2010. február 8. hétfő

febr. 8
7:48
Klien még harcol a versenyzői ülésért (F1világ)
A BMW Sauber korábbi tesztpilótája, Christian Klien továbbra sem mondott le arról, hogy versenyzői ülést szerezzen magának az idei évre, habár Pedro de la Rosa és Vitaly Petrov leigazolásával, már csak két szabad hely van a mezőnyben, az is két bizonytalan jövőjű csapatnál.
febr. 8
8:54
A Renault elégedett újonc versenyzőjével (F1világ)
A Renault versenymérnöke elégedetten nyilatkozott újdonsült versenyzőjük, Vitaly Petrov teljesítményéről, miután az orosz pilóta a múlt héten sikeresen teljesítette első forma-1-es tesztjét a spanyolországi Valenciában.
febr. 8
9:27
A Lotus kedden pályára viszi új autóját (F1világ)
A Lotus Racing technikai igazgatója, Mike Gascoyne elárulta, hogy a hétvégén sikeresen beindították a Cosworth V8-as erőforrását vadonatúj autójukban, amit kedden pályára is visznek, még mielőtt azt pénteken hivatalosan is bemutatnák a nagyközönségnek.
febr. 8
12:12
A Bridgestone elégedett az új abroncsokkal (F1világ)
A Bridgestone Motorsport, mint a forma-1-es világbajnoki sorozat hivatalos gumibeszállítója, sikeresnek értékelte az idei év első kollektív tesztprogramját, melynek a spanyolországi Valencia adott otthont a múlt héten.
febr. 8
12:14
A Ferrari felfedte e heti tesztprogramját (F1világ)
A Ferrari megerősítette, hogy a szerdán elrajtoló négynapos tesztprogramot Fernando Alonso fogja megkezdeni. A spanyol pilóta az első két napon lesz szolgálatban, majd átadja a volánt Felipe Massának, aki az utolsó két napon ülhet be az új autóba.
febr. 8
14:57
A Sauber elégedett új autója teljesítményével (F1világ)
A BMW Sauber technikai igazgatója, Willy Rampf elégedetten nyilatkozott csapata vadonatúj versenyautójáról, miután az sikeresen teljesítette első tesztprogramját az elmúlt héten a spanyolországi Valenciában.
febr. 8
16:03
Button kezd a McLarennél Jerezben (F1világ)
A McLaren vezetése megerősítette, hogy Jenson Button kezdi meg a munkát az e heti tesztprogramnak helyet adó Jerezben, ahol az előrejelzések szerint csak a teszt második napján, csütörtökön lesz száraz a pálya, a többi napon esőben kell körözniük a pilótáknak.
febr. 8
17:09
Megüresedhet egy hely a Renault-nál (F1világ)
Komoly veszélybe kerülhet Vitaly Petrov bemutatkozása az F1-ben, miután édesapja elárulta, hogy a mai napig nem érkezett meg az a 7.5 millió euró, amit maga kért kölcsön, hogy kifizesse annak az összegnek a felét, amit a Renault kért fia szerződtetéséért.

Keresés