2010. február 17. szerda

febr. 17
5:15
Jimmy-tragédia: az adás alatt majdnem meghalt a szemtanú (ATV)
A 9 éve történtek felidézése túlságosan felzaklatta.
febr. 17
5:17
Szegedi: ezrek lesznek felakasztva a Duna mellett, ha a Jobbik nem tesz békét (ATV)
Plusz patakokban fog folyni a vér az alelnök szerint, de ők azon vannak, hogy ne így legyen.
febr. 17
6:06
A Pénzügyminisztérium államtitkára esélyesnek tartja magát Hagyó helyén (Infostart)
Nem érzi esélytelennek magát Katona Tamás a főváros XII. kerületében, ahol Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes visszalépése után az MSZP képviselőjelöltjeként indul az áprilisi országgyűlési választásokon. A Pénzügyminisztérium államtitkára erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt.
febr. 17
6:24
Megszorító lesz a főváros idei költségvetése (Alternatív Energia)
Budapest ebben az évben 539 milliárd forintból gazdálkodik - a hiányt ezúttal is hitelfelvétellel pótolják. Nem sok jót ígér a fővárosi önkormányzat 2010-es - várhatóan egy hónapon belül a közgyűlésben szavazásig jutó - költségvetése.
febr. 17
6:42
Házkutatás a nemzetvédelmi egyetemen - Ellenállt a kommandósoknak a rektor (Alternatív Energia)
A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektora a DHL csomagküldő céget kereshette meg egy törvénytelen ajánlattal - írta az index.hu annak kapcsán, hogy befolyással való üzérkedés miatt a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) kedden több helyen, így Szabó János irodájában is házkutatást tartott. A nol.hu értesülése szerint a rektor megkísérelt ellenállni az őrizetbe vételére küldött kommandósoknak, eközben…
febr. 17
6:45
Gyászos rekord: tavaly 70 újságírót öltek meg (ATV)
Listavezetők: Fülöp-szigetek, Pakisztán, Oroszország.
febr. 17
7:03
„Orbánék bűne a lakosság eladósodása” + videó (ATV)
A kancelláriaminiszter szerint most jobban áll a gazdaság mint 2002-ben.
febr. 17
7:18
Ujjlenyomat nélkül csak egy évre adnak útlevelet - lapszemle (Infostart)
Csak egy évig érvényes útlevelet kaphatnak az uniós szabályozás szerint tavaly nyár óta azok, akiknek az ujjnyomatát nem lehet rögzíteni - írja a Népszabadság.
febr. 17
7:18
Öböl-vita: az alapügy lezárva (Alternatív Energia)
Bűncselekmény hiányában megszűntette a nyomozást a BRFK a XI. kerületi Lágymányosi-öböl fejlesztésekor történt önkormányzati ingtalanügylet kapcsán - erősítette meg a Népszabadság hírét Tafferner Éva, a BRFK szóvivője.
febr. 17
7:21
Kiakadt az RTL Klub sztárja! Hazudoznak róla az újságok (ATV)
Ezért már el sem olvassa a róla szóló cikkeket.
febr. 17
7:36
Kirúgták a választási műsorok felelősét a köztévében (Alternatív Energia)
Az fn.hu hírportál szerint Kardos Ernő helyett Feledy Péter a felelős az MTV-ben az április 11-ei és 25-ei élő adások szerkesztői feladataiért.
febr. 17
7:39
Válságban élelmiszerre és gyógyszerre többet költünk + videó (ATV)
Átalakultak a fogyasztói szokások.
febr. 17
7:54
15-20 évre bebetonozná a Fideszt Orbán Viktor (Alternatív Energia)
A pártelnök a Nagyítás című lapban azt írja, hogy a mai kétpólusú erőtér helyett egy nagy centrális kormányzó erő legyen Magyarországon a következő 20 évben.
febr. 17
7:56
Csődbe mehetnek a kis patikák (Alternatív Energia)
Akár 400 patika húzhatja le végleg a rolót, mivel az idei költségvetésből törölték a számukra korábban nyújtott állami támogatást - írja a Világgazdaság.
febr. 17
8:12
Ma dönt Hagyó utódáról a fővárosi MSZP (Metropol)
Az MSZP budapesti párttanács ma dönt arról, ki kerüljön Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes helyére a Fővárosi Közgyűlés szocialista frakciójában.
febr. 17
8:12
Ma délutánig lehet betekinteni a névjegyzékbe (Alternatív Energia)
A névjegyzék segítségével ellenőrizhetik a választási szervek a szavazók választójogosultságát, és az esetleg többször szavazni próbálókat is ennek alapján tudják kiszűrni.
febr. 17
8:14
Ma délutánig lehet megnézni a névjegyzéket (Metropol)
Ma 16 óráig lehet betekinteni az áprilisi országgyűlési választásra készített névjegyzékekbe; a választásra jogosultak lajstromából való kihagyás vagy éppen az abba való jogosulatlan felvétel miatt a települési jegyzőnél lehet kifogást benyújtani.
febr. 17
8:14
Eredetiségvizsgálat: ismét csak eladáskor (Alternatív Energia)
Visszavonták a szabályt, mától ismét csak az eladáskor lesz szükség ilyen vizsgálatra - értesült kormányzati forrásból az MTI.
febr. 17
8:30
Ma döntenek Hagyó utódáról (Alternatív Energia)
A fővárosi MSZP ma dönt arról, ki kerüljön Hagyó Miklós helyére a közgyűlés szocialista frakciójában.
febr. 17
8:33
Akár 400 patika is csődbe mehet (ATV)
A költségvetésből törölték a számukra korábban nyújtott állami támogatást.
febr. 17
8:48
Autóval vagy busszal? (Metropol)
Tesztutunkon Telkiből indultunk, a Deák tér volt a célállomás, autóval és tömegközlekedéssel. A különbség mindössze négy perc volt az autó javára.
febr. 17
8:48
Gyorsan gyűlnek a Jobbik-cetlik (Alternatív Energia)
A legtöbb egyéni képviselőjelölt nyilvántartásba vételi kérelmet - és az ehhez szükséges legalább 750 ajánlószelvényt - eddig a Jobbik adta le - derül ki az Országos Választási Iroda honlapjáról.
febr. 17
8:51
Márciustól szigorítják az autóhitelezés feltételeit (ATV)
Tovább csökken a futamidő és nő a kezdőrészlet.
febr. 17
8:53
Heroint árult: bíróság előtt a 85 éves nagymama + videó (ATV)
Tettéért akár 15 évet is kaphat.
febr. 17
8:55
Telefonáltak, majd robbantottak Athénban (ATV)
A bomba a JP Morgan nevű banknál robbant.
febr. 17
9:09
Ellenállt, de letartóztatták az Orbán-kormány államtitkárát (ATV)
A tegnap letartóztatott rektor helyettes államtitkár volt a Honvédelmi Minisztériumban- tudta meg az atv.hu.
febr. 17
9:11
Havi ezres a biztonságért: védelmi pénzt szedett a kollégista + videó (ATV)
28 diákot zsarolt meg, a rendőrség őrizetbe vette
febr. 17
9:13
Élőben közvetítették: itt a világ legszebb kutyája + fotó (ATV)
Az eb volt egyébként a kiállítás favoritja.
febr. 17
9:27
71 újságírót öltek meg tavaly (ATV)
Csak a Fülöp-szigeteken egyszerre 33 újságírót mészároltak le.
febr. 17
9:45
„Meg fogják bánni” Ahmadinezsád fenyegetőzik + videó (ATV)
Oroszország várhatóan beleegyezik az Irán elleni szankciókba.
febr. 17
9:47
Hungarista felvonulás: a rendőrség és a bíróság is jól döntött? + videó (ATV)
Kolláth György alkotmányjogász szerint a két szervezet másról határozott.
febr. 17
10:00
Magyarországon is bemutatkozik a német külügyminiszter (Alternatív Energia)
Guido Westerwelle Pozsonyból érkezik Budapestre, de mint a Népszabadságnak elmondta, nem kíván közvetíteni a magyar-szlovák ügyekben.
febr. 17
10:03
A Vatikán közzéteszi II. világháborús dokumentumait a világhálón (ATV)
A lépés célja "szolgálatot tenni a történelmi igazságnak".
febr. 17
10:18
Minden út járható Győr-Moson-Sopron megyében (Metropol)
Szerda reggel kilenc órától Győr-Moson-Sopron megye valamennyi útja járható; ekkor indulhatott meg a forgalom a Mosonmagyaróvár és Várbalog közötti szakaszon - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. ügyelete.
febr. 17
10:21
Megmenthették volna a hótorlaszok miatt meghalt bácsit + videó (ATV)
A légimentőket azonban nem riasztották.
febr. 17
10:23
„Nem így terveztem az életem” Sajnálja házasságát a TV2-sztár (ATV)
Ettől függetlenül boldog új szerelmével.
febr. 17
10:36
Zuschlag bűnös, de nem maffiózó - mondja a védő (Alternatív Energia)
Védőbeszédekkel folytatódik a Zuschlag-per tárgyalása. Az ügyvéd kérte a bíróságot, hogy védencét a bűnszervezetben elkövetett bűncselekmény és az üzletszerűen elkövetett bűncselekmény vádja alól mentse fel.
febr. 17
10:38
Egymilliárdos számlagyár Pécsett (Alternatív Energia)
Egymilliárd forint értékben állított ki fiktív számlákat egy pécsi garázsban "üzemelő" számlagyár, amelyet a napokban számolt fel a vám- és pénzügyőrség.
febr. 17
10:54
Nem került Magyarországra fertőzött sajt (Alternatív Energia)
Nem szállítottak Magyarországra listeria fertőzött sajtot - közölte a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal.
febr. 17
10:57
Milliárdos számlagyár egy pécsi garázsban (ATV)
A gyanúsított csaknem két hónapig bujkált.
febr. 17
10:59
Több száz millió tűnhetett el egy bács-kiskun megyei kórházból (ATV)
Több vizsgálat folyik egyszerre, egy dolgozó közös megegyezéssel távozott.
febr. 17
11:33
Élő Oscar-gála iPhone-on és iPodon (ATV)
A készüléktulajdonosok tippjeiket is megtehetik.
febr. 17
11:35
Nem engedik Brittany Murphy sírjához az édesapát (ATV)
Maffia kapcsolatai miatt családja nem tartja vele a kapcsolatot.
febr. 17
11:48
Bokros Lajos visszacsábítaná Fodor Gábort (Infostart)
A rendszerváltást követően először fordul elő, hogy az SZDSZ nem indít egyéni jelölteket az országgyűlési választáson Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, és listát sem állít. A szabad demokraták az MDF-fel való néhány helyi megállapodáson kívül gyakorlatilag teljesen eltűntek; állami támogatásuk a választások után megszűnhet. Lapinformációk szerint Bokros Lajos, az MDF listavezetője Fodor Gábor korábbi…
febr. 17
11:51
Botrány Londonban! Nem engedték be az áruházba az ukránokat (ATV)
A Sahtar Doneck játékosai túl sokan voltak és gyanúsan egyformán öltöztek.
febr. 17
11:53
Idén tovább esnek a lakásárak (ATV)
Az FHB tavaly vezette be a tranzakciós adatokon alapuló lakásárindexet.
febr. 17
11:55
Maláriában és egy ritka csontbetegségben halt meg Tutankhamon (ATV)
A kutatóknak még a szülőket is sikerült beazonosítaniuk.
febr. 17
12:06
Nézőpont Intézet: A csökkenés ellenére magasan vezet a Fidesz (Infostart)
Jelentősen csökkent a Fidesz támogatottsága, de még így is a biztos szavazók 43 százaléka szavazna "most vasárnap" a legnagyobb ellenzéki pártra - derült ki a Nézőpont Intézet kutatásából.
febr. 17
12:09
Ügyvéd: Zuschlag bűncselekményt követett el, nem maffiózó (ATV)
"Ebben a politikai közegben szocializálódott, vesztére" - vélekedett Kovács M. Gábor.
febr. 17
12:27
Csecsemők, ministránsok, állatok: megrázó tények a papi perverziókról (ATV)
A pápa felszólította az ír püspököket, hogy tegyék meg a konkrét intézkedéseket annak érdekében, hogy helyreállítsák az egyház erkölcsi és szellemi hitelét.

Keresés