2010. január 3. vasárnap

jan. 3
17:36
Árvízhelyzet (körkép) (Alternatív Energia)
Magyarország folyóin vasárnap több mint ezer kilométer hosszban volt árvízvédelmi készültség érvényben; a Tisza Tivadarnál tetőzött hajnalban, a folyó felső szakasza már apad, a Fehér-Körös intenzíven árad.
jan. 3
17:36
Több mint ezer kilométeren van árvízi védekezés (Metropol)
Magyarország folyóin vasárnap több mint ezer kilométer hosszban van árvízvédelmi készültség érvényben; a Tisza Tivadarnál tetőzött hajnalban, a folyó felső szakasza már apad, a Fehér-Körösön intenzíven árad - derül ki a Országos Vízügyi Informatikai Szolgálat összefoglalójában.
jan. 3
18:12
"Szijjártó Péter pártja vagy tényleg nem érti ezt, akkor alkalmatlan a kormányzásra, vagy pontosan érti csak pofátlanul az ország szemébe hazudik, akkor pedig… (Alternatív Energia)
A baloldal kormánya megmentette Magyarországot a gazdasági, szociális vészhelyzettől, megerősítette a forintot és megteremtette a következő kormányok mozgásterét, bármelyik párt is alakít kormányt - közölte Nyakó István, az MSZP szóvivője az MTI-vel vasárnap.
jan. 3
18:18
Két éve zseblámpával botorkálnak a csererdőiek (ATV)
Több mint két éve nincs közvilágítás Veszprém egyik városrészében. A polgármester ígéri: lesz fény.
jan. 3
18:36
A napokban Budapestre érkezik az új amerikai nagykövet (Infostart)
A jövő héten várhatóan elfoglalja budapesti állomáshelyét az új amerikai nagykövet - tájékoztatta az MTI-t a hétvégén a washingtoni magyar nagykövetség.
jan. 3
18:36
Állítólag nem a tálibok végezték ki a két francia újságírót (ATV)
Halálukért eddig semmilyen szervezet nem vállalta a felelősséget.
jan. 3
18:54
Sztrájkot hirdetett 11 BKV-s szakszervezet (Infostart)
Sztrájkot hirdetett 11 BKV-s szakszervezet, mert több ezer munkavállaló esetében még nem kötötték meg a kollektív szerződéseket. A közlekedési társaság bízik abban, hogy sikerül megegyezni és elkerülni a munkabeszüntetést.
jan. 3
19:13
Bajnai csak a Fidesz logóját hiányolta (ATV)
„Szakmaiatlannak” tartja a 29 közgazdász költségvetésre vonatkozó kritikáját.
jan. 3
19:42
Hamarosan Budapestre érkezik az új amerikai nagykövet (Metropol)
A jövő héten várhatóan elfoglalja budapesti állomáshelyét az új amerikai nagykövet. A görög származású Eleni Tsakopoulos-Kounalakis asszony várhatóan a hét végén érkezik a magyar fővárosba. - tájékoztatta az MTI-t a hétvégén a washingtoni magyar nagykövetség.
jan. 3
20:42
Pár hónapon belül dönt az Ab az élettársi kapcsolatról szóló törvényről (ATV)
Fennállásának 20 éve alatt tavaly hozta a második legtöbb döntést a testület.
jan. 3
21:54
A Mount Everestet megmászó Erőss Zsolt az egyik, Szlovákiában megsérült magyar - a nap hírösszefoglalója (Infostart)
2011-től számít a gazdasági növekedés beindulására a miniszterelnök; a Fidesz szerint a kormány félrekezelte a válságot. Súlyosan megsérült az a három magyar hegymászó, akiket lavina sodort el tegnap este a Magas-Tátrában. Áradnak a kelet-magyarországi folyók, az országban összesen már több mint 1200 kilométeren van készültség

Keresés