2013. január 27. vasárnap

jan. 27
5:27
Négymillióért kelt el a hercegnő ifjúkori képe (ATV)
A várakozásokat lényegesen meghaladó összegért, 18 306 dollárért - több mint négymillió forintért - kelt el Lady Diana egy közelmúltig ismeretlen, ifjúkori fekete-fehér fényképe egy amerikai internetes árverésen – írja a Life.hu internetes portál.
jan. 27
6:03
Hadrendbe álltak a NATO védelmi rakétái a török-szír határon (ATV)
Hadrendbe állították szombaton a NATO által Törökországba telepített hat Patriot rakétaüteg közül az elsőt - közölték az atlanti szövetség európai főhadiszállásán, a belgiumi Monsban.
jan. 27
6:39
Földi szerint pártindíttatású volt a Laborc-Portik találkozó (ATV)
Nem titkosszolgálati akcióról lehetett szó a Laborc–Portik találkozók esetében, hanem személyes indíttatású pártfeladatról – így értelmezte a második Gyurcsány-kormány titkosszolgálati vezetője és az éjszakai élet befolyásos alakja közti megbeszéléseket Földi László egykori hírszerző tiszt. A Heteknek nyilatkozott a nemzetbiztonsági bizottság egyik ellenzéki tagja is, aki szerint a Heti Válasz…
jan. 27
8:09
Csak egy polgármester nem fizeti vissza a jutalmat (ATV)
Több mint 110 fideszes önkormányzati vezető vett fel tavaly év végén jutalmat. A többség eleget tett Orbán Viktor pártelnöki kérésének, és vagy fel sem vette, vagy visszafizette, vagy jótékony célra fordította a kapott összeget. Csupán egy polgármester akadt, Somogy megye egyik kis településének a vezetője, aki úgy döntött, hogy megtartja az összeget, és inkább kilép a Fideszből. Kocsis Máté, a…
jan. 27
8:27
Orbán: az antiszemitizmus minden formáját elítéljük (Alternatív Energia)
Magyarországon soha többé nem fordulhat elő, hogy embereket származásuk, vallásuk miatt hátrány, megaláztatás érjen, a kormány az ország minden polgárát megvédi, és az antiszemitizmus minden formáját elítéli - írta Orbán Viktor miniszterelnök a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja alkalmából kiadott nyilatkozatában.
jan. 27
8:27
Orbán: a kormány az ország minden polgárát megvédi (ATV)
Magyarországon soha többé nem fordulhat elő, hogy embereket származásuk, vallásuk miatt hátrány, megaláztatás érjen, a kormány az ország minden polgárát megvédi, és az antiszemitizmus minden formáját elítéli - írta Orbán Viktor miniszterelnök a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja alkalmából kiadott nyilatkozatában.
jan. 27
8:45
Orbán: a zsidóság tragédiája a magyar nemzet tragédiája (Metropol)
Január 27-e, az auschwitzi haláltábor 1945-ös felszabadításának napja 2005. november 1. óta a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja.
jan. 27
9:03
Drágul a BKK: 67 millió euróba kerül az új rendszer (ATV)
Fél vagy egyórás időtartamra szóló jegyek válthatják a mostani, egy útra érvényes vonaljegyeket jövő nyártól, a papír alapú bérletek helyett pedig kártyákkal lehet majd utazni. A Budapesti Közlekedési Központ szerint megvan a fedezet az új rendszer kiépítésére. Az új rendszerrel egy időben a jegyárak is drágulhatnak. Tarlós István szerint ugyanis a 4-es metró építése jelentős plusz költségekkel…
jan. 27
9:21
Mihálygerge: mínusz 20 fok vasárnap reggel (Infostart)
A Nógrád megyei Mihálygergén volt a leghidegebb vasárnap reggel: mínusz 19,6 fokot mértek.
jan. 27
9:21
Étkezési bizottság felügyeli a kispesti közétkeztetést (Metropol)
A testület létrehozására a szülői panaszok nyomán került sor.
jan. 27
9:21
Láthatatlan háború: miért bukott el az e-útdíj tender? (ATV)
Az elektronikus útdíj tender váratlan bukása iskolapéldája annak, hogy miként képes a politika elrontani egy pofonegyszerű műszaki paraméterekre épülő projektet. Hónapokig Fellegi Tamás (volt) fejlesztési miniszter és Matolcsy György gazdasági miniszter vetélkedése bénította a programot, majd irracionális politikai igények tették – legalábbis a jelen állás szerint – kivitelezhetet­lenné az…
jan. 27
9:39
MNB: újabb kamatcsökkentés jöhet kedden (ATV)
Kedden tartja idei első kamatdöntő ülését a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa; az elemzők többsége sorozatban a hatodik, 25 bázispontos kamatcsökkentést várja, bár a forint gyengülése miatt londoni elemzők egy része nem zárja ki a monetáris lazítás szüneteltetését sem. A tavaly augusztusban indult monetáris enyhítési ciklusban 7,0 százalékról 5,75 százalékra csökkent a jegybanki…
jan. 27
9:57
Orbán: az antiszemitizmus minden formáját elítéljük (Infostart)
Magyarországon soha többé nem fordulhat elő, hogy embereket származásuk, vallásuk miatt hátrány, megaláztatás érjen, a kormány az ország minden polgárát megvédi, és az antiszemitizmus minden formáját elítéli - írta Orbán Viktor miniszterelnök a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja alkalmából kiadott nyilatkozatában.
jan. 27
9:57
Vándormunkás nép lett a magyar (ATV)
Az elmúlt években drámaian megnövekedett a külföldön munkát vállaló magyarok száma. Németországban egy év alatt negyven százalékkal több honfitársunk talált munkát, de Angliában és Ausztriában is meredeken emelkedik a magyar vendégmunkások száma. A Hetek cikke.
jan. 27
10:15
Étkezési bizottságot alakít a kispesti önkormányzat (Infostart)
Étkezési bizottságot alakít a kispesti önkormányzat a kerületi közétkeztetés javítása érdekében.
jan. 27
10:33
Paczolay: a jogalkotó hibájáért nem lehet az Ab-t bűnbakká tenni (ATV)
Az "alaptörvény" kifejezés olyan alkotmányfelfogást tükröz, amelynek alapján az alkotmányosság nem pusztán Magyarország alaptörvényének szövegével azonos: a magyar alkotmányos hagyomány, benne az elmúlt több mint húsz év alkotmánybírósági gyakorlata, az európai alkotmányjogi kultúra és annak nemzetközi dokumentumokban egyértelműen meghatározott alapelvei az alkotmánybírósági mércéhez tartoznak -…
jan. 27
10:51
Paczolay Péter: Az Alkotmánybíróság nem politikai szereplő (Infostart)
Az "alaptörvény" kifejezés olyan alkotmányfelfogást tükröz, amelynek alapján az alkotmányosság nem pusztán Magyarország alaptörvényének szövegével azonos: a magyar alkotmányos hagyomány, benne az elmúlt több mint húsz év alkotmánybírósági gyakorlata, az európai alkotmányjogi kultúra és annak nemzetközi dokumentumokban egyértelműen meghatározott alapelvei az alkotmánybírósági mércéhez tartoznak -…
jan. 27
10:51
Paczolay: a jogalkotó hibájáért nem lehet az Ab-t bűnbakká tenni (Alternatív Energia)
Az "alaptörvény" kifejezés olyan alkotmányfelfogást tükröz, amelynek alapján az alkotmányosság nem pusztán Magyarország alaptörvényének szövegével azonos: a magyar alkotmányos hagyomány, benne az elmúlt több mint húsz év alkotmánybírósági gyakorlata, az európai alkotmányjogi kultúra és annak nemzetközi dokumentumokban egyértelműen meghatározott alapelvei az alkotmánybírósági mércéhez tartoznak -…
jan. 27
10:51
Paczolay Péter alkotmányosságról, célokról, eszközökről és bűnbakképzésről (Metropol)
Az Alkotmánybíróság döntéseinek lehet politikai következménye, de ettől még nem politikai szereplő.
jan. 27
11:09
Reprezentatív fotóalbum a 2. magyar hadsereg tragédiájáról (Metropol)
A magyar-angol kétnyelvű kiadvány amatőr és hivatásos haditudósítók jobbára kiadatlan felvételeit tartalmazza.
jan. 27
11:09
Időjárás: mínusz 15 fok is lehet ma (ATV)
Vasárnap még igen hideg, fagyos időre számíthatunk, de a jövő hét elején enged szorításából a fagy, akkor napközben már 10 fok is lehet.
jan. 27
11:27
Egy egész zenekart raboltak el Mexikóban (ATV)
Csütörtöki fellépésük óta nem találják a banda tagjait, valószínűleg egy drogkartell rabolta el őket.
jan. 27
12:03
Magyarország ma, Magyarország holnap (Alternatív Energia)
Hamarosan eljön az idő, mikor az Orbán-kormánynak számot kell adnia arról, mit művelt az országgal. Az ígéretek és a valóság összevetését szolgálja az MSZP új kampánya, amelynek a Magyarország ma elnevezést adtuk. Bemutatjuk, hol tartunk most, és kik viselik ezért a felelősséget.
jan. 27
12:03
Lemondanak a kettős állampolgárságról az izraeli képviselők (ATV)
A következő kneszet hét új parlamenti képviselőjének kell a február 5-ei felesketése előtt lemondania külföldi állampolgárságáról a Jerusalem Post angol nyelvű izraeli napilap internetes portáljának jelentése szerint.
jan. 27
12:21
36 milliárdért vett házakat - letartóztatták (ATV)
Hamis személyazonosító dokumentumokat felhasználva húsz ingatlant vásárolt egy nő Kínában, az eset több vetülete miatt is jelentős visszhangot kapott a kínai sajtóban.
jan. 27
12:23
Diszkótűz: közel 250 halott, az áldozatok száma emelkedik (ATV)
Már legalább 245 főre emelkedett a brazil diszkótűz áldozatainak a száma - tudta meg a BBC. A BBC értesülései szerint akkor keletkezett a tűz, amikor az egyik zenekar pirotechnikai eszközöket vetett be.
jan. 27
12:39
Meghalt egy idős nő füstmérgezésben (Metropol)
Füstmérgezésben meghalt egy 71 éves nő Győrszentivánon vasárnap.
jan. 27
12:41
Ombudsman: jogsértő módon járt el az állam (Metropol)
Szabó Máté szerint sérti a tulajdonhoz való jogot a magánnyugdíj-pénztári önkéntes tagdíj-kiegészítések hozamának részleges állami elvonása.
jan. 27
12:57
MSZP: cinikus a közmunkások nyaraltatási pályázata (Metropol)
Az üdülési helyszíneken filmet kívánnak forgatni, amelyet a program népszerűsítésére használnának.
jan. 27
12:57
Szíjjártó ismét a Közel-Keletre megy tárgyalni (ATV)
Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár másfél napos munkalátogatásra utazik vasárnap Katarba - közölte az államtitkár sajtófőnöke az MTI-vel.
jan. 27
12:59
Sidi Péter abszolút világcsúccsot állított be (ATV)
Sidi Péter hibátlan, 600 körös teljesítménnyel, vagyis az abszolút világrekord beállításával győzött a müncheni nemzetközi sportlövő viadalon szombaton.
jan. 27
13:33
Jogsértő a magánnyugdíj-pénztári befizetések részleges elvonása az ombudsman szerint (Infostart)
Az ombudsman szerint sérti a tulajdonhoz való jogot a magánnyugdíj-pénztári önkéntes tagdíj-kiegészítések hozamának részleges állami elvonása. Szabó Máté hivatala vasárnap tájékoztatta erről az MTI-t.
jan. 27
13:33
Van kiút a bűnözésből - interjú Száva Lászlóval (ATV)
Elég lett volna egy jó szó vagy egy kis sikerélmény, hogy megfelelően tudja kezelni a környezete reakcióit, de aztán úgy döntött, hogy ha ennyire akarják, meg tudja mutatni, mi a különbség egy cigány és egy magyar között. Családja jelentette az első nagy próbát a rendszerváltás utáni rendőrségnek, nevüket azonban néhány éve már nem csak az alvilággal összefüggésben hallani. Száva László először…
jan. 27
13:51
A franciák lerombolták az iszlamista vezér házát (ATV)
Lerombolta a francia légierő az iszlamista lázadók vezetőjének házát a Mali északkeleti részén fekvő Kidalban vasárnap - közölték mali biztonsági források.
jan. 27
13:53
Hende: gyalázat, hogy nem tudtuk megvédeni őket (ATV)
Soha többé nem eshet meg, hogy valakit vallása vagy származása miatt kiközösítsenek, megfosszanak vagyonától és meggyilkoljanak. Nem fordulhat elő ismét, hogy az ezeréves magyar állam nem tudja megvédeni állampolgárait - mondta a honvédelmi miniszter a holokauszt emléknapja alkalmából tartott megemlékezésen az Uránia Nemzeti Filmszínházban vasárnap.
jan. 27
14:09
Hende: nem fordulhat elő, hogy az állam ne védje meg állampolgárait (Infostart)
Soha többé nem eshet meg, hogy valakit vallása vagy származása miatt kiközösítsenek, megfosszanak vagyonától és meggyilkoljanak. Nem fordulhat elő ismét, hogy az ezeréves magyar állam nem tudja megvédeni állampolgárait - mondta a honvédelmi miniszter a holokauszt emléknapja alkalmából tartott megemlékezésen az Uránia Nemzeti Filmszínházban vasárnap.
jan. 27
14:09
Az Együtt 2014 megtalálta a Fidesz választási programját (ATV)
Érdekes fotót helyezett ki szombaton Facebook-oldalára az Együtt 2014 mozgalom. Azt állítják, "megtalálták a Fidesz 2010-es választási programját". Internetes népművészet következik.
jan. 27
14:27
"Hamarosan hazatérhet" Túl van az életveszélyen az államfő? (ATV)
A venezuelai elnök egészségi állapota miatt hetek óta nem jelent meg a nyilvánosság előtt, de pár hét múlva hazatérhet a kórházból.
jan. 27
14:45
Magyar nő vezethette el a CIA-t Bin Laden utódjához – kilőtték (ATV)
Drónról kilőtt rakétával végeztek Jemenben Anvar al-Avlaki szélsőséges iszlamista prédikátorral. Csak most derült ki, hogy Bin Laden utódjelöltjét felesége, egy magyar nő, Horák Irén révén érték el – írja a Bors.
jan. 27
15:03
Holokauszt emléknap az Urániában (Metropol)
Az áldozatok mellett emlékezni kell a gyilkosokra is, akiknek tetteit sosem lehet mentegetni, és a hősökre, akik a legnehezebb időkben is emberek maradtak.
jan. 27
15:39
Uniós népszavazás: a britek fele kilépne (ATV)
A britek fele egy mostani népszavazáson arra adná voksát, hogy Nagy-Britannia lépjen ki az EU-ból, és alig több mint egyharmaduk szavazna a brit uniós tagság fenntartására egy új, vasárnap ismertetett felmérés szerint.
jan. 27
15:57
Austral Open: Djokovic harmadszorra is győzött (ATV)
A világelső és Melbourne-ben címvédő szerb Novak Djokovic győzött férfi egyesben az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, ahol a vasárnapi döntőben a britek olimpiai bajnokát, Andy Murrayt késztette megadásra négy játszmában.
jan. 27
16:15
Hatalmas robbanás: megsemmisült Irán urándúsító üzeme? (ATV)
A fordói atomlétesítményben néhány napja állítólag súlyos robbanás történt, aminek a következtében 190 ember rekedt a mélyben - írta a német Die Welt vasárnapi online kiadásában.
jan. 27
16:17
Hivatalos: kettészakadt az LMP, új pártot alapítanak (ATV)
Kilépnek az LMP-ből és új pártot hoznak létre a Párbeszéd Magyarországért Platform tagjai - jelentette be Jávor Benedek vasárnap. A kilépés mintegy száz tagot érint, Schiffer András szerint ez nem jelent pártszakadást.
jan. 27
16:51
Szakad az LMP (Infostart)
A Párbeszéd Magyarországért Platform tagjai kilépnek az LMP-ből és új pártot alapítanak - jelentette be vasárnapi sajtótájékoztatóján Jávor Benedek, a kilépők egyike. A platformot alapító nyolc országgyűlési képviselő továbbra is megtartja mandátumát és párbeszédet kezd az LMP hét képviselőjével annak érdekében, hogy valamilyen formában megmaradjon a parlamenti frakció - tette hozzá.
jan. 27
16:51
Kettészakadt az LMP (Metropol)
A Párbeszéd Magyarországért Platform tagjai kilépnek az LMP-ből és új pártot alapítanak — jelentette be vasárnapi sajtótájékoztatóján Jávor Benedek, a kilépők egyike.
jan. 27
16:51
Ellenzéki együttműködés: van még mit csiszolni (Alternatív Energia)
A most zajló ellenzéki tárgyalásoknak a puszta választási matematikán túlmutató tétje is van. Nemzetközi példák sora mutatja, hogy egy széleskörű összefogás, csak akkor tud kormányon is sikeres maradni, ha a kormányzás mélyebb részleteiben is egyetértenek a felek, nemcsak az irányokban - mondja Gyömöre Máté a Magyar Progresszív Intézet elemzője.
jan. 27
17:09
Havazás, ónos eső, enyhülés (Alternatív Energia)
A jövő héten változékony, enyhülő idő várható: lehet havazás, eső, ónos eső is, de a hét második felében már plusz 10 fok körüli maximumokra is számítani lehet.
jan. 27
17:27
Jön a tavasz (Infostart)
A jövő héten változékony, enyhülő idő várható: lehet havazás, eső, ónos eső, de a hét második felében már plusz 10 fok körüli maximumokra is számítani lehet.
jan. 27
17:27
A KENÓ nyerőszámai (Metropol)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a január 27-i KENÓ-játékban a következő számokat sorsolták: 7 9 13 14 16 18 20 22 28 31 33 38 43 45 51 54 55 56 59 66

Keresés