Bár voltak későbbi próbálkozások, sőt most is működik autógyár hazánkban, az utolsó magyar autómárka a Csepel volt. Az egykori gyár telephelyén egyetlen teremben zsúfolódnak össze az emléktárgyak.
Készülődik a jövő évi startra a Superleague Formula, amely a futball és az autóverseny világát kívánja ötvözni. A nagy fociklubok közül kilenc biztosan indul az új szériában, s több más nagycsapat is érdeklődik a bajnokság iránt. Az autómenedzser.hu utánajárt, mi újság a focis autóverseny háza táján.
Estébe nyúló szezonzáró partit tartott a BMW sportrészlege szombaton, Münchenben, ahol a bajor márka F1-es és WTCC-s legénysége a csapatvezetés és közel 600 meghívott vendég társaságában ünnepelt. Az esemény résztvevői – közöttük a pilóták – például jégfaragással szórakoztak, majd később Mario Theissen sportigazgató és az F1-es istálló technikai igazgatója, Willy Rampf szolgálta fel a finomabbnál…
Egy súlyos sérültet emeltek ki a tűzoltók abból az autóból, amelyik egy másik autóval ütközött az Árpád hídon a Buda felé vezető oldalon vasárnap reggel fél hatkor, a járművek két forgalmi sávot elzártak.
Három felnőttet és egy gyermeket szállítottak kórházba vasárnap hajnalban abból a balesetből, amiben egy autó és egy kisteherautó ütközött a Pesti úton - értesült a HavariaPress.
Bár a Toyota számára nem sikerült jól a 2007-es szezon, a csapat újonnan igazolt pilótája, Timo Glock biztos abban, hogy a japán gárda hamarosan a legjobb alakulatok között lesz.
A BMW-nek nem lesz könnyű dolga, ha be akarja fogni a csúcsistállókat 2008-ban – véli a bajorok sorait erősítő Nick Heidfeld. A német pilóta sokadszorra is kijelentette: nem hitte, hogy csapata a harmadik erőt képviselheti az idei szezonban.
Marko Asmer és Javier Villa csatlakozik a BMW Sauber csapathoz a jövő heti jerezi tesztelésen, erősítette meg a híreket a német gárda. Az újfiúk az istálló versenyzőivel, Nick Heidfelddel és Robert Kubicával együtt fognak szerepelni Spanyolországban.
Timo Glock magabiztosan várja a jövő évet, mert úgy gondolja, a Toyota az idei gyengélkedés után magára találhat, és idővel az egyik élcsapattá nőheti ki magát a királykategóriában.
Utasként ittasan karambolozott, majd a nyitott gépkocsit hátrahagyva elmenekült a helyszínről egy rendőr vasárnap hajnalban, Egerben. A gépkocsi vezetője és utasa egyaránt nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A fiatal rendőrt Eger rendőrkapitánya azonnali hatállyal elbocsátotta, büntetőjogi felelősségének megállapítására az ügyészségi nyomozóhivatal illetékes. MTI-összeállítás a…
Izgalmas volt az idei rali-vb, ezért az utolsó, hétvégi Brit-ralin dől el a világbajnoki cím sorsa Grönholm és Loeb között. A walesi futamon két magyarnak, Mayer Gábornak és Lendvai Istvánnak is szurkolhatunk.
Két sérültet kellett kivágniuk a tűzoltóknak a Toyotával ütközött Volkswagenben Velence és Pusztaszabolcs között, november 30-án - adta hírül a Lánglovagok.hu.
Érdekes levelet kaptunk Talmácsi Gábor menedzsmentjétől, amiben arról tájékoztatnak bennünket hogy immáron nemcsak a versenypályán kell küzdenie Gábornak hanem a könyvespolcokon is. Ráadásul az eszközökben itt sem válogatnak a riválisok.
2007. december 2. Julian Simon neve nagyon ismerős minden magyarnak, ő volt Talma második csapattársa még anno a KTM-es érában, és vele még úgy nem jött ki Gábor, mint Kallioval, köszönhetően a spanyol srác túlságosan nagyravágyó viselkedésének. Az idők során Kallio-val rendeződött a problémája Gábornak, Simonnal azonban nem, és ez bizony a Simon-KTM viszonyon is meglátszott. A spanyol gyerek úgy…
Mi sem bizonyítja jobban, hogy a driftelés néhány év alatt széles körben elfogadott hobbivá alakult, mint Rocko olvasónk találata a Tesco játékosztályán: Pár hete, olyan november elején mi is jártunk Tescoban, a játék osztályon már akkor is kint voltak az autók, nem lehet elég korán megvenni a gyereknek.
A francia Sébastien Loeb sorozatban negyedszer hódította el a rali-világbajnoki címet, miután az idény utolsó futamán, a Brit-ralin a harmadik helyen végzett.
2007. december 2. Troy Corser ezidáig elégedett volt az előkészületek során Yamahája teljesítményével. Elmondása szerint a következő teszteken arra fókuszál majd, hogy még tovább tökéletesítse versenygépét. Az idei szezon végeztével a nemrég véget ért háromnapos katari tesztek mellett további helyszínek várják még a tesztelni vágyó csapatokat és motorosaikat. Három lesz még az ausztráliai Phillip…
A fordos Mikko Hirvonen győzelmével zárult a Wales Rali, amelynek végén a Citroen sztárja, Sebastien Loeb zsinórban negyedik világbajnoki címét ünnepelhette. A titulust a bajnokság hajrájában elveszítő Marcus Grönholm csalódottan vonul vissza.
2007. december 2. Az elmúlt jerez-i tesztek számos fontos kérdésre adtak választ mindenki számára. Kiderült az is többek között, ki hányadán áll az előkészületekben, és ki milyen hiányosságokkal küzd a felkészülési stádiumban. A Repsol Honda például nagyot robbantott a dél-spanyolországi Jerez-ben, és végzett a tesztelő alakulatok között az élen Dani Pedrosa-val és Nicky Hayden-nel. Nagyon…
Egy súlyos és három könnyebb sérültje van annak a balesetnek, amelyben egy mentőautó és két személygépkocsi ütközött össze a 4-es főút Hajdú-Bihar megyei szakaszán vasárnap délután - közölte a rendőrkapitányság ügyeletese az MTI-vel.
2007. december 2. A gyári Suzuki MotoGP alakulatának ausztrál fenegyereke Chris Vermeulen hamarosan két kerékről négy kerékre vált. A királykategória sztármotorosa ugyanis jövő kedden hazájában a Victoria állambeli Winton Motor Raceway-en a Britek Motorsport Ford Falcon V8-as csodajárgányát fogja vezetni. Az ausztrál motorversenyző Jason Bright valamint a Fujitsu és az IRWIN Racing vendége lesz e…
A Ferrari egykori versenyzője, Michael Schumacher elmondta, bár korábban is lett volna lehetősége a tesztelésre, szezon közben nem akarta megzavarni az olasz alakulatot a felkészülésben. A német bajnok azt is elárulta, ő ajánlotta fel szolgálatait a Ferrarinak.
Sebastien Loeb negyedszer lett a rali-vb aranyérmese, de a nagy csatában kiharcolt idei sikerre a legbüszkébb. Marcus Grönholm a vereség után csalódott, s már a nyugdíjas évek gondolatával barátkozik. Szezonzáró utáni hangulatjelentés.
Egy az útra tévedt őz miatt az árokba borult egy személyautó Lajosmizse és Kecskemét között vasárnap - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.
Gyorshajtás miatt bevonták a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) szakállamtitkárának jogosítványát vasárnap Ausztriában; Sirman Ferenc elismerte a gyorshatást.
A bámulatos szezonhajrát produkáló Citroen-egység, Sebastien Loeb és Daniel Elena a Wales Ralin elért harmadik helyezéssel zsinórban negyedszer is elhódította a rali-vb bajnoki címét. A páros az újabb sikerrel beállította az 1996 és 1999 között domináló Tommi Mäkinen rekordját. A francia istálló tagjai a díjkiosztón hatalmas ünneplésben részesítették a címvédő párost.
Egy felborult mentőautó, miután előzőleg a mentő és két személygépkocsi összeütközött a 4-es főút Hajdú-Bihar megyei szakaszán, a 190-es kilométerszelvénynél. Egy személyautó eddig ismeretlen okból áttért a főút szemközti sávjába, és ott frontálisan ütközött a vele szemben Hajdúszoboszló felé tartó, beteget szállító mentőautóval, amelybe egy hármadik jármű is belerohant. A balesetben a felborult…
Összetört járművek Nagykanizsán december 2-án, a palini városrésznél, ahol eddig ismeretlen okból egy busz ütközött össze egy kisteherautóval. A balesetben négyen megsérültek.
Lewis Hamilton közel járt ahhoz, hogy egy újabb rekordot állítson fel, ugyanis lehetőséget kapott arra, hogy a <i>BBC</i> nagy népszerűségnek örvendő autós magazinjában, a <i>Top Gear</i>ben összemérje tudását a titokzatos, maszkot viselő Stiggel.