2014. szeptember 1. hétfő

szept. 1
9:27
Red Bull: Nem a Mercedes miatt szerződtettük Verstappent (F1világ)
A Red Bull motorsport-tanácsadója, Dr. Helmut Marko cáfolta azokat a híreszteléseket, melyek szerint a Max Verstappen leszerződtetésével kapcsolatos döntésben komoly szerepet játszott az, hogy a Mercedes is ajánlatot tett a holland tehetségnek. Tovább »
szept. 1
10:33
Hamilton képes a közös munkára Rosberggel (F1világ)
Lewis Hamilton úgy véli, a Spában kirobbant, azóta azonban már tisztázott nézeteltérés ellenére képes lesz a továbbiakban is együtt dolgozni csapattársával, Nico Rosberggel. Tovább »
szept. 1
11:39
Alonso mától kihátrálhat szerződéséből (F1világ)
Lapértesülések szerint a mai naptól kihátrálhat ferraris szerződéséből a Forma-1 kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso. A spanyol pilótáért állítólag "bankot robbantana" a McLaren. Tovább »
szept. 1
11:42
Hat Ferrarival emlékezik meg a Pininfarina az alapítóról (Auto Pult)
A tavalyi Genfi Autószalonon a Pininfarina standja egy igazán különleges modell révén került a figyelem középpontjába, ez volt a Sergio tanulmány, melynek alapját tagadhatatlanul a Ferrari 458 Italia szolgáltatta. A hírek szerint az akkoriban csupán koncepcióként megjelenő ínyencfalatból hat példányt épít hamarosan az olasz stúdió.
szept. 1
12:45
A nagycsapatok örülnek Ecclestone visszatérésének (F1világ)
A Forma-1 nagycsapatainak vezetői örülnek annak, hogy Bernie Ecclestone ismét teljes figyelmét a sportágnak szentelheti, miután lezárult bírósági ügye Németországban. Tovább »
szept. 1
13:30
Visszatér a hidraulikus kormányműhöz az Infiniti Q50 (Auto Pult)
Az előrehaladás olykor kompromisszumokkal jár. Így van ez az elektrohidraulikus és elektromos kormányművekkel is: miközben rengeteg kézzel fogható előnyük van, számtalanszor elpanaszoltuk már, hogy a vezető és az út közötti kommunikációt korlátozzák. Éppen ezért a műfaj leginnovatívabb képviselője lép most egyet hátra.
szept. 1
13:51
A versenyzők kérték az aszfaltozást a Parabolicában (F1világ)
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) versenyigazgatója, Charlie Whiting elárulta, a versenyzők kérésére aszfaltozták le a monzai versenypálya Parabolica nevű kanyarjának bukóterét. Tovább »
szept. 1
14:06
Flottaautó megtakarítással, csökkenő üzemeltetési kockázattal és ajándék szabadidővel (Auto Pult)
Egyre több kis- és középvállalat ismeri fel az operatív lízing előnyeit. A Magyarországon idén forgalomba helyezett gépjárművek száma, és ezen belül a vállalati flottába kerülő személyautók és kishaszonjárművek aránya folyamatosan emelkedik.
szept. 1
16:03
Honda: Ott leszünk a Mercedes nyomában jövőre! (F1világ)
A Forma-1-be jövőre visszatérő Hondánál biztosak abban, képesek lesznek felvenni a versenyt az idén domináló Mercedesszel. Tovább »
szept. 1
18:18
Végleges formát kapott a Renault Alpine, de csak 2016-ban érkezik (Auto Pult)
A Renault azok után, hogy nemrégiben bemutatta vadonatúj versenyautóját, mely külön sorozatot kap a WSR keretein belül, végre a régóta várt Alpine utódról is megszólalt, méghozzá igencsak bíztató híreket szolgáltatva. A 2016-ra várható sportautó formatervét ugyanis véglegesítették a gyáriak.
szept. 1
18:36
Gyorsan élni, fiatalon meghalni – a Porsche 550 Spyderre emlékezünk (Auto Pult)
Gyorsan élni, fiatalon meghalni, szép halottnak lenni – tartotta az életről James Dean, szinte előre látva, mégsem sejtve saját tragikus halálát, ami Porsche 550 Spyder volánja mögött érte mindösszesen 24 éves korában. Sokak szerint az akkoriban számos balesetben részt vevő zuffenhauseni sportautón ülő átok vezetett a színész halálához, ám mindez javarészt a szűklátókörű véleményalkotás eredménye,…
szept. 1
20:42
Visszatér a hidraulikus kormányműhöz az Infiniti Q50 (Auto Pult)
Az előrehaladás olykor kompromisszumokkal jár. Így van ez az elektrohidraulikus és elektromos kormányművekkel is: miközben rengeteg kézzel fogható előnyük van, számtalanszor elpanaszoltuk már, hogy a vezető és az út közötti kommunikációt korlátozzák. Éppen ezért a műfaj leginnovatívabb képviselője lép most egyet hátra.
szept. 1
20:44
Flottaautó megtakarítással, csökkenő üzemeltetési kockázattal és ajándék szabadidővel (Auto Pult)
Egyre több kis- és középvállalat ismeri fel az operatív lízing előnyeit. A Magyarországon idén forgalomba helyezett gépjárművek száma, és ezen belül a vállalati flottába kerülő személyautók és kishaszonjárművek aránya folyamatosan emelkedik.
szept. 1
20:46
Hat Ferrarival emlékezik meg a Pininfarina az alapítóról (Auto Pult)
A tavalyi Genfi Autószalonon a Pininfarina standja egy igazán különleges modell révén került a figyelem középpontjába, ez volt a Sergio tanulmány, melynek alapját tagadhatatlanul a Ferrari 458 Italia szolgáltatta. A hírek szerint az akkoriban csupán koncepcióként megjelenő ínyencfalatból hat példányt épít hamarosan az olasz stúdió.
szept. 1
20:48
Végleges formát kapott a Renault Alpine, de csak 2016-ban érkezik (Auto Pult)
A Renault azok után, hogy nemrégiben bemutatta vadonatúj versenyautóját, mely külön sorozatot kap a WSR keretein belül, végre a régóta várt Alpine utódról is megszólalt, méghozzá igencsak bíztató híreket szolgáltatva. A 2016-ra várható sportautó formatervét ugyanis véglegesítették a gyáriak.
szept. 1
20:50
Gyorsan élni, fiatalon meghalni – a Porsche 550 Spyderre emlékezünk (Auto Pult)
Gyorsan élni, fiatalon meghalni, szép halottnak lenni – tartotta az életről James Dean, szinte előre látva, mégsem sejtve saját tragikus halálát, ami Porsche 550 Spyder volánja mögött érte mindösszesen 24 éves korában. Sokak szerint az akkoriban számos balesetben részt vevő zuffenhauseni sportautón ülő átok vezetett a színész halálához, ám mindez javarészt a szűklátókörű véleményalkotás eredménye,…

2014. szeptember 2. kedd

szept. 2
9:18
Két ajtóval kevesebb - jön a Bentley Mulsanne kabrió és kupé (Auto Pult)
Két évvel ezelőtt a Pebble Beach-i Concours d’Elegance rendezvény keretein belül a Bentley büszkén tárta nagyközönség elé a Mulsanne kabrió változatát bemutató terveit. A márka akkori vezérigazgatójának áthelyezésével azonban a zászlóshajó szellős verziójának fejlesztése megrekedt, most azonban úgy tűnik, semmi nem állíthatja meg Wolfgang Dürheimert.
szept. 2
9:39
Hamilton csökkentené hátrányát Monzában (F1világ)
Csökkentené hátrányát csapattársával, Nico Rosberggel szemben a hétvégi Olasz Nagydíjon a Mercedes világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton. Tovább »
szept. 2
10:45
Massa új fékeket kér a Williamstől (F1világ)
A Williams brazil pilótája, Felipe Massa szerint csapatának változtatnia kellene fékrendszerén, miután oly sokat küszködött autójával a Belga Nagydíj esős időmérő edzésén. Tovább »
szept. 2
12:00
Két ajtóval kevesebb - jön a Bentley Mulsanne kabrió és kupé (Auto Pult)
Két évvel ezelőtt a Pebble Beach-i Concours d’Elegance rendezvény keretein belül a Bentley büszkén tárta nagyközönség elé a Mulsanne kabrió változatát bemutató terveit. A márka akkori vezérigazgatójának áthelyezésével azonban a zászlóshajó szellős verziójának fejlesztése megrekedt, most azonban úgy tűnik, semmi nem állíthatja meg Wolfgang Dürheimert.
szept. 2
12:24
Alonso kijelentette, nem hagyja ott a Ferrarit (F1világ)
A kiábrándító 2014-es idény után sem hagyja el a Ferrari Forma-1-es csapatát Fernando Alonso, habár korábbi csapata, a McLaren nemrég kijelentette, szeretnék visszaszerezni a spanyol versenyzőt. Tovább »
szept. 2
12:57
Ferrari: Tárgyaltunk Brawnnal, de... (F1világ)
Marco Mattiacci, a Ferrari csapatfőnöke elismerte, tárgyaltak Ross Brawnnal egy esetleges Maranellóba való visszatérésről, egyelőre azonban nem szerepel terveik között a neves szakember foglalkoztatása. Tovább »
szept. 2
13:12
Többféle szívómotorral érkezik az új Mazda MX-5 (Auto Pult)
Az autórajongók egyik nagy várományosa az új Mazda MX-5, amelynek hivatalos, barcelonai bemutatójáról még ezen a héten tudósít kollégánk. A nyitott tetejű élménygép premierje előtt azonban egyre csak gyűlnek a hírek, miszerint az Alfa Romeóval megosztott platformra az olaszokkal szemben nem kerül turbómotor, hanem a régebbi szívó erőforrás is megtalálható lesz a modell kínálatában.
szept. 2
14:06
Olasz offenzíva: három modellen dolgozik az Alfa Romeo (Auto Pult)
A Fiat csoport stratégiáját már ismerjük a rövid távú jövőt illetően: az Alfa Romeo felvirágoztatásának érdekében az olaszok kényszerpályára küldték a Lanciát. Mindeközben az Alfa Romeónak égető szüksége van több új modellre is, hiszen a jelenlegi paletta a 4C kivételével csupa olyan matuzsálemből épül fel, amelyek már aligha versenyképesek a kategóriatársakkal szemben.
szept. 2
14:36
Még mindig nem tudni, kit választ a Caterham (F1világ)
Néhány nap múlva Forma-1 mezőnye megkezdi a körözést Monzában, egyelőre azonban nem tudni még, a Caterham egyik versenyautóját ki vezeti az Olasz Nagydíjon. Tovább »
szept. 2
15:00
Akár hibrid hajtáslánccal is elérhető lehet a következő BMW Z4 (Auto Pult)
A BMW Z4 következő, negyedik generációjának piacra lépése még odébb van, így – bár a bajorok valószínűleg már kész tervekkel bírnak – rengeteg időnk van még azon gondolkodni, hogy miként alakul a végeredmény. Ugyanakkor mégis érdemes beszélnünk róla, hiszen már most olyan információk kerültek napvilágra, melyek igazán izgalmassá tehetik a várakozást.
szept. 2
16:12
Felfokozva: Párizsban színre lép a Mitsubishi Outlander PHEV Concept-S (Auto Pult)
Egészen pontosan két évvel ezelőtt, a Párizsi Autószalonon mutatta be hibrid hobbiterepjáróját a Mitsubishi az azóta már általunk is vallatóra fogott Outlander PHEV személyében. Október elején a 2014-es párizsi seregszemlén pedig ismét benzin-elektromos tanulmánnyal lepi meg a kilátogatókat a gyémántos márka, méghozzá az Outlander PHEV Concept-S személyében.
szept. 2
17:24
Ismét rossz hír: szerdától tovább drágulnak az üzemanyagok (Auto Pult)
Az uóbbi két alkalommal nagyjából egyenlítő árváltozásról adhattunk hírt, hiszen a benzin és a gázolaj ellenértékének csökkenését hasonló mértékű áremelés követte. Sajnálatos módon, ahogy a múlt héten, úgy ezúttal is áremelésről kell beszámolnunk: szerdától a benzin és a gázolaj ára is nő. Ennek megfelelően a hét közepétől a 95-öst és a dízelolajat is bruttó 2 forinttal drágábban vásárolhatják meg…
szept. 2
18:54
Többféle szívómotorral érkezik az új Mazda MX-5 (Auto Pult)
Az autórajongók egyik nagy várományosa az új Mazda MX-5, amelynek hivatalos, barcelonai bemutatójáról még ezen a héten tudósít kollégánk. A nyitott tetejű élménygép premierje előtt azonban egyre csak gyűlnek a hírek, miszerint az Alfa Romeóval megosztott platformra az olaszokkal szemben nem kerül turbómotor, hanem a régebbi szívó erőforrás is megtalálható lesz a modell kínálatában.
szept. 2
18:56
Akár hibrid hajtáslánccal is elérhető lehet a következő BMW Z4 (Auto Pult)
A BMW Z4 következő, negyedik generációjának piacra lépése még odébb van, így – bár a bajorok valószínűleg már kész tervekkel bírnak – rengeteg időnk van még azon gondolkodni, hogy miként alakul a végeredmény. Ugyanakkor mégis érdemes beszélnünk róla, hiszen már most olyan információk kerültek napvilágra, melyek igazán izgalmassá tehetik a várakozást.
szept. 2
18:58
Felfokozva: Párizsban színre lép a Mitsubishi Outlander PHEV Concept-S (Auto Pult)
Egészen pontosan két évvel ezelőtt, a Párizsi Autószalonon mutatta be hibrid hobbiterepjáróját a Mitsubishi az azóta már általunk is vallatóra fogott Outlander PHEV személyében. Október elején a 2014-es párizsi seregszemlén pedig ismét benzin-elektromos tanulmánnyal lepi meg a kilátogatókat a gyémántos márka, méghozzá az Outlander PHEV Concept-S személyében.
szept. 2
19:00
Ismét rossz hír: szerdától tovább drágulnak az üzemanyagok (Auto Pult)
Az uóbbi két alkalommal nagyjából egyenlítő árváltozásról adhattunk hírt, hiszen a benzin és a gázolaj ellenértékének csökkenését hasonló mértékű áremelés követte. Sajnálatos módon, ahogy a múlt héten, úgy ezúttal is áremelésről kell beszámolnunk: szerdától a benzin és a gázolaj ára is nő. Ennek megfelelően a hét közepétől a 95-öst és a dízelolajat is bruttó 2 forinttal drágábban vásárolhatják meg…
szept. 2
19:02
Olasz offenzíva: három modellen dolgozik az Alfa Romeo (Auto Pult)
A Fiat csoport stratégiáját már ismerjük a rövid távú jövőt illetően: az Alfa Romeo felvirágoztatásának érdekében az olaszok kényszerpályára küldték a Lanciát. Mindeközben az Alfa Romeónak égető szüksége van több új modellre is, hiszen a jelenlegi paletta a 4C kivételével csupa olyan matuzsálemből épül fel, amelyek már aligha versenyképesek a kategóriatársakkal szemben.

2014. szeptember 3. szerda

szept. 3
9:00
Új belépő – a Land Rover Discovery Sport bemutatkozik (Auto Pult)
Számos ízelítő és kémfotó után végre bemutatta a Land Rover a Discovery Sportot, ami a Freelander helyét veszi át a kínálatban. A típus teljes egészében megújult.
szept. 3
9:51
A Renault is támogatná a motorszabályok enyhítését (F1világ)
Támogatná a motorbefagyasztás enyhítését a Forma-1-ben négy csapatot aggregátokkal ellátó Renault – mindaddig, amíg mindez nem csap át költekezési versenybe a gyártók között. Tovább »
szept. 3
10:57
Új nevet kap Gene Haas csapata (F1világ)
Gene Haas megváltoztatta a Forma-1-ben a tervek szerint 2016-ban bemutatkozó csapatának nevét. Tovább »
szept. 3
12:00
Új belépő – a Land Rover Discovery Sport bemutatkozik (Auto Pult)
Számos ízelítő és kémfotó után végre bemutatta a Land Rover a Discovery Sportot, ami a Freelander helyét veszi át a kínálatban. A típus teljes egészében megújult.
szept. 3
12:03
Ferrari: Nem feltartott kézzel érkezünk Monzába (F1világ)
A Ferrari Forma-1-es csapatát irányító Marco Mattiacci elárulta, pontosan tisztában vannak azzal, hogy nagyon nehéz dolguk lesz hazai versenyükön, a hétvégi Olasz Nagydíjon. Tovább »
szept. 3
13:42
Mercedes: Verstappen helyesen döntött (F1világ)
Toto Wolff, a Mercedes motorsport-igazgatója szerint Max Verstappen jól tette, hogy nem őket, hanem a Red Bullt választotta, így jövőre a Toro Rosso színeiben bemutatkozik a Forma-1-ben. Tovább »
szept. 3
13:48
Kipufogó-üvöltéssel jelzik: jövő kedden jön a Mercedes-Benz AMG GT (videóval) (Auto Pult)
Lassan kezdjük úgy érezni, hogy a Mercedes-Benz a bolondját járatja velünk az AMG GT-vel kapcsolatban, hiszen olyan mennyiségű információt csepegtetnek szinte nap, mint nap, hogy nem győzünk beszámolni róla. Most azonban egy humoros, és egyben igencsak komoly rövidfilmmel leptek meg minket, ahol az eddigi hanghullámok helyett már saját szemünkkel is meggyőződhetünk róla, hogy az újdonságból…
szept. 3
14:48
Alonso: Hosszabbítani akarok a Ferrarival (F1világ)
Határozottan cáfolta a Ferraritól való távozásáról szóló híreket Fernando Alonso. A Forma-1 kétszeres világbajnoka elárulta, már tárgyal az olaszokkal szerződésének meghosszabbításáról. Tovább »
szept. 3
15:21
Massa szerint Bottas egy nap bajnok lehet (F1világ)
Rendkívül elismerően nyilatkozott csapattársáról, Valtteri Bottasról a Williams istálló versenyzője, Felipe Massa. Tovább »
szept. 3
15:54
Kilövés: a Dodge Challenger Drag Pak csomaggal élesedik (Auto Pult)
Az amerikai izomautók egyértelműen az erődemonstrációról, a féktelen száguldásról szóltak mindig is. A tengerentúlon imádják égetni a gumikat, az igazi kihívást pedig a gyorsulási versenyek jelentik, amelyek töretlen népszerűségét bizonyítja, hogy számos új modellhez tesznek elérhetővé kifejezetten ilyen használatra szánt elemeket tartalmazó csomagot.
szept. 3
16:12
Kipufogó-üvöltéssel jelzik: jövő kedden jön a Mercedes-Benz AMG GT (videóval) (Auto Pult)
Lassan kezdjük úgy érezni, hogy a Mercedes-Benz a bolondját járatja velünk az AMG GT-vel kapcsolatban, hiszen olyan mennyiségű információt csepegtetnek szinte nap, mint nap, hogy nem győzünk beszámolni róla. Most azonban egy humoros, és egyben igencsak komoly rövidfilmmel leptek meg minket, ahol az eddigi hanghullámok helyett már saját szemünkkel is meggyőződhetünk róla, hogy az újdonságból…
szept. 3
16:14
Kilövés: a Dodge Challenger Drag Pak csomaggal élesedik (Auto Pult)
Az amerikai izomautók egyértelműen az erődemonstrációról, a féktelen száguldásról szóltak mindig is. A tengerentúlon imádják égetni a gumikat, az igazi kihívást pedig a gyorsulási versenyek jelentik, amelyek töretlen népszerűségét bizonyítja, hogy számos új modellhez tesznek elérhetővé kifejezetten ilyen használatra szánt elemeket tartalmazó csomagot.
szept. 3
16:27
A karácsonyt már otthon töltheti Schumacher? (F1világ)
Német lapértesülések szerint nem kizárt, hogy a karácsonyt már otthonában töltheti a Forma-1 hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher. Tovább »
szept. 3
16:30
Párizsba érkezik a frissített Infiniti Q70 - 2,2 literes dízelmotorral (Auto Pult)
Azok után, hogy tavasszal a New Yorki Autószalonon leleplezték az Infiniti nagyobbik szedánja, a Q70 (régebbi nevén M) felfrissített változatát, idén októberben Európában is bemutatkozik, ráadásul egyből egy új erőforrással gazdagodik a kitűnő japán versenyző.

2014. szeptember 4. csütörtök

szept. 4
2:06

7:51
Hivatalos: A Ferrari lesz a Haas F1 Team motorpartnere (F1világ)
A Ferrari szerdán délután hivatalos közleményben erősítette meg, hogy 2016-tól kezdődően ellátja majd erőforrásokkal a Forma-1-hez újonnan csatlakozó Haas F1 Teamet. Tovább »
szept. 4
8:24
Generációváltás: bemutatkozik a vadonatúj Mazda MX-5 (Auto Pult)
Pontosan negyed évszázada definiálta újra a roadster fogalmát a Mazda az első generációs MX-5 bemutatásával, s vált a világ legnépszerűbb kabriójává. Noha azóta jelentőségteljes fejlődésen ment át a kis, könnyű, nyitott, hátsókerekes roadster, a negyedik generáció bemutatásával – ha lehet – még nagyobb bombát robbantott a Mazda. Bemutatkozik a 2015-ös modellévű MX-5.

Keresés