Én Uram a' fizetést köszönöm; ha az Isten erőt ád, 'S Életben megtart, majd megszolgálom; azért tsak Róvja fel a' kapu fél fájára, hogy el ne felejtse: Háromszor veri ezt kenden Lúdas Matyi vissza! - Fazekas Mihály: Lúdas Matyi Tízszer, ha egész pontosak akarunk lenni.
2007. október 19. Jól indult nekünk magyaroknak az utolsó előtti futam ebben az évben. A Maláj Nagydíj első szabadedzését kellemes hat tizedes előnnyel Talmácsi Gábor nyerte. Kevésbé lehet szívet melengető tény, hogy bizony mind a két csapattársa ott van a nyomában. Második lett Gadea, harmadik pedig Talma legféltettebb játszópajtása, Hector Faubel. Ami mondjuk kissé érdekes, de kevésbé bántó tény…
2007. október 19. Az időjárás megint csak elég szeszélyesen alakult a nap folyamán. A negyedlitereseket végül már az egyre gyorsabban felszáradó pálya várta, amit még az éjjeli esőzések igencsak eláztattak. Ennek megfelelően a köridők is percről-perce javultak. Nagyon úgy néz, ki hogy a 125-ös Aspar dominancia után, a 250-ben is ők diktálják a tempót, legalábbis péntek délelőtt így volt. Alex De…
2007. október 19. Meleg, 19 fokos időjárás fogadta a királykategória versenyzőit a reggel kezdődő szabadedzésen. A Repsol duó a napokban azt nyilatkozta, itt az ideje robbantani. Hát ezt kellőképp megtették. Miután Casey Stoner szokás szerint nyerte az edzést, őt szerintem ne is számítsuk. Legközelebb kezdjük a második helyezettel, aki jelenleg Dani Pedrosa. Fél másodperccel maradt el az újdonsült…
Halálos baleset történt Monorierdőnél a 4-es úton csütörtök délután, amikor egy kerékpárost ütött el egy autó - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.
Hárman sérültek meg azon a buszon, mely egy személyautóval karambolozott a Bartók Béla úton; az autó vezetőjét a járókelők szabadították ki összetört kocsijából.
Az óramutató járásával ellentétes irányú Autodromo José Carlos Pace nevű pályára látogat a Forma-1 mezőnye a hétvégén. Az aszfaltcsík híres volt egyenetlenségéről, ám az idei Brazil Nagydíj előtt újraaszfaltozták. A Honda brazil versenyzője, Rubens Barrichello segítségével most megtehetünk egy kört a helyszínen.
Hamilton vagy Alonso, esetleg Räikkönen? Hamarosan választ kapunk, ki lesz a Forma-1 2007-es egyéni világbajnoka. A statisztika Räikkönen ellen dolgozik.
Meghalt annak a személygépkocsinak az utasa, amelyik a Győr-Moson-Sopron megyei Tét és Győrszemere között az úton megcsúszott, és fának csapódott csütörtökön - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.
2007. október 19. Nos, be kell valljam, hogy az időmérő edzés végére, nekem úgy kikerekedtek a szemeim, mint legutoljára akkor, amikor kisgyermekkoromban tényleg azt hittem, hogy a Mikulás mászik be a kéményen, pedig csak egy macska volt. Persze rájöttem, hogy ezt a mostani nagy tévedést is a rossz idő okozta. Malajziában ugyanis nagyon nedves az aszfalt, és bizony ez jó alaposan megkeverte a…
Ha úgy érzed, vagy mások is mondták már, hogy hasonlítasz valamelyik Forma-1-es versenyzőre, csapatfőnökre, mérnökre vagy bármelyik itt dolgozó munkatársra, jelentkezz játékunkra! Ha nem, akkor pedig vegyél részt szépségversenyünkön, jó móka lesz!
A 2007-es szezon Brazíliában véget ér, a pilóták többsége pedig megtette utolsó tippjét az idei bajnokra. Mark Webber Alonsóért keresztezi ujjait, de azon se lepődne meg, ha végül Räikkönen lenne a nevető harmadik, Rubens Barrichello elsőszámú favoritja viszont egyértelműen Alonso.
A BMW Sauber versenyistálló nem szeretne beleszólni a bajnoki esélyesek csatájába a hétvégén megrendezésre kerülő szezonzáró Brazil Nagydíjon, azonban nem vesz vissza, és a lehető legjobb eredményre hajt.
Itt a hideg, de szombaton tovább hűl a levegő. Országszerte záporokra lehet számítani, akik a hegyekben járnak, hóval is találkozhatnak. Figyeljünk jobban, mert a hidegfront csökkenti a koncentrációt.
Veszélyes anyagot szállító jármű balesetét szimuláló gyakorlatot tartottak csütörtökön Andocson a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság irányításával.
Természetesen a szerviznek mindenféleképpen az. De mire figyeljünk oda, hogy nekünk se csak nyűg legyen, spóroljunk egy kicsit és utána felhőtlenül örülni is tudjunk neki?
Lewis Hamilton elárulta, mélyem megérintette a néhai Ayrton Senna szülővárosában tett kirándulás, így nagy valószínűséggel nem látogat el a háromszoros világbajnok sírjához, ahogy azt korábban tervezte.
A McLaren pilótája, Lewis Hamilton egy sajtótájékoztatón Brazíliában elárulta, számára nagyon szokatlan élményt jelent Ayrton Senna hazájában lenni, mivel egészen kicsi kora óta rajong a néhai háromszoros világbajnokért.
Szó sincs arról, hogy a kormány felbontsa az észak-erdélyi autópálya megépítésére vonatkozó szerződését a Bechtel amerikai céggel, mondta csütörtökön az MTI-nek Tánczos Barna romániai közlekedési államtitkár, cáfolva a román sajtó ezzel kapcsolatos értesüléseit.
Semmi különöset nem mutat az új Saab 9-3-as: kicsit frissebb a formája, de látszatra még több a Genaral Motors-egyenmegoldás. A leendő vevőknek egy hagyományhoz mindenképpen érdemes tartaniuk magukat: csak turbóval lélegeztetett motorral válasszák a kocsit!
2007. október 19. Teljesen felszáradt a pálya a 800 köbcentisek 2. szabadedzésére. Eleinte Anthony West, Marco Melandri és Colin Edwards mutogatták magukat az élen. Casey Stoner persze gyorsan észbekapott és átvette a vezetést. Reggeli jó eredménye után felbátorodott Dani Pedrosa is, de egészen az edzés feléig nem tudott mit kezdeni azzal a Hondával. Fél óra volt még hátra, mikor egy repülőkörrel…
Úgy gondoljuk, megéri kilátogatni idén is a Luxusautó Show-ra, a rendezvény valóban színesebb, színvonalasabb, mint tavaly. Szebben, gazdagabban berendezett standok várják a közönséget. Az "A" és a "D" csarnokot népesítették be a sport- és luxusautók, de rajtuk kívül találkozhatunk hétköznapibb, elérhetőbb márkákkal is, s akadnak még veterán amerikai cirkálók, hifi demóautók és speciális járművek.…
Húsz százalék kedvezményt kap az az utas, aki az elmúlt öt évben összegyűlt pótdíjait rendezi - közölte a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) csütörtökön az MTI-vel.
A vállalati himnuszoknak biztosan megvan a maguk létjogosultsága, nem tisztünk vitatni, hogy az ilyesmi hasznos, vagy haszontalan dolog-e. Ettől persze még tény, hogy egy-két nóta a nevetségesség határát súrolja, nemrég az autókereskedők dalocskái között is találtunk egy gyöngyszemet. Jelentkezzen, aki kibírja fetrengve röhögés nélkül, hogy "Minőségben utazik a Ford Hovány / Ahogy Mozart játszik a…
2007. október 19. Azok után, hogy Lorenzo bukott a reggeli szabadedzésen, délután újult erővel és sokkal óvatosabban motorozott. Ennek meg is lett az eredménye: várt a végéig, majd az utolsó körökben vette át a vezetést. Dovizioso még mindig keményen dolgozik azért, hogy utolérje Lorenzot a világbajnokságban. Ugyan erre matematikai esély még van, de lássuk be… nem valószínű, hogy a spanyol ne…
Balatongyörökön átadták csütörtökön a MÁV szakemberei a Magyarországon első, teljesen automatizált fény- és félsorompót, amely közvetíti és tárolja a forgalmi, baleseti adatokat is.