Kapuvár - Korábban az egyik kapuvári szórakozóhelyen két helybéli fiatal szóváltásának végén egy sörösüveg tört el egyikük fején. Az eset kapcsán Kapuváron néhányan a helyszínen tartózkodó, szabadságon lévő rendőrök felelősségét is vitatják.
Mosonmagyaróvár - Huszadik születésnapját ünnepli a Lajta néptáncegyüttes: a táncosok már gyermekkoruk óta „csiszolódnak", nagyobb hangsúlyt fektetnek a megjelenésre s Európa több váro- sában felléptek már.
Sopron - „Legyél te is a Föld barátja!” elnevezéssel háromnapos környezetvédelmi napot tartanak Sopronban. A szelektív hulladékgyűjtés fontosságára hívják fel a lakosság figyelmét.
Megkezdődött az MSZP-frakció tisztújításának jelölési folyamata. A "régiek" kivétel nélkül újraindulnak, de a belső egyeztetések okozhatnak kisebb-nagyobb meglepetéseket.
Csorna - A város számára nem, de a cégnek kedvező szerződéssel értékesítette a csornai önkormányzat 3,3 hektáros területét az ipari parkban, állítja a település polgármestere. A Hantech egymilliárdos ígéretéből mára csak egy „őrbódé" maradt.
Mosonmagyaróvár - Közel húsz év után szeptembertől ismét lesz emelt szintű testnevelésoktatás a Móra-iskolában. Emellett a Károly úti sportpálya és környéke is megszépülne: nemcsak a tanintézmény diákjai, hanem a városközpontiak javára.
Az Országos Választási Bizottság elnöke szerint elvileg megtörténhet, hogy az Országgyűlés leállítja az Albert házaspár valószínűleg okafogyottá váló népszavazási kezdeményezését, de ez nem valószínű. Jelenleg úgy tűnik, hogy a legkésőbb október-novemberben népszavazás lesz.
Rábaköz - A vidékfejlesztés legnagyobb programjának számító, úgynevezett Leader-csoportok fejlesztéseinek tervezése a véghajrájába érkezett. A rábaközi és az országos elképzelések sok pontban egyeznek, többek közt nagy hangsúlyt fektetnek a turizmus fejlesztésére.
Darnózseli - Nyolc év után leszerelték az egész községre érvényes harmincas sebességkorlátozó táblát Darnózselin: így döntött korábban a helyi testület. A rossz állapotú aszfaltot – a kerékpárúttal együtt – szeptemberben kezdik felújítani.
Fertőd–Budapest - Magyarországon először kapja meg tájépítész a nemzetközi műemlékvédelem „Oscar-díját", az Európai Örökségi Díjat. A kitüntetett Alföldy Gábor, a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának csoportvezetője, aki a fertődi Esterházy-kastély parkjának helyreállítója is.
Lassan fogynak a gyerekek a megyaszói kastélyból. A nyolcvanas évek elején még háromszáz lakója volt az épületben kialakított gyermekotthonnak, mára harmincan maradtak. Tavaly tizenketten költöztek be a faluba, a gyermekvédelmi törvény előírásai alapján kialakított családias lakóközösségekbe.
Fertőd - Csütörtökön ülésezik a fertődi képviselő-testület. Napirenden szerepel a Városfejlesztési Társaság megalapítása, valamint várhatóan emelkedik a zeneiskolai hozzájárulás mértéke.
Sopron - Beváltotta ígéretét a Sopron Holding Zrt.: honlapján a világhálóra tette az egymilliónál is több lakbérrel tartozók listáját. Összesen több mint 106 millió forinttal tartoznak a köznek, de a cég összes, bérbeadásból származó kintlévősége a 450 milliót is eléri.
"A 0753-as bevallási nyomtatvány a törvényi rendelkezések alapján készült, annak hű tükörképe. Az útmutatóval segítséget kívánunk nyújtani Önnek abban, hogy a bevallását a törvényi előírásoknak megfelelően tudja elkészíteni, azonban felhívjuk figyelmét, hogy az itt olvasható magyarázatok a törvényt nem pótolják."
Sopron - A jövőben még több, az országos hírek helyi vonatkozását bemutató háttéranyagot készít a Magyar Televízió soproni regionális stúdiója. Emellett az országos híradóba is bedolgoznak.
Meglepő és sajnálatos, hogy Majtényi László újdonsült ORTT-elnök nem tájékozódik, mielőtt nyilatkozik. Nemigen borzolta kedélyemet a média egy szegmensében megszellőztetett "botrány", miszerint én sok szervezetet képviseltem a kuratóriumi sorsoláson, de mivel a Népszabadság is összekeverte a fogalmakat ("Álcivilek rángatják a közmédiumokat" - május 14.), reagálnom kell.
Öttevény - A szemét újrahasznosítását úttörő módon szolgálja az Öttevényen két éve kialakított rendszer: a házaknál is szelektíven gyűjtik a hulladékokat. Ennyi idő alatt kiderült, hogy nemcsak takarosabb lett a falu, takarékoskodni is tudtak a lakók.
Az 1997-ben létrehozott szombathelyi Esőemberke Alapítvány a napokban bokrétaünnepség keretében mutatta be az autisták és értelmi sérültek leendő otthonának félig kész épületét.
Öttevény - Művelődési ház nincs Öttevényen, ezért itt még égetőbb, mint más településeken az az igény, hogy a falu megépíthesse végre a közösségi házat, aminek már készek a tervei.
Azt mondják a molnárok, hogy a malom olyan, mint egy aszszony: ki kell tapasztalni a szeszélyeit. Az egyik malom az állításra reagál érzékenyebben, a másik a búza minőségére. Ha például alacsonyabb a sikértartalma, olyan lesz a liszt, mint a púder - állítja karcagi Szabó Imre, aki a bezárt a karcagi malomban dolgozott.
Csaknem két évtizede történelmi és modern táncjátékok színpadra állításával foglalkozott az öttevényi tánccsoport, ami azóta felvette a Kavalkád nevet és a mozgásművészet egy másik ágában jeleskedik: mazsorett országos bajnoki címmel büszkélkedhet.
Buzsák képviselő-testülete évek óta nem tud dűlőre jutni, miként hasznosítsa a fürdővagyonát. Nem tudnak pályázni támogatásokért a fejlesztéséhez, de évtizedek óta hiányzik a Csisztapuszta fürdőjét a Balatonnal összekötő út is.
A szabványossági vizsgálatot már a település mind a négy játszóterén elvégezték, de mindegyiket tovább szeretnék fejleszteni a gyerekek örömére, akik a Leneskerti úton, a Jókai utcában, a sportpályán és az óvodában is használhatják a változatos eszközöket.
Győr–Budapest - A betűvetést a győri gyárvárosi iskolában tanulta, a bencéseknél érettségizett, Budapesten tanult tovább és Kolozsvárott végezte el a jogot. Kilencvenéves születésnapját Gyárvárosba jött megünnepelni dr. Jordán László, akit méltán nevezhetünk Győr budapesti nagykövetének.
Várhatóan 15 településsel bővül a 164 településből álló Balaton Kiemelt Üdülőövet - számolt be Suchman Tamás a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) elnöke a Balaton-törvény módosításának parlamenti vitájáról a szervezet Siófoki ülésén pénteken. tovább
Egyetlen bíróságon sem folyik per jelenleg a többek szerint félelemkeltő és cigányellenes, fekete egyenruhába öltőző gárdisták ellen. A Fővárosi Bíróságon hétfőn is tartott tárgyalás ugyanis a Magyar Gárda Kulturális és Hagyományőrző Egyesület feloszlatásáért folyik, a Magyar Gárda mint mozgalom azonban attól teljesen külön áll. Ennek háttérében valószínűleg jogi csűrés-csavarás állhat, ami…
Ismét tarolt hazánkban a vihar. A zivatartömb kedd délután haladt át az ország déli vidékétől az északkeleti határig. Útját tornádó, betört vonatablakok, hömpölygő víz, átszakadt gát kísérte. Délután egy óra körül alakult ki egy zivatargóc, melyet jégeső, felhőszakadás, viharos széllökések kísértek. Kora délután Paks környékére, majd keleti irányba helyeződött át a zivatarzóna, helyenként orkán…
A négyszemközti presbitériumi intéstől a hivatalvesztésig, sőt akár a polgári bíróság útján történő kilakoltatásig széles skálán mozog a református egyház tagjai, illetve tisztségviselői vétségeinek büntetése. Amint arról beszámoltunk, az egyházmegyei bíróság felmentette ifjabb Hegedűs Loránt Budapest belvárosi református lelkészt az ellene emelt vádak alól, ám ezt Bölcskei Gusztáv, a zsinat…
Megállapodást írt alá a magyar kabinet és az amerikai kormányzat az ismert vagy feltételezett terroristák kiszűrésére szolgáló információk cseréjéről. A megegyezés értelmében Magyarország 2009. január végére beléphet az amerikai vízummentességi programba.
Párbeszédet szorgalmaz az Európai Bizottság elnöke és a katolikus egyház vezetője között a szekuláris Európa és a diszkriminációmentesség európai értékének védelme érdekében Kósáné Kovács Magda. A szocialista európai parlamenti képviselő annak kapcsán kérte ezt Jose Manuel Barosótól, hogy XVI. Benedek korábban a magyar püspöki delegáció előtt mondott beszédében kijelentette: a homoszexuálisok…
Legkésőbb jövő tavasszal előrehozott választások lesznek Magyarországon szögezte le a Polgárok Házában Orbán Viktor. A Fidesz elnöke a zárt ajtók mögött tartott tanácskozáson megjegyezte, ez az időpont véleménye szerint a legutolsó, de akár már pár hónapon belül is kiírhatják a választásokat. A megbeszélésre érkező politikus újságírók előtt kijelentette: Ha valaki szétnéz az országban, akkor…
Ma folytatódnak a szenzációs szerdák az újságárusoknál. Aki Népszavát vásárol, mellé mindössze 365 forintért egy minőségi hangoskönyvet is vehet. A mai ajánlat Lázár Ervintől A Hétfejű Tündér és más mesék.
A katonák életében nagy változást hozott az 1990-nel kezdődő időszak, hiszen a Varsói Szerződéshez tartozó tömeghadseregből csaknem 20 év leforgása alatt önkéntes, hivatásos haderő lett, amely képes eleget tenni a 21. század kihívásainak jelentette ki lapunknak Szekeres Imre. A szakminisztert, aki egyben az MSZP elnökhelyettese is, a Magyar Honvédség megalakulásának 160. évfordulóján nemcsak a…
Nagyot hibáztam. Nagyon megbántam - írja Faludy-Kovács Fatima abban a levélben, amelyet a költő unokájával két hónapja készült beszélgetés válaszaként fogalmazott meg.
Orbán Viktor megkezdte a választásokra való felkészülését. Kedden arról beszélt a Fidesz politikusainak, hogy nem engedhetik meg maguknak a helyi botrányokat.
Ha igaz a hír, akkor nincs mese, fel kell állni, tudomásul kell venni, hogy a vonatkozó törvény rendelkezése szerint, a polgármester tisztsége megszűnik „a büntetőjogi felelőssége jogerős megállapításával".
A Századvég és a Forsense először végzett politikai témájú közvélemény-kutatást a koalíció szétesése óta. Mint kiderült: a szakításért az SZDSZ-t büntetik a szavazók.
Százötven riasztás érkezett a tűzoltókhoz a kedd estétől szerda hajnalig tartó viharos időjárás miatt; személyi sérülés szerencsére nem történt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
A hazai olimpia-, foci-Eb- és világkiállítás-rendezési tervek sorra buktak el. Sokan ezeket ma is fájlalják. Pedig elég a jóval kisebb szabású 2006-os Margit-szigeti úszó Európa-bajnokság blamázsközeli rendezését felidéznünk ahhoz, hogy kétségeink támadjanak a magyar istenadta szervezőkészsége felől. Az unió vállalt némi kockázatot, amikor Essen és Isztambul mellett elfogadta a magyar kormány…
Hamis politikai nosztalgia lenne felemlegetni, hogy Magyarországon jó húsz évvel ezelőtt 10 millió sertést neveltek fel és értékesítettek, s ez háromszor volt több, mint amennyit itthon megettünk. Nyéki Zsolt jegyzete