2017. június 6. kedd

jún. 6
2:54
Izomerő- és izomtömegvesztés mozgásszervi műtétek után (WebBeteg)
Az egészséges felnőttek megfelelő táplálkozás és közepes fizikai aktivitás mellett évekig, sőt évtizedekig is képesek megőrizni az izomtömegüket és izomerejüket. Köszönhető ez annak az egyensúlyi folyamatnak, mely során a szervezet naponta lebontja és vissza is építi az izomszövetének egy részét (kb. 75 g).
jún. 6
5:24
Multiplex endokrin neoplázia (MEN-szindrómák) - Tünetek és kezelés (WebBeteg)
A multiplex endokrin neoplázia szindrómák különböző szerveket érintő, egy család több generációjában jelentkező (familiáris) betegség. Genetikailag úgynevezett autoszómális-domináns öröklődést mutató betegség, melynek hátterében génhibák állnak.
jún. 6
5:30
Elképesztő tettet hajtott végre egy hegymászó (Infostart)
A világon elsőként egyedül, biztosítás nélkül mászta meg a világ egyik legnehezebb sziklafalát, a kaliforniai Yosemite Nemzeti Parkban álló hírhedt El Capitan gránitmonolitot Alex Honnold amerikai hegymászó.
jún. 6
7:42
Vigyázzon, így ronthatja el a saját a nyaralását! (Infostart)
Nyáron jóval több az allergén anyag, mint a többi évszakban - hívta fel a figyelmet a Budai Irgalmasrendi Kórház osztályvezető főorvosa. Nékám Kristóf hangsúlyozta, az allergiásoknál úgynevezett keresztreakciók is felléphetnek. Ez azt jelenti, hogy aki a háziporra allergiás, nem kizárt, hogy például a tenger gyümölcseit tartalmazó ételekre máshogya
jún. 6
7:42
A pajzsmirigybetegségek szemészeti vonatkozásai (WebBeteg)
A pajzsmirigybetegségek a szervezet anyagcseréjére hatnak, s így igen szerteágazó a megfigyelhető tünetegyüttes. Jellegzetesek a strúma miatti szemészeti elváltozások, melyek nemcsak esztétikai problémát, hanem súlyos látásvesztést is okozhatnak.
jún. 6
8:42
6 idézet Sophia Lorentől a szépségről és a szexepilről (Femcafe)
Ha Sophia Loren mond valamit a szépségről vagy a női létről, azt érdemes meghallgatni, mert tudja, miről beszél.
jún. 6
8:54
Fizetnél nyaralás helyett tortúráért? Most kiderül, melyik nyaraló-típus vagy (Femcafe)
Két féle nyaraló ember létezik. A passzív nyaraló, aki valóban pihenni és kikapcsolódni megy és ott az aktív nyaraló, aki a nyaralás ideje alatt is hasznosan akarja tölteni az időt. Az utóbbi garantáltan élvezi, a másik inkább sokszor önkéntes kínzás alá veti magát. Te melyik típus vagy?
jún. 6
9:12
Ez pörög a neten: legjobb haverok akkor és most fotókon (Femcafe)
Neked tetszik az ötlet?
jún. 6
9:48
Az 1-es típusú (gyermekkori) cukorbetegség kezelése (WebBeteg)
A legfontosabb, hogy a gyermek elfogadja és - életkorának megfelelő mértékig - megértse a betegségét. Ezek nélkül nem képzelhető el hatékony kezelés!
jún. 6
10:15
Ajjaj: Veszélyes diétával fogy Hódi Pamela (Blikk)
Megtalálta végre azt a módszert, amivel formába hozhatja magát a nyárra. Legalábbis ő esküszik rá, hogy a zsírdiéta hatásos!
jún. 6
10:24
Hamarosan a Tiéd lehet Heidi Klum új ruhakollekciója (Femcafe)
A szupermodell az egyik legnagyobb áruházlánc számára tervezett saját kollekciót.
jún. 6
10:33
48 évesen mutatta meg az arcát smink nélkül. Lehetséges, hogy tényleg így néz ki? (Blikk)
Nagyon nehéz elhinni, de látjuk.
jún. 6
10:35
Nagyon nincs jól - Szörnyű rosszullétek gyötrik a TV2 műsorvezetőjét (Blikk)
Ajjajj...
jún. 6
10:51
A srác nem akarja megcsókolni barátnőjét. Kemény bosszút állt a lány (Blikk)
Igencsak pórul járt az a férfi, aki nem akarta élőben megcsókolni barátnőjét.
jún. 6
10:53
Félek, hogy elhagy a szerelmem, ha megtudja rettenetes titkomat. Mit tegyek? (Blikk)
Ötvenegy éves nő vagyok, aki hat évig élt egyedül. De végre rám mosolygott a szerencse, mert megismertem egy roppant jóképű, klassz férfit, aki már két éve a párom. Ő hét évvel fiatalabb nálam, de a kor sose volt téma köztünk.
jún. 6
11:06
100 film 100 másodperc alatt - Te mennyit ismersz fel? (Femcafe)
Most letesztelheted, mekkora filmrajongó vagy.
jún. 6
11:27
Iszonyatosan megtapogatták Lajcsit. Bevallotta, nagyon félt (Blikk)
Ezt nem tudja elfelejteni.
jún. 6
11:30
A szívizom-elfajulások (WebBeteg)
Az úgynevezett cardiomyopathiák a szívizom betegségei közé sorolhatók. A szívizomzat szerkezetileg és funkciójában károsodik, oka lehet örökletes, de kialakulhat valamilyen külső tényező, alkohol, méreg, fertőzés, koszorúér-betegség következtében is.
jún. 6
11:45
Első közö fotó: Megmutatta új szerelmét az RTL Klub sztárja (Blikk)
Az igazit!
jún. 6
12:03
Tudtad ezt Gesztesiről? Végre beszélt a magánéletéről (Blikk)
A nőkről is...
jún. 6
12:12
Elképesztő szörny akadt a horogra - nézze meg! (Infostart)
Egy 217 cm-es harcsát fogott ki egy horgász Szentesen, a Gerecz-tavon.
jún. 6
12:21
Ez nő teljesen egyedül volt otthon, majd készített egy szelfit. Aztán vérfagyasztó dolog bukkant fel a háta mögött... (Blikk)
Ezt még az ellenségünknek sem kívánjuk.
jún. 6
12:23
A sokkoló diagnózis után édesanyja sírva búcsúzik „Hüvelyk Pannájától”. Majd 14 évvel később... (Blikk)
Születésekor megsérült az agya, az orvosok csak néhány napot adtak neki.
jún. 6
12:36
Óvatosan a naptejekkel, elképesztő, mit művelt egy kisbabával (Ripost)
Végre itt a jó idő, ám a naptejekkel sem árt az óvatosság, sajnos vannak, akik allergiásak lehetnek rá. Ez történhetett ezzel a babával is...
jún. 6
12:39
Visszatér a képernyőkre a színésznő - Új sorozata indul a TV2-n (Blikk)
Új sorozat Eva Longoriával a TV2-n!
jún. 6
12:48
Megdöbbentő válaszok: így érzik ma magukat a nők Magyarországon (Femcafe)
Több segítséget várnak a férfiaktól, és szívesen vállalkoznának a magyar nők.
jún. 6
13:12
9 érthetetlen tetoválás, ami kiveri a biztosítékot (Femcafe)
Nézd meg, milyen gáz dolgokat varratnak magukra egyesek!
jún. 6
13:15
Itt van Hujber Ferenc üzenete. Elnézést kért a színész ezért (Blikk)
Tényleg vége a házasságának?
jún. 6
13:17
Édesanyja karjában halt meg két hónapos kisfia, de ezzel még nincs vége fájdalmas tragédiának (Blikk)
Két hónap alatt két babáját veszítette el.
jún. 6
13:18
Érdemes lenne felkeresnie orvosát, mert lehet, hogy súlyos problémával küzd! (WebBeteg)
Számos olyan betegség létezik, ami lappangva, szinte tünetmentesen hatalmasodik el szervezetünkön. Ezek a rafinált kórképek a magyar emberek mentalitásával kiegészülve - nem kell orvoshoz menni, hisz nem fáj semmim - könnyedén életveszélyes párost alkothatnak. A WEBBeteg.hu összegyűjtötte azokat a leggyakrabban előforduló, rejtőzködő betegségeket,
jún. 6
13:33
Mindenki megdöbbent: Hatalmas átalakulás Ábel Anitánál. Kemény, de ennyivel vékonyabb most (Blikk)
Kiderült , mi is történt pontosan.
jún. 6
13:35
Brutális: Ebbe dugta óriási fenekét énekesnő. Sokkoló, ami történt (Blikk)
Mindenki elpirult.
jún. 6
13:48
Pikáns részletek: Eszméletlen szexi lesz a nyári cipődivat! (Ripost)
Szupernőies, nagyon dögös és igazán különleges. Ezt a divatot imádni fogod!
jún. 6
13:51
Nem hiszed el, mit üzent Janza Katának Pintér Tibor. Kemény, de érthető (Blikk)
Nézt csak, milyen gyönyörű a közös lányuk!
jún. 6
13:54
Akár a mesében: Luxus gyerekszobák Disney-módra (Femcafe)
Ezekért a szobákért mi is szívesen lennénk újra gyerekek!
jún. 6
16:48
Nem hiszed el, melyik testrészt divat manapság mutogatni (Blikk)
És nem azért, mert tökéletes!
jún. 6
16:48
Amit az öntözőrendszerekről tudnunk kell! (Édenkert)
A jó öntözőrendszer időt és vizet spórol meg nekünk. Ezért az automatizált, jól programozott öntözőrendszerek nélkülözhetetlen műszaki létesítményei kertjeinknek. Egy átlagos kert megöntözése kerti slaggal, vagy a barkács áruházakban kapható úgynevezett „bólogatós” szórófejekkel, a nyári aszályos időszakban több órás művelet is lehet.
jún. 6
16:48
A depresszió egyik legmostohább tünete (WebBeteg)
A mindennapi szóhasználatban a depresszió kifejezést leginkább akkor használjuk, ha valaki lehangolt vagy rosszkedvű. Fontos tudni azonban, hogy a klinikai depresszió nemcsak tartós kedvetlenséget jelent, hanem ennél jóval többet.
jún. 6
16:50
Gyász! Tragikus hirtelenséggel hunyt el a fiatal, világhírű futballista (Blikk)
Edzés közben esett össze és vesztette életét.
jún. 6
16:50
Benőtt köröm - Hogyan előzze meg, mit tehet ellene? (WebBeteg)
A benőtt köröm népbetegség, kezelése az egyik leggyakoribb ambuláns (járó beteg) műtét. Milyen okokra vezethető vissza az elváltozás kialakulása, és hogyan kezelhető?
jún. 6
16:51
Elárulták a neurológusok, ezért nem ismerik fel a nők a strokot (Ripost)
Egy ausztrál neurológus szerint a nők esetében a stroke-nak egyedi tünetei vannak, amit sokan félreértenek. Ez azonban veszélyes lehet, hiszen a betegség kezelésénél minden perc számít.
jún. 6
16:51
10 tünet, ami arra utalhat, hogy a kutyád daganatos beteg (Femcafe)
Az állatorvos szerint ez a 10 tünet félreérthetetlenül arra utal, hogy a kutyussal valami nincs rendben.
jún. 6
16:52
A férfi pánikba esik, amikor nem tud fizetni. Ekkor egy idegen felejthetetlen kérdést tesz fel neki (Blikk)
Ma már sokkal egyszerűbb bankkártyával fizetni. Nem kell aprópénzt vagy papírpénzt cipelni magunkkal és sok üzletben kisebb összegeket is ki lehet fizetni bankkártyával.
jún. 6
16:54
A srác izgatottan várja a lányt a randin. Amikor végre megérkezik, meglátja rajta EZT. Nem hisz a szemének (Blikk)
Volt már, hogy rosszul sült el a randid? Akármi is történt, gondolj arra, lehetett volna annál rosszabb is.
jún. 6
16:56
Már te is így diétázol? Vigyázz, végzetes lehet a szakértő szerint (Blikk)
Ha tényleg betartod a szabályokat, az veszélyes a szervezetre nézve.
jún. 6
16:58
Ez az egyetlen olyan szer, mely rövid idő alatt megszabadít a visszértől (Blikk)
Minden nő utálja a visszereket, seprűvénákat a lábain. Nemcsak csúnya, de kellemetlen, fájdalmas és veszélyes is lehet ez az elváltozás, és szinte mindenkinél megjelennek, ha máskor nem, terhesség idején.
jún. 6
17:00
A gyönyörű 16 éves lányt buliba hívták a „barátai”. Nem sokkal később eszméletlenül esett össze (Blikk)
Megszakad a szíved, ha meglátod, mi történt vele.
jún. 6
17:02
Nem fogod elhinni, hogyan fogyott ez a férfi 150 kilót! Erre nem is gondolnál (Blikk)
Elképesztő átalakulás! Ráadásul nem komoly edzésterv és diéta segítségével dobta le magáról a kilókat, hanem valami egészen mást csinált.
jún. 6
17:04
Mindenkit szavak nélkül hagyott ez a 12 éves kislány, ledöbbensz, ha meglátod mit művelt (Blikk)
Mindenkit levett a lábáról a 12 éves lány...
jún. 6
17:06
Óriási hír jött: Megmutatták a gyűrűt a TV2 műsorvezetői. Mindenkinek tátva maradt a szája (Blikk)
Elképesztő!

Keresés