2011. február 5. szombat

febr. 5
5:12
Tétényi Éva: Esztergom érdeke az új választás (Alternatív Energia)
Magyarországon még nem fordult elő, hogy az Országgyűlés feloszlasson egy képviselőtestületet, de Esztergom független polgármestere szerint most éppen ezt kellene tenni. Tétényi Éva azt mondja, a város érdeke lenne az időközi választás, mert Esztergomot minden területen megbénítja a közte és a testület fideszes többsége közötti folyamatos csatározás.
febr. 5
5:14
Továbbra is ömlik a vörös lé Kolontáron (Alternatív Energia)
A tavaly október 4-én bekövetkezett vörösiszap-katasztrófa után is folyamatosan ömlik a Torna patakba a MAL Zrt. tározóiból a lúgos, mérgező folyadék. A Népszava munkatársai Kolontár határában tapasztalták, és rejtett kamerás felvételeken rögzítették, hogy a veszélyes anyag és a közömbösítésére alkalmazott vegyszerek mérgezik a környezetet. A rendőrség mindeddig nem indított eljárást…
febr. 5
5:21
Botránykönyvet jelentet meg a TV2-től kirúgott színész (ATV)
Damu Roland hamarosan egy nyolc fejezetből álló könyvet dob piacra, amelyben lerántja a leplet azokról, akik lejárató kampányba kezdtek ellene.
febr. 5
5:30
Látszatkonzultáció az alkotmányról (Alternatív Energia)
Minden magyar állampolgár részt vehet az alkotmányozásban, ha kitölti és a visszajuttatja azt a kérdőívet, amelyben elsősorban a mindennapi életet érintő kérdéseket tesznek fel.
febr. 5
6:15
Bajnokok Ligájával biztosítana magának szavazatokat a Fidesz (ATV)
Az IDEA elemzése az Orbán-kormány sportpolitikájáról.
febr. 5
6:51
A magánnyugdíjpénztárak gazdálkodását vizsgálhatja a KEHI (Infostart)
A február 14-ével kezdődő héten kerülhet az Országgyűlés elé az a törvénymódosító javaslat, amellyel a kormány megteremti az alapját, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) vizsgálhassa a hazai magánnyugdíjpénztárak gazdálkodásának körülményeit és a tagi vagyon átadás-átvételi folyamatát - értesült a Magyar Nemzet.
febr. 5
7:09
Ezeket találta a rendőrség a 690 szórakozóhely ellenőrzése során (Infostart)
A West-Balkánban történt tragédia óta a rendőrség és az együttműködő társszervek közösen 690 szórakozóhelyet ellenőriztek. A nagyszabású akcióban több száz rendőr vett részt.
febr. 5
7:28
Egyelőre csak malmozhatnak a kirúgott kormánytisztviselők + videó (ATV)
Az Ab döntésére várnak, de ha az kedvező akkor sem kapják vissza állásukat. A kormányszóvivő szerint kevesen vannak, akiket ily módon bocsátottak el, a köztisztviselők szakszervezeténél úgy tudják, az ezret közelíti ez a szám.
febr. 5
7:30
Videó: saját csapattársa tarolta le a manchesteri védőt (ATV)
Nagyot repült Micah Richards, meg is sérült.
febr. 5
8:12
Vízbe borult egy ladik a Dunán, egy kislány meghalt (Metropol)
Érsekcsanád és Veránka szigete között a Dunába borult egy csónak melynek utasai közül egy kislányt már csak teljesen kihűlt állapotban tudtak a vízből kivenni, öt felnőttet pedig az utolsó pillanatban húztak ki a vízből pénteken este.
febr. 5
8:57
Feket gyereket fogadna örökbe prájával a Megasztár felfedezetje (ATV)
Már a nevét is eldöntötték.
febr. 5
8:59
Pintér szétcsapni készül a szélsőjobb szervezetek között (ATV)
A rendőrség vélhetően nem tolerál semmilyen gyűlést a Becsület Napján.
febr. 5
9:01
Augusztus végéig kapaszkodik székébe az elnök (ATV)
Az EU a segélyek leállításával fenyegeti, de Mubarakot ez sem hatja meg.
febr. 5
9:24
"Az egész hazugság és sarlatánság" (Alternatív Energia)
Budapesten, Székesfehérvárott és Szegeden próbálnak meg homeopátiás túladagolást végrehajtani magukon a Szkeptikus Társaság tagjai szombaton délelőtt. A társaság ezzel ahhoz a világméretű kampányhoz csatlakozik, amelynek célja a homeopátia hatástalanságának bizonyítása.
febr. 5
9:24
Ribanckának nevezte tanítványait a kiskunmajsai KDNP elnöke (Metropol)
Kiskunmajsán közolvasmány lett Abonyi Henriknek, a KDNP a kiskunmajsai elnökének facebookos levelezése, amelyben a tanár-politikus fiúdiákjait többek között ribanckáknak titulálta. A párt megyei szervezete vizsgálja az ügyet.
febr. 5
9:33
Figyeljen, hol gyújt rá! Holnaptól büntetnek a BKV megállókban (Infostart)
Vasárnaptól már büntetik a BKV-megállókban dohányzókat; a BKV addig mintegy ötezer figyelmeztető táblát helyez ki - közölte Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója.
febr. 5
9:42
Bezáratott két fővárosi szórakozóhelyet a rendőrség (Metropol)
Összesen 690 szórakozóhelyet ellenőrzött a rendőrség több más hatósággal közösen tartott országos akciója során január második felében, a West Balkánban történt tragédiát követően. A tűzoltóság javaslatára két fővárosi szórakozóhely működési engedélyét 90 napra visszavonták.
febr. 5
9:42
Már tíz halottja van itthon az influenzajárványnak (Alternatív Energia)
Egy hetven év feletti asszony az influenza tizedik magyarországi áldozata, csütörtökön halt meg Szombathelyen, a Vas Megyei Markusovszky Kórházban - mondta a Független Hírügynökségnek pénteken Schaffer Éva, az intenzív osztály főorvosa. A beteg tüdőgyulladással került az intenzív osztályra. Emellett előrehaladott állapotú szívbetegsége is volt, a két betegség együtt vezetett a halálához.
febr. 5
9:51
Majdnem kilencezer partizót igazoltattak a rendőrök (ATV)
Sok volt a tinédzser és több tucat eljárás indult.
febr. 5
10:00
Szörnyű tragédia a Dunán - egy kilenc éves kislány meghalt (Alternatív Energia)
Meghalt egy 9 éves kislány, öt felnőttet kihűlt állapotban vittek kórházba még péntek este, amikor csónakjukkal a jeges Dunába borultak Érsekcsanád és Veránka szigete között. A bajba került családot az utolsó pillanatban mentették ki a vízből, a mentésben Bányai Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke is részt vett.
febr. 5
10:02
Hétvégétől másként közlekedik a hármas metró (Alternatív Energia)
A Ráckevei HÉV vonalán, Ráckeve és Tököl között mostantól három hétvégén karbantartási munkákat végeznek. A 3-as metró vonalán pedig ez az utolsó hétvége, amikor építési munkák miatt részben módosul a közlekedés.
febr. 5
10:09
Zsidókat ment menteni, kémkedésért lecsukták a kommunisták (ATV)
A kubai rezsim most egy katonai kórházban tartja a férfit.
febr. 5
10:27
Hallgat az egyház a baranyai pap pedofil botrányáról + videó (ATV)
A papot a német hatóságok figyelték, így került az Interpol látókörébe.
febr. 5
10:45
Záhony: változatlanul 24 óra a kamionok várakozási ideje (Infostart)
Változatlanul 24 óra az Ukrajnába tartó kamionok várakozási ideje a Záhony-csapi határállomásnál - közölte a rendőrség szombaton.
febr. 5
10:45
Őrült szerelmes nő akarja megakadályozni a magyar énekes esküvőjét (ATV)
Valószínűleg a rendőrségen landol az ügy.
febr. 5
10:54
Az elszámoltatási biztos arról is dönt, mi számít értékes műalkotásnak (Alternatív Energia)
Összesen, egymilliárd forintot fizettek közbeszerzési eljárás nélkül a korábbi kormányok olyan modernnek nevezett köztéri "műalkotásokért", mint például egy narancsszínűre festett falrész, vagy néhány egymás mellé helyezett műanyag kocka.
febr. 5
11:03
Hétfőn Brüsszelben a magyar médiatörvényről egyeztetnek (Infostart)
Hétfőn utazik Brüsszelbe a médiatörvényről egyeztető magyar szakértői küldöttség. A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szombaton az MTI-nek azt mondta, ha szükséges a jogszabály módosítása, akkor az akár a parlament tavaszi ülésszakának elején meg is történhet.
febr. 5
11:12
Szerdáig marad a napos idő (Alternatív Energia)
Ma az eleinte erősebben felhős északkeleti tájakon is csökken a felhőzet, az ország nagy részén sok napsütés várható, csapadék nem lesz.
febr. 5
11:30
Márciustól úgy is elítélhető valaki, ha nincsen jelen (Alternatív Energia)
Márciustól távolmaradás miatt már nem lehet végtelenségig húzni a pereket, mert a vádlottak nélkül is lehet majd ítéletet hozni. Mindez azonban azt is jelenti, hogy a bíróságok gyakran papírból döntenek majd - írja a Népszabadság.
febr. 5
11:39
Videó: góllal mutatkozott be a Liverpool új szerzeménye (ATV)
A védő csak nagyon szerencsétlenül tudott beleérni a labdába.
febr. 5
11:48
Ön- és közveszélyesnek nevezi Matolcsy tárcáját az MSZP (Metropol)
Burány Sándor, az MSZP országgyűlés képviselője az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében azt írta: Matolcsy György az Országgyűlés elé terjesztett zárszámadási törvényjavaslatában még maga ismerte el, hogy a 2008-2009-es válság folyamatai nem voltak előreláthatók, most mégis többek között a Nemzetközi Valutaalapot (IMF) teszi ezért felelőssé.
febr. 5
11:48
Elképesztő méretű halat fogott a magyar horgász (Alternatív Energia)
Hitelesítette Zsédely Attila múlt tavaszi harcsavilágrekordját az Egyesült Államokban működő nemzetközi szervezet, az IGFA - írja a Bors.
febr. 5
11:57
Belvíz: a helyzet romlására számítanak a szakemberek (Infostart)
A belvízhelyzet romlására számítanak a szakemberek a várható felmelegedés miatt. A Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője korábban közölte: felkészültek a fokozottabb védekezésre. Baross Károly elmondta: egyelőre változatlanul a Ráckevei-Duna mentén, valamint az Észak-Duna-völgyi területeken a legrosszabb a helyzet, de a talaj felengedése tovább növelheti az elöntött…
febr. 5
11:57
Hiába küzdött a fiedeszes elnök, a kislányt nem sikerült megmenteni (ATV)
A rendőrség eljárást indított az érsekcsanádi tragédia miatt.
febr. 5
11:59
Orbán Viktor: 2020 előtt elképzelhetetlen a magyar euró (Infostart)
"A csillagok jelenlegi állása szerint 2020 előtt nem lehet elképzelni" Magyarország csatlakozását az eurózónához - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
febr. 5
11:59
Lázadás ütheti fel a fejét a Balkánon (ATV)
Az Unió külön megbízottja Albánia vezetőivel tárgyalt.
febr. 5
12:06
Még 436 négyzetkilométernyi terület áll víz alatt Békésben (Metropol)
A csapadékmentes időjárás ellenére még mindig 436 négyzetkilométernyi terület áll víz alatt Békésben. A tíz belvízvédelmi szakaszból változatlanul négyben másodfokon, ötben pedig a legalacsonyabb szinten védekeznek.
febr. 5
12:08
2020-ban lehet magyar euró (Metropol)
"A csillagok jelenlegi állása szerint 2020 előtt nem lehet elképzelni" Magyarország csatlakozását az eurózónához, jelentette ki Orbán Viktor szombati budapesti sajtótájékoztatóján. A miniszterelnök szerint tévesek azok a sajtóhírek, miszerint a kormány az inflációs cél emeléséről döntött volna
febr. 5
12:15
Perui „szarkát” fogtak Sydneyben (ATV)
Több ötcsillagos szálloda lakóitól is drága ékszereket lopott.
febr. 5
12:42
Két brutális baleset is történt (Alternatív Energia)
171 baleset történt az utakon az elmúlt 24 órában - tájékoztatott az Országos Rendőr-főkapitányság. A rendőrség arra is figyelmeztet, hogy Záhonynál ismét 1-3 órás torlódás alakulhat ki.
febr. 5
12:51
Baráth Etele: A Magyarországot ért vádak nagy része hamis (Infostart)
A magyar belpolitikai események miatt sokszor kell magyarázkodni Brüsszelben, és ez rányomja a bélyegét a kitűnően végzett szakmai munkára is - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Baráth Etele. Az Európai Unió Gazdasági és Szociális Bizottságának elnökségi tagja arról is beszélt, hogy míg az EU2020-as stratégia a fejlettebb tagállamok számára jár előnnyel, addig a kohéziós politika az…
febr. 5
13:00
Gyilkosság Újpesten (Alternatív Energia)
Megölte a feleségét egy férfi pénteken este, Újpesten.
febr. 5
13:09
Elnökké nevezték ki Mianmar volt kormányfőjét (ATV)
Bár Thein Szein tartalékos tábornok, és 47 évet szolgált a hadseregben, a mostani kinevezéssel ötven év után ő lett az ország első civil miniszterelnöke.
febr. 5
13:18
Népszavazást sürget a Jobbik az új alkotmányról (Metropol)
A Jobbik arra kéri a kormánytöbbséget, hogy a "népámításnak" tekinthető nemzeti konzultáció helyett népszavazással erősítse meg a tervezett új alkotmányt.
febr. 5
13:20
Békés átmenetet sürgetnek Egyiptomban (Metropol)
Angela Merkel szerint az egyiptomi átmenetnek békésnek és rendezettnek kell lennie. A német kancellár szombaton, a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai értekezleten mondott beszédében a demokratikus változásokat, s Hoszni Mubarak egyiptomi elnök távozását követelő egyiptomi tüntetők mellé állt.
febr. 5
13:22
Előzetesben a tiszavasvári rablók (Metropol)
A Nyíregyházi Városi Bíróság elrendelte az előzetes letartóztatását annak a két fiatalembernek, aki a gyanú szerint kirabolt és bántalmazott egy idős tiszavasvári asszonyt, valamint az unokáját.
febr. 5
13:27
„Kutyakomédia a Fidesz alkotmányozása” + videó (ATV)
Török Zsolt hangsúlyozta, hogy amíg nem látnak komoly szándékot az Orbán-kormánytól, arra vonatkozóan, hogy ez nem egy kutyakomédia, nem vesznek részt benne.
febr. 5
13:29
Szalai: a médiatanács megkérdőjelezése a demokrácia megkérdőjelezése + videó (ATV)
A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság elnöke szerint jó ötlet az ATV kezdeményezése, miszerint egy év múlva média-kerekasztal vitassa meg az új rendszer előnyeit, hátrányait.
febr. 5
13:36
West Balkán: az ellenőrzéseken két 14 év alatti gyereket is találtak (Alternatív Energia)
Összesen 690 szórakozóhelyet ellenőriztek a rendőrök más hatóságokkal közösen január utolsó hetében, a West Balkán szórakozóhelyen történt tragédiát követő ellenőrzés sorozat részeként.
febr. 5
13:45
Izmos monoklit kapott a szeme alá a magyar műsorvezető (ATV)
Esélye sem volt hárítani társa balhorgát.

Keresés