2010. december 1. szerda

dec. 1
5:15
Kapitányváltások futószalagon (Alternatív Energia)
December 1-től folytatódik a rendőri vezetők cseréje. Budapesten valószínűleg egyetlen, az előző kormány idejében hivatalban lévő kapitány sem maradhat posztján, de a megyei, sőt a kisvárosi rendőrségek legtöbbjét is érintheti a személyi változások hulláma.
dec. 1
5:15
A Tv2 is lecsapott a köztévétől távozó műsorvezetőre (ATV)
Több műfajban is kipróbálná magát.
dec. 1
5:17
Ma ismét bíróság elé áll Kulcsár (Alternatív Energia)
Ismét bíróság elé áll Kulcsár Attila, a Fővárosi Bíróság (FB) ugyanis ma kezdi újratárgyalni a többmilliárdos sikkasztásról szóló K&H brókerbotrányt. A másodfokon eljáró bíróság ugyanis korábban hatályon kívül helyezte az FB még 2008-ban meghozott első ítéletét, egyebek közt annak megalapozatlansága miatt.
dec. 1
5:33
Mendrey: nem félünk utcára menni (Alternatív Energia)
A költségvetés elfogadásáig tart a pedagógusok türelme. Addig a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) bízik abban, hogy elképzeléseik valamilyen szinten megvalósulhatnak, a kormánypártok pedig - ha csak részben is - betartják korábbi ígéreteiket.
dec. 1
5:33
„Ingatlannal rendelkező hajléktalan vagyok” Az első per a MAL ellen (ATV)
Több, mint 19 millió forint kártérítést követel a vörösiszap-katasztrófa következtében házát elvesztő devecseri férfi a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi Zrt.-től (MAL). Az első tárgyalási napot kedden tartották az ügyben. A cég jogi képviselője szerint több elháríthatatlan természeti ok miatt következett be az októberi tragédia, a felperes szerint azonban vicces kétségbe vonni, hogy…
dec. 1
5:35
Választási kötetekkel ünnepelt a Napvilág Kiadó (Alternatív Energia)
A magyar választók ma még nem becsülik meg, milyen nagy dolog, hogy cédulákkal, erőszak nélkül le lehet váltani a politikusokat - fogalmazott Tölgyessy Péter a Politikatörténeti Intézetben, ahol könyvbemutatókkal egybekötve ünnepelték meg tegnap a Napvilág Kiadó fennállásának 15. évfordulóját.
dec. 1
6:18
Órákig tart majd az ónos eső - narancs riasztás az egész országra (Infostart)
Narancs riasztást adott ki az egész ország területére az Országos Meteorológia Szolgálat. Az előrejelzés szerint több órán át tartó ónos esőre lehet számítani, amely a fővárosban késő délután várható.
dec. 1
6:20
Selmeczi: Tudni kell, történt-e simlizés a pénztári vagyonnal (Infostart)
A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság levelet küld a magán-nyugdíjpénztári tagoknak, amelyben részletesen és közérthetően magyarázatot ad a legfontosabb kérdésekre - mondta a miniszterelnök nyugdíjvédelmi megbízottja az InfoRádió Aréna című műsorában. Selmeczi Gabriella szerint meg lehet teremteni a nyugdíjalap költségvetésének egyensúlyát, ehhez be kell indítani a gazdaság motorját. Hozzátette: a…
dec. 1
6:36
Részlegesen feloldották az útzárat az M1-esen (Infostart)
Egy sávon megindulhatott a forgalom a főváros felé az M1-es autópálya Győrhöz közeli szakaszán, amelyet egy halálos baleset miatt zártak le szerda hajnalban - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
dec. 1
7:39
A csapadékzóna eddig elkerülte a Dél-Dunántúlt, de lehet még ónos eső (Alternatív Energia)
Minimális, alig néhány centiméternyi hó hullott az éjszaka folyamán Dél-Dunántúlon, ami nem okozott fennakadást a közlekedésben - tudta meg a Független Hírügynökség a Magyar Közút Nonprofit Zrt. ügyeletén. Somogy megyében nagyjából 2-4 centiméternyi friss hó hullott, Baranya és Tolna megyében viszont a fagyponthoz közeli hőmérséklet miatt csak foltokban maradt meg a hó.
dec. 1
7:39
Háztartási robotot fejleszt a nőkből a Tisztelt Ház + videó (ATV)
Tovább dagadt a nyugdíjvita, a szocialistákat megint börtönbe küldenék, a nőkön pedig rengeteget spórolnának.
dec. 1
7:48
Gyógyítás beutaló nélkül - lapszemle (Infostart)
A kórházaknak nem érdekük elriasztani a körzeten kívüli beteget - írja a Népszabadság. A Magyar Nemzet a Biszku-ügy állásáról számol be.
dec. 1
7:57
Küzdelem egész éven át az AIDS ellen (Metropol)
Ma van az AIDS világnapja. Hazánkban is egyre több a fertőzött és a beteg. Sok gyermeket is érint a HIV.
dec. 1
7:57
Három kamion ütközött az M1-esen - egy ember meghalt (Alternatív Energia)
Egy ember meghalt abban a balesetben, amely szerda reggel negyed 7-kor történt az M1-es autópályán, szerdán hajnalban.
dec. 1
7:57
Pokoli versenybe ugrik fejest Magyarország (ATV)
Lengyel László szerint a kormány lecsatolta az utolsó páncélinget, és az Atyaúristennek ad megrendeléseket.
dec. 1
7:59
Az ügyészség elé került az Álomsziget (Alternatív Energia)
Az óbudai Álomsziget-projekt kapcsán, szerdán jelenti be Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos, hogy a privatizációs tranzakció miatt büntetőfeljelentést tett. A Magyar Hírlapnak nyilatkozó politikus szerint a fővárosban ugyanazt a modellt alkalmazták, mint amit Sukorón, és az államot is óriási kár érte.
dec. 1
8:15
Halálos baleset, teljes útzár az M1-esen (ATV)
Egy férfi az egyik kamion alá került.
dec. 1
8:17
Családi titkairól vallott a magyar tévés (ATV)
A gyerekektől is "meg kellett védeniük" a kapcsolatukat.
dec. 1
8:33
Üres címlapok a média törvényjavaslat miatt (ATV)
„Sajtóbíróságról”, a sajtó kontrolltevékenységének kiiktatásáról beszélnek a főszerkesztők.
dec. 1
8:51
Történelmi csúcson a benzin ára (ATV)
Újabb 5 forinttal emelték az üzemanyagárakat.
dec. 1
9:00
Jégpálya az utakon - csak az induljon el, akinek muszáj! (Infostart)
Csak az induljon el autóval Dunántúl nagy részén és a dél-keleti részén, akinek halaszthatatlan dolga van, és akkor is csak megfelelő műszaki állapotú, a téli közlekedésre alkalmas felszereltségű gépkocsival - kéri a Magyar Közút Nonprofit Zrt., miután az Országos Meteorológiai Szolgálat narancsszínű riasztást adott ki az ónos eső és az intenzív havazás miatt.
dec. 1
9:09
Nemzetközi elfogatóparancs a WikiLeaks alapító ellen (ATV)
Az Interpol 188 országban kőrözi Julian Assange-ot.
dec. 1
9:11
Új elsőfokú tárgyalás Kulcsár-ügyben (ATV)
Új elsőfokú eljárás kezdődik Kulcsár Attila és társai ügyében szerdán a Fővárosi Bíróságon (FB); a büntetőperben a következő három hónapra 18 tárgyalást tűztek ki.
dec. 1
9:18
Tarlós István nem érti, miért nem kapta meg a BKV a kormányzati támogatást (Infostart)
A BKV még nem kapta meg a kormány által megígért mintegy 12,5 milliárd forintos támogatást - közölte a főpolgármester szerdán a Magyar Televízió Ma Reggel című műsorában. Tarlós István érthetetlennek nevezte, hogy a két és fél hete hozott kormánydöntés ellenére nem érkezett meg a pénz a fővároshoz, illetve a közlekedési vállalathoz.
dec. 1
9:27
Orvosok és építőmunkások távoznak legtöbben Romániából (ATV)
Idén 25 ezer egészségügyi dolgozó jelentkezett külföldi munkára.
dec. 1
9:29
Basescu nem zárja ki, hogy egyesüljön Románia és Moldova (ATV)
A román államfő szerint ez a lakosság akaratán múlik.
dec. 1
9:31
Másfél milliárdos adócsalást derítettek fel a vámosok (ATV)
Másfél milliárdos adócsalást derítettek fel a vámnyomozók, amikor egyszerre negyven helyszínen 100 pénzügyőr lépett akcióba és hajtott végre házkutatásokat.
dec. 1
9:45
Hideg, hó, ónos eső (Metropol)
Dél-Alföld kivételével az egész országra kiadta a narancssárga riasztást az ónos eső miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) szerda este, emellett, a hófúvás miatt citromsárga, vagyis elsőfokú riasztás is érvényben van az ország több régiójában, Észak- és Közép-Magyarországon, valamint a Közép- és Nyugat-Dunántúlon; országszerte takarítják az utakat, de a közlekedést több helyen nehezíti…
dec. 1
9:45
Folyamatosan takarítják a főváros útjait, nincs fennakadás a tömegközlekedésben (Alternatív Energia)
94 munkagéppel, folyamatosan dolgozik a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. a hó eltakarításán és a síkosságmentesítésen. A közösségi közlekedésben nincs fennakadás Budapesten.
dec. 1
9:45
MÁV: targoncával lopják az utaskísérők a szendvicseket (ATV)
Az Utasellátó vezetője szerint maffiává szerveződtek a beosztottak.
dec. 1
9:47
Kórházban lett öngyilkos a 95 éves világhírű rendező (ATV)
A háború utáni filmezés nagy olasz rendezőjét prosztatarákkal kezelték.
dec. 1
10:03
Alexa Noémi: komolytalan a korrupcióellenes harc + videó (ATV)
A pártfinanszírozás rendbetételével kellene kezdeni, véli a TI igazgatója.
dec. 1
10:21
Kulcsár pénteken megszólalhat (Metropol)
A tárgyaláson az öttagú tanács elnöke felolvassa a vádiratot, majd az FB korábbi elsőfokú határozatát, illetve az azt hatályon kívül helyező, elsőfokú eljárásra utasító ítélőtáblai végzést. A tárgyalást megalapozatlanság és eljárási hibák miatt kell megismételni. Az exbróker jelenleg szabadlábon van.
dec. 1
10:23
Másfél milliárdos adócsalást derítettek fel a pénzügyőrök (Metropol)
Másfél milliárdos adócsalást derítettek fel a pénzügyőrök; öt embert gyanúsítottként hallgattak ki, közülük kettőt a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága szerdán.
dec. 1
10:39
Narancssárga riasztás ónos eső miatt (Alternatív Energia)
Három régióra is narancssárga riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat az ónos eső miatt, az ország többi részén pedig éjfélig érvényes figyelmeztetés van. A riasztás a dél-dunántúli, dél-alföldi és észak-alföldi területekre vonatkozik, itt tartós esőzésre és 1 millimétert meghaladó csapadékmennyiségre számítanak.
dec. 1
10:39
Túszul ejtette osztálytársait és tanárát egy 15 éves fiú (ATV)
Épp egy filmet néztek, amikor beállított a fegyverekkel.
dec. 1
10:41
Több ezer baleset, halottak, törölt járatok: beköszöntött a tél (ATV)
Franciaországtól Oroszországig beköszöntött az igazi tél. Európa nagy részén fennakadásokat okoz a hideg és a hó, miközben nem várható a közeljövőben számottevő változás.
dec. 1
10:43
Az Audi RS 3 Sportback (ATV)
Egészen különleges menetteljesítmények, kifejezetten kompakt formában: az Audi RS 3 Sportback modelljével, új taggal bővíti dinamikus RS-családját. Erőforrásául a márka legendás hagyományait idéző, öthengeres, turbófeltöltésű aggregát szolgál, amely 2,5 literéből 250 kW (340 LE) teljesítményt és 450 newtonméter maximális forgatónyomatékot produkál, s 100 kilométerenként átlagosan mindössze 9,1…
dec. 1
10:45
„Szív- és tüdő-újraélesztésen estem át” Vallott a TV2 műsorvezetője (ATV)
Életében nem izgult annyira, mint első műsora előtt.
dec. 1
10:47
Az államosítással egyetért, a módszereket kifogásolja Mellár + videó (ATV)
A közgazdász szerint valóban szabad választást kellene biztosítani az állami rendszer és a magánpénztárak között.
dec. 1
10:57
Skoda diadal (ATV)
Három Škoda modell is diadalmaskodott az idén Németországban, az „Auto Trophy” szavazásán. Akárcsak 2009-ben, a „Terepjárók 30.000 euróig” kategóriában a Yeti végzett az élen, a kompakt SUV-modell az „Auto Zeitung” magazin több mint 100 ezer olvasói szavazatának 22,1 százalékát szerezte meg.
dec. 1
11:15
Ma kezdődik a médiatörvény vitája (Metropol)
Ma kezdi a kormánypárti képviselők által benyújtott médiatörvény-tervezet megtárgyalását az Országgyűlés.
dec. 1
11:15
Gyilkosság a Duna-parton? (Alternatív Energia)
Emberölés gyanúja miatt indított nyomozást a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a Dunaújvárosban holtan talált fiatal lány ügyében, az orvos szakértő ugyanis nem tudta egyértelműen kizárni a bűncselekmény lehetőségét.
dec. 1
11:15
MNYP: egyelőre maradásra biztat Mihályi Péter + videó (ATV)
A közgazdász szerint érdemes várni az Ab döntésére.
dec. 1
11:24
A médiatörvényt tárgyalja az Országgyűlés (Infostart)
Az Országgyűlésben megkezdődött az új médiatörvény vitája. A tervezet benyújtója szerint rugalmas és szabadságszerető a javaslat, az ellenzék szerint azonban elveszi a közmédiumok maradék függetlenségét is.
dec. 1
11:33
Peter King: terroristák honlapja lehet a WikiLeaks (ATV)
A politikus szerint mindent meg kell tenni a további kiszivárogtatások elkerülése érdekében.
dec. 1
11:35
Lezárt határ, narancsriasztás - hóhelyzet percről percre (ATV)
A közlekedésben egyelőre nincs fennakadás, Ferihegyen is bírnak még a hóval, de reggel óta folyamatosan esik az ország nagy részén.
dec. 1
11:51
Budai feljelentést tett Álomsziget-ügyben (Metropol)
Feljelentést tett ismeretlen tettes ellen az ügyészségen a fővárosi Hajógyári-szigetre tervezett Álomsziget-projekttel kapcsolatban az elszámoltatási kormánybiztos.
dec. 1
12:00
Ragaszkodna a sávos szja-hoz az MSZP (Infostart)
Az önkormányzati szférát tekintve nincs különbség a 2011-es és a 2010-es költségvetés között, de a helyhatóságok kevesebb pénzt kapnak - mondta Tóth József szocialista képviselő. Hozzátette: számításaik szerint több mint 80 milliárd forinttal kevesebb jut az önkormányzatoknak jövőre.
dec. 1
12:02
Sokallja a Jobbik a Kormány.hu költségvetését (Infostart)
A Jobbik sokallja a költségvetésben a Kormány.hu portálra elkülönített 185 millió forintot.

Keresés