2012. május 1. kedd

máj. 1
5:06
Munkaünnep, munkástörténelem (Alternatív Energia)
Május elsejéhez Magyarországon is a dolgozók jogainak kivívása, sokszor véres politikai küzdelmek kapcsolódnak. A Népszava megalapítása, 1873 óta a munkások - és a munkáspárt - közlönye, heti, később napilapja volt, története során pedig együtt fejlődött és küzdött a magyar munkásmozgalommal és szociáldemokráciával. A munka, valamint a dolgozók ünnepe mindig is fontos dátum volt lapunk számára.
máj. 1
5:24
Mesterházy: Közmegegyezésre lesz szükség (Alternatív Energia)
Mesterházy Attila szerint napjainkban nagyon nincs ok az ünneplésre. Magyarországon csaknem egymillió ember munkanélküli, és akinek van munkája, az is egyre nehezebben tud megélni. A legutóbb bejelentett adóemelések pedig az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint tovább fogják rontani a helyzetet. Ráadásul a munka ünnepét az is beárnyékolja, hogy a kormány évszázados jogokat vett el a…
máj. 1
5:26
Pataky: őszinte beszédre lenne szükség (Alternatív Energia)
Normális piacgazdaságban vigyáznak arra, hogy ne hágják át a szabályokat, nálunk a törvénytelenség láttán elfordítja a fejét a kormány - mondja Pataky Péter. A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke kifejtette, a kormányváltás óta folyamatos a bűnbakképzés, ezzel alapozzák meg, hogy belerúghassanak az elesett, kiszolgáltatott emberekbe. Szerinte ma semmiben sincs konszenzus, pedig ez…
máj. 1
5:28
Elkeseredett düh és félelem a jellemző (Alternatív Energia)
Lesznek, akik félelemből nem jönnek el a majálisra, a márciustól életbe lépett kormánytisztviselői törvény szerint ugyanis bizalomvesztés ürügyén kirúghatja főnöke a közszolgát. A Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke beszélt arról is, a kormányváltás után úgy küldtek el nemzetközileg is elismert szakembert a minisztériumból, hogy egyik nap még a jövőről beszélgettek vele, másnap pedig…
máj. 1
5:30
Köztársasági elnököt választ a parlament (Alternatív Energia)
Áder János köztársasági elnökké választásáról dönt az Országgyűlés szerdai ülésén. A fideszes politikus megválasztásához az első fordulóban a parlamenti képviselők kétharmadának szavazatára lesz szükség, ami kormánypárti szavazatokkal gyűlhet össze, mivel az ellenzéki pártok korábban azt közölték: vagy részt sem vesznek a titkos voksoláson, vagy nemmel szavaznak a Fidesz-KDNP jelöltjére.
máj. 1
5:30
Évről-évre fogy a magyar (ATV)
Május első hete a családdá válás ünnepe, vagyis a születés hete. Magyarországon évről évre több ezerrel kevesebb gyermek születik, miközben egyre idősebb korban vállalják a nők első babájukat. Szülész-nőgyógyászok szerint az első gyermeket 20 és 30 éves kor között ajánlott megszülni, később már kockázatos a szülés. Magyarországon 1990-ben még átlagosan a 20-as éveik elején, ma már 30 éves korban,…
máj. 1
5:42
Borsik János: a munka ünnepe az embereké (Alternatív Energia)
Azok a munkavállalók, akik nem tartoznak egyetlen szakszervezethez sem, esélytelenek a munkáltatójukkal szemben. Az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke szerint a Fidesz-kormány nemcsak kettéosztotta az országot, hanem elérte azt is, hogy megossza a szakszervezeteket. Borsik János május elsejére tiltakozni hívta a dolgozókat a kormány politikája ellen.
máj. 1
5:44
Székely: Be a szakszervezetbe! (Alternatív Energia)
Újra aktuálisak Székely Tamás szerint a száz évvel ezelőtti követelések: munkát, kenyeret, megélhetést. A Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének (VDSZ) elnöke úgy véli, május elseje mai üzenete, hogy egységesnek és erősnek kell lenniük a munkavállalóknak és az érdekképviseleteknek. Ezért új munka törvénykönyvét készítenek elő, készülve a kormányváltásra.
máj. 1
5:46
Orbán átalakít, de nem ismeri el a kudarcot (Alternatív Energia)
A várható kormányátalakítással kapcsolatban Orbán Viktor nemrég azt mondta: "a lehetősége és a felelősség a miniszterelnökre tartozik, és a fejemben születtek döntések, de ezek még nem nyilvánosak". Gyömöre Máté a Magyar Progresszív Intézet munkatársa a nepszava.hu-nak az eddig történteket elemezve azt mondta: arra kevés az esély, hogy Orbán Viktor változtasson a jelenlegi csúcsminisztériumi…
máj. 1
5:48
Kuti: Nem cafetéria kell, hanem normális fizetés (Alternatív Energia)
A tavalyi "preventív" május elsejével szemben az idei "demonstratív" lesz, mert tiltakozni kell az ellen, hogy az elmúlt egy évben sokat romlottak az életfeltételek, a Munka törvénykönyve alapján pedig a munkáltatók szinte azt tesznek a dolgozóikkal, amit akarnak - mondta Kuti László. Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés elnöke bírálta az oktatáspolitikát, amely szerinte a lehetőséget is…
máj. 1
5:50
Kispadra ültették a szakszervezeteket (Alternatív Energia)
A szakszervezeti vagyon államosítása, az érdemi egyeztetések megszüntetése, az érdekvédők szembeállítása - ez az elmúlt két év kormányzati eredménye szakszervezeti téren. A Fidesz-kabinet felszámolta a háromoldalú tanácskozást, látszat egyeztetőfórumokat hozott létre a kiválasztottakkal, de csak azért, hogy az unió felé bábnak használja őket.
máj. 1
6:06
Összeomlott az énekes páros: nem maradnak Magyarországon (ATV)
Magukba zuhantak a Csillag születik szombati kiesői. Molnár Jocó és Vízi Imi a szavazási rendszert okolja a fiaskóért, Negyela Bernadett nem érti, hogy történhetett ez vele.
máj. 1
6:24
Button kétszázzal száguld ma Budapesten (ATV)
Forma 1-es pilóta bőrébe bújhattak az érdeklődők a hosszú hétvégén Budapest belvárosában. Versenyautóban fényképezkedhettek, beülhettek egy szimulátorba, vagy éppen kereket is cserélhettek a száguldó cirkusz szerelmesei. De nem csak az autók körül sertepertélhetnek a rajongók: ma bárki megnézheti, ahogy a McLaren Mercedes egyik pilótája, Jenson Button kétszázzal végigszáguld a Bajcsy-Zsilinszky…
máj. 1
8:30
Obama megfenyegette Észak-Koreát (ATV)
Az amerikai elnök szerint annak ellenére, hogy Észak-Korea köteles betartani a nemzetközi jatékszabályokat, rakétákísérleteivel provokál, ezzel az elszigeteltségét erősítheti.
máj. 1
8:32
Elhunyt Zádor Ervin 56-os olimpiai bajnok (ATV)
Az 1934. június 7-én született sportember Kaliforniában élt és haláláig edzéseket vezetett a Ripon Aquatics sportegyesületben.
máj. 1
8:34
Újabb plágium-ügy: Balogh is gyanúba keveredett (ATV)
A csepeli Fasang Árpád zeneiskola vezetői székéért induló Balogh Gábor pályázatának jelentős része más igazgatói pályázatokból lett összeollózva - állítják az iskola dolgozói. Az önkormányzati fenntartású iskolában nemrég igazgatói pályázatot írtak ki. A regnáló igazgatónő mellett elinduló másik jelölt Balogh Gábor szerint nem tőle kellene megmenteni az intézményt, a tanárok féltik iskolájuk…
máj. 1
8:36
Épül az új WTC, már le is hagyta az Empire State Buildinget (ATV)
Ismét a World Trade Center, pontosabban a 2001. szeptember 11-én megsemmisített Világkereskedelmi Központ ikertornyainak helyén épülő öt torony legnagyobbika a legmagasabb épület hétfőtől New Yorkban - ha az összehasonlításkor nem veszik figyelembe az Empire State Building tetejére épített 62 méteres antennaszerkezetet.
máj. 1
8:48
Testbe épített pokolgépekkel kísérletezhetnek a terroristák (ATV)
A terroristák testébe rejtett robbanószerkezetektől, bomba implantátumoktól tartanak a légi járatokon az amerikai és uniós hatóságok az ABC News hétfői jelentése szerint.
máj. 1
8:50
Egyetlen dolguk lesz szerdán a képviselőknek: Ádert megválasztani (ATV)
Áder János köztársasági elnökké választásáról dönt az Országgyűlés szerdai ülésén. A fideszes politikus megválasztásához az első fordulóban a parlamenti képviselők kétharmadának szavazatára lesz szükség, ami kormánypárti szavazatokkal gyűlhet össze, mivel az ellenzéki pártok korábban azt közölték: vagy részt sem vesznek a titkos voksoláson, vagy nemmel szavaznak a Fidesz-KDNP jelöltjére.
máj. 1
9:06
50 ezren csápoltak Meckyéknek Erdélyben (ATV)
Ötvenezres közönség előtt tartotta meg az idén 50 éves Omega együttes Sepsiszentgyörgyön 2012-es turnéjának első határon túli fellépését, amely egyben az április 21-től vasárnapig, kilenc napon át tartó 21. Szent György Napok zárókoncertje volt.
máj. 1
9:24
„Azt ünnepeljük, hogy volt munka valaha” Miről szól május elseje? (ATV)
Az idősebbek többsége nosztalgiával emlékszik vissza a rendszerváltás előtti május elsejékre, a nagy felvonulásokra, közös éneklésekre. 2012-ben már nem igazán van üzenete a mai napnak a fiatalok számára. Nézzük, mi az utca emberének a véleménye!
máj. 1
9:33
Életveszélyben az autóval ütköző motoros és utasa (Alternatív Energia)
Életveszélyes sérüléseket szenvedett az a motoros és utasa, aki egy személyautónak hajtott, hétfő délután, a Heves megyei Tarnamérán - értesült a HavariaPress.
máj. 1
9:42
Honnan zárolnak milliárdokat a minisztériumok? (Infostart)
Megjelent a második Széll Kálmán-terv egy részét megvalósító kormányhatározat a Magyar Közlönyben. A terv az idei évre csaknem 45 milliárdos zárolást ír elő.
máj. 1
10:00
Apránként találják meg a félmilliárdot érő festményeket (ATV)
Újabb nagy értékű festményt találtak meg a BRFK nyomozói az I. kerületből ellopott képek közül - jelentette be a rendőrség kedden.
máj. 1
10:06
Újabb ellopott festményt talált meg a rendőrség (Metropol)
Újabb nagy értékű festményt találtak meg a BRFK nyomozói az I. kerületből ellopott képek közül - jelentette be a rendőrség kedden.
máj. 1
10:09
Újabb ellopott festményt talált meg a rendőrség (Alternatív Energia)
Újabb nagy értékű festményt találtak meg a BRFK nyomozói az I. kerületből ellopott képek közül - jelentette be a rendőrség kedden.
máj. 1
10:18
Hugo Chávez csodáért fohászkodott, hogy meggyógyuljon (ATV)
A venezuelai elnök halálhíre is elterjedt, hogy ezt cáfolja, négy napra visszautazott Caracasba, most viszont megint Kubába megy, hogy kezeltesse magát.
máj. 1
10:24
Két embert ütött meg az áram hétfőn Zalaegerszegen (Metropol)
A korábbi hírekkel szemben nem egy, hanem két férfit ért áramütés hétfőn, munkavégzés közben Zalaegerszegen, de csak egyiküket kellett kórházba vinniük a mentőknek.
máj. 1
10:27
Áramütés ért két férfit Zalaegerszegen (Alternatív Energia)
A korábbi hírekkel szemben nem egy, hanem két férfit ért áramütés hétfőn, munkavégzés közben Zalaegerszegen, de csak egyiküket kellett kórházba vinniük a mentőknek - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-vel.
máj. 1
10:36
Gaskó: Nincs ok az ünneplésre (Infostart)
Gaskó István szerint nincs mit ünnepelni az idei május elsején.
máj. 1
10:42
Gaskó: Európa mi vagyunk (Metropol)
Gaskó István szerint nincs mit ünnepelni az idei május elsején. A Liga Szakszervezetek elnöke a városligeti Május 1. -emlékkőnél tartott keddi beszédében hangsúlyozta: nagyon sok gondjuk van ma a magyar munkavállalóknak, szociális és gazdasági helyzetük egyaránt romlott.
máj. 1
11:30
Magyarországon a leggyengébb a fogyasztói bizalom (ATV)
A fogyasztói bizalom Indiában a legerősebb, Magyarországon a leggyengébb a Nielsen nemzetközi piackutató legújabb, 56 országban 28 ezer ember megkérdezésével végzett felmérése szerint.
máj. 1
11:32
Jobbikos politikusok levették az uniós zászlót az Országgyűlés irodaházáról (ATV)
A Jobbik két képviselője, Murányi Levente és Novák Előd levette az Európai Unió lobogóját az Országgyűlés irodaházáról kedd délelőtt Budapesten.
máj. 1
11:36
A Jobbik levette az uniós zászlót az Országgyűlés irodaházáról (Metropol)
A Jobbik két képviselője, Murányi Levente és Novák Előd levette az Európai Unió lobogóját az Országgyűlés irodaházáról kedd délelőtt Budapesten.
máj. 1
11:48
Vöröscsillag viselése miatt előállítottak egy ZB-aktivistát (ATV)
Vöröscsillag viselése miatt előállította a rendőrség Budapesten Nyári Zsoltot, a Zöld Baloldal szóvivőjét - tájékoztatta Vajnai Attila, a Munkáspárt 2006 elnöke és Trasciatti Attila, a Zöld Baloldal ügyvezető elnöke kedden az MTI-t.
máj. 1
11:57
A Jobbik levette az uniós zászlót az Országgyűlés irodaházáról (Alternatív Energia)
A Jobbik két alelnöke, Murányi Levente és Novák Előd levette az Európai Unió lobogóját az Országgyűlés irodaházáról kedd délelőtt Budapesten.
máj. 1
12:06
"Hazug, csaló, silány ember" Gyurcsány véleménye a plágiumügyről (ATV)
Rendesen kiosztotta Gyurcsány Ferenc március végén Schmitt Pált plágiumügye kapcsán. A volt miniszterelnök szerint Schmitt silányabb ember, mint a többi magyar és arra buzdított, hogy az emberek fejezzék ki vele szembeni nemtetszésüket és megvetésüket. Azóta Gyurcsány is plágiumügybe keveredett.
máj. 1
12:12
Halálos tűzesetek Borsodban (Metropol)
Két tűz oltása közben is halottat találtak a helyszínen a borsodi tűzoltók.
máj. 1
12:24
Visszatér Varga Tamás, olimpiai keretet hirdetett Kemény Dénes (ATV)
"Ez a keret az én meglátásom szerint alkalmas arra, hogy egy aranyérem-várományos 13-as csapatot tudjak belőle jelölni" - nyilatkozta a szakvezető
máj. 1
12:42
„Gazember kormány” Gyurcsány keményen bírálta Orbánékat (ATV)
A plágiumgyanúba keveredett volt miniszterelnök nagyon kemény szavakkal bírálta a kormányt kedd koradélutáni, a budapesti Városligetben elmondott szűk félórás beszédében. Visszautasította a plágiumvádat. Szerinte Orbán Viktor „egy bűnszövetkezet élén áll”.
máj. 1
12:51
Fideszes segítséggel tűnt el Gyurcsány szakdolgozata? (Alternatív Energia)
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a fideszes Lengvárszky Attila, a PTE oktatási igazgatója felelős a szakdolgozatok őrzéséért és biztonságáért.
máj. 1
13:00
Freedom House: "részben szabad" a magyar sajtó (Infostart)
A "szabadból" a "részben szabad" kategóriába minősítette le a magyar sajtó állapotát a médiaszabadság globális helyzetét felmérő, 2011-re vonatkozó jelentésében a Freedom House (FH) washingtoni központú, független civil szervezet. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szerint a jelentés megalapozatlan és elfogult.
máj. 1
13:00
A Freedom House is leminősítette Magyarországot: a sajtó már „nem szabad” (ATV)
A "szabadból" a "részben szabad" kategóriába minősítette le a magyar sajtó állapotát a médiaszabadság globális helyzetét felmérő, 2011-re vonatkozó jelentésében a Freedom House (FH) washingtoni központú, független civil szervezet.
máj. 1
13:06
Előállítás vörös csillag viselése miatt (Metropol)
Vörös csillag viselése miatt előállította a rendőrség Budapesten Nyári Zsoltot, a Zöld Baloldal szóvivőjét.
máj. 1
13:08
Az MSZP visszaadná a munkavállalók jogait (Metropol)
Mesterházy Attila úgy gondolja, az elmúlt két évben bebizonyosodott, hogy Orbán Viktor kormánya embertelen, mert nem veszi emberszámba a munkásokat, a legnehezebb sorban élőket, azokat, akik szerinte az országot építik, és megfizetik a kabinet minden elrontott lépését.
máj. 1
13:09
"Szabadból" a "részben szabad" kategóriába minősítették le a magyar sajtót (Alternatív Energia)
Megalapozatlan és elfogult Freedom House (FH) jelentése - közölte Kovács Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) kormányzati kommunikációért felelős államtitkára kedden az MTI-vel.
máj. 1
13:10
Leminősítették a magyar sajtót (Metropol)
A "szabadból" a "részben szabad" kategóriába minősítette le a magyar sajtó állapotát a médiaszabadság globális helyzetét felmérő, 2011-re vonatkozó jelentésében a Freedom House washingtoni központú, független civil szervezet. A kormány szerint a jelentés megalapozatlan és elfogult.
máj. 1
13:27
Gyurcsány: képtelen a plágiumgyanú (Alternatív Energia)
Képtelen vádnak nevezte Gyurcsány Ferenc a május elsejei beszédében, hogy egykori sógora négy évvel korábbi szakdolgozatának első 35 oldalával megegyező diplomamunkát adott volna be 1984-ben a pécsi tanárképző főiskolán.
máj. 1
13:29
A szakszervezetek az érdekképviselet fontosságát hangsúlyozták (Alternatív Energia)
A szakszervezeti érdekképviselet fontosságát hangsúlyozták azoknak a szakszervezeti szövetségeknek az elnökei, amelyek együtt tüntettek május elseje alkalmából Budapesten.
máj. 1
13:36
Orbán: Magyarország és Kína stratégiai szövetségesek (Infostart)
Orbán Viktor szerint Magyarország és Kína stratégiai szövetségesnek tekintik egymást; Magyarországnak a nyugat-európai szövetségi rendszer mellett következetesen végig kell vinnie a keleti nyitás politikáját is - a miniszterelnök erről az MTI-nek nyilatkozott kedden, miután tárgyalt Li Ko-csiang kínai miniszterelnök-helyettessel.

Keresés