Hiába fordítottak meglehetősen nagy összegeket a cigányság helyzetének javítására a rendszerváltás óta, a célokat a programok elaprózottsága miatt nem sikerült elérni - állapította meg a számvevőszék.
Kertész Imre, Günter Grass és Orhan Pamuk Nobel-díjas írók találkozóján, a MEZZO televízió operaversenyén, Matisse és a Nyolcak kiállításán és a U2 együttes fellépésén is részt vehetnek mindazok, akik 2010-ben Pécsre látogatnak. Az Európai Kulturális Főváros (EKF) projekt Művészeti Tanácsa tegnap ismertette a Pécs 2010 kulturális és művészeti programtervezetét a baranyai megyeszékhelyen.
Fertőd - Alig egy hónap múlva látogatóbarát fejlesztések valósulnak meg a fertődi Esterházy-kastélyban. Új helyre költözik a jegypénztár, ajándékbolt nyílik és új látogató-útvonalakat alakítanak ki.
Felpéc - A sokoróaljai kisfalvak megmaradásában fontos szerepe lehet a turizmusnak és a kultúrának. Az előbbit – első lépésként – a térségről nemrégiben megjelent turistakalauz, az utóbbit pedig a tervezett felpéci galéria szolgálja.
Fraknó - Az Esterházyak négyszáz éves történelmi múlttal rendelkező vadászati hagyományait mutatja be a fraknói vár új időszaki kiállítása. A tárlat 2010. október 31-ig látogatható.
Győr-Moson-Sopron - A város támogatása megmentette a Vadvirág-kupát. A lótenyésztő és hivatásos belovagló diákok számára országosan is egyedülálló verseny tíz év után anyagi okok miatt került veszélybe. Idén először felsőoktatásban tanulók is nevezhetnek.
Győr - Beindultak a kétkerekűek, a minap Győrön vonultak át a sport és a bicikli szerelmesei. Közel száz kazinczys diák csatlakozott a kezdeményezéshez.
Menesztette Kis Zoltán korábbi SZDSZ-es politikust a Regionális Fejlesztési Holding Zrt. vezérigazgatói tisztségéből a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács. Az állami tulajdonú, gazdaságfejlesztéssel foglalkozó holding vezetését Németh Imre korábbi agrárminiszter veheti át az InfoRádió értesülése szerint. Lapunk kérdésére Kis Zoltán mindezt megerősítette.
Csorna - Vádemelési javaslattal adták át az ügyészségnek a nyomozók a csornai betöréssorozat aktáját. Tizenhét elkövető szerepel az ügyben, negyvenhárom bűncselekménnyel.
Már a jövő kedden eldőlhet, milyen kilátásai lehetnek a kisebbségi kormányzásnak, miután kétségessé vált: át tudja-e vinni a parlamenten az MSZP a kormány szerkezetének átalakítását.
Magyarország - Egyelőre ideálisak a kilátásai a jó búzatermésnek, de a növény sokáig „kinn alszik" még. A tavalyinál jóval több, legalább 4–4,5 millió tonnás termésre számítanak. Ám ez nem hoz lisztárcsökkenést.
Levél - Hatodik alkalommal rendez „lódobogós" hétvégét Pünkösdi Lovasnapok címmel a levéli Hóka Lovas Klub szombaton és vasárnap a helyi Kerék fogadó mögötti területen.
Nyolcadszor állnak össze az idén Magyarpolány lakói, hogy pünkösdkor előadják a saját passiójátékukat. Évente kétezer látogatót vonz a 160 fős produkció, amelyben a legfiatalabb szereplő ötéves, a legidősebb pedig már betöltötte a nyolcvanat.
Ismét el akarják távolítani posztjáról Szarvas Pétert, a Körös Volán vezérigazgatóját. Az akció mögött többen politikai zsákmányszerzést sejtenek. Megismétlődik a 2008. januárban megbukott kísérlet?
Győr-Moson-Sopron - Új szolgáltatásokkal, támogatási formákkal kívánja elérni a munkaerőpiacra való be-, illetve visszajutást a regionális munkaügyi központ a „Decentralizált programok a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásáért" projekten belül. A tervezett 2,1 milliárdos költségből a megyei célcsoportra 560 millió forint jut.
Győr - Remélhetően a jövő év elejétől teljesen megújulhat Győr tömegközlekedése (buszközlekedése). A város ehhez pályázati támogatást remél, s mindenképpen számít a lakosság javaslataira.
A pünkösd szó a görög pentekosztész, azaz ötvenedik szóból származik. A keresztény világ a húsvét utáni ötvenedik napon ünnepli a Szentlélek eljövetelét, azaz a keresztény egyház születésének napját.
A pénztártörvény hatályon kívül helyezését javasolja az új egészségügyi miniszter. A parlamenti pártok, az SZDSZ kivételével, támogatják a kezdeményezést. A kisebbségi kormányzás időszakában ez lesz az első alkalom, hogy a volt koalíciós pártok egymás ellen szavaznak.
A Magyar Szocialista Párt elnöki kabinetjét a múlt hét óta vezető Lamperth Mónika a bizalom helyreállítását tartja a legfontosabbnak. Lapunknak elmondta, az ő feladata ebben az, hogy segítsen megteremteni a párbeszéd feltételeit párton belül és kívül is. Szerinte a párbeszédet hirdető kormány akkor lehet igazán hiteles, ha ezt a saját pártjában is gyakorolja. Úgy fogalmazott, egyes pártbéli…
Ismét Péterfalvi Attilát jelölte adatvédelmi biztosnak és Fülöp Sándort a jövő nemzedékek ombudsmanjának a köztársasági elnök. A korábban leszavazottak közül ők kapták a legtöbb voksot, és Sólyom László most a pártok logikáját követve a párosításra is jobban figyelt. Tartotta magát viszont ahhoz, hogy előre nem egyeztetett a pártokkal. A parlament két hét múlva, május 26-án szavaz az…
Határ menti találkozót tartottak a héten magyar és osztrák polgármesterek. Bár Bécsben találkoztak, de valójában a közös és már megnyílt határon át megvalósuló együttműködésről beszélgettek. S mint kiderült, sok megoldandó ügy mellett jó példák is vannak.
Az MSZP-frakció május 19-i ülésén dönthet a képviselőcsoport új működési- és törvény-előkészítési rendjéről, melyre a kisebbségi kormányzás zökkenőmentesebbé tétele érdekében lehet szükség - tudta meg lapunk. Ettől is függően, valamivel később, várhatóan június elején - mindenképpen az SZDSZ június 7-i elnökválasztó és tisztújító küldöttgyűlése előtt - lezárulhat a tisztújítás a szocialista…
Az alkotmánybírók újrajelölését meg kell szüntetni - erről éppen a testület mostani, újraválasztásáért küzdő elnöke, Bihari Mihály beszélt tíz éve, az új alkotmányt-előkészítő bizottság tagjaként. Bihari és Kukorelli István szavazataival ment át a márciusi népszavazás az Alkotmánybíróságon. A Fidesz talán ezért is választaná újra őket, a szocialisták azonban másokat jelölnének a helyükre.
Csak az ellentüntetőkhöz képest voltak sokan az MSZP antifasiszta rendezvényén. A kormányfő a Magyar Gárda elleni fellépéssel próbál támogatókat szerezni, de a többség új kormányt szeretne. Sajtóprésünkből minden reggel megtudhatja, mi történt, s hol érdemes utánaolvasnia. Olvasási idő 2 perc
A hétvégén rendezik a harmadik Magyarok a Marson című vetélkedőt fiataloknak. Az előzetes jelzések szerint legalább 16 csapat vesz részt a versenyen, amelynek győztese részt vehet az Európai Űrügynökség, az ESA Mars-járójának tervezésében. A főszervező az InfoRádiónak elmondta: az először 2006-ban megrendezett verseny legfőbb eredménye, hogy tehetséges fiatalokkal találkoztak.
Az ellentüntetőkhöz képest sokan voltak az MSZP antifasiszta rendezvényén. A kormányfő a gárda elleni fellépéssel szerezne támogatókat, de a többség új kormányt szeretne. Sajtóprésünkből minden reggel megtudhatja, mi történt, s hol érdemes utánaolvasnia. Olvasási idő 3 perc
Már jövő kedden eldőlhet, milyen kilátásai lehetnek a kisebbségi kormányzásnak, miután kétségessé vált, hogy át tudja-e vinni az MSZP a kormány szerkezetének átalakítását.
A fél Budapestet lebunkózó Schwajda Györgyről, a fideszes alpolgármester által egy pofa sör mellett felkért Forgács Péterről, az Orbán Viktor miniszterelnöki útifilmjeit rendező Káel Csabáról írt a HVG.
Egyre nehezebben viselik a fuvarozók a magas üzemanyagárakat, a Volán-társaságok pedig a végzetes eladósodástól tartanak. Csak azért nem kezdeményeznek taxisblokádot, mert attól tartanak, hogy polgárháborúba torkollana - mondta a Magyar Nemzet kérdésére Horváth Pál, a Fuvarozók Országos Demokratikus Szövetségének elnöke.
Vasúti átjáróban ütközött össze egy kamion és egy vonat a Pest megyei Délegyháza közelében - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
Lábon szúrtak egy angol turistát este Budapesten, a VII. kerületi Dohány utcában. Egy söröző előtt két fiatal férfi közül egy késsel megszúrta a turistát, akit kórházba vittek. A szórakozóhely előtt tartózkodó angolok szerint semmilyen okot sem szolgáltattak a támadásra.
Debrecen - Az MSZP Ésszerűség és Felelősség Platform Hajdú-Bihar Megyei Szervezete szerint a párton belül helye van az ideológiai vitáknak, valamint nincsenek tabu témák, akár személyi kérdések is felvethetők.
Az emberek fele szerint a jelenlegi MSZP-SZDSZ szakítás csupán egy megrendezett politikai színjáték. 70 százalék úgy véli: az MSZP nem lesz képes megnyerni a következő választást.
Pród - Árokba hajtott gépkocsi, felborult pótkocsis teherautó látványa fogadta a helyszínre érkező mentősöket, tűzoltókat, rendőröket, pénteken késő éjjel a 35-ös főúton, Pród közelében.
Lettország az egyetlen, ahol az állami pénzen egyetemre járók átkerülhetnek a fizetős képzésre, és fordítva, de még itt is az egyetemek döntenek a pontos szabályokról. Mégis ilyen rendszert vezetne be a Magyar Rektori Konferencia a felsőoktatásban. Másutt inkább támogatást kapnak a költségtérítéses diákok, igaz, a legtöbb EU-s országban nem is létezik két kategória: minden hallgatónak kell…
Moldvában, a pusztinai Szent István templomban pénteken celebrálták az első magyar nyelvű misét. Pogár Róbert csángó származású - magyarfalusi születésű - kaposvári egyházmegyés pap misézett a templomot megtöltő 250 helybelinek és a "Veszélyeztetett örökség" konferencia résztvevőinek.
Egy ember súlyosan, kilenc könnyebben megsérült, amikor három személyautó összeütközött reggel Nyíregyháza-Sóstóhegynél - mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.