Schumacher a 2003-as szezon után úgy nyilatkozott, hogy pályafutása egyik legszebb évadán van túl, hiszen sosem kellett még olyan keményen gépészkednie a világbajnoki címért, mint 2003-ban. A 2004-es évad más miatt marad meg a német emlékezetében kellemes emlékként.
Hozzávalók 2 személyre: hatalmas terület, finom szemű szaharai homok, egyenletes erős szél, meleg, vakító fény, no meg egy mentőautó. A homokot szórd szét egy hatalmas területen, ami a szélcsatornában lesz. Fűtsd fel a terepet kb. 25 fokra és a fényforrást helyezd el jó magasan. Testnyílásokat bezárni! Nyomd meg a nagy piros gombot, indulhat a szél. Csak akkor [...]
Ne izguljatok fiuk a kontroll csoport mindent megtisztit utánatok!!!! Úgy voltunk vele, hogyha már nem tudunk veletek bulizni, akkor a Ti egészségetekre is iszunk a határ előtt hagyott pálinkátokból. Ez olyan jól sikerült, hogy visszafelé feleslegesen keresnétek. Átvittünk Mauritániába is belőle. A csempészet egy régi, de már jól bevált módját választottuk: LENYELTÜK:P Üdv Nouakchottból:D - egy…
Másfél év, két évre felfüggesztett börtönt és pénzbírságot rótt a bíróság arra a sofőrre, akinek felelőtlenségéből következett be az a közlekedési baleset, melyben Toller László súlyos, maradandó sérüléseket szenvedett, a polgármester szolgálati autójának sofőrje pedig meghalt.
Január elején adta át Hubertus Troska, a Mercedes-Benz Teherautó Európa/Latin-Amerika ügyvezetője a 100.000. Mercedes-Benz teherautót BlueTec felszereléssel dr. Jörg Mosolfnak, a Mosolf GmbH ügyvezetése szóvivőjének és Georg Meklé-nek, a Mosolf GmbH ügyvezetőjének.
A gyorsulási versenyeken legalább annyira kell figyelni, mint a forgalomban. Ez a subarus nem nézett tükörbe és szépen kikanyarodott a rettentő tempóban érkező motoros elé. Szörnyű dolog.
Autós üldözéssel tudták csak megállítani két, 30 év körüli férfi gépkocsiját a rendőrök szerdán Budapesten a XVI. kerületben - közölte Sass Oszkár, a BRFK sajtóügyeletese az MTI-vel.
A Renault csapatfőnöke, Flavio Briatore a Valenciában zajló teszten azt nyilatkozta az őt faggató újságíróknak, hogy valószínűleg le fog mondani a francia istálló vezetéséről, amikor Fernando Alonso távozik a csapattól.
A Budapest-Bamako versenyzői szerdán tovább indultak a 750 kilométerre fekvő szaharai oázisba, Tidjikjába. A festői hangulatú sivatagi városba főleg aszfalton haladtak, de az összes feladatot sivatagi és szavannai speciálszakaszokon kellett teljesíteni. Az etap egy kis kitérő a Bamakóba vezető úton. Ez lehetővé tette a túrázóknak és a gyengélkedő technikájú résztvevőknek, hogy egy napot…
Nick Heidfeld szerint a BMW Sauber egyelőre nem tart ott az új gép, az F1.08-as fejlesztésével, ahol már tartania kellene. A német ezért úgy véli, nagyon kemény munkát kell végezniük, ha ki akarják küszöbölni az új autónál felmerült egyensúlyi problémákat, amely megnehezítette a valenciai tesztprogram elvégzését is.
A kórházban halt meg az a férfi, aki egy, az úton keresztbe fordult autóval karambolozott a Veszprém megyei Külsővat határában - értesült a HavariaPress.
Az ittas vezetéssel szembeni zéró-tolerancia jegyében kell-e rettegnünk a konyakos meggytől, vagy akár egy üveg sört is benyomhatunk büntetlenül, mielőtt autóba ülünk? Kipróbáltuk és az eredményen mi is meglepődtünk.
A januárban tartott egyeztetett közúti ellenőrzések során közel 1300 járművet vizsgáltak meg a rendőrök, kevesebb mint egy százalékukat kellett utólagos műszaki ellenőrzésre küldeni.
A helyi közútkezelő műszakilag nem tartotta támogathatónak, hogy Nagy Bandó András író-humorista figyelemfelhívó szándékkal saját költségén Orfű közelében szerdán elvégeztesse a 6604-es út 8,050 és 12,280 kilométerszelvények közötti részén a kátyúzást, a javasolt anyag ugyanis a hideg időjárásban nem tartós - közölte a Magyar Közút Kht. az MTI-vel.
Nico Rosberg úgy látja, hogy a Williams komoly lépést tett előre az új FW30-assal, de azért mindössze az eheti valenciai teszteredményekre alapozva semmiképpen sem akarja magát túlságosan elbízni.
Sebastien Loeb, a Citroen vb-címvédője optimistán készül a rali-vb hétvégén esedékes nyitányára: a francia ász havas Monte-Carlo Ralit és győzelmet remél. A Ford új zászlóvivője, Mikko Hirvonen szintén az elsőség megszerzésére pályázik.
A tizenegy Forma-1-es csapatból tíz a szerdai napon megtekinthette az Európa Nagydíj utcai versenypályájának hivatalos terveit, és a tervezett útvonalon még egy sétát is tehettek a spanyol városban.
Nem mondhatni, hogy a Nissan feje tetejére állította volna a kompakt szabadidőautók piacát a Qashqai megalkotásával, a japán gyár palettáján mégis üde színfolt az új városi vagány. Autoblog-teszt.
A tegnapi nap bukássorozata után, a mai napon már csak De Puniet bukott egyet, de szerencsére egyből folytatni tudta a munkát. Az újoncok pedig egyre jobb formát mutatnak.
Már Marokkóban van a hengerünk. Zoli, aki a buli kedvéért Marokkóba repült a póthengerünkkel, már buszon ül Agadir felé, ahol mi sorban alkudozunk az összes szerelovel, ki rakja össze hamarabb a motorunkat.Addig a tengerparton próbáljuk nem elfelejteni, hogy miért is jöttünk...Ha Allah es a többi istenek is úgy akarják, akkor pont odaérünk a segou-i fesztiválra és utána meg bőven marad időnk…
Mark Webber, a Red Bull Racing pilótája tudja, hogy csapata egyelőre nem tud versenyre kelni az élmenőkkel, ám titkon reméli, hogy egy ’buttoni’ győzelem számára is összejöhet. Az ausztrál előrelépést vár csapatától és maradni szeretne az energiaitalosoknál.
A Red Bull Racing múlt héten mutatta be 2008-as autóját, az RB4-es modellt a jerezi pálya bokszutcájában. Az új gépet David Coulthard próbálhatta ki először, csapattársa, Mark Webber pedig az e heti valenciai teszten vezethette az autót. Az ausztrál sofőr első benyomása pozitív volt, bár elmondta azt is, sok munka vár még a csapatra.
A márciusi Genfi Autószalonon mutatkozik be az új Honda Accord európai változata, melyről a japán autógyár előzetes, kedvcsináló felvételeket tett közzé. A képeken a középkategóriás modell kombi, azaz Tourer változata látható, mely erőteljesen emlékeztet a Frankfurti Autószalonon bemutatott tanulmányra. Noha a Honda csak a kombit merte megmutatni ízelítőként, Genfben természetesen kiállítja a…
A Honda az előzetes fotók mellett egy promóciós videót is nyilvánosságra hozott az új Accord kombiról, melyből sokkal több minden derül ki, mint a fotókról.
Két személyautó ütközött össze a Fehérvári úton csütörtök reggel, a balesetben egy nő az előzetes adatok alapján könnyebben sérült; jelentős torlódás alakult ki és csak lassan halad a forgalom az említett főútvonalon.
Március 4-én hull le a lepel a Mazda 2-es modellcsaládjának legújabb tagjáról, a háromajtós verzióról. A típusból először készül ilyen kivitel, amelynek sportosságával kell új vásárlókat megszereznie.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható