2010. január 23. szombat

jan. 23
5:18
Az „alvó” szocialisták 25 százalékra röpíthetik az MSZP-t + videó (ATV)
Akár 15 százalékkal nagyobb támogatottságra is számíthat az MSZP a választásokon. A közvélemény kutatások szerint most nagyjából 6-700 ezren szavaznának a baloldali pártra, de egy jó kampánnyal plusz félmillió embert mozgósíthatnak még. Az MSZP mind a parlamenti, mind az őszi önkormányzati választásokon leginkább a fővárosiakra épít, ahol a 32 körzetből legalább 25-ben nyerni szeretnének.
jan. 23
5:20
„Furcsa szemű doktor bácsik gyógyítottak” Űrlényekkel találkozott a magyar énekes (ATV)
Többször is volt ilyen élménye.
jan. 23
5:45
Az államfő döntését minden párt üdvözölte - Ezzel hivatalosan is elrajtolt a kampány (Alternatív Energia)
Minden korábbinál rövidebb idő telik el az idén az országgyűlési választások időpontjának kihirdetése és az első forduló időpontja között. Sólyom László köztársasági elnök – a várakozásoknak megfelelően – az első fordulót április 11-re, a másodikat pedig április 25-re írta ki. A rövid kampányidőszakról is szóló államfői döntést minden parlamenti párt üdvözölte. Ebben nagy volt az egyetértés…
jan. 23
5:47
"Csak be kell adni, írjál valamit" - forrásunk emlékei szerint így szólt a pénzt megelőlegező ukáz a pártközpontokból (Alternatív Energia)
Újabb adatok igazolják, hogy a Zuschlag-féle kézi irányítású pénzosztási modellt még a Fidesz találta ki. A rendszer már az Orbán–Torgyán-kormány idején is olajozottan működött – erősítette meg lapunknak az akkor a Fidesz kormányzati partnereként szereplő kisgazdapárt egykori Baranya megyei elnöke. Mint mondta, az FKGP megyei ifjúsági szervezetei ugyanúgy kormányzati forrásokból elérhető pályázati…
jan. 23
5:49
Az özvegyi nyugdíj megszüntetése is a Fidesz tervei között szerepelhet (Alternatív Energia)
Összefogás a nyugdíjkatasztrófa ellen – ezzel a címmel kezdenek aláírásgyűjtésbe a szocialisták. A korhatáremelés és az ellátások csökkentése mellett ugyanis a Fideszhez köthetők a nyugdíj és a rokkantnyugdíj megadóztatásával és az özvegyi nyugdíj megszüntetésével kapcsolatos tervek is. Legutóbb azzal álltak elő, hogy az MSZP-s kormányzás alatt ötszázmilliárd forintos hiány lett a…
jan. 23
6:03
"Én nem Orbán Viktort akarom meggyőzni, mert tudom, hogy reménytelen" - interjú Szekeres Imrével (Alternatív Energia)
A költségvetési hiány megszüntetése ugyan fontos az országnak, ezzel együtt viszont a szocialista pártnak le kell küzdenie a politikai támogatottság hiányát is. Az MSZP elnökhelyettese úgy gondolja, ezt higgadtan, józan érvekkel vissza lehet szerezni. Szekeres Imre lapunknak azt is elmondta, a választási kampányban a társadalom fontos ügyeivel akarnak foglalkozni, s ezekre a szocialistáknak van…
jan. 23
6:05
"Hihetetlen mennyiségű műszót gyártottunk arra, hogyan lássuk egyre cizelláltabban a nyomort" (Alternatív Energia)
Madridban szerdán az Európai Bizottság és az Európai Unió spanyol elnöksége útjára engedte a szegénység, a társadalmi kirekesztettség elleni évet, és Budapesten holnap az Erzsébet térre jön a vidéki szegénység. Száz felnőtt és gyermek érkezik Ózd hetedik szegregátumából. Azt mutatják be, mi mindent lehet csinálni segítséggel az ország egyik legszegényebb cigánytelepén. A különös bemutatóra s az…
jan. 23
6:39
A Fidesz rokoni szálakkal kötődött a helyi lakásmaffiához (Alternatív Energia)
A XVIII. kerületi polgármester szerint az önkormányzat egykori fideszes alpolgármesterének felesége volt az egyik tulajdonosa annak a cégnek, amely több kerületi lakost megkárosított lakáscsere ürügyén; Mester László, Pestszentlőrinc-Pestszentimre szocialista polgármestere ezt péntek este, a Magyar Nemzet aznapi cikkére reagálva közölte az MTI-vel.
jan. 23
6:48
Élesedik az internet-háború Kína és Amerika között + videó (ATV)
Hillary Clinton határozottan felszólította a kínai kormányt, hogy csökkentse az internetre vonatkozó korlátozásokat. Peking azonban hallani sem akar a cenzúra eltörléséről. Szerintük az úgynevezett internet-szabadság csak ürügy a Kína-ellenes vádaskodásokhoz.
jan. 23
7:42
Perverzitás az RTL Klubon főműsoridőben: ki a felelős? (ATV)
A nézők nem azért fogyasztanak médiaszemetet, mert erre van igényük, hanem azért, mert ezt teszik eléjük. Ha kialakulna egy széles és mélyen tagolt médiapiac, amelyben az egyetemes és nemzeti kultúra elemei képeznék a mainstraim vonalat, akkor az olyan nyomasztó műsorok, mint a Benkő feleséget keres, a perifériára szorulnának. A Heteknek adott interjújában György Péter esztéta-médiakritikus…
jan. 23
7:44
„Először nagyon megijedtem” Óriása lehetőség előtt az RTL Klub sztárja (ATV)
A Csillag Születik győztese neves társaságba került.
jan. 23
7:51
Az Egyenlítő című folyóirat elhatárolódik az Egyenlítő TV-től (Alternatív Energia)
Az Egyenlítő című társadalomkritikai és kulturális folyóirat elhatárolódik az Egyenlítő TV-től és jogi lépéseket tesz "a névválasztás etikáját nézete szerint semmibe vevő" intézmény ellen - közölte a folyóirat szerkesztősége pénteken az MTI-vel.
jan. 23
8:27
Eredménytelen az újraértékelt traffipax tender (Metropol)
Az ORFK sebességmérő műszerekre kiírt közbeszerzése az újraértékelés után is eredménytelen maradt, mivel mind az öt ajánlattevő érvénytelen ajánlatot nyújtott be.
jan. 23
8:45
Vállalja múltját Kolompár Orbán pártigazgatója (Alternatív Energia)
Vállalja múltját Dózsa István, a Kolompár Orbán OCÖ-elnök nevével fémjelzett MCF Roma Összefogás Párt új pártigazgatója. Dózsa István korábban tíz hónapot ült börtönben csalásért - ismerteti a szombati Magyar Hírlap.
jan. 23
8:54
Indonézia: betiltanák a hajkiegyenesítést a muszlim vezetők (ATV)
A terv nem aratott osztatlan sikert.
jan. 23
9:00
Félmilliárd forintot kell a PSZÁF-nak a krízisalapba fizetnie (Infostart)
A beszedett büntetésekből 500 millió forintot a krízisalapba kell befizetnie a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) az erről szóló kormányrendelet szerint.
jan. 23
9:03
Választás 2010 - A választókerületek aránytalansága (Alternatív Energia)
A választókerületek elmúlt években erősödő aránytalansága ellenére sem "rajzolták át" a képviselők a választókerületi határokat, ez ugyanis már érzékelhető módon befolyásolhatná a választások eredményét. A változtatáshoz kétharmados országgyűlési támogatottságra lenne szükség, az Alkotmánybíróság 2007. június 30-ig adott erre határidőt az Országgyűlésnek. Mivel a parlament nem alakította át a…
jan. 23
9:12
Mindössze két önkormányzat élt a bérlakásprogrammal + videó (ATV)
Pedig az eladósodott lakónak és a településnek is előnyös lenne. Elvileg.
jan. 23
9:36
"Nagy dobás lehet a klímatörvény" (Infostart)
Az Országgyűlés tavaszi ülésszakán megszülethet egy átfogó magyar környezetvédelmi jogszabály, miután a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács csütörtökön elfogadta, a jövő héten pedig átadja a képviselőknek az éghajlatvédelmi kerettörvény tervezetét - jelentette be Szili Katalin, a tanács tiszteletbeli elnöke. A jövő nemzedékek országgyűlési biztosa az InfoRádió Aréna című műsorában elégedetten…
jan. 23
10:06
Attól tartott kinyírják, ezért túszul ejtette a nővért + videó (ATV)
A férfit végül a rendőr és az ápolónő közösen fegyverezte le.
jan. 23
10:30
Jótékonykodás jutalékért - lapszemle (Infostart)
A Népszabadság arról ír, hogy sajátos módszert dolgozott ki egy jótékonysági alapítvány azért, hogy bevételre tegyen szert.
jan. 23
10:42
„A hollókoszt-ipar fellendítéséért muzsikál Bródy” A kuruc.info főszekesztőjére vallott Tomcat (ATV)
Több mint kétezer találatot dob ki a Google a „Molnár Balázs kuruc.info” szóösszetételre, és Tomcat, alias Polgár Tamás is azt állítja: Molnár volt a kuruc.info főszerkesztője abban az időszakban, amikor a szélsőséges portál a 2006. őszi budapesti eseményeket követően több alkalommal közzétette az ügyben eljáró bírák, ügyészek lakcímét, telefonszámát, és "vérbíráknak", "jogtipró talárosoknak",…
jan. 23
11:06
Apadnak a folyók a Tiszántúlon (Infostart)
Továbbra is csak a Hortobágy-Berettyón van árvízvédelmi készültség a Tiszántúlon, de a lassú apadás miatt még mindig fenn kell tartani a másodfokú készültséget - közölte Bara Sándor, a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Tikövizig) védelemvezetője
jan. 23
11:09
Apadnak a folyók Tiszántúlon (Metropol)
Továbbra is csak a Hortobágy-Berettyón van árvízvédelmi készültség a Tiszántúlon, de a lassú apadás miatt még mindig fenn kell tartani a másodfokú készültséget.
jan. 23
11:18
Újabb magyar mentőcsapat indult Haitire + videó (ATV)
A Hit Gyülekezete 50 ezer dollárral segít a bajba jutottakon.
jan. 23
11:20
Cáfolja a TV2 műsorvezetője, hogy adósságot hagyna a nejére (ATV)
Mediátoruk sokat segít a párkapcsolati problémában.
jan. 23
11:27
Aláírásgyűjtésbe kezd a Fidesz nyugdíjas tagozata (Metropol)
Aláírásgyűjtésbe kezd hétfőn a Fidesz nyugdíjas tagozata, mivel egy kormánydokumentum alapján attól tartanak, hogy az MSZP-kormány 70 évre akarja emelni a nyugdíjkorhatárt.
jan. 23
11:27
Jótékonyság magas jutalékért - "Erkölcstelen és pofátlan" (Alternatív Energia)
Sajátos módszert dolgozott ki egy jótékonysági alapítvány azért, hogy bevételre tegyen szert: a szervezet országszerte területi képviselőket alkalmaz, akik az alapítványnak gyűjtött adomány harminc százalékát jutalékként zsebre tehetik. A nagy segélyszervezetek etikátlannak tartják ezt a módszert - ismerteti a szombati Népszabadság.
jan. 23
11:42
Aláírásgyűjtésbe kezd a Fidesz nyugdíjas tagozata (Infostart)
Aláírásgyűjtésbe kezd hétfőn a Fidesz nyugdíjas tagozata, mivel egy kormánydokumentum alapján attól tartanak, hogy az MSZP-kormány 70 évre akarja emelni a nyugdíjkorhatárt.
jan. 23
12:03
Aláírásgyűjtésbe kezd a Fidesz nyugdíjas tagozata (Alternatív Energia)
Aláírásgyűjtésbe kezd hétfőn a Fidesz nyugdíjas tagozata, mivel egy kormánydokumentum alapján attól tartanak, hogy az MSZP-kormány 70 évre akarja emelni a nyugdíjkorhatárt.
jan. 23
12:18
Az idei kampányban elmaradhat az ígéretlicit (Infostart)
Az idei választási kampányban elmaradhat az ígéretlicit - véli a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatásvezetője. Novák Zoltán szerint az MSZP szűk mozgástere miatt a Fidesznek nem kell túlígérnie magát, így élhet a kimondatlan ígéret eszközével.
jan. 23
12:48
Brutális mínuszok, jön a két leghidegebb nap (ATV)
Vasárnap és hétfőn nem lesz melegebb -5 foknál, éjszaka pedig -12 fokba dermed az ország.
jan. 23
12:57
Végső búcsút vettek Kuzma Lászlótól (Metropol)
Örök nyugalomra helyezték Kuzma László kereszténydemokrata országgyűlési képviselőt szombaton a barcsi temetőben.
jan. 23
12:57
"Orbánnal a magyar választóknak már volt hasonló tapasztalatuk, minden jel szerint azonban nem tanultak a történelemből" (Alternatív Energia)
Az Új Szó című szlovákiai magyar napilap szombati számában megjelent kommentár azt állítja, hogy a Robert Fico vezette Irány-Szociáldemokrácia (Smer) és az Orbán Viktor vezette Fidesz között sok a hasonlóság.
jan. 23
13:06
Répássy: válságban is megőrizzük a nyugdíjakat + videó (ATV)
A Fidesz frakcióigazgatója szerint csak az MSZP állítja, hogy elvennének a nyugdíjasoktól.
jan. 23
13:15
Végső búcsút vettek a szerdán elhunyt KDNP-s képviselőtől (Alternatív Energia)
Örök nyugalomra helyezték Kuzma László kereszténydemokrata országgyűlési képviselőt szombaton a barcsi temetőben.
jan. 23
13:42
Már 17 évesen plasztikáztatott a magyar műsorvezető (ATV)
Most műtette a hasát, és harmadszor akarja átszabatni az orrát.
jan. 23
14:09
Precedens értékű ítélet a Délvidéki vérengzések kapcsán (Metropol)
Ideológiai okból, ártatlanul végezték ki 1944-ben többedmagával a martonosi hentest, Forró Lajost - idézték fel a szerb bíróság közelmúltban hozott precedens értékű ítéletét.
jan. 23
14:11
Megkéseltek egy fiút Budapesten (Metropol)
Megkéseltek egy fiatalembert egy budapesti bárban szombat hajnalban, a 16 éves fiút életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.
jan. 23
14:18
Fellendítheti a gazdaságot a zöldttörvény + videó (ATV)
Milliárdos pénzügyi alapból támogatnák a háztartások energiafogyasztásának csökkentését.
jan. 23
14:42
A Fidesz után az MSZP is aláírásgyűjtési akcióba kezd (Infostart)
Aláírásgyűjtésbe kezd az MSZP a "nyugdíjkatasztrófa ellen" hétfőn; az akció célja, hogy a szocialisták egyértelművé tegyék, mit gondolnak a nyugdíjrendszerről.
jan. 23
14:45
Életveszélyes állapotban a tornaórán rosszul lett fiú (Metropol)
Továbbra is életveszélyes állapotban fekszik a Heim Pál Gyermekkórház intenzív osztályán az a hetedikes fiú, akit pénteken újra kellett éleszteni egy jászberényi iskolában, mert a testnevelés órán megállt a szíve.
jan. 23
14:54
Életveszélyes állapotban a tornaórán újraélesztett fiú (ATV)
A gyerekek a testnevelés órán az úgynevezett ötperces futást gyakorolták, amikor ennek egyik szünetében a fiú elvesztette az eszméletét.
jan. 23
15:00
Arctalan tömegborokkal nem versenyezhetünk a nemzetközi piacon (Infostart)
Csak a kiváló minőségű borokkal lehet versenyképes Magyarország a globális piacon - véli a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára. Horváth Csaba szerint ehhez megvannak az ország adottságai, csak anyagi forrásokra és szemléletmód-váltásra lenne szükség.
jan. 23
15:03
Mesterházy örülne, ha Orbán Viktor is mondana valamit, és nem "magyar hangján" keresztül szólalna csak meg (Alternatív Energia)
Aláírásgyűjtésbe kezd az MSZP a "nyugdíjkatasztrófa ellen" hétfőn; az akció célja, hogy a szocialisták egyértelművé tegyék, mit gondolnak a nyugdíjrendszerről.
jan. 23
16:06
„A zsidó Mária is a Jobbikot választotta” (ATV)
Vona bezáratná a vezető tévécsatornákat, de valóságshowt indítana.
jan. 23
16:30
Percenként nő a tiltakozók tábora - a Kossuth térre készülnek (Infostart)
Egy közösségi portálon "gyülekeznek" a szerencsi szalmatüzelésű erőmű ellen tiltakozók, számuk folyamatosan gyarapszik. A tiltakozók a Kossuth térre készülnek.
jan. 23
16:42
Hoppá! A magyar sztár 48 kilót akar fogyni! Mennyit kell fizetnie? (ATV)
Korábban rendszertelenül étkezett, hajnalban evett, 135 kilósan pedig már énekelni is nehezebb volt.
jan. 23
17:18
Bokros: hallgass az eszedre! + videó (ATV)
Az MDF miniszterelnök-jelöltje szeretné, ha lennének nyilvános viták.
jan. 23
17:24
Az MDF a Gyurcsány-kormány egyik miniszterét is megszerzi? (Infostart)
Az MDF somogyi tagszervezete tárgyalt, de nem jutott egyezségre Gyenesei Istvánnal, a Somogyért Egyesület elnökével, ezért még nincs döntés arról, állítanak-e közös jelölteket a választásokon - közölte Mátrai János, az MDF országos, valamint somogyi megyei választmányi tagja szombaton az MTI-vel.

Keresés