2011. január 17. hétfő

jan. 17
1:42
A három fiatal halála miatt öt embert vett őrizetbe a rendőrség (Infostart)
A rendőrség öt embert őrizetbe vett a Nyugati térnél történt tragédiát követően - jelentette be Pintér Sándor belügyminiszter vasárnap este. Három lány meghalt, amikor valószínűleg agyontaposta őket a tömeg szombaton éjszaka egy olyan szórakozóhelyen, amelynek nincs érvényes működési engedélye, a programot pedig nem jelentették be az önkormányzatnak. Az üzemeltető és a rendezvény szervezője…
jan. 17
5:15
Megbukott a magyar fitneszguru elmélete (ATV)
A FEM3 műsorvezetője le tudott fogyni a kapszulák segítségével.
jan. 17
5:17
West Balkán: a lányok halála után másfél óráig ment a buli + videó (ATV)
Az egyik résztvevő az ATV-nek azt mondta, ők csak annyit tudtak, hogy "lent balhé van". Egy másik résztvevő a televízión keresztül köszönte meg társainak, hogy kimentették a tömegből.
jan. 17
5:27
Államosítják a térfigyelő rendszereket (Alternatív Energia)
Elvonhatják a rendőrségtől, illetve az erre szakosodott cégektől a térfigyelő kamerák felügyeletét. A Népszava információi szerint egyetlen, állami megrendelésre dolgozó vállalkozás kaphatja meg a felügyeleti jogot - egyelőre csak a fővárosban. Egyidejűleg a kerületőrségeket is centralizálnák. Ezek az első lépései lehetnek az önkormányzati rendőrség kialakításának.
jan. 17
5:29
Gyorsan átléptek Schmitt garanciáján is (Alternatív Energia)
"Garanciát vállalunk arra, hogy kormányzásunk alatt megvédjük a nyugdíjakat. Garanciát vállalunk arra, hogy törvényben fogjuk megtiltani a nyugdíjpénztárak privatizációját. Garanciát vállalunk arra, hogy kormányzásunk alatt a nyugdíjak reálértékét megőrizzük" - alig egy éve, tavaly januárban ezt ígérte a Fidesz "minden magyar nyugdíjas biztonsága érdekében" az időseknek.
jan. 17
5:31
Kedvezményekkel édesgetik a határon túliakat (Alternatív Energia)
Mégsem esnek el a kettős állampolgárság megszerzése után az eddigi támogatásoktól a magyarigazolvánnyal rendelkezők, így módosították ugyanis a státustörvényt. Ezen túl is jár az évi 20 ezer forintos oktatási-nevelési támogatás, amelyet mostantól az óvodásoknak is megkapnak, az iskolásoknak pedig ezen felül egy kétezer forintos taneszköz-vásárlási támogatást is utal a magyar állam.
jan. 17
5:33
West Balkán tragédia: "az üzemeltető megbocsáthatatlan hibát követett el" (Alternatív Energia)
Az üzemeltető "megbocsáthatatlan hibája" vezetett a szombat éjszakai tragédiához - mondta vasárnapi sajtótájékoztatóján terézváros polgármestere. Hassay Zsófia hozzátette: a szórakozóhely üzemeltetőjének öt nappal korábban be kellett volna jelentenie a rendezvényt, ám ezt nem tette meg.
jan. 17
6:48
Navracsics Tibor: Közép-Európa modernkori történetének egyik legfontosabb időszaka lehet a mostani (Infostart)
Közép-Európa modernkori történetének egyik legfontosabb időszaka lehet a mostani azzal, hogy Magyarország, majd Lengyelország tölti be az Európai Unió soros elnöki tisztét. Erről a közigazgatási és igazságügyi miniszter beszélt Zágrábban, a magyar elnökség tiszteletére rendezett ünnepségen.
jan. 17
7:06
Harminc-hatvanezer forinttól eshetnek el az egészségügyi dolgozók - lapszemle (Infostart)
"Rossz az a szemlélet, hogy nekem ez jár, mert szegény vagyok". Alapbértől függően 30-60 ezer forinttól eshetnek el az egészségügyi dolgozók amiatt, hogy a kórházak jelentős része nem választja szét az intézmény által elrendelt, illetve a magasabb bérért, önként vállalt órákat. Az MVM Zrt. pénteki közgyűlésén döntés született a Kárpát Energo Zrt. és a Mátrai Villamos Művek Termelő Zrt. által…
jan. 17
7:21
Repülőháborúba kezdett Varsó és Moszkva (ATV)
Az orosz felelősség taglalását hiányolja Lengyelország a lezuhant elnöki gépről szóló jelentésből.
jan. 17
7:33
Mától kérhetik a gáztámogatást a nagycsaládosok (Alternatív Energia)
Mától jelezhetik a nagycsaládosok a gázfogyasztáshoz járó kedvezményre vonatkozó igényüket a Magyar Államkincstárnál, a támogatást január 1-től, visszamenőleg kapják. Január 15-ig, múlt péntekig minden érintettnek meg kellett kapnia az igénylőlapokat, amelyeket február 28-ig kell benyújtania a Magyar Államkincstár területileg illetékes kirendeltségéhez, ahol azokat március 31-ig bírálják el. A…
jan. 17
7:39
Megérkezett a gyermekalapú gázkedvezmény (ATV)
Mától igényelhetik a gázfogyasztási kedvezményt a nagycsaládosok.
jan. 17
7:51
Egy tragédia tanulságai (Metropol)
Gyorsan kellett menekülni, értékeiket is a helyszínen hagyták, sokan egy szál trikóban, pulóverben álltak a januári éjszakában.
jan. 17
7:51
Tragédia a West Balkánban - A rendőrség szerint a tömeg nyomta agyon a lányokat, 5 ember őrizetben (Alternatív Energia)
Öt embert gyanúsított meg és vett őrizetbe a rendőrség a West Balkánban történt szombat éjjeli tragédia miatt. Egyértelmű, hogy a tömeg nyomta agyon a három fiatal lányt, de ehhez az emberi felelőtlenség és a kapzsiság vezetett - jelentette ki esti rendkívüli tájékoztatóján Pintér Sándor belügyminiszter.
jan. 17
7:57
West Balkán: a razziázó rendőrök szúrták ki a földön fekvő lányokat (ATV)
Mindössze 0,4 négyzetméter jutott egy embernek a szórakozóhelyen, és a 3 ezer fős tömeget csak 10-en "biztosították".
jan. 17
7:59
30-60 ezer forintot bukhatnak az egészségügyi dolgozók (ATV)
A kórházak állítólag direkt keverik a kötelező és az önként vállalt órákat.
jan. 17
8:09
Szégyellné magát, ha csendben maradna (Alternatív Energia)
Mivel a Magyar Nemzet nem közölte le a jobboldali médiumokban megtámadott filozófusok védelmében írt levelét, Gulyás Gábor, a debreceni MODEM igazgatója a Facebook adatlapján tette közzé írását - írja a Népszabadság.
jan. 17
8:15
Szuper-megfigyelő céget hozhatnak létre (ATV)
Egy - legalább részben magán - vállalkozás működtetné az összes térfigyelőt.
jan. 17
8:33
IMF-delegáció Spanyolországban (ATV)
Rutinlátogatásnak nevezte a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szóvivője vasárnap a szervezet küldöttségének madridi vizitjét. A delegáció, amelynek összetételéről nincs hír, vasárnap érkezett meg. Ezzel kapcsolatban olyan hírek terjedtek el a piacokon, hogy a Spanyolországnak nyújtandó pénzügyi segítségről fog tárgyalni.
jan. 17
8:51
Boltban támadt az ügyészre, őrizetbe vették (ATV)
Meg is fenyegette az ellene folyó ügyben a vádat képviselő ügyészt.
jan. 17
8:54
Tállai András: Nem tudni, hogy mennyire eladósodottak az önkormányzatok (Infostart)
Jelenleg nem tudni, hogy mennyire eladósodottak az önkormányzatok, így pontosan mennyi a számlatartozásuk, hitelállományuk és a kibocsátott kötvényeik értéke - mondta Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára hétfőn a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában.
jan. 17
9:03
Kórházak csapják be saját dolgozóikat (Alternatív Energia)
Alapbértől függően 30-60 ezer forinttól eshetnek el az egészségügyi dolgozók amiatt, hogy a kórházak jelentős része nem választja szét az intézmény által elrendelt, illetve a magasabb bérért, önként vállalt órákat - írja a Magyar Nemzet.
jan. 17
9:05
Büntetőeljárás a megfigyelt bírónő miatt (Alternatív Energia)
Büntetőeljárást indított az In-Kal Security által megfigyelt bírónő ügyében a Központi Nyomozó Főügyészség hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt - mondta a Magyar Hírlapnak Futó Barnabás, a sértett jogi képviselője.
jan. 17
9:09
„Tunézia megszabadult egy diktátortól” (ATV)
Szombaton az ideiglenesen beiktatott tunéziai államfő, Foued Mebazaa koalíciós kormány alakítását tűzte ki célul. A hatalmi vákuum kitöltése érdekében a hadsereg is kivonult az utcákra, hogy ne alakuljon ki tömeges rendbontás, ennek ellenére azonban több helyen lövöldözések törtek ki.
jan. 17
9:11
Ötven rádióadó sorsa bizonytalan (ATV)
A lejárt frekvenciaengedélyek és az új pályázatok akadozása miatt több mint ötven rádióadó sorsa vált bizonytalanná - írta a Népszabadság hétfői számában.
jan. 17
9:13
Első meccsén a Bari legjobbja lett Rudolf (ATV)
Egy szakíró szerint nagy durranással mutatkozott be a magyar.
jan. 17
9:27
Hajléktalant támogatott a Megasztár felfedezettje (ATV)
Az énekes ott segít, ahol tud.
jan. 17
9:29
Ehud Barak kilép: veszélyben Netanjahu kormánya? (ATV)
A hírek szerint a védelmi miniszter és négy munkapárti politikus új pártot hoznának létre.
jan. 17
9:45
Fekete hétvége: tizenegy halálos baleset (ATV)
Összesen 305 közúti baleset történt péntektől vasárnapig.
jan. 17
9:57
A MODEM kiáll a filozófusok mellett (Metropol)
A debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ igazgatója tiltakozó oldalt hozott létre a Facebookon a megtámadott filozófusok védelmében, miután hasonló témájú levelét is nyilvánosságra hozta az interneten, írta hétfőn a Népszabadság.
jan. 17
9:57
Tizenegyen haltak meg az utakon a hétvégén (Alternatív Energia)
Az elmúlt hétvégén tizenegyen haltak meg az ország útjain közlekedési balesetben.
jan. 17
10:03
Akadozik a Sukoró-ügy (ATV)
Fél éve nincs eredménye annak a kérelemnek, hogy két külföldi tanút meghallgassanak.
jan. 17
10:05
Hatalmas érdeklődés a Liszt koncertturné iránt + videó (ATV)
Több európai nagyvárosban már minden jegy elkelt.
jan. 17
10:15
Nyolcan sérültek meg egy balesetben (Metropol)
Nyolcan sérültek meg, közülük ketten súlyosan, abban a balesetben, amely hétfő reggel történt a Békés megyei Mezőhegyes térségében.
jan. 17
10:24
Ezért jár több turista Bécsbe és Prágába, mint Budapestre (Infostart)
Magyarország kiaknázatlanul hagyja számos olyan értékét, amelyek népszerűvé tehetnék a külföldi turisták körében - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének elnöke. Molnár Gabriella szólt az utazási irodák vagyonbiztosítékának kérdéseiről is. A szakember szerint ennek mértéke általában elegendő az esetleges kártérítések fedezésére, ezért…
jan. 17
10:33
Lengyel kamion balesete Kecskemétnél (Metropol)
Súlyos sérüléssel szállították kórházba annak a lengyel rendszámú kamionnak a vezetőjét, amely az 54-es úton egy kanyarban felborult Kecskemét határában hétfőn.
jan. 17
10:39
Videó: elképesztő technika, Ronaldinho mezitláb szórakozik (ATV)
A Flamengo edzésén készültek a felvételek.
jan. 17
10:41
Megújul a Független Hírügynökség (ATV)
Sikeres alternatívát szeretnének kínálni az átalakuló MTI-nek.
jan. 17
10:43
Megvesztegették a Rózsa-Flores-ügy koronatanúját? (ATV)
Nyilvánosságra került egy videó, amin 31500 dollárt vesz át, hogy cserébe végleg elhagyja Bolíviát.
jan. 17
10:51
Köd és csúszós utak: 30 autó koccant az M0-áson (Alternatív Energia)
Több baleset is történt hétfőn reggel Budapesten és Pest megyében a rossz látási viszonyok és a lefagyott, csúszós utak miatt. A Független Hírügynökség értesülései szerint hajnalban az M3-as autópályán három baleset történt: a Miskolc felé vezető oldalon, a 19-es kilométernél egy autó hajtott az árokba, a 20-asban több autó koccant össze. A főváros felé tartó oldalon a 22-es kilométernél egy…
jan. 17
10:53
Kamion borult a vasútisínre (Alternatív Energia)
Rosszul rögzített rakománya miatt borult a sínekre egy lengyel kamion az 54-es főúton hétfőn kora reggel. A teherautó sofőrje súlyosan megsérült - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Mihályné Bornemissza Eleonóra a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
jan. 17
10:57
Unokatestvére lőtte le az orvvadászt (ATV)
Már nem tudták megmenteni az életét.
jan. 17
11:00
Az ötödik legjobb bíró volt Kassai Viktor tavaly (Infostart)
Az angol Howard Webb a 2010-es esztendő legjobb játékvezetője, míg Kassai Viktor ötödik a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS ranglistáján.
jan. 17
11:02
A hétvégi tragédia áldozatainak emlékére a Móricz Zsigmond Gimnáziumban (Infostart)
Gyertyagyújtással emlékeztek a diszkótragédia halálos áldozataira a fővárosi Móricz Zsigmond Gimnáziumban hétfő reggel.
jan. 17
11:15
A Facebook-sztori tarolt a Golden Globe-on (ATV)
A közösségi háló nyerte el a helyi idő szerint vasárnap este, Beverly Hillsben kiosztott Golden Globe-díjat a drámai játékfilmek kategóriában, a Hollywoodban akkreditált külföldi tudósítók szavazata alapján. A film egyben elnyerte a legjobb rendezésért, forgatókönyvért és filmzenéért járó elismerést is.
jan. 17
11:17
West Balkán: nem tudták mi történik, csak menekültek + videó (ATV)
Vasárnap újra és újra átbeszélték a történteket a fiatalok.
jan. 17
11:18
Már délután lezárhatják a rakpartokat (Infostart)
Hétfőn a késő délutáni órákban zárhatják le a budai és a pesti alsó rakpart néhány szakaszát a Duna vízállásának emelkedése miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
jan. 17
11:27
Gyertyagyújtás a Móricz Zsigmond Gimnáziumnál (Metropol)
Gyertyagyújtással emlékeztek a diszkótragédia halálos áldozataira a fővárosi Móricz Zsigmond Gimnáziumban hétfő reggel.
jan. 17
11:27
Vörösiszap - Sár nehezíti a közlekedést, mégis magas a szállópor koncentrációja (Alternatív Energia)
Romlottak a közlekedési viszonyok a vörösiszap-katasztrófa térségében a nagy sár miatt.
jan. 17
11:29
KSH: Csökkent az építőipari termelés novemberben az előző évhez képest (Alternatív Energia)
Az építőipari termelés 2010 novemberében 2,2 százalékkal csökkent az előző év hasonló időszakához képest a kiigazítatlan és a munkanaptényezővel kiigazított adatok szerint is. 2010 első tizenegy hónapjában a termelés 9,8 százalékkal volt kisebb, mint egy évvel korábban. Szezonálisan kiigazítva az építőipari termelés novemberben 2,2 százalékkal volt magasabb az előző havinál - derül ki a Központi…

Keresés