2009. január 5. hétfő

jan. 5
4:48
Több gyógyszer ára csökken! (Alternatív Energia)
Január 1-jétől újabb 400 gyógyszer lett olcsóbb, például az onkológiai, az emésztőrendszeri, valamint a szív-érrendszeri panaszok kezelésére szolgáló szerek. Tavaly, a sokéves hiány után – a gyógyszer-gazdaságossági törvény eredményeként – először zárt megtakarítással a gyógyszerkassza. Két év alatt csaknem kétezer készítmény ára csökkent átlagosan 20 százalékkal. Az egészségügyi tárca év végi…
jan. 5
5:06
A Fidesz megint csinálja a fesztivált, de minek?! (Alternatív Energia)
Ma adnak választ a minisztériumok arra az 1300 kérdésre, amelyeket karácsony előtt nyújtottak be fideszes és KDNP-s képviselők a minisztereknek, s amelyek miatt több száz embernek kellett dolgoznia a tárcáknál az ünnepek alatt. A Házszabály ugyanis arra kötelezi a minisztereket, hogy 15 nap alatt válaszoljanak a kérdésekre. Ebben az esetben az sem számít, hogy a feltett kérdések egy jelentős része…
jan. 5
5:24
Szócsatározás, amúgy Fidesz módra (Alternatív Energia)
Kormányra kerülni, mindenáron – ez volt Orbán Viktor terve 2008-ban, de kudarcot vallott, és ugyanez a terve 2009-re is. Ezzel kommentálta a kormányszóvivő a Fidesz elnökének nyilatkozatát, amelyben Orbán kifejtette: az idei év sikere attól függ, hogy lesz-e politikai változás. Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője szerint most az együttműködés, nem pedig egymás legyőzése a nemzet érdeke.
jan. 5
5:26
A gyermeket nevelőknek nem hoz jó hírt 2009 (Alternatív Energia)
A családi pótlék összege csak szeptembertől nő, más, gyermekek után járó támogatás és segély viszont nem változik a tavalyihoz képest. Ennek oka, hogy a kormány nem emelte a bázisként is használatos nyugdíjminimum összegét. A minimálbér összege viszont 69 ezerről 71 ezer 500 forintra nőtt, a szakmunkásokat illető garantált bérminimum pedig egységesen 87 ezer forint lett.
jan. 5
5:42
Egyre hevesebb az orosz–ukrán árvita! Reméljük nem mi isszuk meg a levét (Alternatív Energia)
Magyarországon egyelőre nem érezhető a mind hevesebb orosz–ukrán gázvita hatása. A szerződésben rögzített orosz földgázmennyiség hiánytalanul megérkezik Ukrajnán keresztül. A nyomás ugyan a múlt hét végén ingadozott, de még a határérték körül van. A hazai tárolókban van elég tartalék, tehát az sem jelentene gondot, ha rövid időre kimaradna a szállítás.
jan. 5
5:44
Kezdődik a fővárosi büdzsé vitája (Alternatív Energia)
Már e héten elkezdődhet a koalíciós egyeztetés az önkormányzat idei költségvetési koncepciójáról. Az év végén elkészült, még csak keretszámokat és fiskális irányokat tartalmazó tervezetet február végéig kell tartalommal megtölteni. A legnagyobb fejtörést várhatóan a 35,6 milliárdos beruházási hiány lefaragása okozza majd.
jan. 5
5:46
Korszakalkotó változás a felsőoktatásban (Alternatív Energia)
Az egyetemek, főiskolák gazdálkodásának korszerűsítése a legelemibb feltétele annak, hogy a magyar felsőoktatás nemzetközileg versenyképes maradjon. Ezért van nagy jelentősége annak, hogy az Országgyűlés decemberben elfogadta az intézmények vagyongazdálkodását érintő felsőoktatási törvény módosítását. Ennek lényege, hogy az állami felsőoktatási intézmény a vagyonkezelésében lévő állami vagyon…
jan. 5
6:09
Autóval hajtott a kávézóba, majd felgyújtotta a járművet (Infostart)
Kigyulladt egy kávézó hétfő hajnalban a főváros XII. kerületében, a MOM Park bevásárlóközpontban - közölte a tűzoltóság szóvivője.
jan. 5
6:54
Kíváncsiak, hogy melyik megyében nőtt drasztikusan a munkanélküliek száma? (Alternatív Energia)
A nyilvántartott álláskeresők száma 15,9 százalékkal nőtt Komárom-Esztergom megyében a 2008 novemberében korábbi év novemberéhez képest. Hasonlóan nagy arányú létszámnövekedés egyetlen megyében sem következett be - tájékoztatta az MTI-t a regionális munkaügyi központ.
jan. 5
7:03
Magyar bor külföldi ruhában (Infostart)
Szinte minden külföldről érkezik, ami a magyar bort "körbeveszi": a palack, a címkepapír, a parafa, sőt még az üveg nyakát díszítő kapszula is. A hazai nedű csomagolásához szükséges honi háttéripar szinte teljesen eltűnt, így viszont a pincészetek kényszerűségből importra költik pénzüket - palackonként akár több száz forintot.
jan. 5
7:05
Még mindig nem lehet korcsolyázni a tavainkon (Infostart)
Csak a kijelölt, ellenőrzött és felügyelt helyeken szabad korcsolyázni - hívta fel a figyelmet a Magyar Tűzoltó Szövetség szóvivője. Dobson Tibor elmondta: a tavakon, kikötők környékén, folyókon, bányatavakon kialakult néhány centiméteres jég még sehol nem alkalmas a sportolásra.
jan. 5
7:48
"Hatalom átvételi kísérlet volt az MDF-en belül" (Alternatív Energia)
Herényi Károly az MDF frakcióvezetője a Nap-kelte reggeli műsorában elmondta, hogy puccskísérlettel szerették volna átvenni a hatalmat a párton belül.
jan. 5
8:06
Ki kereste meg Bokros Lajost a politikai elitből? (Alternatív Energia)
Bokros Lajos volt pénzügyminiszter a Nap-kelte reggeli műsorában elmondta, hogy azonnal reformok szükségesek ahhoz, hogy az ország megmeneküljön a válság karmaiból.
jan. 5
8:33
A kávézóba hajtott autójával - képriport (Infostart)
Kigyulladt egy kávézó hétfő hajnalban a főváros XII. kerületében, a MOM Park bevásárlóközpontban - közölte a tűzoltóság szóvivője.
jan. 5
11:42
Jégszobrokkal harcolnak a klímaváltozás ellen (Alternatív Energia)
Az éghajlatváltozás miatt kihalt vagy kihalással veszélyeztetett állatokat mintázó jégszobrokat állítanak fel a főváros néhány forgalmas pontján január 7. és 10. között, hogy felhívják a figyelmet a klímaváltozás elleni küzdelem szükségességére.
jan. 5
12:36
157 kérdés érkezett a Fidesztől és a KDNP-től a szociális tárcához (Alternatív Energia)
Összesen 157 kérdés érkezett a Szociális és Munkaügyi Minisztériumhoz (SZMM) a tavalyi év végén a Fidesztől és a KDNP-től, amelyek nagy részére hétfőig továbbították is a válaszokat - mondta Korózs Lajos, a tárca államtitkára sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.
jan. 5
12:38
Az MSZP-nél előtérbe kerültek a romák (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint az idén egymilliárd forinttal több támogatás jut a célzott romaprogramokra, mint 2008-ban - mondta Teleki László, a párt országgyűlési képviselője hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
jan. 5
12:40
Átadták a szentesi légimentő-bázist (Alternatív Energia)
Átadták hétfőn a szentesi légimentő-bázist, amely - mint azt Budai Bernadett kormányszóvivő a létesítmény ünnepélyes átadásán hangoztatta - az ország legkorszerűbb ilyen létesítménye, s a légimentés feltételeit Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyében, valamint Jász-Nagykun-Szolnok megye déli részén biztosítja.
jan. 5
12:54
Elutasították a Fidesz elleni panaszt (Alternatív Energia)
Egyhangúlag elutasította a ferencvárosi választási bizottság a Fidesz le nem adott ajánlószelvényeivel kapcsolatos panaszt hétfői ülésén.
jan. 5
13:03
"Ha rá akarnak lőni Dávid Ibolyára, én eléállok" (Infostart)
Első fokon kizárták a Magyar Demokrata Fórumból a párt kiskunfélegyházi elnökét, mert az országos elnökválasztást megelőző Bács-Kiskun megyei tisztújításon nem a Dávid Ibolya erős emberének tartott Karsai Pétert, hanem az Almássy Kornél hívének számító Lasztovicza Gábort támogatta. Jászberényi László az InfoRádiónak azt mondta: nagyon szereti a pártelnökasszonyt, azonban még Haynau is…
jan. 5
13:12
Hetekre leállhat a balatoni komp (Metropol)
Bizonytalan ideig szünetel a Szántód-Tihany közötti kompjárat.
jan. 5
13:21
Akár már a héten újabb sztrájkhullám jöhet (Infostart)
Akár már a héten folytatódhatnak az év végi ünnepek miatt felfüggesztett sztrájkok, miután sem a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete, sem a Repülőtéri Dolgozók Szakszervezete nem tudott megállapodni a munkáltatókkal. A munkabeszüntetésekhez csatlakozhat a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is, amely egyedüliként nem fogadta el a kormány 13. havi illetménykompenzációjának ajánlatát.
jan. 5
13:39
Átadták az ország legkorszerűbb légimentő-bázisát (Infostart)
Átadták hétfőn a szentesi légimentő-bázist, amely - mint azt Budai Bernadett kormányszóvivő az ünnepi eseményen hangoztatta - az ország legkorszerűbb ilyen létesítménye, s a légi mentés feltételeit Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyében, valamint Jász-Nagykun-Szolnok megye déli részén biztosítja.
jan. 5
13:48
A Fidesz ingyen sajtószemlézne a kormánynak (Alternatív Energia)
A Fidesz felhívja a kormányt és Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, hogy azonnali hatállyal vonja vissza az MSZP-hez közeli újságírókkal kötött megbízási szerződéseket - mondta Koszorús László, az ellenzéki párt képviselője hétfői sajtótájékoztatóján, Budapesten.
jan. 5
13:50
Válság utáni első levegővétel (Alternatív Energia)
Hét cégvezető, vállalkozó írta alá hétfőn az önkormányzattól 2008-ban elnyert támogatásról szóló szerződéseket Bonyhádon. Tavaly a pályázat két fordulójában tizenhárom társaság, egyéni vállalkozó kapott támogatást összesen 34 munkahely létrehozásához.
jan. 5
14:06
Sólyom dönt egy áramlopó kegyelme felől (Alternatív Energia)
A köztársasági elnöktől kért kegyelmet az a sajókazai hatgyermekes roma férfi, akit még az elmúlt évben áramlopás miatt letöltendő büntetésre ítéltek - adta hírül a BorsodOnline hétfőn.
jan. 5
14:42
Torlódik a határforgalom a Dél-Alföldön (Metropol)
Egyórás várakozás alakult ki a belépő oldalon Röszkénél.
jan. 5
14:42
Ez csak a kezdet? Kevesebb gázt kapunk! (Alternatív Energia)
Ukrajna délelőtt ugyan jelezte, hogy hétfőn 38 millió köbméter helyett csak 30 millió köbméter orosz gázt szállít Magyarországra, ám eddig nem csökkent a tranzitált mennyiség - mondta Molnár Csaba energiaügyi miniszter hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
jan. 5
14:44
Vajon ki lesz az MTV új elnöke? (Alternatív Energia)
Január 12-én jelölnek és - ha ez sikerül - választhatnak elnököt a Magyar Televízió (MTV) élére - erősítette meg kedden az MTI korábbi értesülését Czeglédi László kuratóriumi elnök. A testület elnökségében nincs egyetértés arról, hogy döntsenek-e a kérdésben olyankor, amikor épp új médiatörvény kimunkálásán és elfogadásán dolgoznak a parlamenti erők.
jan. 5
15:36
Fidesz: Korózs Lajos megsértődött (Alternatív Energia)
Szijjártó Péter szerint úgy tűnik, hogy a kormány és Korózs Lajos megsértődött azon, hogy dolgozniuk kell. A kormánynak vannak feladatai, amiket ha nem képes ellátni, akkor le kell mondania - mondta a Fidesz szóvivője hétfőn az MTI-nek telefonon.
jan. 5
15:45
MDF: a szalámizás története (Infostart)
Kizárások és kiszorítások jellemzik a Magyar Demokrata Fórum életét, ugyanis ezek egyike következik be, amennyiben bárki is veszélyezteti Dávid Ibolya elnöki pozícióját. A 2004-es elnökválasztás körüli kizárások jogellenességét a bíróság is kimondta. Most a párt ifjúsági szervezete van soron.
jan. 5
15:54
Beindul Békés megye! (Alternatív Energia)
Mintegy 100 millió forintos keretösszegből befektetésösztönző program indul Békés megyében - közölte a szocialista párt megyei elnöke az MTI-vel hétfőn.
jan. 5
16:48
Csak a VDSSZ-el nem jut dűlőre a MÁV (Alternatív Energia)
A MÁV kompromisszumkészségét mutatja, hogy a csoporthoz tartozó vállalatok többsége már megkötötte a 2009. január 1-jétől érvényes kollektív szerződéseket, és a 2009. évi bérfejlesztési megállapodásokat - mondta Zsoldos Marianna, a MÁV Zrt. humán erőforrás igazgatója hétfőn sajtóbeszélgetésen Budapesten.
jan. 5
17:06
Sztaricskait a szocialisták és a liberálisok karöltve támogatják (Alternatív Energia)
Holnap és holnapután hallgatja meg a tévéelnök aspiránosok elképzeléseit a kuratórium elnöksége, január 12-én pedig eldől meglesz-e a tíz kurátori voks (7 MSZP, 2 SZDSZ, 3 Fidesz, 1 KDNP, 1 MDF által jelölt elnökségi tag), hogy a civilekkel kiegészült nagykuratórium is döntsön a tévéelnöki posztról. A negyedik pályázaton tizenöten aspirálnak a posztra, a Népszava információi szerint a legközelebb…
jan. 5
17:15
Nem írta alá az államfő a távoltartásról szóló törvény módosítását (Infostart)
Nem írta alá Sólyom László köztársasági elnök a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról szóló törvényt, amelyet hétfőn véleményezésre megküldött az Alkotmánybíróságnak.
jan. 5
17:24
Sólyom László nem írta alá a távoltartásról szóló törvény módosítását (Alternatív Energia)
Nem írta alá Sólyom László köztársasági elnök a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról szóló törvényt. Az államfő a jogszabályt hétfőn véleményezésre megküldte az Alkotmánybíróságnak - közölte az elnöki hivatal az MTI-vel.
jan. 5
17:33
MDF: Elköszönünk azoktól, aki nem tartják be a szabályokat (Infostart)
Az MDF országos választmányának elnöke szerint pártja azoktól az emberektől válik meg, akik nem tartják be a szabályokat, a morális elvárásokat. Makay Zsolt az InfoRádiónak nyilatkozva közölte: nem igaz, hogy Dávid Ibolya tavaly felhívta az első fokon most kizárt kiskunfélegyházi elnököt, és Karsai Péter támogatását kérte volna tőle.
jan. 5
18:00
8 millió köbméterrel kevesebb gáz érkrzik! (Alternatív Energia)
Az Ukrajnából érkező földgáz mennyisége már csökkent hétfőn 16 órától, a szerződött 38 millió köbméter helyett 30 millió köbméter érkezik - közölte Molnár Csaba közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter a Földgázellátási Krízisbizottság ülése után, hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
jan. 5
18:09
Négy év vita és várakozás (Infostart)
Még 2007 nyarán döntött az egészségügyi tárca a szentesi légimentő-bázis építése mellett. A beruházás heves viták és állandó csúszások mellett zajlott. A helyzet odáig fajult, hogy egy vállalkozó felajánlotta jakabszállási repülőterét, végül a minisztérium tavaly úgy döntött: ideiglenesen a szolnoki katonai repülőtérről biztosítják a dél-alföldi régióban a légi mentést szeptembertől.
jan. 5
18:45
Frontális ütközés miatt teljes útzár a 4-es úton (Infostart)
Két ember meghalt, a nyolc utas - köztük négy gyerek - mindegyike súlyosan megsérült hétfő délután Kisvárda határában, a 4-es főúton, ahol frontálisan ütközött két autó.
jan. 5
18:54
Megtámadható a ferencvárosi időközi választás eredménye! Vajon megtámadják? (Alternatív Energia)
Egyre több a bizonytalanság és a "rendszerhiba" a vasárnapi, ferencvárosi időközi parlamenti választás körül. Előbb az ajánlószelvények máig tisztázatlan ügye adott alapot a találgatásokra, a múlt hét szombaton és vasárnap pedig a külképviseleti szavazás maradt el. A jogorvoslatok ugyanis vasárnap délutánig jártak le, addig pedig nem lehetett kinyomtatni a szavazólapokat, tehát voksolni sem…
jan. 5
19:03
Reménytelen szegénységben él 700 ezer magyar (Infostart)
Magyarországon 700 ezer nagyon szegény ember él, az egyfős háztartások tíz százalékának pedig komoly gondot jelent a fűtésköltség kifizetése - mondta az InfoRádió által megkérdezett szociológus azzal összefüggésben, hogy egy hét alatt három magányos ember fagyott meg a saját házában Borsod megyében.
jan. 5
19:12
Na tessék, már lehúznak minket! Meddig mehet ez így? (Alternatív Energia)
Az Ukrajnából érkező földgáz mennyisége már csökkent hétfőn 16 órától, a szerződött 38 millió köbméter helyett 30 millió köbméter érkezik - közölte Molnár Csaba közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter a Földgázellátási Krízisbizottság ülése után, hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
jan. 5
19:21
Csökkent az Ukrajnából Magyarországra érkező orosz földgáz mennyisége - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Csökkent az Ukrajnából érkező földgáz mennyisége; a szerződés alapján várt 38 millió köbméter helyett csak 30 millió jut el Magyarországra. Erről a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter beszélt a Földgázellátási Krízisbizottság ülése után.
jan. 5
20:06
Orbán Viktor szerint a válságot erkölcsi hiányosságok okozták (Alternatív Energia)
A technikai magyarázatok elterelik a figyelmet az emberi dimenziókról, holott a válság emberi hiányosságokra, kétes döntésekre és jellemhibákra vezethető vissza - jelentette ki Orbán Viktor hétfőn Esztergomban.
jan. 5
20:24
Több országba, köztük Magyarországra is kevesebb gáz érkezik (Alternatív Energia)
A Magyarországra Ukrajnából érkező földgáz mennyisége már csökkent hétfőn 16 órától: a szerződött 38 millió köbméter helyett 30 millió köbméter érkezik - közölte Molnár Csaba közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter a Földgázellátási Krízisbizottság ülése után, hétfőn Budapesten ajtótájékoztatón.
jan. 5
20:42
Gyurcsány vett szavazatokat? (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc az ATV Egyenes beszéd című magazinjának vendége volt. A beszélgetés folyamán szóba került az EP választás,a 2009-es költségvetés, valamint Orbán Viktor különféle kormányellenes megjegyzései.
jan. 5
20:51
Gyurcsány: Az MSZP javaslatokat tesz a hosszú távú átalakításokra (Infostart)
Gyurcsány Ferenc arra számít, hogy az ország túlnyomó része támogatja majd intézkedéseket, és kezelni fogják a válságot - a miniszterelnök erről az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt hétfőn.
jan. 5
21:00
Gyurcsány: Magyarország megérdemli a bíztatást (Alternatív Energia)
- Ez egy jó költségvetés, olyan, amely hosszú idő óta először egyensúlyi pályára állíthatja Magyarországot - érvelt Gyurcsány Ferenc az ATV Egyenes beszéd című műsorában a 2009-es büdzsé mellett. A miniszterelnök hangsúlyozta: amellett, hogy a 2009. évi költségvetés stabilitást teremthet, a leginkább rászorultakat is megvédte, így például azok, akiknek a nyugdíja nem éri el a nyolcvanezer…
jan. 5
21:18
A Jobbik Fideszes csalást leplez le! (Alternatív Energia)
A Jobbik közleményében tájékoztatta szerkesztőségünket a következőkről: "Az eddigi legmegdöbbentőbb választási csalásra, súlyos törvénysértésre bukkant ismét a Jobbik. Az előzetes gyanúval szemben nem az MSZP-től, hanem a Fidesztől kapta a MIÉP azokat a kitöltött kopogtatócédulákat, melyeknek személyi adatait 415 hamis szelvényére másolták. Ezt az érintett, egytől egyig fideszes ajánlók…

Keresés