2010. február 3. szerda

febr. 3
5:15
Újabb részletek! 750 ezerért verték össze a magyar celebet (ATV)
Sorra járták a cégeket támadói, véli Norbi.
febr. 3
5:17
Ha lekésik a kilakoltatást, szétverik a céget: ezrek állnak készenlétben (ATV)
Vezetőjük szerint a VÉSZ tagjai morális parancsra cselekszenek.
febr. 3
6:33
Miért visszakozik minden szakmai kérdésben a Fidesz? (Alternatív Energia)
A Népszava három elemzőt kérdezett meg arról, hogy miért visszakozik szakmai kérdésekben a Fidesz.
febr. 3
6:35
"Eltűnt" Horváth Csaba 101 milliója - Hagyónak megvan a Trabantja (Alternatív Energia)
A legtöbb fővárosi politikus vagyoni helyzetében tavaly nem történt jelentős változás - derült ki a képviselők 2009-ről szóló, tegnap ismertetett vagyonnyilatkozataiból.
febr. 3
6:37
Politikai indíttatású az MTV-s vezető csere (Alternatív Energia)
Vezetőt cserélt a Magyar Televízió (MTV) választási irodájának élén Medveczky Balázs. Az ügyvezető alelnök úgy döntött, ezentúl Bednárik Imre hírigazgató helyett Dobos Menyhért, a Közéleti Főszerkesztőség vezetője irányítja a testületet.
febr. 3
6:45
Felborult egy beteget szállító mentőautó Zala megyében (Infostart)
Mentőautóval ütközött egy személygépkocsi este Lentiben. A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint a mentőautó felborult, a járműben tartózkodó beteget egy másik mentővel vitték tovább, de állapotáról nem közöltek részleteket.
febr. 3
6:51
Vagyonnyilatkozatok: nem volt kirívó gazdagodás (Alternatív Energia)
Jelentős gyarapodás nem történt a hazai politikusok vagyoni helyzetében 2009-ben - ez derül ki a hétfő éjfélig leadott nyilatkozatokból. Az adatszolgáltatásnak csaknem valamennyi országgyűlési, illetve fővárosi képviselő eleget tett.
febr. 3
6:53
Nem lesz teljesen új dossziétörvény (Alternatív Energia)
Megtartották a dossziétörvény ügyében már december óta tervezett pártok közti egyeztetést, amelyen az volt a többségi álláspont, hogy nem szükséges komoly, koncepcionális átalakítás a jelenlegi törvényen.
febr. 3
7:03
Beszóltak Orbánnak: "Varga Mihályt is ki kellett volna rúgni!" (ATV)
A Fidesz elnöke folyamatosan figyeli, mire kíváncsiak "az emberek".
febr. 3
7:09
Már négy éves kortól megismerhető a digitális világ (Alternatív Energia)
Az elmúlt tíz év során, az internet térhódításával hatalmas, előtte soha nem látott adatmennyiség vált elérhetővé széles rétegek számára. A gyermekek, diákok, fiatalok azonban a szakértő segítség nélkül képtelenek megfelelően eligazodni ebben az adatrengetegben.
febr. 3
7:21
Orbán Viktor még várja a javaslatokat - lapszemle (Infostart)
A legsúlyosabb választás, ki kapjon ellátást. Még várja a javaslatokat Orbán Viktor. Tíz beoltott gamási diák elkapta a H1N1 fertőzést. Spórolnak a Volánok. Imádják a magyar részvényeket a profik. Baljós árnyak? Szemlézés a reggeli lapokból.
febr. 3
7:21
Eddig titkolták! Újabb gyermeke születik a magyar műsorvezetőnek! (ATV)
Egy szerkesztőnek mondta el először titkát Kata.
febr. 3
7:57
Mosni, főzni sem tudnak, a villanyszámla horribilis + videó (ATV)
Néha napokig nincs áram, mégis magas villanyszámlát fizetnek egy nyíregyházi lakótelepen, az áramtolvajok miatt.
febr. 3
7:59
Berlusconi Izrael nagy barátja + videó (ATV)
Az olasz kormányfő szerint Izraelnek az Európai Unióban van a helye.
febr. 3
8:03
"Végre a kisember szavára is kíváncsi valaki" (Alternatív Energia)
A pártelnök folyamatosan figyelemmel kíséri, mit javasolnak neki az évértékelővel kapcsolatban a hozzászólók, de mivel a beszéd írása jelenleg folyamatban van, ezért azt még nem lehet tudni, mi az, amit használ majd belőle, és mi az, amit nem - fejtette ki.
febr. 3
8:15
Horváth Csaba lehet az MSZP főpolgármester-jelöltje (Infostart)
A cáfolat hiánya miatt vették komolyan a szocialisták, hogy a BKV egykori vezetői terhelő vallomást tettek Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettesre - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a párt budapesti elnöke. Burány Sándor arról is beszélt: a február 26-i küldöttértekezleten Horváth Csabát javasolja az MSZP főpolgármester-jelöltjének.
febr. 3
8:15
Mindenre kíváncsiak Orbán facebookos rajongói (Metropol)
Szinte minden fontos témában várják Orbán Viktor véleménynyilvánítását azok, akik a Facebook közösségi portálon már több száz javaslatot tettek a Fidesz-elnök pénteki évértékelő beszédével kapcsolatban.
febr. 3
8:21
Százötvenmillióba került Budapest hómentesítése (Alternatív Energia)
Az előzetes becslések alapján idén mintegy 30 százalékkal többet kell majd költeni az úthibák kijavítására
febr. 3
8:33
Havas időben is jár a Mikulás-csomag? (Infostart)
Nem a parkolási társaságok, hanem az önkormányzatok feladata a fizetős parkolóhelyekről eltakarítani a havat. A Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. vezetője az InfoRádiónak azt mondta: nem tesznek büntetőcédulát azokra az autókra, amelyek szélvédője mögött az arra esett hó miatt nem látszik a parkolójegy.
febr. 3
8:33
Ügynökmúlt: „a magyarok kiborulnának” (ATV)
Szinte az összes poszt-szocialista ország lekörözte hazánkat.
febr. 3
8:51
Meghalt a film? Éljen a film! - megnyílt a 41. Magyar Filmszemle (Infostart)
Megkezdődött a 41. Magyar Filmszemle; a kedd esti megnyitó eltért a korábban megszokottól, hiszen a program a "szigorúan mozi" mottó jegyében nélkülözte az ünnepélyes külsőségeket.
febr. 3
9:27
Jancsó-filmmel nyitott a Filmszemle (Infostart)
Jancsó Miklós Oda az igazság című filmjének vetítésével vette kezdetét kedd este a 41. Magyar Filmszemle. A filmfőbb szerepeiben Cserhalmi György, Gálffi László, Ladányi Jákob, Mucsi Zoltán láthatók.
febr. 3
9:27
Fideszes hitelek, szoci panelek és más mesék (ATV)
A házelnöknek nincs háza, az alelnöknek nincs autója, a miniszter panelben lakik, a polgármester eladósodott – a parlamenti képviselők vagyonbevallásból szemezgetett az atv.hu, párban vizsgálva kormánypárti és ellenzéki politikusokat.
febr. 3
9:45
„Átgázol mindenkin!” Bedurvultak a magyar celebek! Többen egymásnak mentek (ATV)
Forr a levegő a hazai sztárok között, de ezúttal nem a szerelem, hanem a vita fűti.
febr. 3
9:51
Zuschlag-per: nem hallgatják meg Fodor Andrást (Alternatív Energia)
Elutasította szerdán a bíróság azt az ügyészi kezdeményezést, hogy tanúként hallgasson meg egy más ügy miatt előzetes letartóztatásban lévő korábbi kecskeméti ifjú szocialista politikust a Zuschlag-perben.
febr. 3
10:03
Segélyszállítmány Pápáról Port-au-Prince-be (Infostart)
Három humanitárius segélyszállítmányt indítottak eddig a földrengés sújtotta Haitire a pápai légi bázisról a többnemzetiségű Stratégiai Légiszállítási Képesség (SAC) elnevezésű program keretében - közölte az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége.
febr. 3
10:03
Hajnali ébredés (ATV)
Minél idősebb valaki, annál kevesebb alvásra van szüksége.
febr. 3
10:05
Csere: Hagyó Miklós helyett Katona Tamás (Infostart)
Katona Tamás pénzügyi államtitkár indulhat Hagyó Miklós helyén, Budapest 18-as számú választókerületében az MSZP egyéni képviselőjelöltjeként - erősítették meg szocialista politikusok.
febr. 3
10:05
A nők nem veszik komolyan a terhesgondozást (ATV)
A leggyakoribb gyermekkori krónikus betegség az asztma. Kialakulásáért a legújabb kutatások szerint az anya is felelőssé tehető.
febr. 3
10:09
Katona Tamás léphet Hagyó helyébe (Alternatív Energia)
Katona Tamás pénzügyi államtitkár indulhat Hagyó Miklós helyén, Budapest 18-as számú választókerületében az MSZP egyéni képviselőjelöltjeként - erősítették meg szocialista politikusok az MTI értesülését szerdán.
febr. 3
10:21
Katona Tamás indulhat Hagyó helyén (Metropol)
Hagyó Miklós XII. kerület szocialista elnök kedden mondott le a jelöltségről, a budapesti lista befutó helyéről és fővárosi közgyűlési mandátumáról. A lemondásra az MSZP budapesti elnöksége kérte fel a BKV-botrány miatt.
febr. 3
10:27
Haiti földrengés - Segélyszállítmányok a pápai légi bázisról (Alternatív Energia)
A nemzetközi ezred amerikai parancsnoka szerint a pápai légi bázisnak minden esélye megvan arra, hogy nagy teherszállítási központtá nője ki magát
febr. 3
10:29
Jogos Kaiser büntetése az ausztriai lopás miatt (Alternatív Energia)
Jogerősen két év három hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Bíróság szerdán Kaiser Edét egy ausztriai pénzváltóból történt lopás miatt. A bűncselekmény elkövetését korábban azért ismerte be a vádlott, hogy igazolja: nem a móri bankrablásból, hanem ebből a lopásból volt pénze.
febr. 3
10:39
Kihűlés miatt meghalt egy férfi Nyíregyháza-Antalbokorban (Infostart)
Kihűlés miatt meghalt egy férfi a Nyíregyházához tartozó Antalbokorban - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője
febr. 3
10:39
Három évig nem lehet fölmondani a kismamáknak (ATV)
Bár lerövidítették a gyes és a gyed időtartamát, a szülő a gyerek hároméves koráig továbbra is felmondási tilalom alatt áll, függetlenül attól, hogy dolgozik-e vagy sem.
febr. 3
10:57
Kardokkal és motoros fűrésszel estek egymásnak (Metropol)
Szamurájkardokkal, motoros fűrésszel és kapákkal támadt egymásra mintegy 30 verekedő kedd este Pétervásárán, a tömeg csak azután széledt szét, hogy egy rendőr több figyelmeztető lövést adott le.
febr. 3
10:57
Újabb hóesés jön, és 10 ezer forinttal magasabb fűtésszámla + videó (ATV)
Akár 10 ezer forinttal is többet kell fizetniük az átlagos távfűtéses lakásban élőknek, az elmúlt napok rendkívül hideg időjárása miatt.
febr. 3
11:03
Mindenről lemondott Hagyó Miklós (Alternatív Energia)
Elegett tett pártja kérésének és visszalépett képviselőjelöltségétől, továbbá lemondott fővárosi közgyűlési mandátumáról az MSZP-s Hagyó Miklós. A politikus a BKV-botrányban az állítólag ellene szóló terhelő vallomások hírére lett ballaszt a szocialisták számára. Hagyó döntését bejelentve lejárató kampányt emlegetett, de hozzátette: bátran néz szembe a helyzettel.
febr. 3
11:05
Szamurájkard, motoros fűrész, kapa: tömegverekedés Pétervásárán (Alternatív Energia)
Szamurájkardokkal, motoros fűrésszel és kapákkal támadt egymásra mintegy 30 verekedő kedd este Pétervásárán, a tömeg csak azután széledt szét, hogy egy rendőr több figyelmeztető lövést adott le - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szerdán.
febr. 3
11:15
Bántalmazott nőknél gyakrabb a nemkívánt terhesség is (ATV)
Egy új jelentés azt állítja, hogy a tinédzser lányokat és fiatal nőket testileg-lelkileg terrorizáló partnereik gyakran megpróbálják szabotálni a fogamzásgátlást is.
febr. 3
11:33
Újabb MSZP-s politikus jut Hagyó Miklós sorsára? (Infostart)
Hagyó-botrány után Hatvani-ügy? Terézvárosban az MSZP a kétszeres gyanúsított Hatvani Csaba alpolgármestert indítja az áprilisi országgyűlési választáson - írja a Heti Válasz.
febr. 3
11:33
Teljes útzár az M5-ös főváros felé vezető szakaszán (Metropol)
Súlyos baleset miatt lezárták az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalát Kistelek közelében szerda délelőtt — közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.
febr. 3
11:35
Súlyos baleset az M5-ösön (Infostart)
A belső sávban megindult a Budapest felé tartó forgalom az M5-ös autópályán Kisteleknél, ahol szerda délelőtt egy baleset miatt teljes útlezárást rendeltek el. A sérültet mentőhelikopterrel szállították kórházba - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
febr. 3
11:39
Ajánlószelvény: kihasználják a Fidesz népszerűségét (Alternatív Energia)
A Fidesz információi szerint többen arra készülnek, hogy kihasználva az ellenzéki párt népszerűségét, a választókat megtévesztve, a Fidesz nevében fognak ajánlószelvényeket gyűjteni - mondta Nyitrai Zsolt szerdán Budapesten.
febr. 3
11:41
Orbánék rendre visszakoznak (Alternatív Energia)
Túl nagy a tét a kampányban ahhoz, hogy hibázhasson a Fidesz, ezért kínosan ügyelnek arra, hogy minél kevesebb egyértelmű adat, tény kerüljön ki a párt műhelyeiből - állították elemzők a Népszavának. A szakemberek szerint ezért is állították félre azonnal az ingatlanadó esetleges későbbi bevezetését pártoló Mádi Lászlót. Januárban több, nyilván a pártvezetés akarata ellenére kiszivárgott szakmai…
febr. 3
11:51
Börtönbüntetésre ítélték Kaiser Edét (Metropol)
Jogerősen két év három hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Bíróság szerdán Kaiser Edét egy ausztriai pénzváltóból történt lopás miatt.
febr. 3
11:51
Tila: a Twitter egy sátánista oldal (ATV)
Törölte regisztrációját a modellből lett reality sztár a twitteren. Még decemberben regisztrált a közösségi oldalon, hogy megoszthassa a világgal, hogy bátyja gyerekének lesz a béranyja.
febr. 3
11:53
A 89-es trolibusztól függ a 4-es metró sorsa (Metropol)
A Főpolgármesteri Kabinet elfogadta azt javaslatot, hogy a 4-es metró építése miatt áprilistól a 89-es trolibusz vonalán alacsonypadlós Solaris trolibuszok közlekedjenek - ismertette a kabinet szerdai ülésén elhangzottakat Nyáry Krisztián, a városháza kommunikációs igazgatója.
febr. 3
11:53
Végig küzdött a sebesült torreádor (ATV)
Sebesülten küzdött végig egy bikaviadalt Kolumbiában egy 12 éves torreádor.
febr. 3
12:09
Ezreket rúghatnak ki, jönnek a fiatal fideszesek + videó (ATV)
Hatalmas nagytakarítást akar a Fidesz a közigazgatásban - állította Molnár Csaba az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

Keresés