2008. január 29. kedd

jan. 29
0:02
Az erő fegyverét használta az MSZP (fidesz)
A szocialisták az észérvek helyett ismét az erő fegyverét alkalmazták.
jan. 29
0:16
Orbán megkezdte a mozgósítást (Népszabadság)
Nem elég otthon ülve elutasítani a kormányzati hazugságokat, március 9-én el kell menni, és három igennel kell szavazni - Orbán Viktor a népszavazásra mozgósított tegnap a Polgárok Házában.
jan. 29
0:20
Ismét számba veszik az otthontalanokat (Népszabadság)
Budapesten legalább háromezer hajléktalan él az utcán. Ez derült ki az első hazai, pontosabban fővárosi népszámlálás során. A fedél nélkül élők regisztrációját, amelyet még 2005. február 3-án végeztek el az önkéntesekkel megerősített szakemberek, nem véletlenül nevezték népszámlálásnak.
jan. 29
0:24
A Népszabadság legszebb hagyományai (Népszabadság)
Abban a szerkesztőségben, amelynek volt szerencsém tizenhét évig a vezetőjének lenni, rendszeresen kiosztottuk a Hét cikke díját. Engedtessék meg nekem, hogy e gyakorlat mintájára most nyilvánosan tegyek indítványt az elmúlt „Két hét cikkére”. Nálam ezt a titulust Cseri Péter január 22-i írása, a Radnóti, javítva című érdemelte ki. Bár ahogy e veszprémi tudósítás sajtóban nyomon követhető…
jan. 29
0:28
Helyreigazítás (Népszabadság)
jan. 29
0:32
Bejelentett fogyasztószer (Népszabadság)
Bejelenteni igen, de engedélyeztetni már nem kell az étrendkiegészítőket. A hivatal legfeljebb mérgező összetevők esetén intézkedhet.
jan. 29
0:36
Csoda, kevés pénzből? (Népszabadság)
A Magyar Helsinki Bizottság közelmúltban végzett vizsgálata a kirendelt védői rendszer hiányosságait tárta fel, s a kutatók a rendszer válságáról írtak, megfogalmazódott az átalakítás szükségessége. Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke szerint a rendszer valóban átalakításra szorul, de válságról szó sincs.
jan. 29
0:40
Röviden (Népszabadság)
jan. 29
0:44
E osztály, hetente csak kétszer (Népszabadság)
A Franka Tibor polgármester vezette Kerepes általános iskolájába járó cigány gyerekek közül számosan szeptember óta csak hetente kétszer látogathatták az órákat. Őket egy virtuális E osztályba csoportosították.
jan. 29
0:47
Százmilliókat fizet vissza a főváros (Index)
Jogosulatlanul használt fel a főváros az útfelújítási pénzeket.
jan. 29
0:48
Afrikai bozótban, dikdikre lesve (Népszabadság)
Ötkötetnyi napló és egy kiállítás vendégkönyve őrzi az albertirsai vadász, Gebhardt Árpád legkülönlegesebb emlékeit. Meg a város közepén álló, az itteniek szerint csak vadászlakként emlegetett lakóházának valamennyi helyisége, amelyek minden négyzetcentiméterére jutott már trófea.
jan. 29
0:52
Szenvedélybetegek fogdában (Népszabadság)
Mi a teendő, ha egy állampolgárt súlyos vagy fertőző betegsége - alkoholizmusa, drogfüggősége vagy nemi betegsége - miatt nem lehet előállítani vagy őrizetbe venni? Ki dönti el ilyen esetben, hogy bezárják-e az illetőt, vagy sem?
jan. 29
1:20
Vakációs program - Pályázat szakiskolai tanulók részére (Pályázatfigyelő)
Üdülésipályázat szakiskolai tanulók részére
jan. 29
1:24
Szolidarítás - Pályázat több gyermeket nevelő munkavállalók részére (Pályázatfigyelő)
Üdülésipályázat több gyermeket nevelő munkavállalók részére
jan. 29
1:28
Közoktatás Minőségéért Díj (Pályázatfigyelő)
A pályázat célja - az oktatási miniszter 3/2002. (II.15.) OM rendelete alapján - a közoktatási minőségfejlesztés területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó közoktatási intézmények tevékenységének elismerése.
jan. 29
1:32
Hozzájárulás az önkormányzati bérlakásprogramhoz (Pályázatfigyelő)
Hozzájárulás az önkormányzati bérlakásprogramhoz. A kiírás alapján a települési önkormányzatok támogatást vehetnek igénybe bérlakásállományuk növelésére.
jan. 29
1:36
Felhívás az Észak-magyarországi régióban amatőr zenészek, előadóművészek részére (Pályázatfigyelő)
A pályázat célja: - a tömegkultúrától eltérő, szokatlan kifejezésmódú, hangvételű, amatőr zenei produkciók, és egyéb előadóművészi formációk felkutatása, támogatása, - a eredeti művészeti kezdeményezések, tehetséges fiatalok támogatása, lehetőségeik kiszélesítése, - az alulról szerveződő kulturális kapcsolatok erősítése.
jan. 29
1:40
Ezüst nyár - Pályázat nyugdíjasok részére (Pályázatfigyelő)
Üdülésipályázat nyugdíjasok részére
jan. 29
1:44
Esély a pihenésre - pályázat fogyatékosággal élő személyek részsére (Pályázatfigyelő)
Üdülésipályázat fogyatékosággal élő személyek részére
jan. 29
1:48
Érdekképviseleti szervezetek kapacitásainak fejlesztése / TAMOP 2.5.1/07/1 (Pályázatfigyelő)
Munkavállalói és munkáltatói érdekképviseleti szervezetek fejlesztése, munkavállalói és munkáltatói jogsegélyszolgálat létrehozása, érdekképviseleti tevékenységet ellátó civil ernyőszervezetek kapacitásainak fejlesztése
jan. 29
4:36
Szükséges rossz a középfokú felvételi (Népszava)
Január 31-én írhatják meg a pótló írásbeli felvételi vizsgát azok a középiskolába készülő diákok, akik alapos ok miatt nem tudtak résztvenni a január 25-26-i központi vizsgán. Az évek óta tartó tendencia szerint a középiskolák harmada írja elő a részvételt a központi írásbelin, a következő tanévre a kilencedik évfolyamot indítók közül 353, a nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályt indítók közül 33, a…
jan. 29
5:28
Abszurdisztán válaszúton (fidesz)
Semmi olyat nem mondott tegnap Orbán Viktor a Fidesz-frakció előtt tartott nyilvános beszédében, amit saját kútfőből ne tudtunk volna. Mindazonáltal az ilyesfajta médiaesemények nem haszontalanok, hiszen segítenek strukturálni azt a gyalázathalmazt, amely évek óta folyamatosan ömlik ránk kormányzás meg reform címszó alatt.
jan. 29
5:30
Pálinkás József az első helyen (fidesz)
Előrukkolt ötfős - nem végleges - elnökjelölti listájával a Magyar Tudományos Akadémia tisztújítását előkészítő jelölőbizottság. Májusban a tudós köztestület tisztújító közgyűlést tart, amelynek legérdekfeszítőbb mozzanata a két ciklusát kitöltő Vizi E. Szilveszter utódának megválasztása lesz.
jan. 29
5:39
Veszélyes lehet a Fidesz-elnök népszavazási taktikája (Népszava)
A szocialista párton belüli elbizonytalanodásra épít az az orbáni taktika, mely a népszavazást kormánybuktató aktusnak állítja be. Bár a voksolásnak közjogi következményei nem lehetnek, de a Fidesz elnök arra számít, megismétlődik a múlt, amikor a 2004-es uniós választás kudarca földindulást idézett elő az MSZP-ben. Azonban a népszavazás jelentőségének túldimenzionálása, egy fideszes vereség, vagy…
jan. 29
5:42
Újra összeszámolják a hajléktalanokat (inforadio.hu)
Újra összeszámolják a hajléktalanokat a fővárosban február 2-áról 3-ára virradóra. Legutóbb 2005-ben számolták meg őket, akkor háromezren voltak Budapesten.
jan. 29
5:45
Újabb 300 forint: itt a "betegeknek kényelmes" dobozdíj (fidesz)
A különkeretes gyógyszerek rendszerének felülvizsgálata a betegeknek teszi könnyebbé az ezen készítményekhez való hozzájutást - mondta Horváth Ágnes hétfői sajtótájékoztatóján. A Fidesz felháborítónak tartja, hogy az egészségügyi tárca több súlyos betegség gyógyszere esetében kötelezővé tette februártól a dobozdíj fizetését.
jan. 29
5:47
Útszéli viccelődéssel a bliccelők ellen? (fidesz)
Viccesnek szánt, de valódi érzékenységeket sértő feliratokat is bevet a MÁV-Start Zrt., hogy elriassza a jegyárbevételét harmadoló, évente hatmilliárd forintnyi kárt okozó bliccelőket. A cégnél tagadják, hogy kiszerveznék a jegyvizsgálást.
jan. 29
5:51
A mi Kolhaas Mihályunk (fidesz)
Egy esztendeje írtam: korunk hőse az a kunhegyesi fogorvos, aki nem hajlandó vizitdíjat szedni. Mert alkotmányellenesnek tartja. Mert nem egyeztethető össze a lelkiismeretével. S mert van benne annyi kurázsi, hogy ellenáll. Szembeszegül. Van annyira bátor, hogy fityiszt mutat a hatalomnak.
jan. 29
5:54
Vizuális ellencsapásra készül a vasúttársaság (inforadio.hu)
Harmincnapos bérletet vezet be februártól a MÁV-START. A vállalat szóvivője az InfoRádiónak elmondta: ezzel akarják növelni a bérleteladások és csökkenteni a bliccelések számát. Balogh-Fazekas Anita hozzátette: a potyázók ellen más eszközökkel is fellépnek.
jan. 29
6:03
Bármelyik pillanatban jöhet a sztrájk? (Hírszerző)
Február elsejétől bármelyik napon elkezdődhet a vasutassztrájk - mondta a VDSZSZ elnöke az ATV-ben.
jan. 29
6:06
Igenis rákérdezhetnek a szexuális beállítódásra (inforadio.hu)
Jogszerű a homoszexuális kapcsolatra vagy prostitúcióra rákérdezni véradáskor - állapította meg az állampolgári jogok biztosa, de Szabó Máté szerint nem volna szabad tárolni a homoszexuálisok vagy melegek ilyen jellegű adatait.
jan. 29
6:07
Illúziók nélkül (fidesz)
Dübörög, már megint. Nem a gazdaság persze, mert azt már régen tudjuk, hogy éktelen blöff volt; nem dübörgött itt más, csak a hazugságbombák süvítését hallottuk, amint szálltak és haltak el a politikai sztratoszférában, nagy pusztítást okozva, de minden erkölcsi következmény nélkül.
jan. 29
6:12
A fővárosban legfeljebb 300 kátyút kell kerülgetni (inforadio.hu)
Az elmúlt évek útfelújításainak köszönhetően körülbelül a tizedére esett vissza a kijavítandó kátyúk száma a fővárosi főútvonalakon - mondta az InfoRádiónak Csanádi Csaba, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. közútfenntartási igazgatója. Jelenleg mintegy száz-háromszáz kátyút javítanak folyamatosan.
jan. 29
6:14
Juhász: ha érvényes a referendum, a kormány megteszi a szükséges lépéseket (Népszava)
Nem pártkérdés a népszavazás - jelentette ki a Fidesz elnöke pártja képviselőcsoportja előtt. Orbán Viktor úgy vélte, a referendum a három konkrét kérdésen túl arról is szól, hogy az emberek eltörölhetnek egy rossz politikát, egy kudarcokkal teli korszakot. Bár a népszavazásnak közjogi következményei nem lesznek, az orbáni taktika, mely a népszavazást kormánybuktató aktusnak állítja be, az MSZP…
jan. 29
6:14
Léggé vált százmilliárd (fidesz)
Ünnepélyes külsőségek között vette át tegnap Szekeres Imre honvédelmi miniszter svéd kollégájától, Sten Tolgforstól a 14 Gripen vadászgép teljes dokumentációját. Köszöntőjében Szekeres Imre kijelentette, a repülőgépeket elsősorban a magyar légtér védelmére használják, de a NATO esetleges kérésének és döntésének megfelelően szövetségi feladatokra is bevethetők lesznek a vadászgépek.
jan. 29
6:16
Átvilágított postai csomagok (fidesz)
Január elejétől újra gőzerővel keresi a vámhatóság azokat a zömmel belföldön feladott postai csomagokat, amelyekről gyanítható, hogy kereskedelmi mennyiségű jövedéki terméket, főként cigarettát tartalmaznak. Korábban minden további nélkül felbontották az ilyen küldeményeket, ezért az Alkotmánybíróság december végével megsemmisítette a jövedéki törvény kifogásolt passzusát. Mostantól…
jan. 29
6:17
Kormánybiztos: a közigazgatás nem olyan, mint az üzleti világ (inforadio.hu)
A közigazgatás átszervezésekor túl sok minden történt, ráadásul túl gyorsan - jelentette ki az InfoRádió Aréna című műsorában az Új rend és szabadság program kormánybiztosa. Kondorosi Ferenc szerint a modern közigazgatásban is követni kell az iparszerű termelés sajátosságait, de azért mégis más rendszerről van szó; és ezt Szetey Gábor hétfőn lemondott személyügyi államtitkár "talán kicsit későn…
jan. 29
6:20
Egyezmény kontra bőrgyár (fidesz)
Kiutalták a támogatást, a Rába szennyeződése mégis növekedett. Nemhogy csökkent volna, minden káros anyag mennyisége nőtt a folyóban.
jan. 29
6:21
Íme, a közönség díjazottjai (szon)
Új kezdeményezésünk folytán most először önállóan adjuk át az Év sportolója díjait. Korábban a megyei sportgála keretén belül jutalmaztuk meg a Kelet-Magyarországon és a Szabolcs Online-on keresztül megválasztott sportolókat.
jan. 29
6:22
Zsákutcába kerekezett a posta (fidesz)
Minden jel szerint megtéveszthették a Magyar Postát a kerékpártender kapcsán, s mindez oly módon történt, hogy felvetődhet akár a közokirat-hamisítás esete is - állítja a Schwinn-Csepel Kerékpárgyár elnök-vezérigazgatója azzal kapcsolatban, hogy a tendergyőztes szerződésben vállalta az új postakerékpárok 24 órán belüli szervizelését az egész országban. Klimon Péter szerint még nagyobb baj, hogy…
jan. 29
6:25
Csak a népszavazási részvételre lehet következtetni az újbudai eredményből (Népszava)
Nem egyformán értékelik a jelöltek a vasárnapi, érvénytelen újbudai választást és saját szereplésüket. A Fidesz-KDNP-s Rétvári Bence azt mondta, hogy 67 százalékos támogatottsága azt jelzi, nem lehet az emberekkel szemben kormányozni. Az MSZP-SZDSZ közös jelöljte, Lakos Imre arra számít, ha a kormánypárti szavazók "felébrednek", a második fordulóban jobban szerepelhet. Politológusok szerint nincs…
jan. 29
6:25
Mozgósítanának a jelöltek Újbudán (fidesz)
Három jelölt biztosan újra ringbe száll február 10-én Újbudán az időközi parlamenti választás második fordulójában. A vasárnapi érvénytelen szavazást többségük a politikából való kiábrándultsággal magyarázza.
jan. 29
6:26
Zsákutcába kerekezett a posta (boon)
Minden jel szerint megtévesztették a Magyar Postát a biciklitender kapcsán - ezt állítja a Schwinn-Csepel Kerékpárgyár elnök-vezérigazgatója.
jan. 29
6:26
Piros, sárga végre zöldet kaptam! (haon)
Debrecen – Zöldhullám hol van, hol nincs. Mindent mindennel nem lehet összehangolni.A közúti lámpák között lavírozva a legtöbbször kiszalad a szánkon néhány keresetlen szó. Hiába nyomtuk tövig a gázt, mégsem értük el a zöldet… Miért piros, sárga, zöld? [.pdf - 39KB]
jan. 29
6:27
Jaksity György lett a 2007. év üzletembere (fidesz)
Ötödik alkalommal adták át az Ernst and Young díjait a legkiemelkedőbb magyar vállalkozóknak. A független bírálóbizottság ezúttal Jaksity Györgyöt választotta az elmúlt év üzletemberévé.
jan. 29
6:28
Újabb területet vesz a Park Center (haon)
Debrecen – Nagy visszhangot váltott ki tavaly novemberben, hogy a Park Center nem nyithatott ki a tervezett időben, mert az önkormányzat nem adott használatbavételi engedélyt. Azóta keresték a megoldást. Most megtalálták.
jan. 29
6:31
"Egy párszor megütöttem, majd legurult egy hosszú lépcsőn" (Hírszerző)
Öt hónap börtönbüntetésre ítélte szökésért a Szegedi Katonai Bíróság azt a börtönőrt, aki tavaly augusztus elején több késszúrással megölte barátnőjét. A tárgyalásról a Blikk számol be.
jan. 29
6:34
Kicsinyes bosszú? (szon)
Az elmúlt év végén alig tudtam elhajolgatni a biztosítók, az alkuszok jobb csapottjai és balegyenesei elől, s végül én is elhittem: érdemes összehasonlítani a számokat.
jan. 29
6:35
Lehetetlen küldetés: nyomozás az eltűnt csomagok után (inforadio.hu)
Az InfoRádió szerkesztőségébe érkező panaszok szerint a külföldi internetes áruházakból vagy árverési portálokon keresztül rendelt termékek rendre nem érkeznek meg a címzettekhez. Hallgatóink szerint az utánajárás kész tortúra. A Posta szerint az internetes áruházak spórolni akarnak a postaköltségen, ezért nem regisztrált csomagként, hanem levélként adják postára a küldeményt, így viszont annak…
jan. 29
6:36
Nem akar pénztártagságot az EDDSZ (fidesz)
Nem kapott választ Cser Ágnes az OÉT tegnapi ülésén sem korábban már föltett kérdésére: miként fordulhat elő jogállamban, hogy a kormányfő nem reagál egy jogszerűen megalkotott törvénytervezetre.

Keresés