Bár 90 lóerő nem is olyan kevés, 1,2 tonna önsúly pedig nem meglepősen sok, az 1,4-es Bravo leginkább a sík vidéken érzi otthon magát, ahol lendületből autózhatunk vele. A hegyi túrákon az autó egyértelműen tudatja velünk, hogy visszavágyik az alföldre, mert ott van ő honn, ott az ő világa.
Egy haszongépjármű legyen nagy, férjen el benne szükség esetén egy kisebb brigád, a formája pedig sokadlagos szempont – gondolnánk, ha meghalljuk a „céges furgon” szókombinációt. Tesztalanyunk ilyen oldalról megközelítve egy igazi hézagpótló modell. Ügyesen látja el feladatát, kétfős minibrigádnak tökéletes, ráadásul még jól is néz ki!
Az új 9-3-asok merész vonalvezetése – melyet a díjnyertes Aero X koncepció ihletett – csúcstechnológiával párosul a még tökéletesebb vezetési élmény érdekében.
Lakott területen a jövőben óránkénti 50 kilométerre csökken a sebességhatár, de az autópályák biztonságosabb szakaszain a felső sebességhatár az eddig megengedett, óránként 130 kilométer maximális sebességnél várhatóan magasabb lesz.
A spanyol Marca című lap arról számolt be, hogy Fernando Alonso állítólag visszautasította a McLaren egyik részvényese és társtulajdonosa, Mansour Ojjeh meghívását. Az üzletember Lewis Hamiltonnal és Ron Denisszel együtt, nem titkoltan békítő szándékkal, vakációzni hívta yachtjára a spanyolt.
Úgy hozta a sors, hogy pont arra jártunk, amerre a meghosszabbított M7-es tart. Nem volt szerencsénk, se odafelé, se visszafelé nem tudtunk végighajtani a 170 kilométeren.
Narain Karthikeyan, az F1-es Williams istálló tesztpilótája Dubaiban kipróbálta a novemberben induló Speedcar Series versenygépét. Az indiai sofőr jónak találta az ázsiai NASCAR-ként is emlegetett sorozat masináját.
Michiel Mol, a Spyker csapat volt ügyvezető igazgatója megerősítette, hogy valóban megvásárolná a Forma-1-es csapatot, amelynek eladását a Spyker Cars NV fontolgatja.
Nem termelhető meg Magyarországon a tervezett bioetanol beruházásokhoz szükséges gabona - egyebek között ezt állítja az Energiapolitika 2000 Társulat a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium által közzétett, a megújuló energiaforrások felhasználásáról kidolgozott stratégiáról kialakított állásfoglalásában.
Focicsapatot vesz a Renault F1-es istállójának milliárdos főnöke, Flavio Briatore. Az olasz üzletember pénteki brit sajtóhírek szerint az angol másodosztályú Queens Park Rangers tulajdonosa lesz.
Az első félév rosszul sikerült a vezető orosz autógyártó cégnek, a Lada kocsikat is gyártó AvtoVAZ-nak: mintegy 285 ezres eladási adata a tavalyi első félévitől 12,3 százalékkal marad el.
Hazánkban is megkezdődött a bio üzemanyagok árusítása. Igaz, csak néhány kútnál és néhány, bioüzemanyaggal is működő kocsi számára. A metanol és a biodízel ellenzői fennen hangoztatják, hogy majdnem több káros anyagot bocsátanak ki a bio-üzemanyagokat termelő berendezések, mint a hagyományos üzemanyagok. Ennek ellenére a mezőgazdaság széles körben kezdte meg a a bioüzemanyagok alapanyagaként…
Egy alaposan átdolgozott amerikai Ford Fusion lett a tüzelőanyag-cellás autók új sebességcsúcsát beállító világrekordere, mivel jóval 300 km/h feletti sebességet ért el egy kiszáradt sóstó medrében. A Ford célja a technológia életképességének demonstrálása volt.
A PricewaterhouseCoopers felmérése szerint a németek a hazai vállalatokban bíznak leginkább. Az első nyolcban 5 autógyártó van, köztük a legnépszerűbb a DaimlerChrysler.
A BMW Sauber motorsport igazgatója szerint a Forma-1-ben esélytelen az, akiben nincs meg az a plusz, amit tehetségnek hívnak. Ugyanakkor Theissen úr azt is kihangsúlyozta, hogy a rátermettség mindössze a belépőre elég, a többit kemény munka árán érheti el a versenyző.
Tízből legalább kilenc autóértő látja maga előtt a nagy, fekete autót a Csajka szó hallatán. A GAZ-14-es említésénél jóval rosszabb az arány, pedig az is Sirály, csak modernebb, szögletesebb és ritkább. Immár Magyarország útjain is megpillantható néha a több mint két és fél tonnás szovjet limuzin.
Az egykori világbajnok John Surtees úgy véli, Fernando Alonso a Magyar Nagydíj időmérő edzésén mutatott viselkedésével gyengeségéről adott számot, míg Lewis Hamiltont csak megacélozták az események.
John Surtees, az 1964-es világbajnok sem hagyta szó nélkül a Magyar Nagydíjon a McLarennél történtek. A 73 éves angol szerint az ominózus hétvége csak Fernando Alonso gyengeségét bizonyította, és azt, hogy ezek után Lewis Hamilton még jobban akarja majd a világbajnoki címet.
2007. augusztus 4-én, szombaton, a moszkvai Vörös térről tíz Škoda Octavia Scout indult egy több mint 9700 kilométeres expedícióra, amelynek végcélja a japán-tenger-parti Vlagyivosztok.
A Volkswagen a Frankfurti Nemzetközi Autókiállítás (IAA) alkalmával a nagyközönség elé tárja BlueMotion termékoffenzívája újabb szakaszát: a világ legnagyobb autószalonján ugyanis az éppoly takarékos, mint környezetbarát technikákkal összesen hat modell debütálhat.
Az első félév rosszul sikerült a legnagyobb orosz autógyárnak: a Lada személykocsikat is gyártó AvtoVAZ az első félévben 285 ezres eladást könyvelhetett el, ami 12,3 százalékos visszaesést jelent a tavalyi év hasonló időszakához képest.
2007. augusztus 17. A 125-ös géposztály első szabad edzésével megkezdődött a Gyorsasági Világbajnokság cseh hétvégéje. A legkisebb géposztályban nagy volt a tülekedés az 5,4 kilométeres dimbes-dombos pályán, hiszen csaknem 40 résztvevővel (37-tel egészen pontosan) kezdődött meg az első tréning. Ennél szebb kezdésben nem is reménykedhettünk, hiszen Talmácsi Gábor a Bancaja Aspar motorosa…
Felejtsd el, ez nem egy A3-as, egy prémiumautónak álcázott Golf. Az S3 egy igazi sportkompakt, amely gyorsulásában valamennyi hot hatch-et veri, a versenypályán és a hétköznapokban is tökéletesen megállja a helyét. Végre egy Audi, amiért ténylegesen lehet rajongani.
Bár a Ferrari sorozatosan cáfolta azokat az értesüléseket, hogy elkészítenék legendás belépőmodelljük, a Dino utódját, az autó álcázott változatát most egy tesztelés során sikerült lencsevégre kapni.
A legdrágább autó nem feltétlenül a legbiztonságosabb is - derül ki egy független amerikai kutatóintézet csütörtökön nyilvánosságra hozott eredményeiből.
2008-ban bekövetkezik az, amit már sokan türelmetlenül várnak: a Nissan hamarosan megnyitja Infiniti luxusmárkájának első európai márkakereskedéseit. Most már a várható modellpaletta is hivatalos.
A Chrysler bejelentette, hogy 2009 végéig továbbra is gyártja a PT Cruisert, de valószínű, hogy a jelenlegi modell nem kap utódot. Az immár hetedik éve készülő autó eladási siker volt, de a kereslet nagymértékű csökkenése miatt hamarosan befejeződhet a gyártás.