Mosonmagyaróvár - Hosszú idő után most úgy tűnik, végre megoldódik az önkormányzat és a helyi zsidó hitközség vitája az évtizedek óta fennálló rendezetlen tulajdonviszonyok miatt a Mosonyi utcai vadgesztenyesoron.
Rábaköz - Év végéig valamennyi hazai játszótérnek meg kell felelnie az előírásoknak. A rendelet szerint a szabálytalan játékokat el kell bontani. A bősárkányi óvoda udvarán szinte az összes eszköz felújításra, átalakításra szorul.
Kapuvár - A burgenlandi tartományfőnök szerint fontos a közös úthálózat fejlesztése a kapuvári régióval és dolgoznak a lezárt határátkelők kiváltásán is. Andau polgármestere tárt karokkal várja a magyar iskolásokat.
Győr - A Petz-kórház belgyógyászatának egyik szobáját – adományként – hatmillió forintból alakította át az Integrál-H; a kétágyas, fürdőszobás helyiség a kórház első emelt szintű kórterme. Paramétereit tekintve „VIP" kategória, de fontos különbség, hogy ezért a betegeknek nem kell külön fizetniük.
Újabb lépcsőfokot küzdött le Barack Obama az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltségéért folytatott hosszas harcban, amikor kedden megszerezte a választott delegáltak többségének támogatását az előválasztás egyik utolsó fordulójában, Oregon és Kentucky államban. Bár indokolttá váltak a "szinte biztos" mondatok, a hangsúly még mindig a feltételes módon van. Ahogy Obama eddigi sikere, üstökösszerű…
Karhatalom kirendelését kérte a bíróságtól Csomor Sándor, Esztergom jegyzője, akit 2006-ban menesztettek, majd 2007 tavaszán visszahelyezett állásába a bíróság. Csomor a jogerős bírói döntés végrehajtása érdekében kérte a karhatalom kirendelését, az önkormányzat ugyanis több mint egy éve nem helyezte vissza őt jogaiba.
Győrújfalu - A leendő tulajdonosok aktívan közreműködhetnek a győrújfalun épülő lakópark tervezésében. A kivitelezők az igényekhez igazítva módosítanak az eredeti elgondolásokon.
Bölcskei Gusztáv püspök váratlan húzással szavazásra kérte a református zsinatot. Az eredmény: a túlnyomó többség egyetért az ifjabb Hegedűs Lóránt ellen indított egyházi per folytatásával.
Sokorópátka - Kívül-belül megújult a település 1932-ben épült kultúrháza, amely a jövőben a könyvtár, a helyi öntevékeny csoportok mellett az ünnepi rendezvényeknek is otthont ad.
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium a háttérintézményekkel együtt azon dolgozik, hogy a gyermekjóléti és szociális intézményrendszer a helyi közösség igényeihez, szükségleteihez alkalmazkodva működjön.
Pereszteg - Külügyminisztériumi különdíjat vehetett át egy országos iskolai levélíró pályázaton Berényi Áron, a peresztegi általános iskola tanulója. Áron műve könyvben is megjelenik.
Régió - Hat település közösen adott be pályázatot a csapadékvíz-elvezetés korszerűsítésére. A 15 százalékos önrész mellett 600 millió forintos támogatást remélnek.
A tervbe vett digitális kutyaigazolvány (csip) ellen emelt szót a Fehérkereszt Állatvédő Liga. A szervezet az agrártárcával ellentétes állásponton van, amely viszont e csiptől várná, hogy csökkenjen a kóbor ebek száma.
Balf-Sopron - A Balf és Sopron közötti úton gépi fűkaszálás során a földbe aprították az árokparton lévő szemétkupacokat is. A hulladékgyűjtésre az eddiginél is nagyobb figyelmet fordít majd a Magyar Közút Kht.
Rendkívül nehéz dolga van ma annak, aki úgy dönt, hogy örökbe fogad egy gyereket. Nem véletlen, hogy mára teljes a konszenzus abban, hogy itt az ideje egy alapjaiban új rendszer kidolgozásának.
Burgenland - Nemcsak Sopron híres a jó borokról, a szomszédos Burgenlandban is kiváló nedűkre bukkan a turista. Nemrégiben magyar újságíróknak mutatta be a Burgenland Tourismus a Fertő-part különlegességeit.
Az MSZP szerint akár egyharmadával is csökkenhet egy közbeszerzési eljárás átfutási ideje; a Fidesz támogatja, hogy egyszerűbb és átláthatóbb legyen a közbeszerzések szabályozása. Mindez a közbeszerzési törvény módosításának vitájában hangzott el szerdán, az Országgyűlésben.
A román Legfelső Bíróság nem változtatta meg az 1946-ban Wass Albert íróra kiszabott halálos ítéletet. Az ügyben fellebbezést az író fia, Andreas Wass kért, miután a kolozsvári táblabíróság március 10-én nem volt hajlandó rehabilitálni az írót, és megváltoztatni a halálos ítéletet.
Bár a magyar fogyasztókat is zavarják a nőiséggel visszaélő hirdetések, nem tesznek ellenük semmit. Más országokban ez nincs így: Nagy-Britanniában gyakorta emelnek panaszt, Franciaországban pedig tüntetnek a sértett nők. Az Önszabályozó Reklám Testület hamarosan kampányt indít: arra próbálják rávenni a fogyasztókat, hogy ha úgy érzik, sérti őket egy reklám, tegyenek panaszt.
A Paks II után az esélyesebb Szekszárd és Tamási jutott fel a főtáblára a Magyar Kupa megyei selejtezőjéből. Bátaszéken büntetők döntöttek a Decs javára.
Sopron–Eger - Ezüstérmet és különdíjat nyertek sűrített levegővel működő járművükért Szíjártó Tamás, Reisz Lajos és Nagy Gábor, az NYME negyedéves faipari mérnökhallgatói Egerben. A négykerekűt szerdán 1 órakor mutatják be az egyetemi főépület mögötti parkolóban.
Egyedül lakott fent a hegy tetején, egy kis erdészházban. Ura révén maradt rá a másfélszobás, alig komfortos lakás. Férje halála után új erdész már nem jött ide: a körzetet felosztották, a közeli faluból járt fel egy szakember fákat felmérni, új csemetéket kijelölni, s néha szóba elegyedni Mária asszonnyal, akinek nemcsak koráért, de életerejéért és munkabírásáért is kijárt a tisztelet.
Sopron - Ma avatják a Fáy-szakközépiskola több mint négymillió forintos beruházással létrehozott új multimédiás tantermét. A berendezés kialakításában saját munkára is támaszkodtak.
Az idén már a negyedik hajóját bocsátja vízre a Balaton újkori történetének legnagyobb magánhajó-társasága. Amikor mindegyik hajójuk szeli a habokat, egyszerre csaknem ötszáz utast szállíthat a Vanyolai család.
Sopron - Első fokon ítéletet hirdetett kedden a megyei bíróság a soproni, István bíró utcai ingatlan adásvételi szerződésének ügyében. A szerződés érvényes – mondták ki, ugyanakkor a peres felek kérésére nem tárgyalták az esetleges értékaránytalanságot.
Megyei körkép - Új energiabeszerzési stratégiával áll elő jövő évtől a Pannon-Víz zrt.: nyolc dunántúli vízszolgáltatóval együttműködve igyekeznek minél kedvezőbb áron beszerezni a villamos energiát. Ezzel a lépéssel a növekvő villamosenergia-árak vízdíjra gyakorolt hatását remélik csillapítani a vízszolgáltatók.
Jóváhagyta a kormány az egészségügyi miniszter és a szakmai szervezetek közötti megállapodást, így összesen 10 milliárd forinttal kárpótolják a háziorvosokat a vizitdíj áprilisi megszűntetése miatt elmaradt bevételükért. Székely Tamás szakminiszter szerint a többletpénz fedezetét a jövő évi költségvetésben is biztosítják majd, s jut belőle a korábban felvett szakszemélyzet fizetésére is.
Várhatóan nyár közepén kitűzheti a népszavazás időpontját a köztársasági elnök, addig ugyanis nemcsak a parlamenti elrendelés, hanem az alkotmánybírósági jogorvoslat is lezárul. A népszavazás legvalószínűbb időpontja így szeptember első fele (7-e vagy 14-e) lehet, ha Sólyom László tartja magát ahhoz a gyakorlatához, hogy a népszavazási/választási időpontokat a lehető legkorábbi dátumra tűzi ki.…
A "kordonbontók" ügyében hozott végzés és indoklása igen tanulságos olvasmány. A teljes szöveg ismeretében ki-ki meghozhatja a maga ítéletét a kordonbontásról, meg persze a bíróság teljesítményéről is.
Közel a megállapodás lehetősége, a pénteken folytatódó sztrájktárgyaláson megegyezhet a BKV a szakszervezetekkel. Így elmaradhat a keddtől meghirdetett munkabeszüntetés. Az egyeztetések az elmúlt napokban gyorsultak fel: az érdekvédők követeléseire kedden megállapodás-tervezetet adott át a társaság, melyet tegnap a szakszervezetek kéréseinek megfelelően tovább pontosított.
Olvasónk tejet vett. Hazaérve észrevette, hogy lejárt a szavatossága. Blokkal együtt vitte vissza az üzletbe, ahol csere helyett kiabáltak vele. Önt osztották már ki boltban? Szóljon hozzá!
Ma dönt a tordasi képviselőtestület arról, hogy Kosaras Péter Ákost, az SS-ruhában pózoló volt budakeszi középiskolai igazgatóhelyettest kinevezi-e a település művészeti iskolájának élére. Tegnap titkos - ámbár egyes gyermekek számára nyílt - ülésen hallgatták meg a posztra pályázókat. Az öt jelöltből ketten meg sem jelentek, a helyi aspiránsok pedig kevés sikerre számíthatnak, Kosaras befutó…
Közéleti személyiségek százait téveszti meg a Drogmentes Maraton mozgalom: legutóbb Schmitt Pál adta nevét a szcientológus kezdeményezéshez. A Heti Válasz közzéteszi a főbb
Paszab-Budapest - A több mint kétezer jelentkező közül 21 lány jutott a fináléba, köztük egyetlen Szabolcs megyeiként a paszabi Gégény Nikoletta, aki lapunknak elmondta: nagy izgalommal várja a döntőt.
Nyíregyháza - Példamutató a takarékosság ebben a gyönyörűen (szörnyen) felújított Jósavárosban. Építettek valami magas oszlopot, ami alig megy le a Nap, de már fényárban úszik reggelig. Kinek? Minek? Nekünk, hogy fizessük az áramot.
Nyíregyháza - Egy közelmúltban történt jogszabálymódosításnak köszönhetően egyszerűbbé vált az üzletek átminősítése. Egy virágbolt, turkáló vagy sportbolt helyén immár különösebb hivatali hercehurca nélkül nyílhat netkávézó, presszó, cukrászda.
Bontják a Rác fürdő mellett épülő, részben fővárosi tulajdonú leendő wellness-hotel eddig elkészült szerkezetét, ugyanis az épületet jelentősen áttervezték. A közfürdő felújítását és szállodával való bővítését még 2005-ben kezdték, de még most sem lehet pontosan megmondani, mikorra lesz készen - az épülethez tervezett, Gellérthegyen felkúszó Citadella-sikló projekt sorsa pedig teljesen…
Egyre nagyobb erőket mozgat meg az APEH az úgynevezett transzferárazás ellenőrzésére, a büntetésekből pedig komoly bevételekre tesz szert. A revizorokat folyamatosan képzik. Van olyan eszköz, amivel minimalizálni lehet a kockázatokat, de kevesen ismerik, és az eljárás még nem kristályosodott ki.
Nem indul a frakcióvezetői posztért, és erről már tájékoztatta is az MSZP képviselőcsoportját irányító Lendvai Ildikót - közölte a Stop.hu hírét megerősítve szerdán Szanyi Tibor az MTI-vel.