Hírarchívum - Belföld - 2008 április 11.

2008. április 11. péntek

ápr. 11
0:03
Róm. Kat. Közt. (Népszabadság)
Azért az elég érdekes, hogy a Friderikusz Sándor tévéműsorán kívül senki se foglalkozott érdemben Orbán Viktornak a hónap elején több száz pap előtt elmondott beszédével. Amelyből pedig a lényeget tekintve az derült ki, hogy a kormányra kerülése után visszaállítja az állam és az egyház évszázadokon át jól bevált szimbiózisát, s a Magyar Köztársaságnak ezután a magyar róm. kat. egyház lesz a lelki…
ápr. 11
0:07
Digitalizál a Ringier (Népszabadság)
Megalapításának százhetvenötödik évfordulóját ünnepli a svájci Ringier kiadó és nyomdai vállalkozás. A cég nemzetközi és magyarországi tevékenységéről tegnap Budapesten tartottak tájékoztatót. A tulajdonosok nevében Michael Ringier beszélt elsősorban a nyugat-európai és ázsiai - vietnami és kínai - fejlesztésekről, míg a cég tavalyi eredményeiről Martin Werfeli vezérigazgató számolt be. Kiemelte a…
ápr. 11
0:09
Úgy szaladgáltam, mint egy mérgezett egér (Index)
Nem kell örökké államtitkárnak lenni, mondta az Indexnek Horn Gábor. Megtudhatja, hogyan látja a vezető SZDSZ-es a koalíciós szakítást, és hogy ő szoktatta rá Gyurcsányt az ír whiskey-re.
ápr. 11
0:11
Zárókő nélkül ingatagok a falak (Népszabadság)
Ha a helyemre egy újabb vasmarok kerül, és ugyanazt folytatja, amit Molnár Lajossal csináltunk, és vállalja a népszerűtlenséget, amit nekünk kellett, akkor nem esik szét az egészségügyi reform. Ha jön egy bársonyos úriember, akkor valószínűleg vége - mondja Horváth Ágnes.
ápr. 11
0:15
A lehetetlen választéka (Népszabadság)
Marx nem abban tévedett, hogy a szabadság felismert szükségszerűség, hanem abban, hogy mi ez a szükségszerűség és milyen politikai rendszerben lehet azt leginkább fölismerni. Alighanem abban, amely biztosítja a föl nem ismerés szabadságát. Amelyben szabad azt választani, ami nem lehetséges. Elvileg háromféleképpen lehet a lehetetlent választani. Egy: lehet olyanokra szavazni, akik valóban hisznek…
ápr. 11
0:19
Békülékeny liberálisok a "végeken" (Népszabadság)
Optimistának tűnnek a vidéki szocialista politikusok a kisebbségi kormányzás esélyeit illetően. Szabad demokrata kollégáik véleménye viszont megoszlik abban: ki kell-e lépni a koalícióból.
ápr. 11
0:23
Ki miatt bomlik a koalíció? (Népszabadság)
Lényegében megerősítette Horn Gábor azt, amit Gyurcsány Ferenc nyilatkozott szerdán az Indexnek: nem Horváth Ágnes menesztése volt a koalíció fölmondásának oka. Igaz, nemrég Kóka János még azt állította, hogy ez volt a döntő.
ápr. 11
0:27
Pártelnöki önkritika Gyurcsánytól (Népszabadság)
Önkritikusan beszélt saját pártelnöki teljesítményéről Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a szocialisták budapesti és Pest megyei pártaktívája előtt tegnap. A zártkörű tanácskozáson lapunk információi szerint úgy fogalmazott: "az elmúlt egy évben a pártelnöki teljesítményem szinte a nullával volt egyenlő".
ápr. 11
0:28
Kövér: Minden gonoszság az SZDSZ-től való (Index)
A fideszes politikus az SZDSZ bukásától a demokrácia újjászületését várja.
ápr. 11
0:31
Tartós gazdasági növekedés Romániában (Népszabadság)
2000 óta évi átlagban több, mint öt százalékkal nőtt a román GDP. Az infláció 45,7 százalékról 6,6 százalékra esett vissza.
ápr. 11
0:35
Szerbiai kényszervállalkozók (Népszabadság)
Szerbiában az újonnan indult vállalkozásoknak csak 15,3 százaléka marad fenn három évnél tovább.
ápr. 11
0:39
Kifelé jönnek szomszédaink a gödörből (Népszabadság)
Tartós és erőteljes a gazdasági növekedés mind a román, mind a szerb gazdaságban. A szomszéd országokba irányuló kivitelben és befektetésben a magyar gazdaságnak jelentős tartalékai vannak. Összeállításunkban a DKMT Eurorégió országainak gazdasági folyamatairól adunk képet.
ápr. 11
2:03
Miről maradt le a Hollán utcai magyar lány? (Népszabadság)
Ma, amikor a néhány nap alatt világhírűvé vált Hollán Ernő utcai jegyiroda ismét újnyilas provokáció célpontjául lett kiszemelve – amivel szemben újfent összezár a civilek sora – sokan azt sem tudják, hogy is kezdődött ez az egész jegyvásárlási história; még kevésbé, hogy milyen koncertre szeretett volna jegyeket váltani az a "magyar érzelmű" lány, akinek "fogyasztóvédelmi panasza" nyomán a magyar…
ápr. 11
4:59
Túlélési forgatókönyvek az MSZP-nél (Népszava)
Cáfolják az SZDSZ vezetői, hogy ők vetették fel Horváth Ágnes távozását a miniszteri posztról, ahogy azt Gyurcsány Ferenc egy interjújában állította. Azt viszont ma már elismerték, nem a miniszter menesztése miatt hívták vissza a liberális kormánytagokat. A koalíciós nyilatkozatháború közepette az MSZP öt forgatókönyvet tart elképzelhetőnek a jövőről.
ápr. 11
5:10
Új összefogásra van szükség a rasszizmus ellen (Népszava)
Példátlan méretű antifasiszta tüntetés várható ma délután a budapesti Hollán Ernő utcában. Egy Molotov-koktélos támadás és egy félelmet keltő demonstráció után civilek ezreit várják az újabb - a szélsőjobboldaliak által immár nyíltan meghirdtetett - "gyűlöletmenet" elleni kiállásra. A miniszterelnök mellett az MSZP, és az SZDSZ vezetői is részt vesznek a rendezvényen. Sólyom László is ellátogat a…
ápr. 11
5:15
Csak csepegteti a pénzt a kormány a BKV-nak (Népszava)
Az állam nem hajlandó sokkal több pénzt adni a fővárosnak a BKV működtetésére, igaz, csepegtet 4,5 milliárd forint pluszt a központi büdzséből. Az önkormányzat az összeg négyszeresét kérte, s bár további egyeztetések várhatók, a jelek szerint a többire magának kell forrást találnia. A BKV-szakszervezetek szerint az egymásra mutogatás után legalább elkezdődött a párbeszéd, s ha a főváros további…
ápr. 11
5:38
MÁV-sztrájk: újabb forduló (DunaTV)
A VDSZSZ követelése 10 százalékos többlet béremelés a kiszervezett MÁV-társaságok munkavállalóinak a megajánlott 6,9  százalék felett, továbbá a MÁV Cargo privatizációs bevételéből 250 ezer forint kifizetése valamennyi vasutas számára.
ápr. 11
5:45
Feltámadhat a népszavazáson kivégzett tandíj (inforadio.hu)
Bár a népszavazáson az állampolgárok többsége nemet mondott a tandíjra, könnyen lehet, hogy hamarosan új térítési rendszer lép életbe a felsőoktatásban. A rektori konferencia a hónap végére készíti el a javaslatát, amely minden bizonnyal tartalmaz majd valamilyen fizetési kötelezettséget.
ápr. 11
5:53
Tüntetés Újlipótban: Sólyom is elmegy a jegyirodához (Hírszerző)
Az államfő is felkeresi pénteken az újlipótvárosi jegyirodát - értesült a Független Hírügynökség.
ápr. 11
6:04
Az új internetes hírlapok megingatják az Index monopóliumát? (Heti Válasz)
Új hírportálok, internetes oldalak sora indul a következő napokban, hetekben; egyikük-másikuk azzal a céllal, hogy megtörje az Index és az Origo uralmát. Mindjárt jövő hétfőn a Zoom.hu, amely mögött sokan politikai akaratot sejtenek.
ápr. 11
6:16
Olvasónk írja: Az APEH a vevőket is bünteti (haon)
Debrecen - A minap a Piac utca egyik udvarában levő nagyon jó kis boltba mentem vásárolni, azaz vásároltam volna, de a bolt zárva volt. Az ajtaján közlemény, hogy az APEH 12 napra bezárta.
ápr. 11
6:20
"Minden gonoszság és elvetemültség tőlük származik" (Hírszerző)
A magyar demokrácia újjászületésének pillanata lesz az, ha az SZDSZ kiesik a parlamentből - jelentette ki csütörtökön este egy lakossági fórumon Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke a Vas megyei Gencsapátiban.
ápr. 11
6:23
Kövér: Minden gonoszság az SZDSZ-től származik (inforadio.hu)
A magyar demokrácia akkor születik újjá, ha az SZDSZ kiesik a parlamentből - jelentette ki egy csütörtök esti lakossági fórumon a Fidesz országos választmányának elnöke a Vas megyei Gencsapátiban.
ápr. 11
6:27
Postánkból: Készüljünk fel a lomtalanításra (szon)
Nyíregyháza - Néhány észrevételem és tanácsom lenne a szervezőknek: a korábbi évek tapasztalatai bizonyítják, hogy például Nyíregyházán a lerakóhelyek kijelölése nem minden esetben történt, történik kellő körültekintéssel.
ápr. 11
6:31
"Tök mindegy, hogy biztosító vagy pénztár" (Hírszerző)
Nem kaptunk felkérést az Albert házaspártól a népszavazási kezdeményezésük támogatására - mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Pesti Imre, a Fidesz egészségpolitikusa.
ápr. 11
6:37
Felülvizsgálják a szakorvosi óraszámokat (boon)
A háziorvosi rendszer mellett a járóbeteg-szakellátást is átalakítaná az MSZP.
ápr. 11
6:39
Gyurcsány arra kéri a parlamenti pártok elnökeit, vegyenek részt az antifasiszta megmozduláson (ma.hu)
Gyurcsány Ferenc arra kérte a parlamenti pártok elnökeit, hogy az erkölcsi és politikai támogatáson túl személyes jelenlétükkel is támogassák az újfasisztákkal szembeni civil kezdeményezést, és ítéljék el egyértelműen a szélsőjobboldali eszméket valló és hirdető szervezeteket és személyeket. A pénteki demonstráción - civilként - részt vesz a kormányfő is.
ápr. 11
6:47
A nagy összeesküvés (fidesz)
Csúcsra jár a termelés az összeesküvés-elméletek gyárában. Teóriákat fabrikál újságíró, politika környékén forgolódó bennfentes, internetes fórumozó. Szokatlan, váratlan helyzetekben, mint egy kormányválság, amikor a dolgok kizökkennek a maguk természetesnek gondolt menetéből, megnő a kereslet e sajátos szellemi termék iránt.
ápr. 11
6:50
Szanyi Tibor: ne üljenek fel a fasiszta provokációnak! (ma.hu)
Szanyi Tibor arra kéri az újlipótvárosiakat, hogy ne üljenek fel a péntekre meghirdetett "fasiszta provokációnak", de nagyszámú, csendes jelenlétükkel adják jelét önvédelmi képességüknek. Erről az MSZP országgyűlési képviselője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón beszélt.
ápr. 11
6:53
Folytatódik az egyeztetés a BKV és a szakszervezetek köz (Népszava)
Ma reggel nyolc órakor folytatódik az egyeztetés a BKV Zrt. vezetősége és a szakszervezeteket tömörítő sztrájkbizottság között. A sztrájkbizottság vezetői a szerdai tárgyaláson nyújtották át a sztrájkfelhívást a közlekedési vállalat menedzsmentjének, amelyben bejelentették, hogy egy hét múlva pénteken 0-24 óráig munkabeszüntetést tartanak, ha addig nem teljesülnek követeléseik. A szakszervezetek…
ápr. 11
6:58
Nem lehet rosszul dönteni (szon)
Bár ha jobban belegondolok, azt is tudom, hogy rosszul dönteni is nem lehet: minden értékünk megérdemli, hogy csodaként emlegessük.
ápr. 11
6:58
Egyeztetés a MÁV és a VDSZSZ között (Népszava)
Folytatódik ma az egyeztetés a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV között a szakszervezeti követelésről és az elégséges szolgáltatásról Herczog László közvetítő bevonásával.
ápr. 11
6:58
Pénteki szépségünk: Anita (haon)
Anita szerint azok boldogok akik nem szégyellik amit nem tudnak.
ápr. 11
6:59
Kigyulladt egy gépkocsi a Gyömrői úton (origo.hu)
ápr. 11
7:03
"Tomcat azért nem szolgált ki minket, mert magyarok vagyunk" (Hírszerző)
A Reakció című "polgári underground" lap szerkesztői is tiltakozó flashmobot (villámgyülekezőt) tartanak pénteken délután háromkor.
ápr. 11
7:03
Eladósodnak az önkormányzatok (fidesz)
Miközben Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter az önkormányzati testületek rossz gazdálkodását okolja a csőd közeli helyzetekért, addig a települések - többek között működésük fedezése érdekében - kötvényeken keresztül 270 milliárd forint hitelt vettek fel. Sok helyen az EU-s források lehívása is veszélybe került a forráshiány miatt, miközben az Új Magyarország program…
ápr. 11
7:06
Török Gábor: Gyurcsány nem képes újabb szereppel azonosulni (inforadio.hu)
Ahhoz, hogy egy kisebbségi kormány sikeres legyen, a kormánypártnak egységesnek kellene lennie - mondta Török Gábor az InfoRádió Aréna című műsorában. A Vision Consulting igazgatója szerint elképzelhető, hogy nőni fog az MSZP népszerűsége, ha lassít a reformpolitikával. A politológus az SZDSZ helyzetéről szólva azt mondta: a kormányból való kiválás bizonyítási lehetőséget ad a liberálisoknak,…
ápr. 11
7:08
Kisajátított zsidóság (fidesz)
Nem lehet hallgatni, ha Molotov-koktélokat dobálnak, üzleteket égetnek porig, embereket fenyegetnek fizikailag származásuk miatt - jelentette ki az interjúban Szabó György XIII. kerületi fideszes önkormányzati képviselő. A kettős, izraeli-magyar állampolgár a Szövetség tagjaként példátlannak nevezte a hétfői önszerveződést, amellyel civilek tiltakoztak a szerintük létező fasisztaveszély ellen,…
ápr. 11
7:09
Az ibrányi Tóth Anita, a pénteki nap szépe (szon)
Nagyon büszke szép és egészséges, hosszú hajára az ibrányi Tóth Anita.
ápr. 11
7:09
Egykulcsos adó: távol a "többség" (boon)
Még kérdéses, mennyi eredményt hozhat az a négypárti egyeztetés, amelyet az MDF kezdeményezett korábban április 15-ére az egykulcsos adóról.
ápr. 11
7:10
Módosítanák a sztrájktörvényt a munkaadók (fidesz)
Éles vita volt az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) csütörtöki ülésén arról, hogy szükséges-e módosítani a sztrájktörvényt. A munkáltatói oldal törvénymódosítási javaslatot dolgoz ki ennek érdekében, a kormányzati oldal szerint is meg kell vitatni ezt a témát, a szakszervezetek viszont kategorikusan elutasították a törvény módosítására vonatkozó igényt.
ápr. 11
7:14
Magyar konzul az Adrián (fidesz)
Készül a nyári turistaszezonra a magyar Külügyminisztérium konzuli szolgálata, egyebek mellett ismét lesz "nyári konzul" az Adrián - mondta Klekot Ágnes, a Külügyminisztérium főosztályvezető-helyettese csütörtökön Budapesten.
ápr. 11
7:14
Április 11. - ma van a költészet napja (Hírszerző)
Ma van a költészet napja, ez alkalomból megemlékezéseket, könyvbemutatókat, felolvasásokat, dedikálásokat, konferenciákat tartanak országszerte.
ápr. 11
7:15
Jogellenesen szednek útdíjat Budapesten (origo.hu)
Az Alkotmánybíróság egyik rendelete szerint az önkormányzatok nem szedhetnek úthasználati díjat, ezért jogellenes a Fővárosi Közgyűlésnek az a határozata, amely útdíjat kér a teherfuvarozóktól - írja a Népszabadság.
ápr. 11
7:16
Kormányüzelmek a termőfölddel? (fidesz)
Nagyüzemek, köztük sok külföldi tulajdonban lévő zrt. teheti rá a kezét a hazai agrártámogatásra, amennyiben a kormány nem változtat az egységes farmalapú támogatás 2009-es bevezetését előkészítő miniszteri rendeletén - hívta fel figyelmünket Ángyán József fideszes képviselő. Rávilágított: a 2006-ban földet bérlők zsarolási helyzetbe kerülnek, s ha akarják, ellehetetleníthetik a földtulajdonos…
ápr. 11
7:19
A demokrácia diadala lesz, ha az SZDSZ kiesik a parlamentből (fidesz)
"A magyar demokrácia újjászületésének pillanata lesz az, ha az SZDSZ kiesik a parlamentből" - mondta Kövér László egy lakossági fórumon csütörtökön. A Fidesz volt elnöke szerint "minden gonoszság és elvetemültség, ami ma a politikában benne van" az az SZDSZ-től származik.
ápr. 11
7:21
Sokba lesz Gyurcsánynak a kisebbségi kormányzás (FigyelőNet)
Nem lesz könnyű a kisebbségben működő kormánynak támogatást szerezni a többi frakciótól. Bár a kormány számítása szerint minden ügy mellé találnak majd annyi képviselőt, amellyel legalább a feles (ötven százalék, plusz egy fő) törvényeket meghozhatják, a FigyelőNet által megkérdezett frakciók „nem lelkesedtek” az ötletért.
ápr. 11
7:21
Kormányálság (fidesz)
Mint a mesében: koalíció volt, nincs. Pedig úgy kezdődött, mint minden rendes népmese (értsd: mese a népnek), hogy egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy...
ápr. 11
7:22
"Bokros Lajos-típusú miniszterelnökre lenne szükség" (inforadio.hu)
Az ország mostani helyzetében egy szakmailag felkészült Bokros Lajos-típusú miniszterelnökre lenne szükség - jelentette ki az Indexnek a koalíciós egyeztetésért felelős államtitkár. Lapszemle.
ápr. 11
7:23
Az oktatás nem tőzsde - interjú Hiller Istvánnal (FigyelőNet)
A kormány évi 140 milliárd forintot fordítana a közoktatás fejlesztésére. Az új program többek közt megerősítené a kisgyermekkori fejlesztést, növelné a pedagógus szakma presztízsét, és tartalmilag is fontos változásokat hozhat. Aligha képzelhető el persze egy ilyen átfogó program széles politikai és szakmai konszenzus nélkül. Interjú Hiller István oktatási miniszterrel.

Keresés