2010. február 15. hétfő

febr. 15
5:15
Milliós adósság, depresszió: elhagyná az országot a TV2 sztárja? (ATV)
Sokat foglalkozik azzal, hogy érdemes-e ilyen rosszindulatú helyen élni.
febr. 15
5:17
Morvai: Ha a Fidesz mellénk áll, a pokol kapui sem vehetnek erőt rajtunk (ATV)
A Jobbik államfőjelöltje szerint Budaházy ügyében színvallásra fogják késztetni a legnagyobb ellenzéki pártot.
febr. 15
6:09
A Fidesz megkérdezi a minisztert, egyetért-e Mesterházyval (Infostart)
Az MSZP-frakciónak a parlament előtt kell állást foglalnia arról, hogy egyetért-e a szocialista miniszterelnök-jelölt azon kijelentésével, amellyel Mesterházy Attila megsértette az orvostársadalmat - mondta Pesti Imre, a Fidesz szakpolitikusa.
febr. 15
6:24
Miért tévednek sokat a közvéleménykutatások? (Alternatív Energia)
A 2002-es voksolás előtt minden közvéleménykutató azt jelezte, hogy a Fidesz fogja megnyerni a szavazást, a következő évek választásain pedig a végeredménytől egészen eltérő előrejelzések is születtek. Gondot okozott az arányok jóslásán túl a választásokon való részvétel felmérése is, ami a magyar választási rendszer esetében döntő jelentőségű.
febr. 15
6:26
Április 1-től jön az egészségügyi bírság (Alternatív Energia)
Az ellenőrzések lakossági vagy dolgozói bejelentések alapján indulhatnak, az eljárást az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) területileg illetékes regionális intézete végzi. A büntetés nagyságáról is a helyi hatóság dönt, a mértéket a kötelezettségszegés - hiányosság vagy mulasztás - súlya alapján szabják ki.
febr. 15
6:27
Szerdáig lehet megtekinteni a közszemlére tett névjegyzéket (Infostart)
Szerdáig lehet betekinteni az áprilisi országgyűlési választásra készített névjegyzékekbe; a települési jegyzőnél nyújtható be kifogás, ha valakit kihagytak a választásra jogosultak lajstromából, vagy éppen jogosulatlan vettek abba fel.
febr. 15
6:28
Kitüntetést kapott a zsidózó filozófus (Alternatív Energia)
Egyelőre nem szeretné kommentálni Gábor György filozófus, hogy az őt lezsidózó Demeter Tamás ma megkaphatja a 35 év alatti tudósoknak járó, 20 ezer eurós Talentum Akadémiai Díjat. Gábor György még január 6-án fordult a MTA Tudományetikai Bizottságához az eset miatt, de az ajánlott levélben elküldött panaszára egyelőre nem érkezett válasz.
febr. 15
6:30
Keveset látjuk már ezt az Országgyűlést (Alternatív Energia)
Ma várhatóan változtatás nélkül ismét megszavazzák a képviselők a Sólyom László államfő által decemberben a Háznak visszadobott Ptk. hatálybalépéséről szóló törvényt. Ezen kívül tárgyalnak majd az MSZP holokauszttagadást szankcionáló javaslatáról, de a klímatörvényről is. Előbbi sikere kétséges, utóbbié valószínűsíthető. Ellenzéki voksok nélkül, de megválaszthatják az új Országos Választási…
febr. 15
6:32
Nem szabad, nem lehet örökösen félve élni (Alternatív Energia)
Megborzong, ha valaki a lába helyére ül az ágyon. Tudja, hogy hosszú, küzdelmes út vár még rá, de rutinos küzdő - egész életében ezt csinálta. Erőss Zsolt, aki első magyarként jutott el a Mount Everest csúcsára, egy január eleji szlovákiai baleset nyomán elvesztette az egyik lábát. A lelke azonban egészséges, ereje jórészt ebben rejlik. Az újságíró - aki régóta ismeri, ezért tegeződik vele -…
febr. 15
6:34
BKV: százmilliók nyomában (Alternatív Energia)
Százmilliós összértékűek azok a szerződések, melyek miatt a minap újabb feljelentés-csokrot küldött a BKV a rendőrségnek. Hamarosan további ügyekben fordulnak a hatóságokhoz: információink szerint ezekben érintett lehet a BKV-nak egyenként is több százmillió forintért tanácsokat adott AAM Zrt. és CEMI Kft. is. Eddig jobbára tanácsadó- és kommunikációs tevékenységek miatti feljelentések kerültek…
febr. 15
6:45
Újra ellenőrzik a fővárosban a parkolókat (Infostart)
Ma reggeltől ismét ellenőrzi a parkolást a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. (BÖP) - közölte Rusznák Imre ügyvezető igazgató.
febr. 15
7:03
Obama 30 ezer katonát ígért Afganisztánba + videó (ATV)
Jól halad a NATO offenzíva a közép-ázsiai országban.
febr. 15
7:21
Soha többet nem dolgoznak vele: csődközelben a magyar énekes (ATV)
Hatalmas lehetőséget mondott vissza tavaly.
febr. 15
7:23
Ütések, rúgások: mentők látták el az antifasiszta tüntetőket + videó (ATV)
Nem mindenki érkezett békés szándékkal a demonstrációra.
febr. 15
7:36
Életveszélyes is lehet Orbán ígérete (Alternatív Energia)
Bizonyos mennyiségig nem lesz illegális az otthoni pálinkafőzés, ha a Fidesz kormányra kerül - nyilatkozta Orbán Viktor. Az ellenzéki párt elnöke ugyan részletekre nem tért ki, de a szakemberek óvnak ettől a lépéstől. A barkácsolt lepárló-berendezésekből nyert szeszes ital az egészségre, a felrobbanó szerkezetek életre is veszélyesek lehetnek. Megnövekedhet az alkoholos készítmények illegális…
febr. 15
7:38
Vigyázat, mától ismét ellenőrzik a parkolást a fővárosban (Alternatív Energia)
A társaság a havas időjárás miatt február 3-tól átmenetileg nem ellenőrzött.
febr. 15
7:54
Állami földek eladását tervezi a Fidesz (Alternatív Energia)
A Népszabadság szerint a még állami tulajdonban lévő szántóföldek gyors eladása is szerepel a Fidesz tervei között.
febr. 15
7:57
Újabb információk a Fidesz terveiről - lapszemle (Infostart)
Választási győzelme esetén a Fidesz egyik legelső dolga lesz a jelenleg érvényes termőföld-vásárlási szabályok módosítása - tudta meg a Népszabadság. A párt célja, hogy minden lehetséges eszközzel megvédje a hazai birtokokat a külföldi spekulációs beruházóktól még akkor is, ha a jelenleg rájuk vonatkozó korlátozásokat nem engedi meghosszabbítani az EU.
febr. 15
8:12
Nem jogsértő a minta-ajánlószelvények alkalmazása (Alternatív Energia)
Nem jogsértő, ha a jelöltek, jelölőszervezetek minta-ajánlószelvényeket küldenek a választópolgároknak; az Országos Választási Bizottság (OVB) még 2002-ben adott ki állásfoglalást ebben a kérdésben.
febr. 15
8:14
Afgán határsértőket fogtak el Röszkénél (Alternatív Energia)
Tizenöt afgán határsértőt, köztük kilenc fiatalkorút fogtak el a rendőrök Röszke közelében.
febr. 15
8:15
Nem jogsértő a minta-ajánlószelvények alkalmazása (Metropol)
Nem jogsértő, ha a jelöltek, jelölőszervezetek minta-ajánlószelvényeket küldenek a választópolgároknak. Az Országos Választási Bizottság (OVB) még 2002-ben adott ki állásfoglalást ebben a kérdésben.
febr. 15
8:33
Mától ismét ellenőriznek (Metropol)
Ma reggeltől ismét ellenőrzi a parkolást a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. (BÖP).
febr. 15
8:33
Már csak néhány út járhatatlan a Dunántúlon (ATV)
A délelőtt folyamán ezeket is megtisztítják.
febr. 15
8:35
Valóságshow-sztárok ellen küzd a pápa (ATV)
Tizen vetekednek a rangos díjért.
febr. 15
8:51
A plakáton és szórólapon is fel kell tüntetni az impresszumot (Infostart)
A választási kampány idején a kampánykiadványokat engedély és bejelentés nélkül lehet előállítani és terjeszteni, azonban azokon minden esetben szerepelnie kell az impresszumnak.
febr. 15
8:51
Nyert? Nem nyert? Itt megnézheti! (ATV)
A Szerencsejáték Zrt. 2010. 6. játék-, illetve fogadási heti nyerőszámai és nyereményei.
febr. 15
8:53
Érettségije még mindig nincs, de már nem MSZP-s az ózdi polgármester (Infostart)
Néhány héttel ezelőtt, saját kérésére, a balközép frakcióból kizárták Benedek Mihályt, Ózd szocialista polgármesterét - írta hétfői számában az Észak-Magyarország.
febr. 15
8:55
Érvénytelen lett a golfpályáról szóló pátyi népszavazás (Infostart)
Érvénytelen lett a Pátyon létesítendő golfpálya-beruházásról tartott helyi népszavazás, miután a választásra jogosult polgároknak csupán 43,1 százaléka járult az urnákhoz a minimálisan szükséges 50 százalék helyett - közölte a választási iroda helyettes vezetője.
febr. 15
9:09
A rendőrség folytatja a nyomozást a BKV ügyeiben (Infostart)
A rendőrség birtokában van minden olyan bizonyíték, dokumentum, amelyek felhasználásával le tudják folytatni a nyomozást a BKV-ügyben, amelyben újabb gyanúsítottak is lehetnek - mondta Bencze József országos rendőrfőkapitány a Magyar Televízió A Szólás Szabadsága című műsorában vasárnap este.
febr. 15
9:09
Mi vagyunk a jövő napilapja (Metropol)
„Otthon javasoltam a főnökeimnek, hogy csináljunk ingyenes változatot is a mi fizetős újságunkból. Kerek perec elutasították.”
febr. 15
9:09
Közel megtriplázta vagyonát a leggazdagabb orosz (ATV)
Általában növelték vagyonukat a gazdagok.
febr. 15
9:11
Elfogadták a forrásmegosztásról szóló rendeletet (Infostart)
A Fővárosi Közgyűlés hétfői, rendkívüli ülésén egy ellenszavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta a főváros és a kerületek közötti forrásmegosztásról szóló rendeletet. A több mint 216 milliárd forintos közös forrásból a kerületek összessége 117 milliárd forintban részesül.
febr. 15
9:11
4 ülésnapért 4 milliót kaphat a KDNP-s (ATV)
Már csak ennyi van hátra a tavaszi ülésszakból.
febr. 15
9:13
200 milliót vihettek el egy belvárosi utazási irodából (ATV)
A pincéből vágták át a padlót.
febr. 15
9:24
Kilépett az MSZP-ből az ózdi polgármester (Alternatív Energia)
Nem csak a frakcióból, hanem a Magyar Szocialista Pártból is kilépett az észak-borsodi város első embere.
febr. 15
9:27
Az alkotmányjogász szerint abszolút többsége lesz a Fidesznek (Infostart)
Tölgyessy Péter alkotmányjogász szerint az országgyűlési képviselői ajánlási rendszer mostani formájában alkotmányossági kérdéseket is felvet, ezért mindenképp változtatni kell rajta.
febr. 15
9:27
Válogatott kínzásokkal raboltak ki tinilányok egy férfit (ATV)
Egész éjszaka kínozták, majd egy székhez kötötték.
febr. 15
10:00
A főváros szerződést bont az egyik parkolási céggel (Alternatív Energia)
A főváros április 1-vel felmondja a Budapesti Önkormányzati Parkolási Társulással kötött megállapodást. Ez azt jelenti, hogy a BÖP üzemeltetésében lévő 2.500 parkolóhely átkerül a Parking Kft.-hez.
febr. 15
10:03
Mivel készül a védőbeszédre Zuschlag ügyvédje? Itt megtudhatja! (ATV)
Interjú Kovács M. Gáborral, Zuschlag János védőjével.
febr. 15
10:05
1991 óta nem csökkent ekkorát az ipari termelés (ATV)
Több mint 17 százalékkal maradt el 2008-hoz képest.
febr. 15
10:18
Szigorítaná a fegyvertartást a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (Alternatív Energia)
A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) fenntartja korábbi álláspontját: továbbra is a fegyvertartási törvény szigorítását javasolja - mondta Kis Papp László elnök annak kapcsán, hogy a rendőrség a múlt héten elfogott egy ámokfutásra készülő egyetemistát.
febr. 15
10:21
Néhány hónap után visszatér! Újra képernyőn az RTL-sztár (ATV)
Nemrég állt fel a reggeli műsor székéből, most pedig újat kap.
febr. 15
10:23
Clinton: Irán egy katonai diktatúra felé halad (ATV)
A külügyminiszter szerint országa nem kíván katonai erővel fellépni.
febr. 15
10:25
Bajban az MDF-SZDSZ? Lassan gyűlnek a kopogtatók (ATV)
A legeredményesebb indulónak sincs még 300 ajánlása.
febr. 15
10:57
Tarlós István feljelentést tett (Infostart)
Feljelentést tett a rendőrségen hétfőn Tarlós István, mert valaki a nevével visszaélve üzeneteket küldözget az interneten.
febr. 15
10:57
Már végleges, hogy szerződést bontanak (Metropol)
A Fővárosi Közgyűlés hétfői döntése értelmében az önkormányzat felmondja a Budapesti Önkormányzati Parkolási Társulással kötött megállapodást április 1-jével.
febr. 15
10:57
3 fa helyett erdősávot vágott ki: 1 év letöltendőt kapott a roma vezető (ATV)
Az érintett azonnal fellebbezett.
febr. 15
10:59
Gyurcsány napokig várta, hogy Orbán nekimenjen a kormánynak (ATV)
A volt kormányfő azt gondolta, hogy kő kövön nem marad, ha aláírják a szerződést.
febr. 15
11:15
„Ki hibázott itt?” Jogerősen elítélték, két éve ő a polgármester + videó (ATV)
2008 januárjában választották meg, időközi választáson.
febr. 15
11:17
Újabb bírság! Megint elsötétítik a TV2-t és az RTL Klubot (ATV)
Előbbinél hét, utóbbinál három problémás adást találtak.

Keresés