Rendőri készenlét, amikor a vidék közbiztonságáért címmel a Magyar Gárda 260, és a nyírségi szerveződésű Nemzeti Őrsereg 50 tagja tart felvonulást a Pest megyei Tatárszentgyörgyön. Az eseményre annak ellenére került sor, hogy a rendezvényt a település polgármestere, megváltoztatva korábbi álláspontját, a roma társadalom ellen irányulónak minősítette, s ezért visszavonta a korábbi területfoglalási…
Évtizedes amerikai túlsúly után Európa, szakértők szerint, hamarosan a világ vezető autópiaca lehet: míg az eladási mutatók az Egyesült Államokban tovább csökkennek, Európában - különösen Kelet- és Közép-Európában - erőteljes a növekedés.
Csendben szivárgott be hozzánk idén a Hyundai nagyméretű szabadidő-autója, a Santa Fe, mely kifejezetten szép karosszériájával, igényes belső terével, valamint kulturált dízelmotorjával azonnal elnyerte tetszésünket. A koreai hobbiterepjáró hozza az áhított prémium érzést, ráadásul hétüléses kivitelben is kapható.
Egyesek szerint mókás az a kijelentés, hogy az alkoholmentes sör az első lépés a guminő felé. Mi ezen nem hahotázunk, mert a felfújható macákkal szemben a nulla százalékos sörökkel már mindannyian összekerültünk. Most kilencfélét gyűrtünk le belőlük, olcsót és drágát egyaránt.
Szemezget a Volkswagen Tourannal, de kicsit unalmasnak találja? Akkor önnek találták ki a Cross felszereltséget! Néhány optikai kiegészítőnek hála ugyanis a CrossTouran az egyik legdivatosabb egyterű lett, megnéztük hát, hogy mit rejt a szabadidős jelmez. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
A Williams istálló hivatalosan is megerősítette, hogy Nico Rosberg sikeresen meghosszabbította szerződését a grove-i bázisú csapattal, ami azt is jelenti egyben, hogy a fiatal német versenyző biztosan nem igazol a McLarenhez Fernando Alonso helyére.
Több mint fél évszázada tervezik a Budapest körüli gyűrű megépítését, de még mindig nem tudni, mikor zárul be a kör. Az új szakaszok építését folyamatos politikai és szakmai viták kísérik, nemritkán hátráltatják, így az átadások időpontjai rendszerint bizonytalanok. Közben állandóak a korlátozások, dugók, balesetek az M0-son. Háromrészes sorozatunk első darabjából kiderül, hogy lett az autópálya-…
Mike Gascoyne visszautasítja Ralf Schumacher állítását, miszerint a német pilóta mindössze baráti szívességből tesztelt az elmúlt héten a Force Indiánál. Egy biztos, a csapatnak hamarosan döntenie kell, ki legyen 2008-ban Adrian Sutil csapattársa.
A Mazda Japánban megkezdte a Mazda Verisa Stylish V limitált szériájának forgalmazását. A Mazda kiváló minőségű, divatos kisautója stílusos és egyedi, fekete-piros belteret kapott.
Évtizedes amerikai túlsúly után Európa, szakértők szerint, hamarosan a világ vezető autópiaca lehet: míg az eladási mutatók az Egyesült Államokban tovább csökkennek, Európában - különösen Kelet- és Közép-Európában - erőteljes a növekedés. Az Automotive Review Europe hétfőn megjelenő számában az autópiaci elemzők jövőre Európában több mint 16 millió eladott járművel számolnak, míg az Egyesült…
Az alábbi videó a lengyelországi Siedlcében készült. A fiatal lányt, aki súlyos sérülésekkel még mindig kórházban fekszik, kétszer ütötték el. Zebrán. A hírek szerint az első, cserbenhagyó autós kemény kéthetes jogosítvánnyal követte el tettét, jelenleg előzetesben ül és minden bizonnyal börtönbüntetés vár rá. Amennyiben a baleset után megállt volna, nem következett volna be a második gázolás;…
Újra és újra eldobom az agyamat az emberi hülyeség határtalanságának láttán. A kerékbilincset alapból egy nagy marhaságnak tartom, de ha valaki akkora tahó, hogy leparkol egy buszmegállóban, akkor arra miért az a megoldás, hogy még le is bilincselik a kocsit, nehogymár el tudjon menni onnan és normálisan mehessen tovább a tömegközlekedés. Miért azok vannak tovább szivatva, akiket a baromállat…
Az idén már külföldön versenyző hétszeres abszolút bajnok ifj. Tóth János nyerte az év utolsó hazai raliversenyét, a hétvégén tartott Mikulás-ralit – jelenti az MTI.
Ónos eső miatt több száz repülőjáratot töröltek, tízezrek maradtak áram nélkül és öt ember meghalt az Egyesült Államok több szövetségi államában helyi idő szerint vasárnap.
A hazai utakon gyakori az úthiba, a nyomvályú, a kátyú. Az évszak sajátosságainak megfelelően a víz és latyak megjelenése ezeken a felületeken tovább bonyolítja a helyzetet. Vezetéstechnikai tanácsok esős napokra.
Elképzelhető, hogy Fernando Alonsónak sikerült keresztülvernie akaratát a Renault-n: a kétszeres világbajnok egyéves szerződést akart kötni a francia istállóval, a konszernigazgató Carlos Ghosn azonban eredetileg csakis hároméves kontraktusban volt hajlandó gondolkodni. A Journal de Montréal "megbízható", de névtelenséget kért forrásra hivatkozva azt írja legfrissebb számában, hogy Alonso egyéves…
Az egykori Forma-1-es pilóta, az ITV kommentátora, Martin Brundle azzal vádolja a Nemzetközi Automobil-szövetséget (FIA), hogy az megpróbálja elrettenteni a médiát attól, hogy a kémkedési ügy miatt kritizálja a szövetséget.
Egyedi azonosító jel meghamisításának bűntettében találta bűnösnek a Pécsi Városi Bíróság az orfűi rendőrőrs korábbi parancsnokát, az egyenruhás azonban csak megrovást kapott - számolt be a HavariaPress a Magyar Nemzet Online cikke alapján.
Az orosz Rosszija TV által 2007. december 10-én bemutatott, mobiltelefonnal készített felvételen az égő busz látható az előző napi robbantásos merényletben. A Pjatyigorszkból Sztavropolba tartó buszon történt robbantásban két ember halt meg, 13 embert kórházba szállítottak. A nyomozás estére kiderítette, hogy a busz ellen robbantásos merényletet követtek el, s a pokolgépben mintegy 150 gramm…
Az 1995-ös Mindörökké Batman című filmben szereplő különleges jármű a minap kalapács alá került. A több mint látványos autóért 52,5 millió forintot fizetett az új tulajdonos, ami a jármű becsült értékének fele.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
A Honda fiatal versenyzőket támogató programja (Honda Young Driver Programme) a múlt héten Jerezben folytatódott, amikor is a GP2-es szériában szereplő három versenyző újra kipróbálhatta magát a japánok Forma-1-es autójában.
A dolgok jelenlegi állása szerint úgy tűnik, nem sokszor fog a jövőben egymás mellett szerepelni Alonso és Hamilton aláírása, így többek között azért is érdemes megvásárolni az Autósport és Formula Magazin legfrissebb számát, mert a szerencsés olvasók között három, mindkét versenyző által dedikált baseballsapkát is kisorsol a szerkesztőség.
Fernando Alonso rekordfizetésért tér vissza a Renault-hoz, s napokon belül aláírja szerződését a francia különítménnyel – állítja az egyik tekintélyes angol napilap.
2007. december 10. A spanyol Gregorio Lavilla a Brit Superbike Bajnokságban eltöltött négy sikeres esztendő után újra visszatér a Superbike Világbajnokságba. A 34 esztendős tarragona-i versenyző a Paul Bird vezette brit Honda csapatban fog versenyezni. Lavilla utoljára 2003-ban egy Alstare Suzukival versenyzett Francis Batta Corona alakulatában a Superbike Világbajnokságban. Lavilla akkor GSX-R…
Michael Schumacher elmondta, hogy nagyon élvezte az év végi barcelonai és jerezi teszteket, de egyértelműen kizárta annak lehetőségét, hogy valaha is versenyzőként térjen vissza a Forma-1-be.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
Az egyik spanyol lap hétfőn arról számolt be, hogy a Renault és Fernando Alonso már nagyon közel járnak a megegyezéshez a 2008-as szerződésről, amellyel a kétszeres világbajnok lehetne a Forma-1 legjobban fizetett versenyzője.
Az AvtoVAZ orosz járműgyártó igazgatótanácsa pénteken arról döntött, hogy kisebbségi részesedést ad el a Renault-nak és ezzel stratégiai partnere lett a francia vállalat. Az AvtoVAZ-t az orosz fegyverexportáló ügynökség, a Rosoboronexport ellenőrzi. Az AvtoVAZ jelezte, hogy a Rosoboronexport 25 százalék plusz egy részvényt tart meg, amivel "hatékonyan tudja menedzselni a céget." A Renault mellett…
Dunát lehet rekeszteni a számtalan pletykával, amelyek szerint hamarosan SUV és összkerék-hajtású Ferrari érkezik. Amedeo Felisa, az olasz sportautó-gyár menedzsere azonban továbbra is cáfolja mindkét állítást.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható