi egy-két kóla elfogyasztása ártalmatlannak tűnhet, azonban a legújabb kutatási eredmények alapján károsítja a csontokat. A folyamat nem minden részlete tisztázott, de a szakemberek biztosak abban, hogy a szénsavas üdítőitalok - leginkább a kóla - számos módon hat a csontokra.
Csuklásmentesítő műtétet végeznek egy brit férfin, mert már 15 hónapja csuklik egyhuzamban, ami lehetetlenné teszi munkavégzését, mivel énekes (és gitáros).
Sokan kedvelik az attraktív, szellemes, szorgalmas zsidó fiatalokat. Olyannyira, hogyha valaki Magyarországon felmérést készítene, számos félzsidó házasságot találna, ahol kiválóan megértik egymást a házasfelek, de máig se kaptak egyházi áldást a házasságukra. Miért?
A dohányzásról leszokott nőknél számos egészségügyi előny jelentkezik öt éven belül, de évtizedekig tarthat, míg légzőszervi károsodásuk helyrejön és csökken a tüdőrák kockázata - közölték amerikai kutatók.
Kártérítést ítélt meg a bíróság egy német férfinak, aki azért indított pert a Volvo autógyár ellen, mert 47-es méretű lábával képtelen volt használni a gázpedált.
Nem rózsás a helyzet a virágpiacon az Egyesült Államokban, még anyák napjára (amely ott május második vasárnapja) sem várható a szokásos keresletélénkülés.
Észrevetted már, hogy a legkisebbek nem mindig a szemedbe néznek, hanem inkább a fejed fölé? Érzékelik az energiamezőt, ami körbeveszi az embert. Szeretnéd Te is látni? És tudni, melyik szín mit jelent?
Ezentúl nem elég csupán a vonalaidra figyelni, ugyanis hiába vagy ideális testalkatú, belső szerveid attól még elhízhattak. Ezt nevezik belső hájnak - vagy zsigeri zsírnak -, és mindenkire egyaránt veszélyes.
Az otthonos eleganciájú Cafe Paradiso alkalmas helyszín üzleti ebédre, cégrendezvényre, baráti vacsorára, de akár egy éjszakába nyúló kártyapartira is.
A csillagjegyek befolyásolják személyiségünket, személyiségünk pedig ízlésünket. Most betekintést nyerhetünk abba, hogyan befolyásolja a lakberendezési ízlést a 12 állatövi jegy.
A vastagbéldaganatban szenvedő beteg nemétől függ, hogy egy és ugyanazon gén, az EGFR különböző mutációi növelik vagy csökkentik-e a páciens életkilátásait.
Amennyiben a mi világunktól és kultúránktól a legnagyobb mértékben különböző kerteket szeretnénk bemutatni, úgy a legalkalmasabbak erre a kelet-kínai Suzhou város kertjei.
A fenyőfélék akkor érzik jól magukat, ha gazdájuk figyelembe veszi fagy- és szárazságtűrésüket, és a talajigényüket. Az édenkert.hu szakértőjének tippjei az ügyes választáshoz.
Számos palota esik a turizmus áldozatává Indiában, ahol egymás után alakítják át a régi korok elitjének otthonait ötcsillagos szállodákká. Egyes fejedelmi épületekben a szállás akár 29 ezer rúpiától, azaz 115 ezer forinttól indul egy éjszakára.
Mivel nem sokan vagyunk tisztában a pápai dresszkóddal, a legtöbbünknek fel sem tűnik, hogy XVI. Benedek milyen merész az öltözködésében. A Time viszont kiszúrta.
A hét főbűn egyike az irigység. A sárga rém kísértése, mint valamiféle ragályos és cseppfertőzéssel terjedő veszedelmes kór, úgy söpör végig az emberiségen napról napra, és szedi áldozatait. Mert az irigység bűne kipusztíthatatlanul ível át a múltból a jelenbe, köt össze földrészeket, korokat és a föld valamennyi nemzetségét. Hiszen az irigység minden bűn ősgyökere, minden rossz okozója. Vérontás,…
Az asztmás betegségre jellemző légúti szűkület, gyulladás és túlérzékenység következtében gátolt levegőáramlást a beteg légszomjként érzékeli, légzése szaporábbá válik.
Menyasszony vagyok, ezért az utóbbi időben megsokasodtak a találgatások, miszerint biztosan babát várok. Én viszont rettenetesen félek a szüléstől. Nem az anyaságtól, a terhességtől, hanem a szüléstől magától!
Számos európai ország általános dohányzási tilalmat vezetett be a nyilvános helyiségekben, bárokban és kocsmákban, Németországban viszont groteszk a helyzet-közölte Dagmar Roth-Behrendt európai fogyasztóvédelmi szakértő.
A nagybőgőbe épített hifi állítólag nem csak szép, hanem igen jól is szól. Ez mondjuk el is várható egy 2,4 millió forintos készüléktől, ennyibe kerül ugyanis az SKDubs Gold. A lejátszó, az erősítők és hangsugárzók mind belekerültek a hangszerbe.
Sok pályakezdő fiatalnak teszik fel a kérdést állásinterjún, hogy vajon van-e lehetősége a START-kártya kiváltására? Megléte ugyanis az álláskereső és a foglalkoztató számára is előnyt jelent. Vajon miért?
A koszorúérbetegség megelőzésére érdemes naponta egy maréknyi diót vagy mandulát megenni, mert csökkenti a "rossz" koleszterin szintjét és ezzel lényegesen kisebb az esélye a szívinfarktusnak.
Az ünnepet középkori misekönyveink adventus, apparitio, inventio, victoria S. Michaelis váltakozó neveken tartják számon. Régi kalendáriumainkban: Szent Mihály jelenete.
A smink nem csak Bika havában kell, hogy ilyen kifinomult legyen, hanem főként május elseje után, amikor a nyári évkörre érünk. Ilyenkor megsokszorozódik a fény, és a más fényhatások miatt egészen más sminket érdemes választanunk, mint korábban.
Joy és Jack számára nem akkor kezdődnek a legkínosabb pillanatok, amikor egy átbulizott éjszaka után házastársakként ébrednek, hanem amikor a nagy szakítás közben megnyerik a jackpotot, és a családszerető bíró fél év „boldog” házasságra ítéli őket.
Brazil hangulatot idézett az Intercoiffure Hungary fodrászversenye: nem csoda, hiszen a győztes Rio de Janiero-ba utazhat, hogy a világ legjobb fiatal fodrászaival mérhesse össze tudását az Intercoiffure Mondial-on.
Egyre több részlet derül ki a kedd esti londoni lövöldözéssel összefüggésben, az ugyanakkor továbbra sem világos egészen, miért kezdett ámokfutásba a sztárügyvéd. A rendőrök arra gyanakodnak, hogy Mark Saunders öngyilkosságot akart elkövetni, pontosan az volt a célja, hogy a rendőrség mesterlövészei végezzenek vele.
A könnyűnek nemigen mondható írásbeli érettségik után, valamint az új pontszámítás miatt kiemelt jelentőssége lesz a szóbeli érettségiknek. A jó szereplés több tényezőtől is függ, de leginkább a vizsgadrukk legyőzése segíthet - állítja a Diáktanító.hu vezetője.
Ezen a héten cucckeresőnkben ingruhákat kerestünk, ám inkább hálóingeket és formátlan zsákruhákat találtunk. Azért volt közöttük néhány csinos darab is.
A Hold ma belép a Rák csillagjegybe, szextilben áll a Szaturnusszal és trigonban áll a Neptunusszal. Gyermekünk a mai napon örömmel vág bele új dolgokba, szívesen néz új kihívások elé.
A konzervatív gondolkodásúak boldogabbak, mint a liberális beállítottságúk - állítja egy amerikai kutatás. Ennek az az egyik oka, hogy előbbiek jobban tudják igazolni a társadalmi egyenlőtlenségeket.