2017. július 22. szombat

júl. 22
1:21
A kalapácsujj - Hogyan előzze meg, és hogyan kezelhető? (WebBeteg)
A kalapácsujj a lábfejbetegségek közé tartozik, szinte minden ujjon előfordulhat, kivéve a nagyujjat. Nőknél kilencszer gyakrabban alakul ki, mint férfiaknál.
júl. 22
2:57
Az érfestésről (angiográfia) (WebBeteg)
Ha egy-egy érterületen (koszorúerek, nyaki erek, hasi erek, láb erei) jelentős szűkületre utaló jelek vannak, a javasolt diagnosztikai módszer általában az érfestés (angiográfia).
júl. 22
5:27
A Caroli-betegség (WebBeteg)
A ritka, (autoszomális dominánsan) öröklődő Caroli-betegség lényege a májban lévő epeutak tágulata. Némely esetben ehhez a vezető eltéréshez más rendellenességek is társulnak, mint például a máj szerkezetének kötőszövetes átalakulása, májelégtelenség. Ilyenkor már nem Caroli-betegségről, hanem Caroli-szindrómáról beszélünk. Az autoszomális recesszí
júl. 22
6:09
Létezik megelőzés: ételekkel a mellrák ellen (ridikul.hu)
A mellrák genetikai hátterét nem tudjuk kikerülni, ám tudatos táplálkozással sokat tehetünk azért, hogy minél tovább egészségesek maradjunk.
júl. 22
7:09
„Anya, egy nagymama vegye ölbe és főzzön kakaót az unokájának” – Más nevelésébe beleszólni szabad? (ridikul.hu)
Biztosan mindenki érezte már úgy, hogy nem bírja tovább és „helyrerakja” azt a másik szülőt, vagy éppen nagyszülőt, aki a saját gyerekét neveli, vagy nem neveli éppen. Könnyű kísértés azonban más helyett tudni a tutit, elítélni, megítélni, jobban csinálni.
júl. 22
7:45
Ezekre ügyeljen, ha véralvadásgátlót szed! (WebBeteg)
A vénás és az artériás trombózis elkerülése érdekében sokak számára javasol az orvos véralvadásgátló terápiát, megakadályozva ezzel az életveszélyes vérrögök kialakulását. Prof. Blaskó György, véralvadási specialista azonban felhívja a figyelmet bizonyos tényezőkre, melyek betartása kiemelt jelentőséggel bír az alkalmazott készítmény hatékonyságána
júl. 22
8:09
Megfelelő munka a megfelelő helyen – vajon jól választottunk? (ridikul.hu)
Azt mondják, ha olyan munkánk van, amit szeretünk, akkor soha nem kell már dolgoznunk. Mert a munka egyszeriben nem is munka lesz, örömmel megyünk a munkahelyünkre, örömmel végezzük a dolgunkat.
júl. 22
8:11
Aranyérmes a kardozó Szatmári András (ridikul.hu)
Aranyérmet nyert a kardozó Szatmári András pénteken a lipcsei vívó-világbajnokságon. Huszonhét év elteltével avattak ismét magyar győztest férfi kard egyéniben azután, hogy 1990-ben Nébald György bizonyult a legjobbnak.
júl. 22
8:15
Felrobbant a net: Megint az öltözékével sokkolt Katalin hercegné! Ez állati (Blikk)
A férje is igen meglepetten nézett.
júl. 22
8:17
A felismerhetetlenségig megváltozott a magyar énekesnő. Talán, még le is fogyott? (Blikk)
Ez elképesztő fordulat.
júl. 22
8:39
5+1 működő szülői intelem fesztiválokra (Édenkert)
Minden szülő életében elérkezik az idő, amikor el kell engednie a gyermekét az első fesztiváljára, vagy legalább gólyatáborba. A „vigyázz magadra!” és a „ne csinálj semmi hülyeséget!”
júl. 22
8:39
Robotok fogadnak a reptéren (Femcafe)
Egészen elékpesztő élményben lehet részed, ha épp Dél-Korea felé veszed az irányt, ugyanis a reptéren robotok fogadnak majd.
júl. 22
8:51
12 "hasznos" igazság, amit a filmek tanítottak nekünk (Femcafe)
Vigyázat, a cikk néhol iróniát tartalmazhat!
júl. 22
9:09
Szeptembertől iskolás lesz? Semmi pánik! (ridikul.hu)
Alig több mint egy hónap múlva ismét sokezer érett óvodás kezdi meg általános iskolai tanulmányait. Van, ahol már rég beszerezték a taneszközöket, máshol azonban az utolsó pillanatban indul a készülődés, és hagyják, hadd legyen még óvodás szeptemberig, legalábbis lélekben.
júl. 22
9:45
Alagút szindrómák - Tünetek, okok, kezelés (WebBeteg)
Testünk különböző pontjain megjelenő, kínzó fájdalmakért, zsibbadásokért és izomgyengeségekért gyakran az adott területet beidegző perifériás ideg nyomódása tehető felelőssé.
júl. 22
9:51
Csökkentsük a narancsbőrt, növeljük az önbizalmat (ridikul.hu)
Genetika ide vagy oda, valószínűleg minden nőnek meggyűlik a baja a makacs narancsbőrrel. Hogy ki hogyan küzd ellene, az sokféle lehet, de az biztos, hogy nem könnyű a harc a cellulit ellen. Megpróbálunk segíteni, reméljük, sikerül. És ha csökken a narancsbőr, remélhetőleg az önbizalmunk ezzel együtt az egekbe szökik!
júl. 22
10:03
Íme egy szuper trükk, hogy októberig legyen paradicsomod (Ripost)
Alkalmazkodj a globális felmelegedéshez! Használd ki a hosszabb nyarat: szüretelj kétszer paradicsomot! Ha októberben is frisset szeretnél, most kell tenned az érdekében!
júl. 22
10:03
Akkor és most fotók: ennyit változtak a '90-es évek legnagyobb sztárjai (Femcafe)
Egyik-másik sztárt alig lehet felismerni.
júl. 22
10:15
Óvni kell kánikulában a gyerekeket (ridikul.hu)
A gyerekeket óvni kell a kánikulában – többek között erre figyelmeztetett a Házi Gyermekorvosok Szövetségének elnöke az M1 aktuális csatorna műsorában a minap. Póta György kiemelte, hogy nemcsak időseknél, de a gyereknél, tinédzsereknél is előfordulhat a nagy meleg miatti ájulás, hiszen a tartós melegben nem tudja leadni a hőt a szervezet, a testbe
júl. 22
10:39
Csak a kezét figyeld: Ennek a nőnek hajvágás nélkül lesz rövid haja, ráadásul pillanatok alatt (Blikk)
Ha meguntad a hosszú hajad, nem muszáj levágatnod! Nézd csak!
júl. 22
10:39
Csontsoványra fogyott az egykori tinibálvány, súlyos beteg - Fotó (Femcafe)
Friss fotóján szinte felismerhetetlen.
júl. 22
10:57
Csak játszik velünk, és semmi komolyabb – ezek lehetnek a jelei (ridikul.hu)
Olykor hajlamosak vagyunk többet beleképzelni egy kapcsolatba, mint amennyi valójában benne van. A legtöbb ilyen esetben azt képzeljük, hogy párkapcsolatban vagyunk egy férfival, majd egyszer csak kiderül, hogy ő ezt teljesen másképp gondolja, szerinte nem járunk, szerinte nincs komolyabb kapcsolat közöttünk.
júl. 22
11:27
A kiégés jelei (mert nem csak a hatékonyság visszaesése jelzi) (ridikul.hu)
Sokan úgy tartják, hogy a kiégés egyértelmű jele, ha a hatékonyságunk, a produktivitásunk visszaesik, romlik. Ez is lehet az egyik jele természetesen, de nem csak ez jelezheti azt, hogy a kiégés veszélye fenyeget bennünket. Hogy mi jelezheti még? Hát ezek!
júl. 22
11:33
Így használd az uborkát és megszabadulhatsz a hasi hájtól és a narancsbőrtől (Blikk)
A narancsbőr nagyon sok nőnek okoz problémát. Ha neked sem váltak be a bolti csodaszerek, próbáld ki az uborkát!
júl. 22
11:33
Autóvezetés hőségben - Hogy kerülheti el a bajt? (WebBeteg)
Hőségben vezetni nem csak kellemetlen, de veszélyes is lehet. Adunk néhány tippet a forró napokon való autóvezetéshez.
júl. 22
11:51
Nagy szerelmi horoszkóp: Ez vár rád a szerelemben 2017-ben (Blikk)
Ha szeretnéd tudni, hogy az év hátralévő részében mire számíts a szerelem terén, akkor most kiderül!
júl. 22
12:09
Erdélyi Mónika énekel. Ezt ne hagyd ki! (Blikk)
Aki tud, az tud.
júl. 22
12:09
Így védekezz a nap káros sugarai ellen természetesen! (Ripost)
Nem csak a boltban kapható, méregdrága naptejekkel óvhatod meg a bőrödet a nap káros sugarai ellen. Mutatunk néhány ételt, aminek nyáron élvezheted a jótékony hatásait!
júl. 22
12:21
Mesebeli utazásra csalogatnak a hőlégballonok – galéria (ridikul.hu)
A színes hőlégballonok izgalmas utazás ígéretével kecsegtetnek – különösen amikor ezerféle színűre festik a tündöklő kék eget. A mesebeli látvány láttán a fantáziánk is biztosan beindul: királylányoknak képzeljük magunkat vagy tudós felfedezőnek. Az általunk talált képek is ilyen nem mindennapi kalandra csábítanak. Galéria!
júl. 22
12:45
Ez a nő 50 évig nem vette észre, hogy terhes. Aztán döbbenetes dolog történt... (Blikk)
Sokkoló történet!
júl. 22
13:09
„A leghatékonyabb érzékenyítés a személyes találkozás” – a roma fiatalok integrációja (ridikul.hu)
Az Integrom Program képzett roma fiatalok és nagyvállalatok között képez hidat, hogy azok is kaphassanak esélyt, akiknek ez idáig talán nem volt. Magyar Kornéliával, a program vezetőjével beszélgettünk.
júl. 22
13:15
Szuper nyári frizurák a fonatok és a hullámok jegyében (ridikul.hu)
A jó ötletek mindig jól jönnek, különösen amikor sietünk, vagy fogalmunk sincs, milyen frizurát készítsünk magunknak, csak abban vagyunk biztosak, hogy újítani szeretnénk. Ehhez adhat egy kis segítséget ez a néhány szuper tipp a nyári megjelenésünk elkészítéséhez. Szuper frizurák pillanatok alatt. Videó!
júl. 22
13:33
7 hangulatos előszoba, ahova szívesen lépünk be egy fárasztó nap után (Femcafe)
Az előszoba az első, ahová belépünk, ezért nem mindegy, milyen hangulatot áraszt.
júl. 22
14:15
Készítsünk magunknak fertőtlenítő, tisztító folyadékot (ridikul.hu)
Az otthonunk tisztán tartásához mindenféle vegyszert és fertőtlenítőt hajlamosak vagyunk beszerezni, csak hogy csillogjanak a falak, a szekrények és a padló. De ha nincs kedvünk egy egész szekrényt megtölteni a külön vécé, mosdókagyló és mosogató számára készített vegyszerekkel, készíthetünk magunknak otthon mi is fertőtlenítő, tisztító folyadékot,
júl. 22
14:33
Ez a lány 1 hétig sörrel mosott hajat, ez a meglepő dolog történt vele (Blikk)
Kipróbálta, teljesen ledöbbent az eredménytől!
júl. 22
14:51
Hogyan kapcsolódik egymáshoz a demencia és a magas vérnyomás? (WebBeteg)
A demencia (elbutulás) egy olyan betegség, mely általában idősebb korban jelentkezik és a kor előrehaladtával nő az előfordulási gyakorisága. Hogyan függ össze a hipertóniával?
júl. 22
15:03
Önts a vérre kólát, nem hiszed el, mi történik! (Ripost)
Több mint 100 éve isszuk a kólát, de csak mostanában kezdik felfedezni, hogy ez az ital bizony nem csak üdítőnek jó. Íme néhány ötlet, hogyan használhatod a háztartásban.
júl. 22
15:09
Kutyák és emberek: genetikailag kódolt a barátság közöttünk (ridikul.hu)
Közös genetikai gyökerei vannak az ember és a kutya túlzott barátságosságának – derítették ki az amerikai Princeton Egyetem kutatói. Kutyák és farkasok genetikai jellemzőinek és viselkedési mintáinak vizsgálatával az amerikai kutatók fontos genetikai tényezőt fedeztek fel, amely a kutyák barátságos viselkedését magyarázza, ugyanez a gén játszik sze
júl. 22
15:51
Utazás előtti nyugodt éjszaka titka (ridikul.hu)
Általában jellemző, hogy az utazás előtti éjszaka mindenki számára nyugtalanabbul telik, mint máskor. Aggódunk, hogy mindent elpakoltunk-e, és persze az indulás, a későbbi megérkezés is tele van izgulnivalóval. Mit tehetünk azért, hogy ezeken az éjszakákon is nyugodt, pihentető alvásban legyen részünk? Íme néhány tipp, hogy ezt elérjük!
júl. 22
16:03
Miről árulkodnak álmaid? Döbbenet, de ezt jelenti, ha veszekedsz valakivel (Blikk)
Mindannyian szoktunk álmodni, csak nem minden álmunkra emlékszünk vissza reggel ébredés után. De vannak, amelyek nagyon mély nyomot hagynak bennünk.
júl. 22
16:15
Nincs dögösebb kiegészítő egy menő farmerdzsekinél! (Ripost)
Kötelező darab a szezon ruhatárában ez a kabátka. És itt az idő, hogy te is megtaláld a neked megfelelőt.
júl. 22
16:21
A többségnek nem sikerül: Te megtalálod a képen a kakukktojást? (Blikk)
Neked megy?
júl. 22
16:39
Dolgok, amiket az igazán boldog emberek rendszeresen csinálnak (ridikul.hu)
Az élet nem mindig móka és kacagás, mégis vannak olyan emberek, akiken látszik, hogy bármi is történjék velük, boldogok. Kisebb-nagyobb titkok tudói ők, amik segítenek nekik átvészelni a nehezebb napokat és könnyed mosolyt csalnak mindig az arcukra.
júl. 22
17:15
Vízparti nyugalomra vágyik? Megmutatjuk a legeldugottabb hazai strandokat, ahol tényleg lazíthat (Blikk)
Nyáron mindenki a vízpartra menekül, így a népszerűbb helyeken előfordul, hogy akkora a tömeg, hogy egy törülközőt sem tudunk letenni.
júl. 22
17:27
Új vibrátor hódít, ez minden lusta nő álma (Ripost)
Ez a vibrátor nem az, amire elsőként gondolnál! A vibráló alapozó-szivacs arról gondoskodik, hogy az alapozó maradéktalanul, egyenletes rétegben kerüljön a bőrödre. Kipróbálnád?
júl. 22
17:33
Utazási betegség: Hogyan lehet megelőzni? (WebBeteg)
Az utazási betegség egyes embereknél előfordul, másoknál viszont nem jelentkezik. Mi ennek az oka, és hogyan lehet megelőzni a tüneteket?
júl. 22
17:33
3 nagyon finom hamburger – hús nélkül (ridikul.hu)
Ki mondta, hogy nem lehet hamburgert készíteni hús nélkül? Mi rögtön három szuper receptet is tudunk ahhoz, hogy a húsmentes étrend követői is nyugodt szívvel harapjanak bele egy zöldségekkel teli szendvicsbe. És hogy mi helyettesíti a húspogácsát? A videóból kiderül!
júl. 22
17:39
Ikertornyok: megtaláltuk a magyar sztárok külföldi hasonmásait (Femcafe)
De ki nyerné a klónháborút?
júl. 22
18:33
Kecses mozdulatok és tökéletes összhang: szinkronúszók a medencében – galéria (ridikul.hu)
Az egyik legnőiesebb sport, amit a vízben művelni lehet, az a szinkronúszás, ez nem vitás. A lányok szépen kisminkelve, csillogó dresszben mutatják be a gyakorlatot, ügyelve a mozdulatok kecsességére és pontosságára, ahogyan az egyensúlyra és a szinkronra is, természetesen. Szombaton rendezték a szinkronúszás kombinációs szabadgyakorlatának döntőjé
júl. 22
20:27
Hasi elhízás és a máj terheltsége (WebBeteg)
Az elhízás jelentős egészségügyi probléma az egész világon. Nem egyszerűen esztétikai hiba. Még csak nem is az a legnagyobb baj, hogy a nagy súly miatt tönkremennek az alsó végtagok nagy ízületei, illetve degeneratív gerincbetegség jelenik meg, bár ezek is megkeserítik a beteg életét. A kövérség egyfajta anyagcserezavart jelent.

Keresés