Érdekes egy szerzet a panorámatetővel és 180 lóerős turbómotorral megbolondított Opel Astra GTC, ugyanis megjelenésével, technikai tudásával és árával olyan modellek játszóterére téved, mint például a BMW 1-es szériája vagy éppen az Alfa Romeo 147. Kérdés azonban, az autó elején virító embléma mennyire győzi meg azokat, akik egy rakást pénzt akarnak elkölteni egy nem éppen praktikus, de…
Az egyesült államokbeli Georgiában fegyveres rablás miatt vettek üldözőbe négy férfit. Az egyik autópálya-kijáratnál az autó felborult, ketten megpróbáltak elmenekülni, őket a rendőrség percek alatt elfogta. Az egyik elkövető kirepült az autóból és a helyszínen meghalt, a negyediket pedig a tűzoltóknak kellett kivágnia az autóból, ő nyakától lefelé megbénult. Vajon megérte? Kemény 25 ezer dollár…
Többeket csábított már szabálytalanságra az M7-es autópálya részét képező kőröshegyi völgyhíd az átadása óta: sok autós a tiltás ellenére áll meg egy-egy fotó erejéig, hét bázisugró pedig a mélybe vetette magát, vállalva az esetleges bírságot is - számolt be Hanák Tímea hídmester az MTI-nek csütörtökön.
Sokan, sok témában érzik magukat sokkal okosabbnak, azoknál, mint akik a döntéseket hozzák. Így vagyunk ezzel mi is, ezért megpróbáljuk remek ötletekkel járhatóvá tenni a fővárost. Nekünk semmi sem drága alapon.
Pénteken kiderülhet, hogy a McLaren istállónak kell-e újabb büntetéssel számolnia a szeptemberben lezárult ferraris kémügy utózöngéjeként. Az FIA várhatóan kihirdeti, mire jutottak a 2008-as modell terveinek átvizsgálása során.
Flavio Briatore megnyugodhat végre: csütörtökön Monacóban véget ért a Forma-1 idei második kémügye, melyben a Renault-t bűnösnek találták a McLarentől szerzett bizalmas adatok birtoklása és evégett a sportág hírnevének csorbítása miatt, de az FIA illetékesei szankció kiszabásától eltekintettek. Persze, ne feledjük, a Ferrari kontra McLaren kémügyben is pontosan ugyanilyen ítélet született első…
Szamárháton gyorsabban célhoz érhetne a bukaresti autós ezekben a hónapokban, mégis mindenki makacsul ragaszkodik ahhoz, hogy négykerekűjével közlekedjen, megbénítva a közlekedést a közmunkálatok miatt egyre szűkülő városi utcákon.
Szemből erősen mondeós lett a Focus, de amilyen sokat módosult a formája, annyira keveset változott az autó. Ennek is örülünk, de a legjobban annak, hogy a Ford mostantól nemcsak a svájci meg a német Focus-tulajdonosok életét óvja alapáras ESP-vel, hanem a magyarokét is.
A Clinton Climate Initiative (CCI) a Scania bioetanol-üzemű buszait tartja az egyik legjobb megoldásnak a városi közlekedésből származó széndioxid mérsékelésére.
Kisebb meglepetést jelentett, amikor Ralf Schumacher bejelentette, hogy Jerezben a Spykerből Force Indiává lett istállónál tesztel majd, bár a német pilóta sietett leszögezni, hogy csak afféle "baráti szívességről" van szó, hiszen a tulajdonos Vijay Mallya jó barátja. A duma nem győzött meg senkit, az ifjabbik Schumacher egyértelműen szerződésre hajtott a mezőny leggyengébb alakulatánál, csakhogy…
A Honda vezérigazgatója, korábbi csapatfőnöke Nick Fry a spanyolországi Jerezben zajló kollektív teszten azt nyilatkozta, a csapat mindenáron szerette volna leszerződtetni Ross Brawnt, és más személyben nem is gondolkozott.
A héten mutatták be a legendás Pirelli naptár 2008-as kiadását. A legújabb fali dísz különlegessége, hogy készítésénél az erotika helyett a művészet került előtérbe, vagyis fedetlen női testrészek helyett kínai stílusú porcelánhölgyeket láthatunk.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008-ban először láthatunk majd a MotoGP-világbajnokság keretében éjszakai futamot. Mind a versenyzők, mind szervezők nagy izgalommal várják az eseményt. MIndjárt az év első versenye, a katari nagydíj ad otthont az első éjszakai futamnak.
Sébastien Bourdais arra kéri a drukkereit, ne várjanak tőle csodát első Forma-1-es szezonjában. A 28 éves pilóta 2008-ban a Scuderia Toro Rosso csapat versenyzője lesz.
Miután a Renault megúszta a büntetést a Motorsport Világtanács tegnapi meghallgatásán, a spanyol sajtó szerint Fernado Aloso leszerződése elől elgördült az utolsó akadály, csak a bejelentés van hátra.
Egy ember életét vesztette, ketten pedig súlyos sérüléseket szenvedtek, amikor egy másik személyautónak, majd egy kamionnak ütközött egy Opel az 51-es főúton - jelentette a HavariaPress.
Ralf Schumacher elismeri, csütörtöki tesztje a Force India istállónál nagy valószínűség szerint F1-es karrierjének hattyúdala volt. A németnek gyakorlatilag semmi esélye arra, hogy állást találjon a száguldó cirkuszban 2008-ra.
Elsőrban a gyerekek között arathat nagy sikert a Citroën új koncepciója, a Nemo Concetto. A rajzfilmhős világát az autók között életre keltő tanulmány játékos fomájával és vidám színeivel kápraztatja majd el a Bolognai Autószalon közönségét.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
RÖVIDHÍR - Csütörtökön este a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) rövid közleményben tudatta, a Reanult-t bár bűnösnek találta titkos, McLarentől származó dokumentumok birtoklásáért, a csapat nem kap büntetést. A spanyol médiában ezért olyan hírek jelentek meg, hogy az FIA döntésének köszönhetően néhány napon belül az istálló várhatóan be is jelenti Fernando Alonso szerződtetését.
Noha a Dodge Challenger szériaváltozata már rendelhető az amerikai kereskedésekben, a gyár hivatalosan még nem mutatta meg, hogyan is fog kinézni a feltámasztott legendás izomautó szériaváltozata. Erre a tervek szerint a jövő februári Chicagói Autószalonon kerül sor, addig csak találgathatunk, hogy az először SRT-8 változatban piacra kerülő modell mennyire marad hű a tanulmányhoz. A végleges…
A Force India Jerezben kipróbálta többek közt Ralf Schumachert is. A német nem kápráztatta el a világot, senkit sem tudott maga mögé utasítani csütörtökön, a szintén a kiscsapat versenyzői ülésére pályázó Liuzzi is jóval gyorsabb volt nála.
A Mazda bejelentette, hogy megkezdi Japánban a Mazda Versia Stylish V nevű limitált verziójának forgalmazását. A különlegesebb kárpittal és némi optikai csinosítással ellátott kisautó akár összkerék-hajtással is rendelhető.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
Szalay Balázs jubileumra készül, csakúgy, mint maga a Dakar-rali: a pilóta tizedszer áll rajthoz a világ leghosszabb és legnehezebb terepraliversenyén, amelyet a jövő év januárjában már a 30. alkalommal rendeznek meg.