Korlátozta Horváth Ágnes, a távozó miniszter kompetenciáját a kormányfő. Megbízta Székely Tamást, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatóját a háziorvosokkal folyó tárgyalások vezetésével.
Hosszan tartó betegség után 83 éves korában elhunyt Kemény István szociológus - tudatta Passuth Krisztina, a szociológus felesége kedden. Az 1925. augusztus 14-én Kaposvárott született Széchenyi-díjas szociológust hétfőn érte a halál, temetéséről később intézkednek.
A tandíj "rémképe" mellett szinte elsikkad a rektori konferenciának egy másik javaslata, amely alapjaiban érintheti a felsőoktatási reform eddigi folyamatát, és szalmaszálat nyújthat azoknak a többnyire vidéki intézményeknek, amelyek elvileg kénytelenek lennének bezárni kapuikat.
Halmai Gábor alkotmányjogász szerint a Sólyom László által nehezményezett államszervezeti válság megoldásának kulcsa az államfő kezében van: változtatnia kell eddigi jelölési gyakorlatán. Így látják ezt a pártok képviselői is. Sólyom László viszont nem változtat.
Lapunk megbízásából a Szonda Ipsos ezer embert kérdezett meg hétfőn telefonon a pénteken esedékes BKV-sztrájkról - de nemcsak budapestieknél, hanem az egész országban érdeklődött. A megkérdezettek valamivel több mint kétharmada (69 százalék) szerint a kormánynak nem szabad többlettámogatást adnia a BKV-nak. Ezen az állásponton van a kormánypártiak 83 százaléka, de az ellenzékiek és a bizonytalanok…
Kész átadni pártelnöki posztját Kapolyi László, ha az MSZDP 2010-ben bejut a parlamentbe. A milliárdos politikus szerint sikeres lehet a kisebbségi kormányzás. Szerinte továbbra is Gyurcsány Ferenc a legalkalmasabb kormányfő.
Ma eldől, hogy megtartják-e pénteken a BKV fennállásának eddigi leghosszabb, 24 órás munkabeszüntetését. Bár mindkét fél hangoztatja, hogy megegyezésre törekszik a sztrájk előtti utolsó, ma délelőttre öszszehívott tárgyaláson.
"Az utóbbi két évben a versenyképességünk minden nemzetközi összehasonlításban romlott, a nemzetközi befektetők és a magyar vállalkozók bizalma megroppant. Ilyen adórendszerrel a remélt felzárkózás helyett csak lemaradhatunk, és a KGST egykori legvidámabb barakkjából az Európai Unió egyik legszomorúbb történetévé válhatunk" - ez hangzott el tegnap a Munka, tudás, tulajdon programról rendezett…
Digitalizálták a Heves Megyei Levéltár iratanyagának egy részét. Mint megtudtuk, a középkori oklevelek - a levéltár honlapjának felújítását követően - még ebben az évben a világhálón is elérhetők lesznek.
Az Alföldről ma már többen járnak síelni, mint ahányan lovagolnak - egyebek között ezt mondta egy ballószögi lovasfarm tulajdonosa azon a közelmúltban megrendezett tanácskozáson, ahol a lovas szakma vezetői tanácskoztak az ágazat helyzetéről. A lovas hagyományok megkoptak, kevesebb külföldi turista kíváncsi a pusztai romantikára, mit a korábbi években.
Megemlékezéseket rendeznek, mécseseket gyújtanak és fáklyás felvonulást tartanak ma a holokauszt áldozatainak magyarországi emléknapja alkalmából Budapesten.
Karakterét tekintve az új kormányprogram "mérsékelt, reformpárti, baloldali" lesz, anélkül, hogy "osztogató" lenne - hangoztatta Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök hisz abban, hogy a szocialisták kisebbségben, de ugyanakkor partnerségben tudnak kormányozni. Eközben a Fidesz vezetői előrehozott választásokat szorgalmaznak, az MDF elnöke szerint pedig a megoldás a miniszterelnök távozása lenne.
Ma folytatódik az egyeztetés a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV között a sztrájkkövetelésről, továbbá a még elégséges szolgáltatásról.
A gyermekorvosok vizitdíj-kompenzációja változatlanul megmaradhat, a felnőtt praxisok bevételkiesésének pótlására pedig ma kell részletes tervekkel előállnia a Magyar Orvosi Kamarának (MOK). Lapunk úgy tudja, ezzel a javaslattal állt elő a háziorvosok pénzügyi gondjainak megoldását célzó tegnapi egyeztetésen Székely Tamás. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatóját tegnap nevezte ki…
Mostantól mindenki még sötétedés előtt menjen haza, zárja be ajtóját. De talán otthon sincs biztonságban. Ha Önnek házastársa, gyermeke valaha is állt pszichiátriai kezelés alatt, tudja meg, hogy nincs biztonságban. Bármikor kitörhet rajta megint az elmebaj és ölni fog. Az utcán is elszabadult őrült gyilkosok vadásznak békés polgárokra. Szóval jó lesz vigyázni! Elvettétek a pszichiáterek pénzét,…
A vizsgált nők többsége a méhnyakrákdaganatokra hajlamosító HPV vírussal fertőzött - ez a hazai HPV-centrum működése első évének tapasztalata. Az esetek 52,21 százalékánál volt kimutatható a fertőzés, csaknem 70 százalékuknál magas kockázatú, úgynevezett rákkeltő típusokat találtak. Az adatból arra lehet következtetni, hogy a nők összessége is igen nagy, csaknem ilyen arányban fertőzött.
Érdemes lenne megfontolni, hogy az államfő egy időre szünetet tartson a jelölésben a sorozatosan eredménytelen ombudsman-választások miatt - nyilatkozta lapunknak Szabó Máté ombudsman. Közben a két nagy párt egymást vádolta a hétfői parlamenti szavazás után. Abban viszont a pártok és a Sólyom László államfő is eltökélt, hogy nem változtatnak az eddigi gyakorlaton: a köztársasági elnök nem…
Április 16-a a holokauszt áldozatainak emléknapja, ebből az alkalomból Budapesten az idén is megrendezik az Élet Menetét. A tavalyihoz hasonló fáklyás felvonulás résztvevői az áldozatokra, az üldözöttekre és azokra is emlékeznek, akik a vészkorszak idején életük kockáztatásával mentették embertársaikat.
Ötéves terv utca - fogadja a felirat a Bujákra betérő idegent. Biztosan kint felejtették a táblát, gondolhatnánk, de nem: a választókerületi adatbázisban kutakodva kiderül, hogy a felirat a valós állapotot tükrözi. Tehát kétségtelen, hogy a szocialista tervgazdaság példa nélküli emlékével állunk szemben.
Éjfélig adtak ultimátumot a szakszervzetek, hogy a BKV és a tulajdonos főváros megoldást találjon a cég jövőjének biztosítására. Ha az érdekképviseletek továbbra sem kapnak garanciákat a társaság fenntartható finanszírozására és a járatritkítások "újragondolására", pénteken megtartják a cég történetében példátlan, egész napos munkabeszüntetést. A vasutas sztrájkra készülő VDSZSZ szintén ma, a…
Bill Haley zseniális számát leiterjakabozták hasonlóra, egy r-rel karcsúbbra, persze, itt csak szóviccelünk, hehe, az ilyen finom áthallatások annyira adekvátak, hogy nagyon. Nem bírom megállni tudniillik, hogy ne szúrjak oda egy-két bekezdést a magyar demokrácia sorsát döntően befolyásoló, országos, sőt nemzetközi jelentőségű ügynek, miszerint lehet-e szkinhed- együttesek koncertjére jegyet kapni…
Az országban szerdán több helyen megemlékeznek a szőke város költőjéről, a történelmi alkalmazottról, a szegénység, a szolgálat a szelídség lírikusáról, Váci Mihály, Kossuth-díjas költőről.
Az országban szerdán több helyen megemlékeznek a szőke város költőjéről, a történelmi alkalmazottról, a szegénység, a szolgálat a szelídség lírikusáról, Váci Mihály, Kossuth-díjas költőről.
Debrecen - Jelentősen csökken a paragrafusok száma, átláthatóbbá, egyszerűbbé és a közpénzek takarékosabb, hatékonyabb felhasználását biztosító szabályozás jön létre. A sok gondot okozó egyszerű közbeszerzési eljárás megszűnik.
Debrecen - A debreceni Széchenyi Kerti Református Templomnak van egy kiállító terme, nevezetesen a Kálmáncsehi Galéria. Itt nyílt egy kiállítás Cseppentő Éva műveiből.
elenlegi formájában elfogadásra alkalmatlan a BKV paraméterkönyve, főmenetrendjének tervezete - jelentette ki kedden Lakos Imre, a Fővárosi Közgyűlés városüzemeltetési bizottságának elnöke az MTI-nek.
Folytatódik ma az egyeztetés a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV között a sztrájkkövetelésről, továbbá a még elégséges szolgáltatásról Herczog László közvetítő részvételével.
A Szabad Demokraták Szövetsége továbbra is elkötelezett a Nabucco-projekt mellett, hiszen az nem kizárólag energiapolitikai, hanem biztonságpolitikai és geostratégiai kérdés is hazánk számára - közölte Kóka János.
Silvio Berlusconi - szokásától eltérően - ezúttal nem ígért csodát a választóknak: egymillió új munkahely lehetősége helyett elodázhatatlan nyugdíjkorhatár-emelést, beruházásdömping és béremelések helyett nehéz éveket és államadósság-lefaragást. A diplomás, munkanélküli fiatal nőnek segély helyett egy gazdag férj behálózását, a magas adóterhek miatt panaszkodó vállalkozóknak pedig az adófizetés…
Ma lehet az utolsó nap, amikor egyezségre juthat a BKV Zrt. vezetősége és a szakszervezeteket képviselő sztrájkbizottság. A sztrájkbizottság szóvivői kedden azt közölték, hogy szerda éjfélig hajlandóak tárgyalni a követelésekről, mert azután már a péntekre időzített, egész napos sztrájk technikai lebonyolításával foglalkoznak majd.
Hogy a példa közeli legyen: amikor Halmosi Zsolt, korábbi megyei rendőrfőkapitányt ismét Szombathelyre szólította a felettes döntés, a családja még Debrecenben maradt. Szabó Katalin jegyzete
A 16 és 25 év közötti nők csaknem 70 százaléka hordozza a HPV vírust a HPV Centrum nem reprezentatív vizsgálata szerint. Itthon tízszer magasabb a méhnyakrák halálozási rátája, mint a fejlettebb európai országokban.
A jelenlegi koncepció szerint, bár erről képviselő-testületi döntés még nem született, épületünk teljesen különálló részébe kerülnek a Móra Ferenc-iskolából érkező gyermekek - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Bihari Péter, a kispesti Berzsenyi Dániel Általános Iskola igazgatója. A Móra Ferenc Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény sajátos nevelési igényű gyerekekkel foglalkozik: a…
Megemlékezéseket rendeznek, mécseseket gyújtanak és fáklyás felvonulást tartanak ma a holokauszt áldozatainak magyarországi emléknapja alkalmából Budapesten. A Holokauszt Emlékközpontban 16 órakor kezdődik a megemlékezés, amelyen Hiller István oktatási és kulturális miniszter is részt vesz, és elhelyezi az emlékezést jelképező követ az Áldozatok Emlékfala előtt. Ezt követően fáklyás felvonulást…
A FigyelőNetnek interjút adó esztergomi polgármester szerint politikai okokra is visszavezethető, hogy felgyújtották a kocsiját és a házát. Meggyes Tamás ettől függetlenül nem hiszi, hogy népszerűtlen lenne. Az ellene felhozott ügyeket viszont műbalhénak tartja.
Jelenlegi formájában elfogadásra alkalmatlan a BKV paraméterkönyve, főmenetrendjének tervezete - jelentette ki kedden Lakos Imre, a Fővárosi Közgyűlés városüzemeltetési bizottságának elnöke.
A mostani politikai válság oka, hogy teljesíthetetlenek voltak a 2006-os választási kampányban tett ígéretek - mondta a Magyar Tudományos Akadémia Politikai Tudományok Intézetének igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában. Bayer József szerint Magyarországon tartósan nem tartható fenn kisebbségi kormányzás, a költségvetés év végi szavazása döntő lehet ebből a szempontból.
Bizonytalan az MSZP-frakció abban, hogy sikeresen menedzselhető-e a kisebbségi kormányzás - értesült lapunk. Emiatt a szocialisták a színfalak mögött és előtt komoly gesztusokat is tennének az MDF-nek. Ugyanakkor a napokban egyeztetnek az SZDSZ és az MSZP "pártparlamentjeinek" elnökei a kisebbségi kormányzás részleteiről.
A Szonda Ipsos ezer embert kérdezett meg hétfőn telefonon a pénteken esedékes BKV-sztrájkról, és a megkérdezettek valamivel több mint kétharmada szerint a kormánynak nem szabad többlettámogatást adnia a BKV-nak.
A Szonda Ipsos ezer embert kérdezett meg hétfőn telefonon a pénteken esedékes BKV-sztrájkról, és a megkérdezettek valamivel több mint kétharmada szerint a kormánynak nem szabad többlettámogatást adnia a BKV-nak - közli a lap megbízása alapján készült felmérést a szerdai Népszabadság.
Az emberek többsége a BKV vezetését tartja felelősnek a kialakult helyzetért és a vállalat vezetésétől vár megoldást, plusz állami támogatást pedig nem adna a közlekedési vállalatnak - derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
A Magyar Nemzet információi szerint a kerteskői gazdaság földjét megvásároló három személy egyike kapcsolatban állhat a pályázatot kiíró Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. felső vezetésével. A szendrői gazdaságra meghirdetett pályázatra egy olyan nyírbátori cég is jelentkezett, amelynek egyik tulajdonosa Veres János pénzügyminiszter korábbi cégének könyvvizsgálója volt.