Nyolcvanmillió új gépkocsi, ennyi kerül piacra 2008-ban, ebből hatvanmillió személyautó lesz, a többi haszonjármű. Új csúcsok és csúcsmodellek éve lesz az idei.
A januártól érvényes szigorításoktól az egyre tragikusabb baleseti statisztikák javulását várják. Most csak figyelmeztetnek, májustól büntetnek a renőrök.
RÖVIDHÍR - A Super Aguri kedden hivatalos közleményben jelentette be, hogy 2008-as versenygépét február közepén fedi fel egy spanyolországi versenypályán.
Csehországban tavaly 12,16 százalékkal nőtt az új személyautók, illetve könnyű szállító járművek értékesítése az előző évhez képest. Folytatás a címre kattintva!
Idén az Országos Meteorológia Szolgálat szerint XI. hó 11-én esett először jelentős mennyiségű hó, de igazi hóhelyzet csak az elmúlt héten adódott. Itt az idő gyakorolni és örvendezni, ideális esetben egy reptér betonján, de másutt is hasznos próbára tenni az autót.
Ha Rio de Janeiro elnyeri a 2016-os Olimpiai Játékok rendezési jogát, eltűnhet a föld színéről az egykoron F1-es futamoknak is otthont adott Jacarepagua-versenypálya – derült ki a szervezők jóvoltából kedden.
A gyorsan növő fűfélékből készített bioetanol elégetése egy nemrégiben elkészült, átfogó tanulmány szerint 94 százalékkal kevesebb szén-dioxid kibocsátásával jár, mint az ugyanakkora mennyiségű benziné.
Az autóiparban a frissítés kötelező, még olyan modellek esetében is, melyeknek lényegében semmi szükségük erre. A Toyotánál a Corolla Verso sem kerülhette el sorsát, az egyterű apró ráncfelvarráson esett át tavaly. Autoblog-teszt.
Új formavilágot és technikai szintet képvisel a Cadillac Provoq Concept; egy vízió a benzinmentes jövőből. Január 8-án, Las Vegas-ban leplezték le, de természetesen a Detroiti Autószalonon is jelen lesz a hidrogén üzemanyagcellás tanulmányautó. A Provoq-ba a GM továbbfejlesztett E-Flex meghajtási rendszerét építették, mely feleakkora helyet foglal, mint elődjében, a Chevy Voltban, ám nagyobb…
A szokásos év eleji hurráoptimizmus jellemzi az F1 két élcsapatát, a Ferrarit és a McLarent ezekben a napokban: Michael Schumacher az F2008-ast, Norbert Haug pedig csapata új szerzeményét, Heikki Kovalainent dicséri.
Ha a hírek igaznak bizonyulnak, egy Fiat lehet a világ első szériagyártású autója, amit elektromágneses szelepmozgatású erőforrás hajt majd. A technológiát az egyik beszállító csiszolta szériaéretté, és elvileg már 2009-ben az utakon lehetnek az új generációs motorokkal szerelt autók.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
Az új Laguna sem tagadhatja le önmagát: csakúgy mint a Renault modellek többsége, ő is remek töréstesztet produkált. A benne utazók szinte összes testrésze biztonságban lehet a 64 km/h-val történő frontális ütközésnél, de a gyalogosvédelmen akad javítanivaló.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
A McLaren tesztpilótája, Gary Paffett még mindig reménykedik abban, hogy a Prodrive-nak 2009-ben lehetősége nyílik a Forma-1-es bemutatkozásra, ugyanis a brit pilóta esélyes volt a csapat egyik versenyzői állására.
Ilyen állat márpedig nincs! Az Altea Freetrack valódi csodabogár: terepre való családi egyterű sportkocsiból származó turbómotorral? Ennek annyira nincs értelme, hogy kezd tetszeni... A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
Az Audi a detroiti közönséget szerette volna meglepni a TT kupé és roadster új sportváltozatával, a TT-S jelű modellel. Ahogy az újabban lenni szokott, egy kedves jóakaró keresztülhúzta a gyár számításait és húsz nagyfelbontású fotót küldött a Motorpasion spanyol autós blognak, leleplezve minden titkot. A kiszivárogtató szerint a sportosított modellbe az S3 kétliteres, 272 lóerős turbómotorja…
Egy kék villogóval leállított rendőrautóba rohant egy kamionos az 55-ös főúton, a helyszínen jelenleg teljes útlezárás van érvényben - értesült a HavariaPress.
A januártól érvényes szigorításoktól az egyre tragikusabb baleseti statisztikák javulását várják. Most csak figyelmeztetnek, májustól büntetnek a rendőrök.
Két, túraautós viszonylatban nagy horderejűnek számító pletykáról számolt be az egyik internetes szakportál: ha minden igaz, a Lexus a DTM-be készül, míg a WTCC-ben az N-Technology Alfa-Romeóról Hondára vált.
A tegnapelőtti kiszivárogtatás után immár hivatalos úton is megjelent az Audi TT-S, fotókkal és műszaki adatokkal együtt. Az ingolstadti sportoló hamarosan érkező csúcsváltozata még dögösebb kialakítást és a kétliteres TFSI motor 272 lóerősre hegyezett változatát kapja.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
A Ferrarinál úgy vélik, hogy a McLaren pilótájának, Lewis Hamiltonnak időbe telik majd, amíg megszokja a vezetést segítő elektronika nélküli versenygépet. A brit azonban úgy véli, tökéletesen meg tud majd birkózni a kipörgésgátló nélküli vezetéssel is.
Figyelem, aki nem készült fel rá, hogy 15 000 karaktert végigolvasson, az el se kezdje. Lacee billentyűzetén valószínűleg már nem látszódnak a betűk, ha vakon gépel, akkor mázlija van, ha meg nem, akkor is mindent leírt már, ami a XVI. század óta Kaposvár közlekedését rossz irányba befolyásolja. Abba már bele sem merek gondolni, hogy mi lett volna akkor, ha Budapesten élne, már csak azért is, mert…
A tavalyi évben első világbajnoki címét szerző Casey Stoner továbbra is úgy látja, nincs miért aggódnia csak azért, mert Valentino Rossi a tél folyamán Bridgestone gumikra váltott. Az ausztrált 2007-ben tíz versenyen is elsőként intették le, és egészen elsöprő módón nyerte meg a világbajnokságot, melyben nagy mértékben szerepet játszottak a Bridgestone abroncsai, miközben Rossi folyamatosan…
Az utóbbi években egyre gyengébb hazai forgalmat produkáló Chrysler meg akarja kétszerezni tengerentúli eladásait az elkövetkező négy évben. A detroiti cég az emelkedő olajárak és a szűkülő lakóingatlan-piac miatt az Egyesült Államokban nem lát lehetőséget arra, hogy lényegesen növelje bevételeit és ismét nyereségessé váljon. Ezért - hasonlóan vetélytársaihoz, a GM-hez és a Fordhoz - a nemzetközi…