2010. február 22. hétfő

febr. 22
11:14
Big Brother-öset "játszott" az iskola (ATV)
Ajándék laptopokkal figyelték meg a diákokat.
febr. 22
11:16
Ügyészségen az Il Ferro-ügy (ATV)
A Fővárosi Főügyészség hétfőn kapta meg az iratokat.
febr. 22
11:30
Navracsics szerint Gyurcsány áll az MSZP árnyékkampánya mögött (Infostart)
A Fidesz frakcióvezetője szerint Gyurcsány Ferenc tudja, hogy az MSZP vereséget fog szenvedni az áprilisi parlamenti választáson: ellenzéki létre készül, és egy romboló ellenzékiségről győzködi pártja tagjait.
febr. 22
11:30
Támogatás az Óbudai promenádnak (Metropol)
Támogatja a Főpolgármesteri Kabinet az „Óbudai promenád fejlesztése” címet viselő uniós projektet - közölte a hétfői kabinetülésen elhangzottakat ismertetve a városháza kommunikációs igazgatója.
febr. 22
11:30
Kapolyi: a baloldal ismét meg fog erősödni (Alternatív Energia)
Olyan messze áll a két párt politikai fölfogása egymástól, hogy ilyen ötvözetet nem lehetne összeállítani - közölte Kapolyi László, amikor az esetleges MDF-MSZDP együttműködésről kérdeztük. A szociáldemokrata párt elnöke elmondta, egyedül méretik meg magukat a parlamenti választásokon, bár, ha a szocialisták ajánlanak számukra ismét szövetséget, azon elgondolkodnának.
febr. 22
11:30
Sztárügyvéd vette át a Jimmy-ügyet! A szemtanú nem nyilatkozik többet (ATV)
Egy esetleges jogi hadmozdulatot készítenek elő.
febr. 22
11:32
Látszat- és árnyékkampány az MSZP-nél (Alternatív Energia)
A Fidesz frakcióvezetője szerint Gyurcsány Ferenc tudja, hogy az MSZP vereséget fog szenvedni az áprilisi parlamenti választáson: ellenzéki létre készül, és egy romboló ellenzékiségről győzködi pártja tagjait.
febr. 22
11:32
Folytatják a sítábort a balesetet szenvedett magyarok + videó (ATV)
Csak egy gyerek jelezte, hogy haza szeretne utazni.
febr. 22
11:48
Hőkamerás helikopterrel fogták el a határsértőket Szabolcsban (ATV)
13 ukránt fogtak el.
febr. 22
12:06
Nagy dugó Budán (Metropol)
Több autó ütközött össze a Budán a Zsigmond tér és a Lajos utca kereszteződésében, egy autóban kisebb tűz keletkezett. A forgalmat rendőrök irányítják, a környéken nagy dugóra lehet számítani.
febr. 22
12:06
100 millió eurót bukhat a sztrájk miatt a Lufthansa (ATV)
Óráról-órára, egyre nagyobb méreteket ölt a munkabeszüntetés.
febr. 22
12:24
Lezárták a soproni Tűztornyot (Infostart)
Legalább egy évre elzárták a soproni Tűztornyot hétfőn a forgalom elől - közölte a városi önkormányzat szóvivője.
febr. 22
12:24
"Mindig újra jön a víz" Menekülnének az Ipoly elől + videó (ATV)
Ipolytarnócon ismét házakat veszélyeztet az áradó folyó.
febr. 22
12:26
Megúszhatja a börtönt a TV2 ex-sztárja (ATV)
Végre együttműködik az orvosokkal.
febr. 22
12:42
Egyhangúan Gyarmati Györgyöt javasolták az ÁBTL élére (Alternatív Energia)
Egyhangú döntéssel Gyarmati Györgyöt javasolta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) főigazgatói posztjára az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága hétfőn; Gyarmati György eddig hét éven keresztül töltötte be ezt a funkciót.
febr. 22
13:00
Kié lesz az Év Zöld Irodája? (ATV)
33 szervezet nevezett 5400 munkatársával és mintegy 95 ezer négyzetméternyi területtel.
febr. 22
13:02
Hazafiságról szóló törvénytervezet Szlovákiában (ATV)
A beterjesztő szerint 90 százalék, hogy a parlament elfogadja a törvényt.
febr. 22
13:18
Jordánia és Kazahsztán vegyesvállalatai (ATV)
A szerződéssel 50.000 tonnás gabonatermelést várnak 2010-ben.
febr. 22
13:20
„Végleg vége” Szakítás miatt mélyponton a magyar színésznő (ATV)
Nem tagadja, hogy nagyon nehéz időszakot hagyott a háta mögött.
febr. 22
13:36
Már nem folyik tisztítatlan szennyvíz a Dunába (Metropol)
Csütörtök óta nem folyik tisztítatlan szennyvíz a Dunába Budapesten, az ezt biztosító ÉlőDuna Projekt 428,7 millió euróba került - hangzott el a csepeli Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep tesztüzeme félideje alkalmából tartott sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.
febr. 22
13:36
Mégsem szavaz a Ház az ORTT-elnökjelöltről (Alternatív Energia)
Az eredeti tervekkel ellentétben mégsem szavaz a Ház hétfőn az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnökéről.
febr. 22
13:36
Navracsics: Bajnai nem jó apa - parlamenti percről percre (ATV)
Miniszterelnöki évértékelő és mintegy 30 törvényjavaslat - sűrű a nap.
febr. 22
13:38
A Fidesznek még programja sincs (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint a Fidesznek programja nincs, csak gyűlöletkampány-forgatókönyve - kommentálta Nyakó István MSZP-szóvivő Navracsics Tibor hétfői, a szocialistákat bíráló szavait.
febr. 22
13:38
Történelmi csúcsra emelik a benzin árát (ATV)
Szakértők piaci folyamatokkal magyarázzák az emelést.
febr. 22
13:54
Bajnai Gordon: A romák integrációja a legfontosabb feladat (Infostart)
A romák integrációját nevezte a következő évtized legfontosabb és legsúlyosabb társadalmi feladatának a miniszterelnök, az elmúlt évet értékelő parlamenti beszédében. Bajnai Gordon a feladat két fontos eszközének tartja a közoktatási rendszer, valamint a szociális rendszer átalakítását. A kormányfő azt is elmondta: Magyarország 2014. január 1-jén bevezetheti az eurót, a Jobbikot pedig szörnynek…
febr. 22
13:54
Napirend előtt – utoljára (Metropol)
Bajnai Gordon az Országgyűlés utolsó ülésnapján értékelte a kormány elmúlt 10 hónapban végzett munkáját, és felhívta a két nagy párt figyelmét a szélsőségesek elleni összefogás fontosságára. Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője „édes-bús búcsúbeszédként” értékelte a kormányfő felszólalását.
febr. 22
13:54
Alkotmánybírósághoz fordultak a zöldkártya-rendelet miatt (Alternatív Energia)
Alkotmánybírósághoz fordul és polgári peres eljárás útján kártérítést követelne az államtól az idén február 17.-én megalakult Zöldkártyások Érdekvédelmi Egyesülete (ZÉE), amely szerint egy az idei év kezdetén bevezetett rendelet ellehetetleníti a környezetvédelmi felülvizsgálatot végző vállalkozásokat.
febr. 22
13:56
Mégsem szavaz a Ház az ORTT-elnökről (Infostart)
Az eredeti tervekkel ellentétben mégsem szavaz a Ház hétfőn az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnökéről - tájékoztatta az MTI-t az Országgyűlés sajtófőnöke.
febr. 22
14:12
Mégsem szavaznak az ORTT elnökéről (Metropol)
Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtófőnöke elmondta: a személyi javaslat napirendről való levételét a szocialista frakció kérte a házbizottság hétfői rendkívüli ülésén arra hivatkozva, nem állt rendelkezésre elég idő arra, hogy megfontolt döntést lehessen hozni az államfő és a miniszterelnök közös jelöltjéről. Sólyom László sajnálja, hogy jelöltjét nem választja meg az országgyűlés.
febr. 22
14:12
Elfogadták a jelentést, de a részletei titkosak (Alternatív Energia)
Egyhangúlag elfogadta az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága hétfői zárt ülésén a soraiból felkért háromtagú munkacsoport által készített, a Political Capital és a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) kapcsolatáról szóló jelentést - közölte Hende Csaba, a munkacsoport fideszes tagja az ülés után a helyszínen.
febr. 22
14:12
BAFTA: először vehette át nő a legjobb rendező díját (ATV)
Valósággal lesöpörte A bombák földjén az Avatart.
febr. 22
14:14
Történelmi mélyponton az alapkamat (ATV)
25 bázisponttal, 5,75 százalékra csökkentették.
febr. 22
14:30
Rossz ötlet volt az Euró? (ATV)
Európában sokan azonnal az USA-t kezdték vádolni a globális válság miatt.
febr. 22
14:48
Navracsics: Bajnai levetette magáról a felelősséget (Infostart)
Navracsics Tibor szerint Bajnai Gordon hétfői parlamenti beszédében levetette magáról a felelősséget.
febr. 22
14:48
Harrison Ford: nem jó híresnek lenni (ATV)
Csak azért színészkedik, mert jól megfizetik.
febr. 22
14:50
KDNP: a kormány minden választó életéből elvett egy évtizedet (Infostart)
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint az elmúlt időszak hibás kormányzati politikájával a kabinet minden választópolgár életéből elvett egy évtizedet.
febr. 22
15:06
Kóka János sikeres gazdasági fellépésről beszélt (Infostart)
A gazdasági lépések szempontjából sikeresnek, a társadalmi problémák kezelését tekintve viszont kevésbé megfelelőnek tartja a kormány, illetve a szabad demokraták elmúlt tíz hónapos munkáját Kóka János.
febr. 22
15:06
Lendvai: a parlamenti közvetítés elé 18-as karikát lehetne tenni (ATV)
Tapasztalatokat összegzett és reményeket osztott meg a párt elnöke.
febr. 22
15:08
Megújul a bölény- és a zsiráfház az állatkertben (Infostart)
Lebontják a fővárosi állatkert zsiráf- és bölényházát, hogy aztán régi pompájukban, de korszerű belsővel építsék újjá őket - mondta az InfoRádiónak a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője. Hanga Zoltán arról is beszélt, hogy az épületeket környezetbarát és energiatakarékos módszerrel fűtik majd.
febr. 22
15:08
Pedofilbotrány: „szükségükből erényt kovácsoltak” a papok (ATV)
Hogyan lehet visszatartani a papokat attól, hogy kiskorúakat zaklassanak? Mit kell a katolikus egyháznak tennie, hogy megakadályozzák saját soraikban a gyermekek megrontását? Klaus Beier, a Berlini Charité megelőzési szakértőjének kidolgozott terve van a helyzet megoldására, csak épp a Vatikán nem akar róla tudni.
febr. 22
15:24
Az államfő sajnálja, hogy a Ház nem szavaz az ORTT-elnökről (Infostart)
Az államfő sajnálja, hogy egy független és alkalmas jelöltet nem választott meg az Országgyűlés az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnökének - kommentálta az MTI kérdésére a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtófőnöke, Wéber Ferenc azt, hogy a személyi javaslat lekerült a törvényhozás hétfői napirendjéről.
febr. 22
15:24
Holtan találták meg az eltűnt asszonyt, zacskót húztak a fejére (ATV)
Közmunkások bukkantak rá.
febr. 22
15:26
„Spekulatív eszközökkel fialtatják a pénzt fideszes önkormányzatok” + videó (ATV)
A pénzt kötvénykibocsátásból szerzik.
febr. 22
15:42
Dávid Ibolya: a koalíciós kormányzásnak a munkanélküliség, a szélsőségek erősödése és a korrupció köszönhető (Infostart)
Dávid Ibolya, az MDF elnöke szerint a koalíciós kormányzásnak az alacsonyabb foglalkoztatást, az erősödő szélsőségeket és a burjánzó korrupciót köszönheti az ország.
febr. 22
15:42
Tóthfalusi és Lakos meghallgatásával folytatja a BKV-bizottság (Metropol)
Tóthfalusi György volt igazgatósági elnök és a közlekedési tanácsnoki posztról nemrég lemondott Lakos Imre (SZDSZ) meghallgatásával folytatja munkáját szerdán a BKV-nál történt szabálytalanságok kivizsgálására alakult fővárosi bizottság.
febr. 22
16:00
Több tízezer nevet találtak a mágnesszalagokon - Kenedi vezetheti az újabb bizottságot (Alternatív Energia)
Civil bizottságot hoznak létre annak érdekében, hogy a rendszerváltás előtt készült állambiztonsági iratokat tartalmazó mágnesszalagokat tartalmilag elemezzék, illetve a minősítést felügyeljék - derült ki Bajnai Gordon a liberális Böhm András interpellációjára adott válaszából.
febr. 22
16:00
Saját kollégáját alázta az RTL Klub sztárja! "Furcsa hangot hallottam.." (ATV)
Az új direktor megkérdezte a showmant: felhívhatja-e őt, de még nem tette meg.
febr. 22
16:18
Jogosan léptek fel a gárdával szemben? - Megkezdődött a per (Alternatív Energia)
Megkezdődött a Fővárosi Bíróságon hétfőn az a közigazgatási per, amelyben a magát gárdafőkapitánynak nevező Kiss Róbert azt kéri a bíróságtól: állapítsa meg, hogy a rendőrség jogszerűtlenül oszlatta fel tavaly július 4-én Budapesten, az Erzsébet téri gárdatüntetést.
febr. 22
16:18
Nem lesz nyilvános G. Ákos elmeorvosi szakvéleménye (Metropol)
A rendőrség nem kívánja nyilvánosságra hozni a pécsi egyetemi lövöldözés gyanúsítottjának elmeállapotáról készülő orvos szakértői véleményt.
febr. 22
16:18
Koponyasérülésig vertek egy 14 évest az iskolai szünetben (ATV)
A kamera áramszünet miatt nem működött.

Keresés