A robotautók mezőnyében olyan sorozatgyártású modellek szerepelnek, melyeket tudományos kutatóintézetek önálló működésre képes vezetői csúcstechnikával szereltek fel.
Először a lovak váltak feleslegessé, aztán az emberek: eljött a teljesen önálló automobilok ideje, a robotpilóták már nemcsak a sivatagi próbán, hanem a városi közlekedésben is hibátlanul vezettek.
A buszgyártás nehéz feladat, mivel a kis számban, nehezen eladható sorozatokhoz még a nyolcvanmillió forintos ár mellett sem mindig gazdaságos egyedi alkatrészeket fejleszteni. A legtöbb elemet ezért szakosodott beszállítótól rendelik a buszgyártók. És erre a Volvo 9700-asban sem csak a váltó a jó példa.
Úgy jön mint egy Mondeo, és úgy megy, mint egy Focus - nagyjából így összegezhetők azok a változtatások, amelyeket a Ford eszközölt egyik legbeváltabb modelljén. A Focust 1998-ban kezdték el gyártani, s hamarosan a márka legsikeresebb autói közé emelkedett. Azzal büszkélkedhet, hogy eleddig egyetlen modellként lehetett az Év autója Európában és Amerikában.
Hét év töretlen siker után újult meg a TGA. A német MAN a megszokott stratégiával dolgozott: először kettéválasztotta a távolsági és az építőipari, valamint a disztribúciós célokra szánt fülke- és hajtáslánc-változatokat. Előbbi - a 40 tonna körüli pótkocsis szerelvények és nyerges vontatók piacán harcba szálló modell - a TGX nevet kapta, míg a formájában szinte megkülönböztethetetlen rövid távú…
Legyen elegáns, mégis kombi. Legyen személyautósan kényelmes, de tudjon annyit, mint a mai divatterepjárók. Legyen stílusa, de ne hivalkodjon. Szóval legyen Volvo XC70-es, ami mindezeket nyújtja – igaz, egy-két olyan dolgot is, amit inkább nem kérnénk, például az aktív rugózást.
Bolygónk megmentése manapság valódi slágertémának számít, gomba módra szaporodnak az ilyen-olyan környezetkímélő járművek. A Volkswagennél például egy adott modell legtakarékosabb változata ezentúl a BlueMotion jelzést viseli.
Közel ötméteres karosszéria, 4,5 literes, V8-as dízelmotor, 650 Nm, 2,6 tonna. Ezek az adatok nem egy új nyergesvontatóhoz tartoznak, hanem a legújabb Toyota Land Cruiser V8-hoz, amelyet elődjével ellentétben már Magyarországon is meg lehet majd vásárolni.
A sofőr és az utasa is szörnyethalt abban az Volkswagen Borában, mely egy teherautóval karambolozott a 405-ös úton, Monor térségében - értesült a HavariaPress.
A PGO francia járműgyártó Cevennes típusú, Szépségnek elnevezett kabrioletjét nézi műanyag védőburok alatt egy nő és kislánya Párizsban december 18-án. A Swarowski 300 ezer üvegkristályával díszített sportkocsit az UNICEF javára árverezik el, a becsült leütési ára 40 és 80 ezer euró (10,175 és 20,348 millió forint) között lesz.
Ezen a házi biztonsági kamera felvételén jól látszik: a havas úton megcsúszott furgon szépen letarolta a parkoló autókat, majd továbbhajtott, mintha mi sem történt volna.
Fernando Alonso egy spanyol rádiónak adott interjúban elárulta, hogy nagymamája tanácsára hagyta ott a McLarent a Renault kedvéért. A versenyző bízik a francia istállóban és abban, hogy előreléphet a csapat.
A közigazgatási hivatal pert indít a Centrum Parkoló Kft. és az azt megbízó hét kerület ellen, többek között a törvénytelenül eladott többmilliárdos követelésállomány miatt.
Biztosan vannak, akik időben elkezdték megvalósítani ajándékötleteiket, de sokaknak most következik a sűrűje. Két budai és három pesti bevásárlóközpontban mértük fel, mibe kerül és mennyire gördülékeny a parkolás, amíg engedelmesen költjük a pénzt a mesterséges fényben.
A Toyota két új robotot mutatott be. Az egyik a „Mobilitási robot”, a másik a „Hegedűn játszó robot” – s mindketten a Toyota Partner robotok sorába tartoznak, amelyek célja az emberek mindennapi életének megkönnyítése.
Lewis Hamilton nemcsak a pályán, a francia autópályákon is gyors, amit azonban a Forma-1-es rajongók értékelnek, attól morcosak lesznek a helyi rendőrök. A McLaren ásza az A26 jelű autópályán száguldozott Calais és Reims között egy Mercedes CLK-val, amikor 196 km/órás tempóval a radar lekapcsolta. A rendőrök nem vacakoltak sokat, 600 euróra büntették a britet és egy hónapra felfüggesztették…
Beperli a Centrum Parkoló Kft.-t megbízó hét kerületet a közigazgatási hivatal, alapvetően a törvénytelenül eladott többmilliárdos követelésállomány miatt.
Noha hivatalos bejelentésre mindeddig nem került sor, sajtóértesülések szerint Giancarlo Fisichella lesz Adrian Sutil csapattársa a Force India istállónál. Friss fejlemény a Super Aguri háza tájáról: Luca Filippi biztosan nem lesz Takuma Sato partnere.
Megindult a próbaüzem az 1,7 milliárdos magántőkéből létrehozott sarkadi BioMa Energie Zrt. üzemében, ahol biodízel előállításához szükséges nyersolajat állítanak elő magas olajsav tartalmú napraforgóból. A gyár első ütemben évente 60 ezer tonna nyersanyag előállítására képes. A teljesen automatizált, számítógép-vezérlésű, most 50 százalékos teljesítményen működő üzem jövő év elejétől teljes…
2007. december 19. Paul Denning, a Suzuki csapatfőnöke bizony elkerekedett szemekkel figyeli a Yamahánál kialakult helyzetet, már ami a gyári csapatot illeti: mint ahogy azt sokan régóta tudjuk, kettős helyzet alakult ki Yamaháéknál, mi szerint Rossi Bridgestone, míg Lorenzo Michelin gumikon vág neki az évnek. Denning ezt Rossi szemszögéből nézve rendkívül kockázatosnak tartja. Rossi ugyanis…
Rekord nagyságú - adózás után 15 milliárd koronás - eredményre számít az idén a cseh Skoda autógyár. A tavalyi adózott eredmény 11 milliárd korona volt - közölte kedden a Hospodárské Noviny című politikai és gazdasági napilap Reinhard Jungra, a Skoda elnök-vezérigazgatójára hivatkozva. A legnagyobb cseh autógyár forgalmi bevételei az idén várhatóan elérik a 228 milliárd koronát a tavalyi 203,6…
Ha a Citroën C5 kombit bálnának neveztük, akkor ez vajon milyen jelzőt érdemel? A francia márka kínálatának legnagyobb személyszállító modelljét teszteltük a legmagasabb felszereltséggel és a legerősebb dízelmotorral gépházteteje alatt. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
Hét év börtönre ítéltek Romániában egy brit állampolgárt azért a halálos autóbalesetért, amelyben meghalt többek közt Cristian Nemescu, Románia egyik legígéretesebb filmrendezője.
Feltehetően több autólopással is gyanúsítható az a két tizenéves fiatal, akiket egy hasonló bűncselekményt követően vett őrizetbe a rendőrség Kecskeméten - értesült a HavariaPress.
A hétszeres világbajnok német Michael Schumacher szerint honfitársa, Sebastien Vettel rendelkezik azokkal a képességekkel, melyek révén egyszer a legjobb lehet.
A hétvégi Race of Champions gálán Michael Schumacher Sebastian Vettel oldalán megnyerte a Nemzetek Kupáját, az aktív versenyzéstől már visszavonult német pedig potenciális világbajnokot lát fiatal csapattársában.
Heikki Kovalainen elárulta, hogy egyetlen percig sem aggódott amiatt, hogy nem kap jövőre forma-1-es szerződést, mert elmondása szerint ő és menedzsmentje végig az irányításuk alatt tartották a dolgokat.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható