2008. augusztus 1. péntek

aug. 1
5:30
Immár a bíróság és az ügyészség is tettleges becsületsértésről beszél a tojásdobálás kapcsán (Alternatív Energia)
Az eddigi, sokszor ellentmondó érvelések után nemcsak a bíróság, hanem az ügyészség is egyételművé tette álláspontját: becsületsértő és jogellenes a tojásdobálás, ami nem része a véleményszabadságnak. A lapunknak nyilatkozó alkotmányjogász azt mondta, az eddigi bizonytalankodásért az alkotmánybírósági állásfoglalások okolhatóak. Az egységes megítélés azt is jelenti, hogy a melegfelvonulást…
aug. 1
5:32
Visszavonható lesz a Köztársasági Érdemrend is (Alternatív Energia)
Joga lesz majd visszautasítani a köztársasági elnöknek a kormány kitüntetési javaslatát, ám ezt időben meg kell tennie, és indokolnia is kell – erről szavaznak majd ősszel a parlamentben. Az idei augusztus 20-i állami ünnepen kevesen vehetik át Sólyom László kezéből a Köztársasági Érdemrendet, miután az államfő tavaly úgy döntött, „súlyt ad” az elnöki kézszorításnak.
aug. 1
5:48
Nem költözik ki Gyurcsány a Parlamentből (Alternatív Energia)
A korábbi tervek ellenére nem költözik ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az Országgyűlés épületéből – értesült a Népszava. A kabinet, miután lefújta az új kormányzati negyed megépítésének tervét, az agrártárca épületének Miniszterelnöki Hivatallá történő átalakítását is levette a napirendről.
aug. 1
5:50
Debreczeni: Orbán képtelen a párbeszédre (Alternatív Energia)
Bármikor is lesz választás, a legfontosabb, hogy az országot ma uraló, kölcsönösen gerjesztett félelem légköre helyett együttműködésen alapuló politikai kultúra alakuljon ki – hangoztatta Stumpf István a Klubrádióban. A Századvég Alapítvány igazgatója szerint a kormánypártnak és ellenzéknek is az emberek mindennapi életét befolyásoló témákkal kell foglalkoznia, mert ha csak a kölcsönös betartásra…
aug. 1
5:52
A Fidesz jelentősen vezet a kormánypárt előtt (Alternatív Energia)
Túljutott ugyan a mélyponton az MSZP, de trendfordulatnak nincs jele a pártpreferenciákban – így foglalta össze a Medián a HVG megbízatásából készült júliusi felmérését, amely a Fidesz kismértékű erősödését mutatta. Míg júniusban a kiszivárgott Orbán-beszéd hatására a „Fidesz átmenetileg defenzívába került”, és visszaesett támogatóinak részvételi hajlandósága is, ebben a múlt hónapban a Medián…
aug. 1
6:06
Csalók is hirdetnek külföldi állást! (Alternatív Energia)
Egyre több munkavállaló jár pórul, csaló munkaerő-közvetítők keresik fel a munkanélküliséggel sújtott településeket. A saját, itthoni egzisztenciáját is kockáztató munkavállalótól kint elveszik az összes pénzét, vagy az embertelen munkakörülmények miatt kerülnek bajba az érintettek. A Külügyminisztérium tájékoztatási kampányba kezdett.
aug. 1
6:36
NASA-teszt: három hónapig az ágyban (Infostart)
Az amerikai űrhivatal új vizsgálatában a tesztalanyoknak 3 hónapot kell ágyban tölteniük, és még pénzt is kapnak ezért.
aug. 1
6:42
Montessori iskola: pénzért lehetett osztályzatokat vásárolni? (Alternatív Energia)
Vesztegetés gyanúja miatt feljelentés érkezett ismeretlen tettes ellen a Fővárosi Főügyészséghez a kőbányai Montessori Alapítványi Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola ügyében - írta pénteken a Magyar Hírlap.
aug. 1
6:54
Tízmilliárdokra feni fogát az APEH (Infostart)
Több mint 180 adózónak volt jelentős adóhátraléka a második negyedév végén; az érintettek összesen 37,2 milliárd forintot nem fizettek be, és ezért mintegy 30 milliárdos bírságra számíthatnak.
aug. 1
6:56
Vesztegetési gyanú Gyurcsány fiának iskolájában (Infostart)
Az Oktatási Hivatal vesztegetés gyanúja miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a Fővárosi Főügyészségen a kőbányai Montessori Alapítványi Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola ügyében.
aug. 1
7:12
Jövő hétre teljesen levonulhat az árhullám (Infostart)
A teljes magyarországi szakaszon apadnak a folyók, jövő héten várhatóan teljesen levonul az árhullám - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs ügyeletese.
aug. 1
7:30
Ókori "számítógép" az olimpia dátumaival (Infostart)
Egyfajta ókori számítógép lehetett a még 1901-ben fölfedezett Antikythera Mechanizmus, amelyet most újra megvizsgáltak a tudósok. Úgy találták, eddigi feltételezésükkel ellentétben, miszerint az asztrológiai számítások kelléke lett volna, most úgy tűnik, az ókori olimpiai játékok dátumait tartalmazza.
aug. 1
7:48
Mire figyeljünk az újraélesztéskor? (Infostart)
Aki szívritmusszabályozóval él, annak újraélesztésekor nem szabad a pacemakerre helyezni a defibrillátor lapátját. Aki érballont kapott, úgynevezett bypassműtéten esett át, vagy véralvadásgátló gyógyszert szed, azt akkor is újra kell éleszteni, ha közben bevérzés keletkezik a szívében, vagy megsérül a mellkasa.
aug. 1
8:06
Kerekedik a nagy fővárosi ingatlanpanama (Infostart)
A budapesti városvezetésen múlik, hogy meghiúsítja-e az elmúlt évek egyik legsúlyosabb ingatlanpanama-gyanús ügyletét - írja a Magyar Nemzet. Lapszemle.
aug. 1
8:08
Még mindig életveszélyben van a mentőhelikopter pilótája (Infostart)
Továbbra is életveszélyes az állapota a csütörtökön Ráckevénél lezuhant mentőhelikopter pilótájának. Az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta: a férfin éjszaka több műtétet is végre kellett hajtani.
aug. 1
8:12
Lezuhant egy helikopter: a pilóta továbbra is életveszélyes állapotban (Alternatív Energia)
Továbbra is életveszélyes az állapota a lezuhant mentőhelikopter pilótájának, akin több műtétet is végre kellett hajtani az éjszaka - közölte Győrfi Pál, a mentőszolgálat szóvivője pénteken reggel az MTI-vel.
aug. 1
10:12
MÁV Biztosító: elkezdődött az átszerződési roham (Infostart)
A két hét múlva megszűnő MÁV Biztosító ügyfelei közül eddig 1200-an szerződtek át új biztosítóhoz a Netrisk.hu honlapján keresztül. Az egyesület mintegy 195 ezer tagjának két hete van új társaságot választani.
aug. 1
11:06
Kállai: A nácikhoz hasonlóan kisebbséggyűlölő a magyar társadalom (Infostart)
Az 1930-as évek Németországára emlékeztet napjainkban a magyar társadalomban tapasztalható kisebbségellenesség - mondta a kisebbségi ombudsman a roma holokausztról szóló nemzetközi konferencián Budapesten.
aug. 1
11:24
Képriport: gyertyagyújtással emlékeztek az elhunyt mentőápolóra (Infostart)
Gyertyagyújtással emlékeztek meg a csütörtöki mentőhelikopter-balesetben elhunyt mentőápolóra kollégái a budai mentőállomás előtt.
aug. 1
11:30
Kállai Ernő: a 30-as évek Németországára emlékeztet ma Magyarország (Alternatív Energia)
Az 1930-as évek Németországára emlékeztet napjainkban a magyar társadalomban tapasztalható kisebbségellenesség - mondta Kállai Ernő kisebbségi ombudsman pénteken Budapesten, egy, a roma holokausztról szóló nemzetközi konferencián.
aug. 1
11:48
Tállai: Veres el akarja tüntetni a közvélemény elől a költségvetés többletbevételeit (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint a pénzügyminiszter ismét az "őszödi trükkök szellemében" dolgozik, Veres János el akarja tüntetni a közvélemény elől a 2008-as költségvetés többletbevételeit - közölte Tállai András országgyűlési képviselő pénteken Budapesten.
aug. 1
12:00
Egyre több a kérdőjel a milliárdos büntetés körül (Infostart)
Több rejtély övezi a jogosulatlan agrártámogatásokkal kapcsolatos 35 millió eurós büntetést, amelyet az Európai Bizottság azért helyezett kilátásba Magyarországgal szemben, mert a parcellaazonosítási rendszer hiányosságai miatt a magyar gazdák a jogosultnál ennyivel több pénzt igényeltek Brüsszeltől. Az MSZP szerint nincs büntetés, és nincsenek konkrét számok sem, de kérdés az is, hogy a parlament…
aug. 1
12:18
Több pénzt kap számos egészségügyi intézmény (Infostart)
Az egészségügyi tárca 5,7 milliárd forintot csoportosít át az Egészségbiztosítási Alap év végére várható maradványából - jelentette be az egészségügyi miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón.
aug. 1
12:36
A kárpátaljai magyar oktatást félti az MDF (Infostart)
Az MDF határozott lépések megtételére szólítja fel a magyar kormányt az ukrajnai magyar iskolák ügyében - közölte az ellenzéki párt alelnöke.
aug. 1
12:42
MDF: felszólítás az ukrajnai magyar iskolák ügyében (Alternatív Energia)
Az MDF határozott lépések megtételére szólítja fel a magyar kormányt az ukrajnai magyar iskolák ügyében - mondta Almássy Kornél, az MDF alelnöke, országgyűlési képviselő pénteken Budapesten.
aug. 1
12:44
Nemzetközi bizottság vizsgálja a mentőhelikopter balesetét (Alternatív Energia)
Nemzetközi bizottság alakul a Közlekedésbiztonsági Szervezet (KBSZ) vezetésével annak szakmai vizsgálatára, hogy mi okozhatta a helikopterbalesetet - közölte Bajkó Erika, a KBSZ szóvivője pénteken az MTI-vel.
aug. 1
13:30
Nemzetközi vizsgálat a mentőhelikopter lezuhanása miatt (Infostart)
Nemzetközi bizottság alakul a Közlekedésbiztonsági Szervezet vezetésével annak szakmai vizsgálatára, hogy miért zuhant le csütörtökön a mentőhelikopter Ráckeve térségében - közölte Bajkó Erika szóvivő.
aug. 1
13:54
BKV: több busz és villamos új számozást kap (Alternatív Energia)
Megkezdődött a BKV új összmenetrendjének bevezetését megelőző lakossági tájékoztatás; közlekedési szakemberek és az egyes kerületek polgármesterei péntektől egy hónapon át bemutatják a változásokat - közölte a közlekedési cég az MTI-vel pénteken.
aug. 1
14:30
Az m2 már digitális (Alternatív Energia)
Megkezdődött a Magyar Televízió (MTV) 2-es csatornáján pénteken a digitális műsorszórás, az MTI által megkérdezett kábelszolgáltatók szerint az átállás problémamentesen zajlott, lakossági panasz nem érkezett.
aug. 1
15:18
A költségvetést gyarapítja a HM ingatlanainak eladásából befolyt pénz (Infostart)
Több száz ingatlanán adna túl a Honvédelmi Minisztérium. Az eladásokat megkezdték, a több tízmilliárd forintos bevételek pedig sok esetben a költségvetést gazdagítják majd.
aug. 1
15:24
Alkoholstop Ózdon (Metropol)
Tilos szeszesitalt fogyasztani péntektől a Borsod megyei Ózd közterületein, így döntött a város önkormányzatának képviselő-testülete.
aug. 1
15:54
A mostani lesz a legforgalmasabb hétvége a horvát autópályákon (Infostart)
Az elmúlt hetek tapasztalatai alapján a horvát autópályák üzemeltetői a mostani hétvégére várják az idei nyári szezon legnagyobb forgalmát. A letenyei határátkelőnél szombat hajnal helyett más időpontot javasolnak a kilépésre a rendőrök.
aug. 1
16:12
Az elektromos palaczsugorító is politikai vitát gerjeszt (Infostart)
Rétvári Bence (KDNP) az elektromos palackzsugorító helyett az energiatakarékosabb megoldások támogatását ajánlja a környezetvédelmi tárcának. Az elektromos palackzsugorítót forgalmazó cégnek is dolgozó szakértő szerint azonban a készülék használata összességében környezetbarát megoldás.
aug. 1
16:18
Megváltozott a forgalmi rend a Forma-1 ideje alatt (Metropol)
A Hungaroring körüli, illetve az oda vezető utakon a verseny minden napján megállási tilalom van érvényben, a szabálytalanul parkoló járműveket a rendőrség elszállíttatja.
aug. 1
16:36
Drogterjesztőket lepleztek le Veszprémben (Metropol)
Drogokat árusító bűnbandát lepleztek le a Veszprém megyei rendőrök. Az ügynek eddig negyven gyanúsítottja van, közülük nyolcan előzetes letartóztatásban vannak - mondta Hebling Ernő alezredes, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályának vezetője sajtótájékoztatón pénteken a városban.
aug. 1
17:06
Mindkét hajtóműve leállhatott a szerencsétlenül járt mentőhelikopternek (Infostart)
Mindkét hajtóműve leállhatott a csütörtökön szerencsétlenül járt helikopternek, ez okozhatta a balesetet - közölte Túri Péter, a szerencsétlenül járt helikoptert üzemeltető kht. ügyvezető igazgatója pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten.
aug. 1
17:48
Az ENSZ bírálta Magyarországot (Metropol)
A kormányzati támogatás csökkentése és az elbocsátások miatt a magyarországi menekülttáborokban nem megfelelő az ellátás - jelentette ki Lloyd Dakin, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNCHR) regionális képviselője pénteken.
aug. 1
17:48
MSZP: a polgári körök adnak szerepet az újfasiszta szélsőjobbnak (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint több helyen összeér az újfaszista szélsőjobb és a parlamenti jobboldal. Erről a szocialista Szabó Zoltán annak kapcsán beszélt pénteken Budapesten, hogy a New York-i magyarok templomában David Irving, a holokausztot tagadó brit történész tartott előadást.
aug. 1
18:00
Roma holokauszt: "a nácik reinkarnációja" ma is jelen van (Infostart)
A szélsőségek elutasítására és az emlékezés fontosságára szólították fel az egész magyar és európai társadalmat az Országos Cigány Önkormányzat budapesti székháza előtt felszólaló állami vezetők, politikusok, a roma holokauszt emléknapja alkalmából tartott megemlékezésen.
aug. 1
18:18
Plusz költséget jelent a digitális átállás a felhasználóknak (Infostart)
Plusz költséggel jár a digitális átállás azoknak a felhasználóknak, akik több televízióval rendelkeznek, tudta meg az InfoRádió, miután megkeresett két kábelszolgáltatót. A digitális átállással ugyanis minden egyes tévéhez külön beltéri egységet kell csatlakoztatni, nem osztható el a jel úgy, mint az analóg sugárzás esetében.
aug. 1
19:30
Nemzetközi bizottság vizsgálja a mentőhelikopter balesetét - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Nemzetközi bizottság alakult a Közlekedésbiztonsági Szervezet vezetésével a Ráckeve térségében lezuhant mentőhelikopter balesetének kivizsgálására. Bajkó Erika, a szervezet szóvivője az InfoRádióban elmondta: a szakértők már meg is kezdték a roncsok vizsgálatát.
aug. 1
21:24
A Hír TV szerint kábítószert akartak csempészni munkatársaik autójába (Alternatív Energia)
A Hír TV pénteki híradása szerint kábítószert akartak elrejteni két riporterük autójába; a bűncselekményre felbujtással hírbe hozott Helmeczy László ügyvéd viszont azt mondta, a televízióban elhangzott állításokból egy szó sem igaz. Mint mondta, a hírműsor által közölt beszélgetés valóban elhangzott, de megbízója csak azért az információért fizetett volna, hogy mikor kapja meg a két újságíró a…

2008. augusztus 2. szombat

aug. 2
5:12
Orbán Viktor karba tett kézzel nézi a még nyáron is alig csituló belső harcokat a Fideszben (Alternatív Energia)
Orbán Viktor megoszt és uralkodik – jegyezte meg lapunknak az egyik ellenzéki politikus. Szerinte nem véletlen, hogy immár szinte követhetetlen a Fidesz felépítése, mindenki mindenkit ellenőrizhet, a posztokra pedig a pártelnök jóváhagyása nélkül senkit nem lehet kinevezni, megválasztani. Egy másik fideszes arról beszélt, hogy a pártvezető hatalma addig igazán stabil, amíg az emberei egymást…
aug. 2
5:30
A kistelepüléseken működő háziorvosok ügyeleti díjazása 15-20 százalékkal emelkedik! (Alternatív Energia)
A mentőszolgálatnak az emelkedő üzemanyagárak kompenzációjára, a kistelepülésen dolgozó háziorvosok­nak az ügyeleti díj növelésére, a súlyponti kórházaknak pedig a várólisták csökkentésére jut abból az 5,7 milliárd forintból, amelyet az Egészségbiztosítási Alap év végére várható maradványából csoportosít át a szaktárca. Az egészségügyi miniszter szerint az érintettek szeptembertől kaphatják meg a…
aug. 2
5:32
"A tárgyalóteremben is megtanultuk kezelni az erőszakot" (Alternatív Energia)
A tojásdobálás nem szabálysértés, hanem személyekkel szembeni erőszakos magatartás, ami kihívóan közösségellenes és joggal háborít fel sokakat – állítja a Fővárosi Bíróság büntető kollégiumának vezetője. Frech Ágnes szerint a nyomozó hatóságok mellett a bíróságok is felelősek azért, hogy nem sikerült megfelelően kezelni a 2006. őszi rendzavarásokat, hiszen, mint mondja, az eddig alkalmazott…
aug. 2
5:34
Újabb munkahelyekhez a gazdasági élet szereplőit kellene kedvezőbb helyzetbe hozni (Alternatív Energia)
Egyelőre nem várható jelentős fellendülés a hazai munkaerőpiacon, legalábbis a lapunk által megkérdezett szakértők szerint hiányoznak a bővülést segítő támogatások. A héten megjelent statisztikai jelentésből kiderült, alig változtak a foglalkoztatási és munkanélküliségi mutatók. Egyesek szerint a kedvezményes vállalkozói hitelek és a fejlesztések belátható időn belüli megtérülése, mások szerint a…
aug. 2
9:36
Baleset és torlódás az M3-ason (Infostart)
Összeütközött két autó reggel az M3-as autópálya 15-ös kilométerénél, a balesetben négy ember sérült meg.
aug. 2
9:54
Röszkénél órákig kell várni, Letenyénél jól halad a forgalom (Infostart)
Mindkét irányban háromórás várakozásra kell számítani Röszkénél - közölte Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az InfoRádióban. Letenyénél nem kell hosszabb ideig várakozni.
aug. 2
10:12
Már Tokajnál is apad a Tisza (Infostart)
Megkezdődött a Tisza apadása Tokajnál, ahol hajnalban 721 centiméterrel tetőzött a folyó.
aug. 2
10:30
Nem tudott felszállni a lezuhant helyett kapott mentőhelikopter - képriport (Infostart)
Az egyik hajtómű meghibásodása miatt egy ideig nem tudott felszállni a Légimentő Kht. EC-135 típusú mentőhelikoptere, amelyet a cég a csütörtökön szerencsétlenül járt gépe helyett kapott.

Keresés