2010. január 9. szombat

jan. 9
5:15
BKV: állóháborút vív a cégvezetés a szakszervezetekkel - Újabb gyanúsított (Alternatív Energia)
A BKV-botrányok újabb gyanúsítottját állította elő a rendőrség: Hagyó Miklós korábbi főpolgármester-helyettes volt sajtósát bűnsegédként elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsítják. Horváth Éva vallomást egyelőre nem tett, őrizetbe nem vették. A gyanú szerint a Városházán és a BKV-nál is foglalkoztatott nő úgy vett fel munkabért és jutalmat, hogy azért nem végzett munkát. A BKV szerdán őrizetbe vett…
jan. 9
5:15
„Repültem a karácsonyfa alá” Gázpalack robbant a fővárosban + videó (ATV)
„Hatalmas nagy robbanás volt, repültem a karácsonyfa alá a második emeleten, akkora légnyomás volt. Az összes ablak betört” - így emlékezett vissza a péntek hajnali, Balaton utcai robbanásra egy lakó.
jan. 9
5:17
„Nincs rejtély Jimmy halála körül” Megszólalt a rendőrkapitány (ATV)
Vágó Imrénét Vujity Tvrtko kérdezte meg az ügyről.
jan. 9
5:51
A szabad demokrata Retkes Attilának és Skaliczky Andreának is helyet szoríthat az MDF (Alternatív Energia)
Értesülésünk szerint a cáfolatok ellenére Fodor Gábornak szánja az MDF a budapesti lista első helyét. A második hely a fővárosi listán Herényi Károlyé lehet, őt Ikvai-Szabó Imre SZDSZ-es főpolgármester-helyettes, illetve Boruzs András, a liberális párt fővárosi elnöke, kampányfőnöke követné. Az országos listán jutna hely Retkes Attila pártelnöknek, és Skaliczky Andreának, az SZDSZ választmányi…
jan. 9
5:53
"Néha voltak talán olyan pillanatok, amikor nem egyezett a véleményem a Fideszével" - Népszava-interjú Rogán Antallal (Alternatív Energia)
Az idei őszi önkormányzati választáson még biztosan elindul az V. kerületi polgármesteri posztért Rogán Antal, ám azt cáfolja, hogy a Fidesz őt jelölné Budapest főpolgármesterének. Bár tudja, hogy ezzel maga ellen is beszél, úgy véli, hogy az önkormányzati képviselők számát érdemes a felére csökkenteni, akár már a tavaszi országgyűlési választások után. Rogán szerint polgármesterként az a…
jan. 9
7:03
16 ezer áldozatot követelt eddig a mexikói drogellenes harc (ATV)
A legújabb áldozat három tinédzser, akikkel ismeretlen fegyveres végzett.
jan. 9
7:39
Éger: ha nem lesz változás, tüntetni fognak az orvosok + videó (ATV)
Eddig már tucatnyi körzetben állította le rendelési időn kívül az orvos az autóját, kapcsolta ki a mobiltelefonját. Januárban a háziorvosi vállalkozások számlájára a szokásosnál 10-25 ezer forinttal érkezett kevesebb.
jan. 9
7:57
Eddig 67,7 millió forintba került a Cozma-gyilkosság felderítése (Alternatív Energia)
A végéhez közeledik a Cozma-gyilkosság felderítése, az eddig elkészült ötven szakvéleményen túl még hatra várnak a nyomozók - írta a Népszabadság szombati számában.
jan. 9
7:57
Agyba-főbe verték az RTL Klub új sztárját, megsüketült! (ATV)
Még ma is rendszeres orvosi vizsgálatokra kell járnia.
jan. 9
8:33
Marton József inkább önként kilépett a Fideszből... (Alternatív Energia)
Kizárta két tagját az ajkai képviselő-testület Fidesz-frakciója; a város önkormányzatában ellenzékben lévő frakció így kilenc tagúra olvadt - tájékoztatta Stolár Mihály, a Fidesz helyi elnöke pénteken az MTI-t.
jan. 9
8:51
Az Alkotmánybíróság átengedi a vagyonadót? (Alternatív Energia)
A Magyar Nemzet szerint könnyen elképzelhető, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) átengedi a vagyonadót.
jan. 9
9:00
Porogi András: A kevésbé tehetséges fiatalok választják a tanári pályát (Infostart)
A pedagógia területe leszállóágban van - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Porogi András, a Magyar Nevelők és Tanárok Egyesületének elnökségi tagja. A Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója szerint a gond nemcsak a normatívák csökkentésével van, hanem azzal is, hogy ma a tanári pályát a kevésbé tehetséges diákok választják.
jan. 9
9:09
Tízmilliós visszaélések a HM-nél (Metropol)
A gyanú szerint a külföldi NATO-beosztásokban dolgozó katonák ellátásáért, beilleszkedéséért felelős nemzeti támogató csoportnál történtek bűncselekmények.
jan. 9
9:09
Tüzet nyitotottak a togói válogatottra (ATV)
Amikor a togói válogatott buszai átlépték Angola határát, szeparatista lázadók megtámadták a csapat buszait. Egy embert meggyilkoltak, kilencet megsebesítettek. Ennek ellenére nem halasztják el az Afrikai Nemzetek Kupáját, ahova a csapat igyekezett.
jan. 9
9:11
„A Fidesz is csatlakozni akart a benzintenderhez” (ATV)
A Fidesz frakció és a fideszes polgármester, Lázár János is csatlakoztatni akarta városát a benzintenderhez – mondta Molnár Csaba kancelláriaminiszter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
jan. 9
9:27
Kizárták a renitens ajkai fideszeseket (Metropol)
Kizárta két tagját az ajkai képviselő-testület Fidesz-frakciója; a város önkormányzatában ellenzékben lévő frakció így kilenc tagúra olvadt - tájékoztatott Stolár Mihály, a Fidesz helyi elnöke pénteken.
jan. 9
9:27
Több tízmilliós visszaélések gyanúja a HM-nél (Alternatív Energia)
Több tízmilliós visszaélés miatt nyomoz a katonai ügyészség a honvédségnél, a gyanú szerint a külföldi NATO-beosztásokban dolgozó katonák ellátásáért, beilleszkedéséért felelős nemzeti támogató csoportnál történtek bűncselekmények - írta a Magyar Nemzet szombati számában.
jan. 9
9:27
Igazi kalandtúra! Trabanttal vágtak át Afrikán (ATV)
Ha elakadtak a homokban, kiemelték a járművet.
jan. 9
9:29
Végéhez közeledik a Cozma-ügy (Metropol)
A nyomozás eddig 67,7 millió forintba került, eddig 27 személyt gyanúsítottak meg különböző bűncselekményekkel, 699 tanút hallgattak ki, 50 helyszíni kihallgatást, 38 szembesítést, 420 felismerésre bemutatást tartottak.Az eddig elkészült ötven szakvéleményen túl még hatra várnak a nyomozók, a nyomozást az év első negyedévében lezárhatják.
jan. 9
9:29
Óva intik Orbán Viktort a miniszterelnök-jelölti televíziós vitától (Alternatív Energia)
A Népszabadság szerint tanácsadói óva intik Orbán Viktort a miniszterelnök-jelölti televíziós vitától, a Fidesz kampánya rendkívül intenzív lesz, és megpróbálják alkalmazni az Obama-stáb kampánytechnikáit.
jan. 9
9:29
Osztálytársával ölette meg édesanyját (ATV)
Megkéselték az édesanyámat, hívta a rendőrséget tavaly ősszel egy amerikai muszlim fiú. Most kiderült, ő bérelte fel 18 éves ismerősét, hogy szúrja agyon anyukáját.
jan. 9
9:45
Két százalékkal nőtt a munkanélküliek száma Zalában (Alternatív Energia)
Mintegy 2 százalékkal - az elmúlt öt év adataihoz képest a legkisebb mértékben - nőtt decemberben a nyilvántartott álláskeresők száma Zala megyében, de még így is 30 százalékkal több a munkanélküli, mint egy évvel korábban - tudatta Hegyi László, a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ zalaegerszegi kirendeltségének igazgatója.
jan. 9
9:47
Lévai Katalin inkább ír, mint politizál (Alternatív Energia)
Továbbra is a politikában dolgoznak az MSZP volt európai parlamenti képviselői, kivéve Lévai Katalint.
jan. 9
9:49
Megkezdődött a választókörzetek évi rendes felülvizsgálata (Alternatív Energia)
Bár Sólyom László köztársasági elnök még nem írta ki az országgyűlési választás időpontját, a szakapparátus már megkezdte a felkészülést a választás lebonyolítására. A jegyzők januárban felülvizsgálják a szavazókörök számát és területi elosztását, vagyis elvégzik a szakszóval körzetesítésnek nevezett feladatot.
jan. 9
10:03
Nincs fennakadás a buszközlekedésben (Metropol)
Szombaton kevesebb autóbusz közlekedik, a hétköznap szokásos mintegy 1.200 járműnek körülbelül a kétharmada, hozzávetőleg 800 BKV-busz jár az utakon. Szombaton reggel valamennyi autóbusz forgalomba állt.
jan. 9
10:03
A sztrájkbizottság kikosarazta a BKV-t + videó (ATV)
Azért tart most tovább a buszok átvétele, mert eddig a sofőrök szabadidejükben vették át a járműveket, vagyis korábban mentek be dolgozni, hogy el tudják végezni időre az ellenőrzéseket. Ezt most nem teszik - mondta Nemes Gábor a sztrájkbizottság szóvivője az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
jan. 9
10:12
Reggel minden BKV-busz útnak indult (Infostart)
Nincs fennakadás a fővárosi buszközlekedésben, szombaton reggel valamennyi busz elindult - közölte Mezei László, a BKV fődiszpécsere.
jan. 9
10:21
Nincs fennakadás a fővárosi buszközlekedésben (Alternatív Energia)
Nincs fennakadás a fővárosi buszközlekedésben, szombaton reggel valamennyi busz elindult - közölte Mezei László, a BKV fődiszpécsere.
jan. 9
10:21
Kétmillió dollárért adtak el egy hamis Picassot (ATV)
Akár 45 év börtönre is ítélhetik azt az amerikai gallériatulajdonost, aki egy ezer dollárért megszerezett hamis Picasso rajzot adott tovább 2 millió dollárért.
jan. 9
10:48
Érdemes használni a vagyonadó-kalkulátort? - lapszemle (Infostart)
Könnyen elképzelhető, hogy az Alkotmánybíróság átengedi a vagyonadót - írja a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, hogy a bírák döntő többsége jelenleg úgy véli: alkotmányos az új közteher.
jan. 9
11:15
Mesterházy: a Fidesz alatt rosszabb lenne a nyugdíjasoknak + videó (ATV)
A Fidesz a nyugdíjasok kárára akarja finanszírozni saját ígéreteit Mesterházy Attila szerint.
jan. 9
11:24
Kisebb árhullám érte el a Felső-Tiszát (Infostart)
Az elmúlt napokban hullott csapadék hatására újra árad a Tisza felső szakasza, árvízvédelmi készültség azonban egyelőre nincs a folyón - közölte a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője.
jan. 9
11:33
Nyugdíjkatasztrófához vezetne a Fidesz által javasolt nyugdíjmodell (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint a Fidesz által javasolt svéd nyugdíjmodell sem nem igazságos, sem nem humánus; annak bevezetése "nyugdíjkatasztrófához" vezetne, 70 évre nőhetne a nyugdíjkorhatár és 15-20 százalékkal is csökkenhetnének a nyugdíjak.
jan. 9
11:51
Áradnak a Körösök (Metropol)
Az elmúlt napokban hullott csapadékmennyiség hatására újra árad a Tisza felső szakasza, árvízvédelmi készültség azonban egyelőre nincs a folyón. Áradnak, vagy őrzik a korábban elért vízszintmagasságot a Körösök; egyre nagyobb területeket önt el viszont a belvíz a térségben.
jan. 9
11:51
Kocsis nem érti, hogy fagyhat meg a fagyálló ablakmosó (ATV)
Harminc százalékkal keresnek többet a BKV-dolgozói, mint a többi közlekedési társaság alkalmazottai, mondta az atv.hu-nak Kocsis István. A BKV első embere szerint ez az erős kollektív szerződésnek köszönhető, amit most a társaság, módosított formában ugyan, de szeretne megújítani. Kocsis abban bízik, hogy meg tudnak állapodni a szakszervezetekkel, és így elejét lehet venni a sztrájknak.
jan. 9
12:09
Ittas autós okozott halálos balesetet Miskolcon (Metropol)
Feltehetően ittasan vezetett az a sofőr, aki autójával előbb nekiütközött egy személykocsinak, majd halálra gázolt egy gyalogost Miskolcon, a Vologda úti kereszteződésben szombat reggel; egyik járműben sem voltak utasok, vezetőik nem sérültek meg - mondta a Borsod megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
jan. 9
12:09
„Politikai sírrablás a Fidesz állítása” + videó (ATV)
Politikai sírrablás a Fidesz állítása, miszerint a csepeli MSZP-s politikusok lennének a felelősek a tavalyi csepeli kettős gyilkosságért - mondta Podolák György, Csepel szocialista országgyűlési képviselője.
jan. 9
12:18
Ferihegyen biztos nem tesznek robbanószert a csomagokba (Infostart)
Kizárt, hogy a Ferihegyi repülőtéren robbanószert vagy más tiltott anyagot tegyenek a biztonsági szolgálat munkatársai az utasok csomagjába - mondta az InfoRádiónak a légikikötőt üzemeltető Budapest Airport Zrt. vállalati kapcsolatokért felelős igazgatója.
jan. 9
12:27
Fidesz: sikertelen lesz az egyszerűsített foglalkoztatás bevezetése (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint sikertelen lesz az alkalmi munkavállalás szabályainak megváltoztatása, mivel az elmúlt év végén elfogadott egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény egyáltalán nem járul hozzá a szürke- és a feketegazdaság visszaszorításához.
jan. 9
12:45
Előzetesben Sz.-né Sz. Eleonóra (Metropol)
Különösen nagy kárt okozó csalás bűntette miatt előzetes letartóztatásba helyezte a BKV volt humánpolitikai igazgatóját a Pesti Központi Kerületi Bíróság. Értesülések szerint több mint száz BKV-s munkaszerződést találtak a rendőrök lakásán, valószínűleg másoknak is intézte a végkielégítését.
jan. 9
12:45
Mi a baj a vagyonadó-kalkulátorral? + videó (ATV)
Az APEH honlapján – megkésve ugyan, hiszen december 20.-ára ígérték –, de péntek délutántól elérhető a vagyonadó kalkulátor. Az ingatlan fontosabb adatait kell csak megadni és máris kalkulálható a forgalmi érték.
jan. 9
12:54
Előzetes letartóztatásba helyezték Szalainé Szilágyi Eleonórát (Infostart)
Különösen nagy kárt okozó csalás bűntette miatt előzetes letartóztatásba helyezte Szalainé Szilágyi Eleonórát, a BKV volt humánpolitikai igazgatóját a Pesti Központi Kerületi Bíróság szombaton.
jan. 9
13:03
Viharos szelet és havat jósolnak vasárnapra, hétfőre (ATV)
Megfordul az időjárás szombatról vasárnapra, a tavaszt ismét kiszorítja a tél. Délutánra a meteorológusok szerint erősen beborul, és záporok áztatják a földet, fújni fog a szél, és viharos széllökésekre is számítani lehet. Ettől függetlenül a tél még vasárnapig várat magára, ugyanis hőmérséklet 5 és 13 fok körül alakul,
jan. 9
13:05
SZDSZ-MDF pártszövetség? A közös pont Bokros lehet + videó (ATV)
Az érintettek cáfolták a hírt.
jan. 9
13:12
Nem enyhül az ítéletidő Nyugat-Európában (Infostart)
A hó miatt szombaton is fennakadás volt a közlekedésben több európai országban.
jan. 9
13:30
Áradnak a Körösök, egyre több a belvíz (Infostart)
Áradnak, vagy őrzik a korábban elért vízszintmagasságot a Körösök; egyre nagyobb területeket önt el viszont a belvíz a térségben - közölte a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság.
jan. 9
13:39
Előzetes letartóztatásba helyezték Szalainé Szilágyi Eleonórát! (Alternatív Energia)
Különösen nagy kárt okozó csalás bűntette miatt előzetes letartóztatásba helyezte Szalainé Szilágyi Eleonórát, a BKV volt humánpolitikai igazgatóját a Pesti Központi Kerületi Bíróság szombaton.
jan. 9
14:33
Thürmer: állami tulajdonba az OTP-t! (Alternatív Energia)
A Magyar Kommunista Munkáspárt elnöke szerint újra államosítani kell az 1990 után privatizált vagyont, magyar kézbe kell venni a mezőgazdaságot és az ipart, a vasúti teherszállítást, illetve az OTP-t szintén állami tulajdonba kell adni.
jan. 9
14:33
Döbbenetes részletek a magyar sportoló haláláról! Orvos hibázott? (ATV)
Egy barát elmondása szerint többször is elküldték a sürgősségi osztályról Bagonyait. A kórházi főigazgató nem tud hazaküldésről. Vizsgálat indulhat.
jan. 9
14:35
Szijjártó: a Gyurcsány-korszak tönkretette a nyugdíjasokat (Alternatív Energia)
A Fidesz garanciát vállal arra, hogy hatalomra kerülése esetén megvédi a nyugdíjasokat és megőrzi a nyugdíjak reálértékét - közölte Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki kabinetjének vezetője szombati sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Keresés