Február elején vehetik birtokba Zamárdi iskolásai az Országos Labdarúgópálya Létesítési Programban (OLLÉ) az önkormányzati megrendelésre elsőként megépült focipályát.
Az építész- és a színész- szakma, valamint a helyi politikai pártok és egyesületek képviselői is egyetértenek Szombathelyen azzal, hogy a Március 15. téren építsék fel a vasi megyeszékhely új kőszínházát. Ez volt a legfontosabb tanulsága egy, az elmúlt napokban e témában megrendezett lakossági fórumnak. A városi közgyűlés január 31-én dönt a kőszínház végleges helyéről.
Megvonta az MSZP választmánya a gyakran kritikus hangon megszólaló társadalompolitikai tagozat (TPT) országos minősítését, ezzel elvéve szavazati jogát és infrastrukturális lehetőségeit. A választmány szerint az átfedések megszüntetéséről, a TPT ügyvivője szerint a tagozat munkájának korlátozásáról van szó.
Több haláleset, gyakoribb szövődmény és sérülés - az elmúlt évben a betegek és a dolgozók is veszélybe kerültek a létszámhiány miatt - állítják az egészségügyi szakdolgozók. Nyílt levélben kérik a miniszteri segítséget.
A szavazók érdektelensége miatt második fordulóra lesz szükség Újbudán az időközi parlamenti választáson. A korábbi képviselő, a fideszes Deák András halála miatt tartott újabb voksolás is ellenzéki sikert ígér.
Minél többet beszélünk a vészkorszakról, annál szembetűnőbb, mennyi mindent nem tudunk még róla. Létezik, hogy a magyar sajtó évtizedekig egyetlen szót sem írt Raoul Wallenbergről? És ki volt az a katonatiszt, aki Zuglóban sok száz zsidó honfitársunk életét mentette meg?
Két év alatt 90 ezerrel csökkent a közszférában foglalkoztatottak száma. Közülük mintegy 30 ezren "eltűntek". Nem dolgoznak, de nem is regisztrált munkanélküliek. A pedagógusok száma viszont meglepetésszerűen nőtt.
Amikor indult, az ezredfordulós világvége-félelmekkel feleselve Világ Elejének nevezték, mára VilágVeleje lett minden év első budapesti fesztiválja. A Gödörben három napig tisztességesen lehetetet bulizni is, naponta más- és másféle zenék szóltak, ha pedig elhallgattak - mert kétféle programot a helyszín nem bír el - színházi előadások és más jótékony okosságok jöhettek, miközben a tárlatok…
Csöndes januári vasárnap délután intézem a bevásárlást a Váci úti Tescóban. Fizetés előtt, a karácsonyi-szilveszteri roham után, kevés vevő, kevés áru. S akkor váratlanul megszólal a tűzriadó.
Az ember mindig tanul valamit. A pomázi Magyar Bálon például azt, hogy a keltáktól a sumérokig, az egyiptomiaktól a szkítákig mindenki a Kárpát-medencéből származik, talán még Elvis Presley is a mi kutyánk kölyke, bár ez így konkrétan nem hangzott el.
Erős civil kontroll megteremtésére lesz szükség az új egészségbiztosítási rendszerben, hogy a törvény elfogadásakor meglévő feltételek a jövőben se változzanak. Erről is beszélt Ferge Zsuzsa szociológus a Védegylet rendezvényén. A tb "megmentéséért" küzdő szervezet egy, a privatizáció rákfenéit bemutató film után szervezett beszélgetést arról, be szabad-e engedni a magántőkét a…
Tarlós István szerint a referendum nem a Fidesz és az MSZP, hanem a magyar társadalom és a Gyurcsány-kormány konfliktusáról szól. Az ellenzéki párt népszavazási kampányának irányítója szombaton - zárt ajtók mögött - budapesti fideszes vezetőket készített fel arra, mit kell tenniük a következő hetekben. Még előtte nyilvánosan többek között arról beszélt, hogy a koalíciónak a kampányban nincs…
Várhatóan hétfőn hirdetnek ítéletet a Szegedi Katonai Bíróságon annak a volt börtönőrnek az ügyében, aki tavaly augusztus elején több késszúrással megölte barátnőjét.
Mindig a piacon vásárolom meg a családom számára szükséges zöldséget, gyümölcsöt, ezzel is a magyar mezőgazdaságot támogatva. Ám nem értem: mit keres az ízetlen-bűztelen kínai fokhagyma az őstermelő néninél?!
Mindig a piacon vásárolom meg a családom számára szükséges zöldséget, gyümölcsöt, ezzel is a magyar mezőgazdaságot támogatva. Ám nem értem: mit keres az ízetlen-bűztelen kínai fokhagyma az őstermelő néninél?!
Jacob Davisnek 1870-ben egy módfelett igényes ügyféllel akadt dolga, aki különlegesen strapabíró munkanadrágra vágyott. Az amerikai szabó ekkor még nem sejthette, hogy szövetpantallója egy évszázad múlva a fél világ "népviselete" lesz. A farmer világhódító útját mutatja be a pápai Kékfestő Múzeum vendégtárlata a budapesti Néprajzi Múzeumban.
Legjobban Kassák írta meg sok évtizeddel előre Gyurcsány Ferenc miniszterelnök útját Strasbourgba és Davosba: "Az óriás rovar nemsokára megérkezik. / Fémszárnyaival / az ég habjait / keveri / búg / szuszog / morog / gyomrában / az idegen államfővel / herélt kíséretével." E kíséretbe tartoztak a közpénzen bérelt drága járat kormánybarát újságírói is. Csak ők. Hogy ezen ma már senki sem háborodik…
Hazánkban évente 500-800, a világon ötszázezer-egymillió új májdaganatos beteget regisztrálnak az egészségügyi intézményekben. A közelmúltban került forgalomba a daganatellenes gyógyszerek új típusa, amely reményt adhat a májrák gyógyításában. Mégis a rendezetlen betegutak miatt sok onkológiai esetet nem a megfelelő helyen kezelnek, a lehetőségekhez képest szerényebb gyógymódok felkínálásával. A…
Budapest - Nem sikerült országgyűlési képviselőt választani Budapest XI. kerületének 15. számú választókerületében, mert a választásra jogosultak csupán 38,3 százaléka szavazott. A választás akkor lett volna eredményes, ha a jogosultak minimum fele leadja voksát.
"...Amíg nem késő, el kék onnét vinni a vasat, mert valamék fémkereskedő még átveszi ócsóért, oszt másnap Románba vagy Ukránba beolvasztják szígyen szemre."
Öt és fél órát késett vasárnap este a Budapestről Szombathelyre, illetve Sopronba közlekedő Halászbástya-Lővér InterCity. Az IC-pótjegyek árát, 520 forintot, a MÁV visszatéríti az utasoknak - közölte Kavalecz Imre, a MÁV sajtóügyeletese az MTI-vel vasárnap este.
Legalább egyszer mindenki élje át az igazi havas telet, amikor nagy pelyhekben hull a hó, amikor térdig lehet a friss hóban járni... Sipos Béla jegyzete
Legalább egyszer mindenki élje át az igazi havas telet, amikor nagy pelyhekben hull a hó, amikor térdig lehet a friss hóban járni... Sipos Béla jegyzete
Szinte megállás nélkül dolgoztak a tűzoltók az elmúlt 24 órában. Összesen 700 helyszínre kellett kivonulniuk, az esetek többségében az országon végigsöprő szélvihar miatt.
Alkotmánybírósághoz (AB) fordul a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE), mert álláspontja szerint a január elsejétől hatályos áfatörvény több rendelkezése is ellentétes az alkotmánnyal - mondta lapunknak Ruszin Zsolt. A szervezet budapesti elnöke közölte: a beadványt már elkészítették, de a végső döntést az egyesület csütörtöki ülésén hozzák majd meg. Mivel a Pénzügyminisztérium (PM) nem…
Miközben a repülőre felszálló utasnak szigorú biztonsági ellenőrzéseken kell átesnie, feladott poggyászai könnyű prédává válnak a tolvajok számára. Jóllehet a ferihegyi repteret üzemeltető Budapest Airport Zrt., illetve a feladott poggyászokat kezelő cég azt állítja, az utasok kezéből kikerülő csomagok nem maradnak felügyelet nélkül, a valóságban a személyzet enyves kezű tagjai ki tudják játszani…
Levélben fordult Hiller István oktatási miniszterhez a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete a Dél-Dunántúl régió regionális operatív programja részeként kiírt oktatási pályázatok miatt, mert az az iskolák összevonását állítja feltételként az önkormányzatok elé. Az oktatási tárca mossa kezeit, szerintük ez a Magyar Bálint-féle Nemzeti Fejlesztési Ügynökség felelőssége. A Fidesz ugyanakkor…
Szakmai körökben manapság afféle közhely, hogy Gyurcsány Ferencről nem könnyű cikket írni. Nem azért, mintha a miniszterelnök nem adna elég muníciót a sajtónak, éppen ellenkezőleg. Meghökkentő bakiparádéból és dermesztő ötletekből bőséggel akad, inkább az a baj, hogy jobb híján mindig ugyanaz a következtetés marad: egy normális demokráciában már régen le kellett volna mondania.
Várhatóan hétfőn hirdetnek ítéletet a Szegedi Katonai Bíróságon annak a volt börtönőrnek az ügyében, aki tavaly augusztus elején több késszúrással megölte barátnőjét.
Szakmai körökben manapság afféle közhely, hogy Gyurcsány Ferencről nem könnyű cikket írni. Nem azért, mintha a miniszterelnök nem adna elég muníciót a sajtónak, éppen ellenkezőleg. Meghökkentő bakiparádéból és dermesztő ötletekből bőséggel akad, inkább az a baj, hogy jobb híján mindig ugyanaz a következtetés marad: egy normális demokráciában már régen le kellett volna mondania.
Rétvári Bence, a Fidesz-KDNP jelöltje több mint három és félszer több szavazatot kapott az újbudai időközi országgyűlési választáson, mint a koalíciós jelölt, Lakos Imre a nem hivatalos, csaknem teljes feldolgozottságú adatok szerint.
Országos minősítését megszüntetve az MSZP országos választmánya szombaton "lefokozta" a társadalompolitikai tagozatot. A kormányt rendszeresen bíráló TPT vezetése, úgy tudjuk, ma tárgyal a válaszlépésről.
Tiszadob - Sorsfordító döntést remélnek ezen a héten a tiszadobi Andrássy-kastélyért aggódók. A soros kormányülésről várják a hírt, hogy kiemelt támogatást élvező programként kezdődhet el a nagy fejlesztés, a beruházás. Kastély:
Idegenek itthon címmel a Kelet-Magyarország 2008. január 19-i számában a szerkesztőség a „Hét leveleként” idézi írásomat, amely január 14-én jelent meg a lapban „Hazafias nevelés, óh” címmel.
Összesen 700-szor riasztották a tűzoltókat az egy napon át tomboló vihar miatt. Fákat döntött ki, táblákat szakított le a szél, és néhány házban még szénmonoxid-mérgezést is okozott. Vasárnap éjszaka csillapodott a vihar, így néhány kivételtől eltekintve ismét menetrend szerint indulnak, illetve közlekednek a vonatok.
A közelgő helyhatósági választásokra való felkészülés problémakörével és szervezeti kérdésekkel foglalkozott az RMDSZ szövetségi képviselőinek tanácsa szombati marosvásárhelyi ülésén.
Bátorító gesztust vár Brüsszeltől Boris Tadic szerb elnök a választási kampány finisében. Ellenlábasa, a radikális Tomislav Nikolic viszont orosz rakétákat telepítene az országba.
A Dunántúl nyugati és északi részén, Fejér megyében, Győr-Moson-Sopron megyében, Veszprém megyében, illetve az ország középső részén, a főváros és Pest megye területén volt a legtöbb esemény.
A statisztikák szerint két év alatt 90 ezer embert bocsátottak el a közszférából. Az elküldöttek egyharmada "eltűnt", szakértők szerint aki csak tehette, előre hozott nyugdíjba menekült.
Hétfő hajnalig összesen 700 alkalommal riasztották a tűzoltókat az erős szél okozta károk elhárításához - mondta el az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az InfoRádióban. Közben néhány kivételtől eltekintve ismét menetrend szerint indulnak a vonatok.
Nem mindenhol sikerült helyreállítani az egész napos szélvihar miatt megrongálódott vasúti felső vezetékeket hétfőn éjszaka, ezért még néhány vonalon kisebb késésekkel kell számolni.
Néhány kivételtől eltekintve ismét menetrend szerint indulnak, illetve közlekednek a vonatok a hétfő hajnali üzemkezdet óta - közölte Both Ferenc, a Mávinform ügyeletese.
A vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról döntő népszavazásról beszél hétfőn a Fidesz elnöke a párt frakcióülése előtt. Orbán Viktor most először értékeli nyilvánosan a helyzetet azóta, hogy az államfő bejelentette a népszavazás dátumát.