Az olasz kamion- és teherautó-vezetők szakszervezetei szerda este leállították a három napja tartó sztrájkot, aminek során Olaszországban már akadozott az üzemanyag- és az élelmiszer-ellátás, számos üzem kénytelen volt átmenetileg bezárni, mert nincs nyersanyag- és alkatrész-utánpótlás, a késztermékeket nem lehetett elszállítani.
Az energiafüggőség már nemcsak a fejlett, hanem a fejlődő országokban is egyre nő, Kína és India energiaigénye hihetetlen mértéket öltött. Nem titok, hogy a szén-dioxid-kibocsátás egyik legfőbb okozói a fosszilis alapú üzemanyagokkal közlekedő gépkocsik. Az eddig is ismert alternatívák közül kiemelkedő szerepet tölthet be a bioetanol, a környezetvédelmen túl pedig jelentős társadalmi-gazdasági…
A Ferrari 20 évvel Jody Scheckter sikere után 1999-ben újra egyéni vb-címet ünnepelt volna, ám az álom Michael Schumacher lábtörése után szertefoszlott, így Mika Häkkinen igazi rivális nélkül maradt, és megvédte címét.
Ha már a luxusterepjárók gyakorlatilag az egész életüket aszfalton töltik, miért ne készíthetnénk a Cayenne-ből egy hangsúlyozottan sportos verziót – gondolták a Porschénál, majd megalkották a GTS-t.
Az M0-s körgyűrűről szóló cikksorozatunk első részében a Halálút néven elhíresült déli szektor megépítését ismertettük. A második részből kiderül, hogy a szakasz ma már inkább a végeláthatatlan dugókról, mint a végzetes balesetekről ismert. Utánajártunk annak is, hány év a minimum, ameddig még szenvedni kell a csonka autóúton.
Megérkezik a Moammer el-Kadhafit líbiai államfőt szállító limuzin a párizsi Elysée-palota elé december 12-én. Sarkozy és a líbiai elnök korábban francia és líbiai gazdasági egyezmények megkötéséről állapodott meg, összesen mintegy tízmilliárd euró értékben.
Bár az előrejelzések korábban még havat jósoltak csütörtökre, inkább a száraz hideg lesz jellemző, csak kisebb területeken hullik majd csapadék Magyarországon.
A világ egyik legjobb, és egyben legjobban fogyó terepjáróját próbálgattuk, igazán neki való körülmények között. Nagyjából sejtettük mire számíthatunk, de még így is megdöbbentő volt az eredmény. Több mint ötmillió Land Cruiser-tulajdonos tudja, miről beszélek.
Esztergom, Kecskemét, Pápa és Vác hivatásos tűzoltósága egy-egy, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság két Mercedes-Benz Unimog tűzoltóautót kapott az erdőtüzek hatékony megfékezésére - adta hírül a Lánglovagok.hu.
A HP jó üzleti érzékkel a karácsonyi vásárlási roham kezdetére időzítette új navigációs eszközének hazai bemutatóját. Az iPAQ 316 egyik különlegessége a "magyar kapcsolat", azaz a Nav N Go Kft. által fejlesztett, briliáns navigációs technológia.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
Az korábban kiderült már, hogy az NBC Mustangra cserélte az eredeti Knight Rider-széria Pontiacját, előző postunkban azonban csak photoshopolt futófényes képet tudtunk mutatni a Shelby GT500KR-ről. Az NBC most hivatalos képeket tett közzé az új beszélő autóról, melyből rögtön három változat is készült. A K.I.T.T. Hero a "sima" GT500KR, a K.I.T.T. Attack viszont egy csinos aerodinamikai csomaggal…
2005 után ismét Kimi Räikkönen szerezte meg a győzelmet hagyományosan megrendezésre kerülő, év végi olvasói szavazásunkon, mégpedig tekintélyes előnnyel, hiszen a voksolók több mint fele az ő teljesítményét ítélte a legjobbnak. A csapatok sorában a McLaren meglepetésre a 3. helyre szorult.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
Vitantonio Liuzzi egyelőre nem talált még új munkaadót magának, ám a szezon utáni teszteken a Force Indiánál gyakorolt, és abban bízik, 2008-ban szerződést kap az istállótól.
A világ első luxushibridjének pazar miliője annyira elszigetelt a külvilágtól, és olyan szolgáltatásokat nyújt, hogy szinte már nem is autó. [Dátum: 2007. 12. 13. 05:03]
Hiába hangoztatta a General Motors, hogy az új Chevrolet Camaro szériaváltozata "ugyanolyan lesz", mint a tanulmány, a Camaro5 fórumnak sikerült szereznie egy kémfotót a kupéról. Erről pedig az álcázás ellenére is süt, hogy lecserélték a külső tükröket, új stílusú B oszlopot építettek be és a hátsó sárvédők elől eltűntek a résnyi légbeömlők. Mintha néhány élt is kivasaltak volna az autóból, csak…
Miután a Fiat 500-ast megválasztották a „2008. év autójának”, a Fiat Grande Punto megnyerte a „Carro do Ano 2008” címet, valamint a márka több nagy presztízsű nemzetközi elismerésben részesült, a Fiat ezúttal a nagyrabecsült „Autobest 2008" díjat hozhatta el, mégpedig a Fiat Linea révén.
A Spanyol Motorsport-szövetség elnöke, Carlos Gracia egy spanyol rádiónak adott interjúban azt mondta, szerinte honfitársának, Pedro de la Rosának van nagy esélye arra, hogy 2008-ban Lewis Hamilton csapattársa legyen a McLarennél.
Nagyot lép előre a SsangYong, jövőre ugyanis bemutatják csúcstechnológiával ellátott luxuslimuzinjukat, a Chairmant. Az autónak nehéz dolga lesz, de a gyártó mindent megtesz az újdonság sikerének érdekében.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
Nagyjából elkerülhetetlennek tűnik, hogy Ralf Schumacher egy időre búcsút vegyen a Forma-1-től, a német pilótáért finoman szólva sem állnak sorba a csapatok. Az egykori toyotásnak ennyit éppen elég lenne lenyelnie, a baj azonban csőstül jön: még rohangálhat a munkaügyi bíróságra is, korábbi házvezetőnője ugyanis beperelte. A hoppon maradt alkalmazott 14 ezer eurót követel Schumachertől ki nem…
Andy Priaulx, a BMW brit versenyzője soha nem adja fel és kompromisszumot nem ismerő hozzáállása idén is eredményre vezetett: zsinórban harmadszor koronázták az FIA WTCC világbajnokává. A 33 esztendős sofőr idei szezonjáról, a túrakocsi-vb helyzetéről és számos más érdekességről is beszélt az autómenedzser.hu-nak adott exkluzív interjújában.
2007. december 13. Valentino Rossi minden bizonnyal pályafutásának a legnehezebb két évét tudhatja maga mögött. Sem a tavalyi évben, sem pedig az idén nem tudott világbajnok lenni. A 2007-es szezonban mindösszesen csak négy győzelmet számlálhatott, míg riválisa, a későbbi világbajnok tíz futamgyőzelemig jutott el. Bár kissé keserűvé vált számára az élet, mégsem gondolkodik a visszavonuláson az…
Lewis Hamilton egy német magazinnak adott interjúban elárulta, abban reménykedik, hogy a 2008-as szezonban a McLarennek nemcsak a Ferrarival kell majd megküzdenie az egyes futamokon a győzelemért, hanem több csapat versenyzőivel is számolni kell a két gárda pilótáinak.
Sportos megjelenése és alacsonyabb tetővonala ellenére a 4,25 méter hosszú pro_cee'd nagy tengelytávjának köszönhetően a tágas utas- és csomagtérrel rendelkezik.
Az európai autóipari cégeknek milliárdos nagyságrendű büntetéseket kell majd kifizetniük lapértesülések szerint a klímavédelmi megállapodás megsértése esetén 2012 után.
2007. december 13. Eddig nagyon úgy fest a helyzet a Team Roberts számára, hogy pénzügyi okok miatt ki kell hagyják a következő, 2008-as évadot a MotoGP-ben. Bár minden erejükkel azon vannak, hogy egy tőkeerős szponzort találjanak, nem járnak sikerrel, tőkeerős befektető nélkül pedig nemigen lehet hosszú távon tervezni a versenyzés világában. Mindenesetre a csapat nem szépíti meg a valóságot, és…