2017. szeptember 10. vasárnap

szept. 10
2:57
Jóllakottság gombnyomásra? (WebBeteg)
Egy, a gyomorba implantált szabályozó gombnyomásra véget vethet a csillapíthatatlan étvágynak és a vég nélküli evésnek is. A forradalmian új módszer kevésbé drasztikus, mint az eddigi, az étvágycsökkentés érdekében alkalmazott fizikai beavatkozások.
szept. 10
5:27
Túlsúly és alvási apnoe - Kalóriaégető horkolás? (WebBeteg)
Azok, akik horkolnak, több kalóriát égetnek a nappali szunyókálások során, mint azok, akik csöndben átalusszák az éjszakát. A jelenség azonban egyáltalán nem hasznos - az állhat mögötte, hogy a horkoló, alvási apnoéban szenvedők kevesebbet alszanak, ezáltal több kalóriát égetnek, illetve a levegővételért való küzdelem is kalóriaégető hatású.
szept. 10
6:06
Eggyé lesz a két gyertyaláng? – párkapcsolati összeforrásról másképp (ridikul.hu)
A házasságban két ember eggyé lesz – vagy mégsem? Talán az ehhez hasonló kifejezések miatt is örvend olyan alacsony népszerűségnek mostanában a holtodiglan-holtomiglan, hiszen a nyugati kultúrában nincs nagyobb kincs, mint az egyéniség.
szept. 10
7:06
Apróságok, amiktől szebb lesz az idei ősz (ridikul.hu)
Hajlamosak vagyunk januártól decemberig nézni az éveinket, és sokszor úgy érezzük, hogy az újrakezdés csak az év elejéhez kapcsolódhat. Pedig a szeptember legalább ilyen jó alkalom arra, hogy tiszta lapot ragadjunk a hosszú nyár után, és újratervezzünk.
szept. 10
7:45
A nemi hormonok szintje is hat a csonttörés kockázatára (WebBeteg)
Egy tanulmány szerint az ösztradiol alacsony szintje, vagy a nemi hormonokat megkötő globulin (SHBG) magas szintje kapcsolatban áll az osteoporotikus töréssel idősebb férfiak esetében.
szept. 10
8:06
Így lehet megszabadulni a fejfájástól 5 perc alatt (ridikul.hu)
Ha fejfájásunk van, akkor elsőre a legtöbben valamilyen tablettához nyúlunk, pedig van gyógyszermentes megoldás is. Illusztrációink segítségével megmutatjuk azokat az akupresszúrás pontokat, melyek masszírozásával gyorsan és hatékonyan szüntethetjük meg a fejfájást.
szept. 10
8:30
Most végre kiderül: tényleg káros az ásványvíz? (Blikk)
Egyesek szerint az ásványvíz számos negatív élettani hatással bír.
szept. 10
8:30
Hajlamosak vagyunk elfelejteni, miért jöttünk a Földre (Femcafe)
Ez az írás egy emlékeztető, hogy ha elcsúszott – értékrendünket helyreigazíthassuk. Meglehet, mindenféle igyekezetünk közben elfelejtettük a legfontosabbat, amiért jöttünk.
szept. 10
8:32
Elképesztő: A kutya egy idegen táskát vitt haza, de arra nem számítottak, ami benne volt (Blikk)
A kutyát kitüntették az eset után!
szept. 10
8:34
Az egészséged a tét: ezt a 7 dolgot soha ne tedd éhgyomorra! (Blikk)
Óvakodj ettől a hét dologtól, ha még nem ettél a nap folyamán!
szept. 10
8:36
Ezért jelenik meg a milia (apró, fehér pöttyök) az arcodon, és így szabadulhatsz meg tőle (Blikk)
Habár legtöbb esetben kisbabáknál fordul elő, a felnőttek egy jó része is küszködik vele.
szept. 10
8:38
Az első állat, amit ezen a képen meglátsz, eddig rejtett titkokat tár fel a személyiségedről (Blikk)
Azt is elárulja, mire viszed a munkádban.
szept. 10
8:40
Csak pár perc az egész. Ezzel az egyszerű gyakorlattal megelőzheted a szívrohamot és az agyvérzést. (Blikk)
Az ülő életmód ma már népbetegség. Ez a testhelyzet, amelyben naponta egy egy ember akár 12 órát is tartózkodhat, számtalan súlyos betegség okozója lehet.
szept. 10
8:42
Hűha: Ezeknek a bizarr elvárásoknak kell megfelelnie egy igazi stewardessnek (Femcafe)
Az anyajegyek nélküli arc és a dzsungelkiképzés csak a kezdet.
szept. 10
8:42
Ezért fogynak le ők ilyen egyszerűen, pedig csak egy dolgot csinálnak másképp, mint te (Blikk)
Csak néhány óra.
szept. 10
9:06
„Amit vártam, hogy újra kapcsolatba kerüljek Istennel, már megkaptam” – interjú egy kutyás zarándokkal (ridikul.hu)
Sárkány Krisztinával beszélgettünk, aki ebben a pillanatban éppen az El Caminón sétál Bodza kutyájával együtt. Az okokról, következményekről s a kinti tapasztalatairól kérdeztük.
szept. 10
9:08
Nem tartozik mindenkire – magánélet és közösségi média (ridikul.hu)
Marc Jacobs divattervező nemrég egy interjúban azt mondta, hogy szerinte azért olyan sikeres a közösségi média az egész világon, mert valójában mindenki híres akar lenni, mindenki azt akarja, hogy észrevegyék. Sokan ezért olyan dolgokat is hajlamosak posztolni a neten, amik nem biztos, hogy mindenkire tartoznak – például a párkapcsolatukról. Íme né
szept. 10
9:45
A bélgáz segít a vérnyomás szabályozásában (WebBeteg)
Lehet hogy szagosak, de a szélgörcsöket okozó gázoknak nagy szerepük van a vérnyomás szabályozásában - állítják a Johns Hopkins Orvosi Egyetem kutatói, a Science című folyóirat egy korábbi számában.
szept. 10
10:00
Baywatch anno és ma: az eredeti vagy az új film szereplői dögösebbek? (Femcafe)
A '90-es évek sorozatszereplői vagy az új film gárdája vagányabb?
szept. 10
10:06
Reggeli rutin a 18. századból – egyedül nem ment volna az öltözködés (ridikul.hu)
Reggel néha hajlamosak vagyunk túl sokat tanakodni a gardrób előtt, vagy egyszerűen csak túl későn ébredünk, így nincs sok időnk a készülődésre. Végül gyorsan magunkra kapunk valamit, és már rohanunk is. Biztos mindannyiunknak ismerős a jelenet, a 18. században azonban ez még teljesen lehetetlen volt, hála a bonyolult öltözködési és hajviseleti sza
szept. 10
10:42
Fontos! Ez a 8 tünet figyelmeztet egy hónappal a szívroham előtt! (Ripost)
Életet menthet, ha tudod.
szept. 10
10:42
85 éves! Nagyon durva teste van a világ legidősebb body builderének (Femcafe)
Mindenki példát vehetne róla.
szept. 10
11:06
Az elképzelt jövő lesz az idei Budapest Transzfer Fesztivál középpontjában (ridikul.hu)
Az egyszerre titokzatos, félelmetes és reménnyel teli jövő lesz az idei témája a Budapest Transzfer Fesztivál elnevezésű nemzetközi irodalmi és társművészeti seregszemlének, amelyet szeptember 28. és október 1. között rendez a Petőfi Irodalmi Múzeum.
szept. 10
11:15
Hogy néz ki a térképnyelv és mivel enyhíthetők a panaszok? (WebBeteg)
A térképnyelv (lingua geographica) a nyelv felületének jóindulatú, gyulladásos elváltozása. A nyelven sima, piros foltok láthatóak, amelyeket fehér szegély vesz körül. Jellegzetes égő érzés és bizonyos ételekkel szembeni érzékenység kíséri.
szept. 10
11:30
Váratlan fordulat: Megtörtént az X-Faktorban az, amire senki sem számított... (Blikk)
Nem semmi!
szept. 10
11:45
Elképesztően bizarr harisnyával villantanak idén ősszel a nők (Ripost)
Sok lány álmodott kiskorában arról, hogy sellőként, a világ gondjaitól távol szeli át a végtelen óceánokat. Egy darabja most valósággá vált ennek az álomnak!
szept. 10
12:06
Lefagyott a stúdió: Ehhez fogható még sosem történt az X-Faktorban, még a mentorok is csak lestek... (Blikk)
Ez nagyon kemény volt!
szept. 10
12:06
Ne vesszen kárba a barnuló alma, készítsünk belőle fahéjas almalekvárt (ridikul.hu)
Folytassuk a befőzést egy egyszerű, de nagyon finom fahéjas almalekvárral, amelyhez tökéletesen megfelelnek a kissé megbarnult, fonnyadtabb vagy sérült almák is. Ezeket talán már nem szívesen ropogtatnánk nyersen, de ne pazaroljunk, ha nem muszáj, tartsunk almamentő akciót és lekvárkészítést egy kalap alatt. Lássuk!
szept. 10
12:48
Nagy bejelentést tettek: megszűnik a Google Drive (Ripost)
A megszokott Google Drive-tól búcsúzni kell majd, de lehet mivel helyettesíteni.
szept. 10
12:57
Blastocystis hominis: Békés parazita vagy kórokozó? (WebBeteg)
A múlt század eleji felfedezése óta sokáig vitatták rendszertani hovatartozását. Első leírója ostoros véglény cisztájának vélte, majd élesztő-, illetve penészgombának gondolták, később rokonságba hozták a barna algákkal, mígnem 1983-ban a protozoonok (egysejtű állati szervezet, élősködő) közé sorolták.
szept. 10
13:06
Már mindenre van egy robot, de jó ez nekünk? (ridikul.hu)
A humanoid robotok elkezdték átvenni az emberi szerepeket: létezik már karmester-, társalkodó-, tini- és ápolórobot is.
szept. 10
13:08
Mennyit igyunk, hogy jól menjen az edzés? (ridikul.hu)
Sokszor írtunk már róla, hogy a megfelelő folyadékbevitel mennyire fontos a mindennapokban is, különösen igaz volt ez a nyári hőség idején. A hőségnek most már vége, azonban a folyadékról ilyenkor sem szabad elfeledkeznünk, ha pedig sportolunk, kiemelt figyelmet kell fordítanunk rá.
szept. 10
13:30
A legjobb hálótársak: 4 szobanövény, ami segít az elalvásban (Femcafe)
Nem csak szépek, hasznosak is.
szept. 10
14:06
Geometria inspirálta tortaköltemények (ridikul.hu)
Dianara Krasko korábban építészként dolgozott, építészeti és matematikai tanulmányait azonban ma már a tortakészítésben kamatoztatja. Szemet gyönyörködtető süteményeiben – amelyeknek alapját egyszerű piskóta és gyümölcsök adják – egyszerre ötvözi a letisztult geometriai formákat és egy-egy építészeti stílus vagy elem jellegzetességeit.
szept. 10
14:12
Brutálisan lefogyott a magyar énekes. Kitudódott, mi áll a háttérben... (Blikk)
Elmondta, hány kilót adott le.
szept. 10
14:27
Őssejtek - Tároltassuk-e a köldökzsinórvért? (WebBeteg)
A közeljövő egyik legkecsegtetőbb terápiás lehetősége az őssejtekkel kapcsolatos. Szinte nincs olyan nap, amikor a világ különböző sajtótermékei ne számolnának be újabb és újabb lehetőségekről, eredményekről.
szept. 10
14:30
Gyász! Tragikusan fiatalon vesztette életét a színész, párja közölte a szomorú hírt... (Blikk)
Nyugodjon békében!
szept. 10
15:06
Te is észrevetted, amikor ezt tette az X-Faktor egyik mentora? Mindenkit sokkolt, még társai is megdöbbentek (Blikk)
Ilyen még sosem volt ezelőtt!
szept. 10
15:06
Ruhákat varr rászoruló gyerekeknek a 100 éves néni (ridikul.hu)
A 100 éves Eva Bossenberger minden napját varrással kezdi, világéletében az a fajta ember volt, aki nem szerette vesztegetni az idejét, és ezen a szokásán időskorában sem akart változtatni, így inkább igyekszik szabad idejét arra használni, hogy segítsen a rászoruló gyerekeknek.
szept. 10
15:24
Otthoni megoldás! 5 egészségügyi probléma, amire hatásos a hagyma (Blikk)
A hagymafélék nagy mennyiségben tartalmaznak ként, így antibiotikus és fertőtlenítő hatásuk van. Jót tesznek a koleszterin szintnek és a szívnek, valamint segíteenk az ízületi gyulladások esetén.
szept. 10
15:57
Túlélőcsomag otthonról - így spórolnak az egyetemisták (Infostart)
Húsleves, rántott hús, csirkepörkölt és fasírt – ezt a négy ételt csomagolják legszívesebben egyetemista gyermekeiknek az anyukák. Ennek ellenére mintegy egymillió forintot költ élelmiszerre egy év alatt az átlagos magyar egyetemi hallgató.
szept. 10
16:06
Alfa, béta, omega – milyen típusú férfi a kiszemeltünk? (ridikul.hu)
Mindannyian hallottuk már az „alfa-hím” kifejezést, amely a klasszikus férfias pasit takarja, azonban a szociológusok az állati viselkedés alapján kísérletet tettek arra, hogy több kategóriába is besorolják a férfiakat. Lássuk, milyen típusok léteznek még.
szept. 10
17:03
Csak egy kicsit bírja ki, el fog múlni (WebBeteg)
A rossz éjszaka után nyűgös a nappal, könnyű belekerülni egy örvénybe, ami kimerültségnek, majd pszichés tüneteknek, vagy éppen otthoni összezördüléseknek is a melegágya lehet. A szülőknek rossz érzés látni, hogy a baba a maga nyelvén segítséget kér valamiben, de ezt ők nem tudják megoldani, emiatt könnyű ingerültebben egymáshoz szólni egy idő után
szept. 10
17:06
Ételek, amelyekkel hamarabb jóllakhatunk (ridikul.hu)
Van néhány olyan étel, amelyből jóval kevesebb is elég, hiszen könnyen eltelít, vagy intenzív íze miatt nem kívánunk belőle olyan sokat. Ráadásul némelyiket nem könnyű megpucolni és kinyerni a lényegét, így kénytelenek vagyunk lassabban fogyasztani.
szept. 10
17:12
Szörnyű, amin a TV2 sztárjának keresztül kell mennie (Blikk)
Retteg!
szept. 10
17:21
A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei (Infostart)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 36. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki: 2, 6, 13, 30, 31, 37.
szept. 10
17:42
Jane Fonda (Femcafe)
Idén lesz 80 éves, de még mindig istennő.
szept. 10
18:06
Suki, a világjáró macska (ridikul.hu)
Sok kutyát láthattunk már, akik gazdáikkal útra keltek, de bemutatjuk most Sukit, a gyönyörű bengáli macskát, aki cseppet sem fél attól, hogy apró mancsával bejárja a nagyvilágot. Kanadában élő gazdájával bátran csónakba száll, és kieveznek a csodás hegyek közé, vagy az erdőben barangolnak. Igazi bátor felfedezők.
szept. 10
18:21
A BPH enyhébb formáinak kezelése (WebBeteg)
A jóindulatú prosztatamegnagyobbodás sok esetben egyáltalán nem igényel kezelést, enyhe formáiban pedig gyógyszeres úton is megszüntethetőek a panaszok.
szept. 10
19:06
Kitálaltak a McDonald's dolgozói: így vernek át minket (Ripost)
Apró trükkökkel vágják át a vásárlókat a gyorsétteremben.

Keresés