A Brazil Nagydíj sportfelügyelői nem büntették meg Lewis Hamiltont, Jenson Buttont és Takuma Satót, amiért csapataik a megengedettnél több szett esőgumit tettek fel autójukra, a három istálló azonban egyenként 15 ezer eurós pénzbüntetést kapott.
Kimi Räikkönen csapattársa, Felipe Massa előtt megnyerte a péntek délelőtti szabadedzést Brazíliában. Az első tréning még vizes aszfalton zajlott, a másodikra azonban már száraz körülmények között került sor. Délután a Ferrari finnje már csak a negyedik legjobb lett, míg a brazil a harmadik leggyorsabb időt autózta.
A Japán és Kínai Nagydíjon Fernando Alonso és Lewis Hamilton kiesése miatt Kimi Räikkönennel kiegészülve háromesélyessé vált a világbajnokság, így az Interlagos pályán nagyon izgalmas verseny elé nézünk.
Luxuskivitelű lószállító járművet készített az Enyingi Agrár Rt. megrendelésére a svéd Scania, a világ egyik vezető nehéz-tehergépjármű gyártója a magyar Lehel Coachbuilder Kft-vel együtt. A különleges járművet október elején adták át a megrendelőnek.
2007. október 20. Kellemes, 31 fokos időre ébredtek a királykategória versenyzői. Kívánságuk teljesült, és az eső nem szakította félbe edzésüket. Egy izgalmasnak nem mondható, ám annál érdekesebb végkimenetelű edzést láthattunk. Ez volt az utolsó tét nélküli motorozás a mai napon. Had ne mondjam, hogy megint Casey Stoner nyert. De erről ugye nem beszélünk. Tehát, két tizeddel maradt el az…
2007. október 20. Talmácsi Gábor tovább folytatta rendkívüli szereplését a Maláj nagydíjon. A 125-ösök számára szombat délelőtt tartott második szabadedzést magabiztosan nyerte a magyar srác vetélytársa, Hector Faubel előtt. Gáborunk több mint fél másodpercet vert csapattársára, ami bizony nem kis különbség, Gábor ez alapján joggal reménykedhet a második időmérőt illetően is. Faubel formáját látva…
A tengeri hajózás széndioxid-kibocsátása kétszer akkora, mint a légiforgalomé - állapította meg az a jelentés, amelyet a világ tankerüzemeltetőinek többségét tömörítő szervezet készített.
A péntek délelőtti szabadedzésen három pilóta is - köztük a bajnoki éllovas, Hamilton - szabálytalanul használta az átmeneti esőgumikat. Az FIA kivizsgálta az ügyet.
Egy beszorult sérültet kellett kiszabadítaniuk a tűzoltóknak két személygépkocsi karamboljánál pénteken délután a XVIII. kerületben - értesült a HavariaPress.
Péntekhez képest nagyot javult az időjárás Szepangban, így a 125 köbcentis kategória pilótái száraz aszfalton dönthették el, hogy kié legyen az első rajtkocka. Már a délelőtti szabadedzésen is hasonlóak voltak a körülmények, akkor Talmácsi verhetetlen volt, több mint fél másodpercet vert csapattársára és nagy ellenfelére, a világbajnoki pontversenyben egypontos hátrányban lévő Hector Faubelre.…
A matematika dönt majd, vagy a véletlen? Tekintsük át, hogy milyen tényezők és esmények dönthetik el vasárnap a világbajnoki cím sorsát Hamilton, Alonso és Räikkönen között!
2007. október 20. A mai nap már a 250-es mezőny számára is nyugodtabb körülmények között kezdődött meg. Száraz pálya, és meleg idő fogadta őket. Az időjárással ellentétben az erősorrend nem igazán változott péntekhez képest. A világbajnoki cím várományosa, ahogy egy esélyestől elvárható, megnyerte a második szabadedzést.Tette mindezt a leintés utáni pillanatokban, úgy hogy a tegnapi naphoz képest…
2007. október 20. A spanyol Hector Faubel ráfagyasztotta a mosolyt a Talma-drukkerek arcára az időmérő edzés végeztével, ugyanis megszerezte Gábor előtt a Pole pozíciót, ami akárhogyan is nézzük, nem éppen jó hír. Ez volt a spanyol motoros pályafutásának a második rajtelsősége, tehát nem szaggatott különösebbképpen ilyen tekintetben eddig a srác, jobban is tette volna, ha mondjuk ezen helyezések…
Robert Kubica és Nick Heidfeld is a legjobbak között volt Sao Paulóban az első napon. A német és a lengyel azonban nem elégszik meg ennyivel, és szombaton mindent megtesz azért, hogy a legjobbak közvetlen közeléből rajtolhassanak a vasárnapi futamon.
A veterán Forma-1-es világbajnok, Jackie Stewart úgy véli, ha Lewis Hamilton idén nem nyeri meg az egyéni világbajnoki címet, akkor az újonc ebből a kudarcból is csak profitálhat a jövőben. A skót hozzátette, természetesen ő annak örülne, ha a brit pilóta már idén győzni tudna.
A Brazil Nagydíj első szabadedzésén három pilótával is amatőr hibát vétett csapata, Szato Takuma, Jenson Button és a világbajnokságot vezető Lewis Hamilton autójára is két szett vizes abroncsot szereltek fel a szabályokban előírt egy helyett. A baki miatt mindhárom versenyzőnek és a csapatok képviselőinek is meg kellett jelenniük a második szabadedzés után a versenybíróság előtt, ahol egy…
Adrian Sutilról nagyon sokan állítják, hogy egy jobb autóban csodákra lenne képes. A német mindkét brazil tréningen csapattársa, Szakon Jamamoto előtt végzet, aki a második edzésen egészen az utolsó helyig visszacsúszott.
Leginkább az időjárással gyűlt meg a baja Takuma Szatónak és Anthony Davidsonnak, a szezonzáró Brazil Nagydíjra készülve. A pénteki szabadedzéseken a hol vizes, hol száraz aszfaltnak köszönhetően nem tudták megtalálni a megfelelő beállításokat a Super Aguri pilótái.
2007. október 20. Beszürkült az év a királykategória időmérőjére, ám a Kawasaki eddigi legjobb edzését élhette át, Dani Pedrosával egyetemben. A kvalifikáció elején West, Pedrosa, Melandri aratott, őt cserélődtek folyamatosan az élen. A következő 20 percben de Puniet és Stoner is csatlakozott hozzájuk. Melandri volt az első, aki 2’03 alá tudott menni, és ezt sokáig meg is tartotta. Az edzés…
2007. október 20. Talmácsi Gábor ma is végig a legjobbak között volt. A szabadedzést megnyerte, az időmérőn pedig hajszállal maradt el a pole pozíciós helytől, 2. lett. Közte és a harmadik helyezett Cortese között már nagy az űr, hiszen a fiatal spanyol tehetség 7 tizedet kapott.A világbajnoki címre esélyes magyar motorosnak az időmérő legelején ki kellett állnia a boxba, mert nem forgott eléggé a…
A világbajnoki címre esélyes magyar motorosnak az időmérő legelején ki kellett állnia a boxba, mert nem forgott eléggé a motorja, de ahogy visszatért a pályára, megszerezte az első helyet. Sokáig vezetett, de a végén Hector Faubel megelőzte, Talmácsi szerint azért, mert talán korábban ment ki az utolsó gumicserére, és a kvalifikáció legvégén, az utolsó gyors körében egyszerűen "elfogyott" a…
Kérjünk meg találomra egy hölgyismerősünket, hogy nevezzen meg bármilyen, kicsit magasabb építésű személyautót: „dzsip!” mondja majd boldogan. Szerkesztőségünkben „igazi” Jeep, a Patriot dízelváltozata járt.
2007. október 20. Már az edzés elején nagy volt a forgalom a pályán. Lehetséges attól tartottak a pilóták, hogy később eleredhet az eső, és inkább mindenki az elején megpróbált egy gyors kört összerakni. Végül nem így történt, és napsütés kísérte a 250-esek időmérőjét. Rég nem láthattunk ilyen izgalmakat, és legfőképp ilyen rajtrácsot. Az első helyet a leintés utáni körében futott elképesztő…
A Nemzetközi Automobil Szövetség cáfolta azon híreszteléseket, melyek szerint arra kérték volna a McLaren vezetését Sanghajban, mérsékelten ünnepeljék Lewis Hamiltont, ha a brit újonc már az utolsó előtti futamon bezsebeli a bajnoki címet.
Egyelőre utód nélkül eltűnik az Audi kínálatából az RS4. A 420 lóerős modell decemberig háromféle karosszériával kapható, utána csak a kabriót árulják.
A Knight Rider legendás K.I.T.T.-jének sose kellett párhuzamosan parkolnia, mindig húzott befele a kamionba. A VW Touran bezzeg ezt is tudja, David Hasselhoff nincs, van viszont helyette egy irtó vicces figura a kormány mögött.
A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone szerint Lewis Hamilton a legérdemesebb arra, hogy bezsebelje a bajnoki címet az idei évben, ugyanis sem Alonso, sem Raikkönen nem tett eddig annyit a sportért, mint az újonc brit.
Egy ember meghalt, hárman megsérültek amikor pénteken délután két autó frontálisan összeütközött egymással a 8-as számú főúton Jánosháza közelében - közölte az MTI-vel a rendőrség.
A pontversenyben élen álló Talmácsi Gábor a második helyről rajtol a 125 kcm-esek között a gyorsaságimotoros-világbajnokság utolsó előtti futamán, a vasárnapi Malajziai Nagydíjon.
Felkerült a világhálóra az első kép a Hyundai új városi miniautójáról, az i10-ről. Az apróság bevált alapokon nyugszik, ugyanis a Kia Picanto technikáját használták fel hozzá.
Az új Mondeo kipróbálása után felmerül, hogy lassan nem lesz értelme prémium autókról beszélni. Méretei és tulajdonságai alapján ugyanis felveszi a versenyt jó néhány többre taksált vetélytárssal.
Közúti balesetben meghalt 26 ellenzéki aktivista a délkelet-afrikai Malawiban. Felborult az őket szállító teherautó, amikor egy pártkonferenciára utaztak - adta hírül az MTI.