2008. november 1. szombat

nov. 1
12:03
Dennis: Felül kell kerekednünk a rasszizmuson (F1világ)
A McLaren csapatvezetője, Ron Dennis elmondta, Lewis Hamiltonnak felül kell kerekednie az olyan támadásokon, mint amilyet a napokban útjára indult spanyol weboldal intézett ellene.
nov. 1
12:36
A BMW örül, hogy nem tolták el a KERS bevezetését (F1világ)
A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen úgy gondolja, hogy a német autógyártó jól döntött, mikor nem fogadta el a jövő évben bevezetésre kerülő kinetikus energiatároló rendszer (KERS) elhalasztására irányuló javaslatot.
nov. 1
15:21
Alonso az élen a vb-esélyesek előtt az utolsó edzésen (F1világ)
Fernando Alonso ott folytatta, ahol pénteken abbahagyta. A Renault spanyol versenyzője az utolsó pillanatokban megfutott gyorskörével, maga mögé utasította Lewis Hamiltont és Heikki Kovalainent az időmérő előtti utolsó edzésen. Massa csak a negyedik.
nov. 1
15:54
Bruno Senna a Forma-1-ben is szeretne bizonyítani (F1világ)
Bruno Senna első tesztköreit novemberben futhatja majd a Toro Rosso vagy a Honda Racing színeiben, állítja egykori GP2-es csapatfőnöke, az iSportos Paul Jackson.
nov. 1
17:00
A Toyota csak szezon közben veti be a KERS-t (F1világ)
A Toyota nagy valószínűséggel csak a 2009-es szezon közepén veti majd be először élesben kinetikus energiatároló rendszerét (KERS), és még a többi csapat sem biztos abban, hogy előnyt jelenthet-e, ha már a szezonnyitón használja az új eszközt.
nov. 1
17:02
A Német Nagydíj is veszélybe került a Forma-1-ben (F1világ)
Mindkét német versenypályánál rezeg a léc: Hockenheim 2010-től már nem tud garanciát vállalni a rendezvény lebonyolítására.
nov. 1
18:06
Massa az élről, Hamilton a második sorból rajtolhat (F1világ)
Felipe Massa fölényes győzelmével zárult az idei év utolsó időmérő edzése, így a brazil vághat neki az élről a mindent eldöntő szezonzáró megmérettetésnek. A Ferrari versenyzője mögött Jarno Trulli és Kimi Raikkönen végzett, míg Lewis Hamilton csak a negyedik lett.
nov. 1
19:12
Raikkönen örül, hogy nem a második helyről rajtolhat (F1világ)
Kimi Raikkönen teljes mértékben elégedett azzal, hogy a harmadik helyről várhatja a holnapi futam rajtját, ugyanis elmondása szerint jobban járt, mintha a pálya piszkosabb felén lévő második pozícióból kezdhetné meg a futamot.
nov. 1
19:45
Leállították a Hamilton ellenes weboldalt (F1világ)
Azt követően, hogy egy spanyol webes cég pár napja egy viccesnek gondolt, de Lewis Hamiltont pocskondiázó oldalt készített, már a politika is közbeszólt.
nov. 1
20:18
Hamilton nem aggódik Massa sebessége miatt (F1világ)
Lewis Hamilton egyáltalán nem aggódik amiatt, hogy legnagyobb riválisa, Felipe Massa fölényes győzelmet aratott a mai időmérő edzésen, ugyanis elmondása szerint csakis arra koncentrál, hogy pontszerző helyen hozza be autóját a vasárnapi Brazil Nagydíjon.
nov. 1
20:20
Massa nem foglalkozik Hamiltonnal (F1világ)
Felipe Massa elmondta, hogy csakis a futamgyőzelem lebeg majd a szeme előtt a vasárnapi, mindent eldöntő szezonzáró Brazil Nagydíjon, miután magabiztos vezetést bemutatva, megszerezte a pole pozíciót a mai időmérőn.
nov. 1
20:51
Kovalainen: A Ferrari könnyebb volt az időmérőn (F1világ)
Heikki Kovalainen nem aggódik túlságosan a Ferrari látszólagos előnye miatt, mert úgy gondolja, hogy az olaszok pilótái könnyebb autóval teljesítették az időmérő utolsó etapját, így előbb is kell majd kiállniuk a vasárnapi versenyen.
nov. 1
21:24
Alonso szerint a hatodik hely volt a maximum (F1világ)
A Renault kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso úgy gondolja, hogy a hatodik hely volt a maximum, amit elérhetett a mai időmérő edzésen, pedig szinte az összes szabadedzésen ő diktálta a tempót Brazíliában.
nov. 1
21:57
Trulli készen áll harcba szállni a bajnoki esélyesekkel (F1világ)
Jarno Trulli elmondta, hogy ugyanolyan keményen fog versenyezni a bajnoki címért még harcban állókkal, mintha nem is a mindent eldöntő szezonzáró megmérettetésre kerülne sor vasárnap Brazíliában.
nov. 1
23:03
Videó: Énekkel búcsúzik az F1-es mezőny az ITV-től (F1világ)
A brit ITV televíziós csatorna 1997-től birtokolja a Forma-1-es versenyek közvetítésének jogát Nagy-Britanniában, ám a szezonzáróval búcsúzik a sporttól, ugyanis a jövő évtől már a BBC-n kísérheti figyelemmel a nagyérdemű a futamokat a szigetországban.

2008. november 2. vasárnap

nov. 2
10:03
A Ferrari megerősítette Rossi tesztjét (F1világ)
A Ferrari hivatalosan is megerősítette, hogy a MotoGP idei világbajnoka, Valentino Rossi még az idei évben tesztelni fog az olasz alakulat színeiben.
nov. 2
10:05
Alonso szerint Hamilton jó pozícióból rajtolhat (F1világ)
Fernando Alonso úgy gondolja, hogy Lewis Hamiltonnak nem lesz problémája azzal, hogy megszerezze pályafutása első bajnoki címét a királykategóriában, jóllehet csak a negyedik helyről vághat neki a vasárnapi futamnak.
nov. 2
11:09
A Ferrari cáfolja, hogy Massa könnyű autóval indulna (F1világ)
Felipe Massa főmérnöke, Rob Smedley figyelmeztette a McLarent, hogy a brazil pilóta nem azért aratott fölényes győzelmet és szerezte meg a pole pozíciót a szombati időmérő edzésen, mert szinte üres tankkal fogja megkezdeni a vasárnapi versenyt.
nov. 2
11:42
Hamilton úgy érzi, tökéletes a stratégiája (F1világ)
Lewis Hamilton úgy gondolja, hogy minden esélye megvan a bajnoki cím megszerzésére a vasárnapi Brazil Nagydíjon, jóllehet csak a második sorból, a negyedik pozícióból vághat neki a mindent eldöntő szezonzárónak.
nov. 2
12:48
Videó: Coulthard szemszögéből a pálya (F1világ)
Az FIA már jó ideje fejleszti azt a sisakba szerelhető kamerát, melynek egy kísérleti változatát szerelte a pályafutása utolsó versenyére készülő David Coulthard sisakjára a hétvégi szezonzáró Brazil Nagydíj időmérőjén.
nov. 2
13:54
A Brazil Nagydíj helye 2014-ig biztos az F1-ben (F1világ)
Megbízható források szerint a Brazil Nagydíj helye egészen 2014-ig biztos a Forma-1-ben, miután a sport kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone aláírta a már előkészített dokumentumokat, amiket már jóvá is hagyott Rohony Tamás, a verseny promótere, illetve Sao Paulo polgármestere.
nov. 2
13:56
A BMW január közepén mutatja be az F1.09-est (F1világ)
A Toyota után a BMW Sauber is bejelentette, hogy mikor mutatja be vadonatúj versenyautóját, az F1.09-est.
nov. 2
14:27
A brit miniszterelnök szorít Hamiltonnak (F1világ)
Nagy Britannia miniszterelnöke, Gordon Brown úgy gondolja, hogy Lewis Hamilton méltó bajnok lesz a Forma-1-nek, ha sikerül teljesítenie küldetését, és az első ötben végez a mindent eldöntő szezonzáró Brazil Nagydíjon.
nov. 2
15:00
A McLaren esős versenyre számít Brazíliában (F1világ)
A McLaren főnöke, Ron Dennis elmondta, hogy csapata előre megfontoltan jól megtankolt autóval küldte pályára pilótáit a tegnapi időmérő utolsó etapjában, hogy több lehetősége legyen a variálásra, ha leszakad az ég a versenyen.
nov. 2
16:03
Szemerkél az eső Interlagosban (F1világ)
Három órával az idei szezonzáró Brazil Nagydíj rajtja előtt, megérkeztek az esőfelhők a pálya fölé, és a pénteki naphoz hasonlóan, elkezdett szitálni az eső Interlagosban. Hogy lesz-e eső a versenyen, egyelőre még nem tudni.
nov. 2
17:09
Szemerkél az eső Interlagosban [frissített] (F1világ)
Három órával az idei szezonzáró Brazil Nagydíj rajtja előtt, megérkeztek az esőfelhők a pálya fölé, és a pénteki naphoz hasonlóan, elkezdett szitálni az eső Interlagosban. Hogy lesz-e eső a versenyen, egyelőre még nem tudni.
nov. 2
17:11
Vettel figyelmeztette Hamiltont (F1világ)
Sebastian Vettel figyelmeztette Lewis Hamiltont, hogy nem lesz tekintettel a bajnokság állására, és ha kell, készen áll kockázatos manőverekbe is belemenni annak érdekében, hogy minél előrébb végezzen a szezonzárón.
nov. 2
18:15
Leszakadt az ég a rajt előtti pillanatokban Brazíliában (F1világ)
Három perccel a szezonzáró Brazil Nagydíj rajtja előtt, egyik pillanatról a másikra hatalmas eső zúdult a pályára, így a startot hivatalosan is tíz perccel eltolták.
nov. 2
19:54
Hamilton vesztett helyzetből nyerte meg a vb-címet (F1világ)
A Ferrari brazil pilótája, Felipe Massa ugyan megnyerte a Brazil Nagydíjat, ám azzal, hogy Hamilton az utolsó kör utolsó kanyarjában megelőzte a száraz pályára alkalmatos gumikon futó Timo Glock-ot, és bejött az ötödik helyre, bebiztosította magának a vb-címet.
nov. 2
20:27
Massa főmérnöke nem hitt a szemének (F1világ)
A Ferrari brazil versenyzőjének főmérnöke, Rob Smedley közvetlenül a futam után elmondta, alig bírta idegekkel a szezonzáró Brazil Nagydíj utolsó köreit, és még fel sem tudja fogni, mi is történt az utolsó métereken Interlagosban.
nov. 2
21:00
Hamilton már temette a vb-címet az utolsó körben (F1világ)
A McLaren brit versenyzője, Lewis Hamilton a futam után adott interjújában elmondta, hogy képtelen volt felfogni, mi történik körülötte a mindent eldöntő szezonzáró Brazil Nagydíj utolsó köreiben, ahol végül ötödik helyével megszerezte a vb-címet.
nov. 2
21:33
Massa büszke az idei évben nyújtott teljesítményére (F1világ)
Felipe Massa annak ellenére is büszke saját maga és a Ferrari idei évben mutatott teljesítményére, hogy a szezonzáró Brazil Nagydíjon végül elbukta a bajnoki címet, pedig egészen az utolsó kör utolsó kanyarjáig úgy tűnt, őt koronázzák bajnokká.
nov. 2
22:06
A McLarent meglepte Glock taktikai döntése (F1világ)
A McLaren főnöke, Ron Dennis bevallotta, hogy csapatát meglepte Timo Glock döntése, aki az egyre erősödő eső ellenére sem cserélte le abroncsait, és száraz pályára alkalmatos gumikkel fejezte be a Brazil Nagydíjat.
nov. 2
22:39
Raikkönen örül a Ferrari bajnoki címének (F1világ)
Kimi Raikkönen örül annak, hogy a Ferrari megszerezte a konstruktőri trófeát, jóllehet csapattársa, Felipe Massa egy drámai szezonzárón, az utolsó pillanatokban elbukta az egyéni vb-címet a Brazil Nagydíjon.
nov. 2
22:41
A McLaren tudta, hogy Hamilton befoghatja Glock-ot (F1világ)
A McLaren vezérigazgatója, Martin Whitmarsh elmondta, csapata közölte Lewis Hamiltonnal, hogy felejtse el az előtte autózó Sebastian Vettelt, és csakis arra fókuszáljon, hogy megelőzze Timo Glock-ot az utolsó körben.
nov. 2
23:12
Alonsót meglepetésként érte a második hely (F1világ)
Fernando Alonso boldogan nyilatkozott a szezonzáró Brazil Nagydíjat követően, ugyanis elmondása szerint nem számított arra, hogy a Ferrari versenyzői közé beékelődve, a második helyen végez Interlagosban.
nov. 2
23:45
Vettel nem bánja, hogy harcba szállt Hamiltonnal (F1világ)
Sebastian Vettel elmondta, hogy nem hátsó gondolatok vezérelték, mikor hihetetlenül kemény támadást indított a bajnoki címért harcban álló Lewis Hamilton ellen, aki mellett el is ment a brazil futam utolsó köreiben.

2008. november 3. hétfő

nov. 3
0:48
Alonso a héten jelenti be, hogy marad a Renault-nál (F1világ)
A Forma-1 egykori világbajnoka, Fernando Alonso készen áll véget vetni a hónapok óta tartó spekulációknak, és szerdán bejelenti, hogy ő lesz a Renault elsőszámú versenyzője a 2009-es szezonban.
nov. 3
9:45
A Ferrari nem fog rágódni a 2008-as problémákon (F1világ)
A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali elmondta, az olasz gárda nem fog azon rágódni, hogy oly sok balszerencse után, Felipe Massa mindössze egy ponttal veszítette el az egyéni bajnoki címet a hétvégi szezonzáró Brazil Nagydíjon.
nov. 3
10:18
Glock nem tudta, hogy beleszólhat a vb-küzdelembe (F1világ)
Timo Glock csak a futam után tudta meg, hogy különleges szerepben volt a szezonzáró Brazil Nagydíj utolsó köreiben, mikor a negyedik helyen autózott, két pozícióval a vb-címért hajtó Lewis Hamilton előtt, aki sokáig úgy tűnt, hogy elbukja a bajnokságot.
nov. 3
11:24
Hivatalos: Senna tesztlehetőséget kapott a Hondától (F1világ)
Ahogy arra számítani is lehetett, a Honda Racing hétfőn kiadott hivatalos közleményében megerősítette, hogy még ebben a hónapban Forma-1-es tesztlehetőséget biztosít a néhai Ayrton Senna unokaöccsének, a GP2 idei ezüstérmesének, Bruno Sennának.
nov. 3
12:30
A Ferrari szerint Raikkönen visszavág 2009-ben (F1világ)
A Ferrari csapatvezetője, Stefano Domenicali úgy gondolja, hogy Kimi Raikkönen lemásolhatja azt, amit Valentino Rossi véghezvitt az idei évben a MotoGP-ben, és visszatérhet nyerő formájához a következő idényben.
nov. 3
14:09
McLaren: Hamilton még tartogat meglepetéseket (F1világ)
A McLaren sportigazgatója, Dave Ryan csakis szuperlatívuszokban beszélt Lewis Hamiltonról, aki 23 évesen a Forma-1 történetének legfiatalabb világbajnokává avanzsált a drámai fordulatokkal tarkított Brazil Nagydíjon.
nov. 3
15:48
Schumacher még nem fogta fel a történteket (F1világ)
Minden idők legsikeresebb autóversenyzője, Michael Schumacher még mindig a brazil futam utolsó körében történtek hatása alatt áll, ugyanis elmondása szerint még soha nem látott ennyire kiélezett vb-címet eldöntő szezonzárót az F1-ben.
nov. 3
18:00
A McLaren félt attól, hogy Hamilton elbukja a vb-címet (F1világ)
A McLaren vezérigazgatója, Martin Whitmarsh bevallotta, félt attól, hogy csapata elbukja a bajnokságot a Brazil Nagydíjon, ahol Hamiltonnak csak az utolsó métereken sikerült bejönnie a számára bajnoki címet jelentő 5. helyre.
nov. 3
21:18
Loeb tesztlehetőséget kapott a Red Bulltól (F1világ)
Az immáron ötszörös rali-világbajnok, Sebastien Loeb kipróbálhatja magát a Red Bull Racing idei versenygépével a hónap végén megrendezésre kerülő hivatalos Forma-1-es tesztprogramon a spanyolországi Barcelonában.
nov. 3
22:24
Di Montezemolo büszke a Ferrari idei évére (F1világ)
A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo büszke arra, amit csapata véghezvitt az idei évben, jóllehet a drámai fordulatokkal tarkított szezonzárón elvesztette az egyéni bajnoki címet.

2008. november 4. kedd

nov. 4
12:06
Briatore szerint Hamilton méltó bajnoka az F1-nek (F1világ)
A Renault csapatvezetője, Flavio Briatore úgy gondolja, hogy Lewis Hamilton megérdemelten nyerte meg a világbajnoki címet, jóllehet Felipe Massa aratta a legtöbb futamgyőzelmet az idei évben a Forma-1-ben.
nov. 4
12:39
Vettelt meglepte idei kiváló teljesítménye (F1világ)
Sebastian Vettel elárulta, álmában sem gondolta volna, hogy ilyen jól sikerül majd számára az idei szezon, miután az előkelő nyolcadik helyen végzett a világbajnokságban.
nov. 4
13:45
A Honda a BMW szintjét célozza meg 2009-ben (F1világ)
A Honda Racing csapatvezetője, Ross Brawn nyíltan kijelentette, hogy a japán alakulat jövő évre kitűzött céljai között az szerepel az első helyen, hogy megpróbáljon egy szintre kerülni a BMW Sauberrel.

Keresés