2013. január 7. hétfő

jan. 7
4:51
Földműves lesz a világhírű színész (ATV)
75 vagy 13. Gerard Depardieu a két szám közül az utóbbit kedveli, már ami a személyi jövedelemadót illeti. Miután a francia kormány 75 százalékos extraadót vetett ki a legmagasabb jövedelmű polgárokra, a színész úgy döntött, hogy külföldre költözik. Noha a törvényt a párizsi alkotmánybíróság eltörölte, a neves színész elhatározása nem változott: már át is vette új útlevelét, személyesen Putyin…
jan. 7
5:09
Nyilatkozatháború:Ki a felelős az arzénes vízért? (Alternatív Energia)
Nem a Honvédelmi Minisztérium hibája, hogy csak idén január 1-jén kezdtek tiszta vizet osztani az arzénnal szennyezett településeken, miközben az unió 2012. december 25-ét jelölte meg határidőnek. A kormány döntött ugyanis így - derül ki a HM leveléből, melyet helyreigazításként küldtek el szerkesztőségünkbe. Kérdéseinkre nem válaszoltak, sőt állításuk szerint meg sem kapták, miközben a Nemzeti…
jan. 7
5:11
Hiába a kormányrendelet, az autótulajdonosok nem látnak pénzt a bontokból (Alternatív Energia)
Kötelesek fizetni a bontók az autósoknak a roncsok eladható alkatrészei után egy januárban életbe lépett kormányrendelet szerint, ám a szabály gyakorlatilag semmit nem ér, mert sem az ellenőrzést, sem az ármegállapítás módszereit nem szabályozták. Azt is előírták, hogy az autógyártóknak és -forgalmazóknak olyan átvevő hálózatot kell kialakítaniuk, amely legfeljebb 50 kilométerre van az ország…
jan. 7
5:13
Nem kapott kártérítést a Costa Concordia magyar zenésze (Alternatív Energia)
Semmiféle kártérítést nem kapott az egy éve szerencsétlenül járt olasz Costa Concordia luxushajó üzemeltetőjétől a hajó egyik magyar zenésze, akit most már kilakoltatás fenyeget - írta a The Sunday Telegraph.
jan. 7
5:15
Szörnyethalt egy család Karcagnál (Alternatív Energia)
Öt ember, négy felnőtt és egy csecsemő halt meg a vasárnap reggel Karcagnál történt baleset következtében. A 4-es számú főút 164-es kilométerszelvényében két gépkocsi ütközött, az áldozatok mindegyike a vétlen autóban utazott. A balesetet okozó jármű vezetőjét a rendőrség őrizetbe vette.
jan. 7
5:17
Ma kezdődik az őrület a fővárosi közlekedésben (Alternatív Energia)
Óriásdugók jönnek a fővárosban, ma reggel kilenc órakor lezárják a Ferenciek tere egy buszsávját, és nem kevesebb mint kilenc buszjáratot terelnek az autók közé. Ráadásul a megállókat kettéosztják, ami tovább növeli a torlódás lehetőségét. A lezárás miatt döntően lassul majd a forgalom, amit az M1-M7-es bevezető szakasztól, a BAH-csomóponton át a Thököly útig mindenki érezni fog, az autósok és a…
jan. 7
5:27
Két nap alatt két húzóműsort zúzott le a köztévé (Alternatív Energia)
Felmondott D.Tóth Krisztina, így megszűnik a DTK Show az m1-en. Januárban már csak ismétlések lesznek, a műsorvezető eközben szívesen folytatná műsorát más, kereskedelmi csatornán.
jan. 7
5:27
"Becstelen a kormány sikerkommunikációja" (ATV)
Igaztalannak és becstelennek tartja az MSZP a kormány sikerkommunikációját a foglalkoztatásról. Gúr Nándor mszp-s politikus szerint a Fidesz dicshimuszt zeng arról, hogy 55 ezerrel többen dolgoznak, mint egy éve, de arról nem szól, hogy tízezerrel kevesebb a foglalkoztatott, mint egy hónappal ezelőtt. Matolcsy György szeptemberben azt mondta, hogy a kormány célja a teljes foglalkoztatás. A KSH…
jan. 7
5:29
Megdőlni látszó etnikai konfliktus (Alternatív Energia)
A megkéselt Sávoly Gergő szilveszterező baráti társaságának nagy részét romák alkották, és az MTK ökölvívó szakosztályában sportolók nagyobb többsége is roma származású - hívta fel a figyelmet Rózsa Mihály, a szakosztály alelnöke.
jan. 7
5:31
Mesterházy szerint Kövér részrehajló (Alternatív Energia)
A kormánypártok "cinikus érveléssel gyáván elzárkóztak attól, hogy saját házelnökükön számon kérjék a törvény betartását" - állapította meg Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője, aki ezért indítványozza az alkotmányügyi bizottság egy konkrét ügyben decemberben hozott - szerinte nem érdemi - állásfoglalásának elutasítását.
jan. 7
5:33
Ismét Orbánt várják a tiltakozó hallgatók (Alternatív Energia)
Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárt is meghívta a ma délután 4 órakor kezdődő hallgatói fórumra az ELTE bölcsészkarának Hallgatói Hálózata (HaHa). A szervezet Facebook-közleménye szerint a bölcsészkar épületében tartott rendezvényen az oktatók, a hallgatók és más vendégek is szabadon kinyilváníthatják véleményüket "az őket közvetlenül vagy közvetve érintő oktatási kérdésekben és megszavazhatnak…
jan. 7
6:21
Heteken belül kitörhet az influenzajárvány (Infostart)
Több európai országban van szórványosan előforduló influenzajárvány. Magyarországon heteken belül lehet tömeges megbetegedés.
jan. 7
6:21
VG: a kormány állításával ellentétben továbbhárítják az új adót a bankok (ATV)
A készpénzfelvétel szinte mindenhol drágább lett, a nullás számlák eltűnőben vannak, egyes bankok már a hagyományosan ingyenes tranzakciónak számító kártyás vásárlásnál is áthárítják a közterhet - derül ki a Világgazdaság hétfői összeállításából.
jan. 7
6:23
Kórházba került Orbán csúcsminisztere (ATV)
Vírusfertőzés miatt 2012. december 27-e óta a Magyar Honvédség Honvédkórházában kezelik Martonyi Jánost; a külügyminiszter klinikai eredményei állapotának javulását jelzik - tájékoztatta a Külügyminisztérium vasárnap este az MTI-t.
jan. 7
6:25
Megszólalt az államfő: "a nép és a gyilkosok között folyik a harc" (ATV)
Biztonsági kerítést épít a szíriai határra Izrael. Benjámin Netanjahu kormányfő szerint a védelmi intézkedés célja, hogy megakadályozzák az iszlamista lázadók és a kormányerők betörését a Golán-fennsíkra. A miniszterelnök úgy véli, hogy a szíriai elnök rendszerével szemben a globális dzsihád erői kerültek fölénybe Szíriában. A szír elnök közben beszédet tartott, amelyben a 22 hónapos vérontás…
jan. 7
6:27
Karcagi baleset: Magyarországra áttelepült székelyföldiek az áldozatok (ATV)
Egy Magyarországra áttelepült csíkszentgyörgyi család négy tagja és egy szomszédjuk halt meg a Karcagnál vasárnap történt tragikus balesetben - tudta meg az MTI székelyföldi forrásokból.
jan. 7
6:39
Elkezdődik a sukorói telekcsere-per (Infostart)
Ma kezdődik a büntetőper a sukorói telekcsere ügyében a Szolnoki Törvényszéken. Az öt vádlott ellen indult, több mint száz tanút felsorakoztató perben januárra 5, márciusban pedig 7 tárgyalási napot tűztek ki. A Szolnoki Törvényszéket az Országos Bírósági Hivatal elnöke jelölte ki az ügy tárgyalására.
jan. 7
6:39
Ombudsman: hiányos a gyülekezési törvény (ATV)
Hiányosságokat talált a gyülekezési jogról szóló törvényben az alapvető jogok biztosa. Szabó Máté Gyurcsány Ferenc szeptemberi éhségsztrájkja kapcsán vizsgálódott. Szerinte a jogszabály nem tér ki részletesen arra, hogy a rendőrség miként léphet fel azokkal szemben, akik egy rendezvényt megzavarnak. Gulyás Gergely fideszes képviselő ugyanakkor azt mondta: a jogszabály egyértelmű és nem szorul…
jan. 7
6:57
Lezárták az M5-ös autópályát (Metropol)
Egy sertéseket szállító tehergépkocsi az árokba hajtott és felborult Kecskemét közelében.
jan. 7
6:59
Útzár az M6-oson (Metropol)
Nyersolajat szállító tartálykocsi ütközött szalagkorlátnak az M6-os autópályán.
jan. 7
7:15
Változik a közlekedési rend a Ferenciek terén (Alternatív Energia)
Mától újból változik a közlekedési rend a Ferenciek tere és a Március 15. tér átépítése miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
jan. 7
7:16
Országos akció indul: ezért nem vesznek részt Orbánék (ATV)
A diákok tiltakozni fognak – és a tiltakozások között lesz utcai demonstráció is – míg nem teljesül az Országos Felsőoktatási Egyeztető Fórum és a diákság által támogatott hatpontos követelés. Ma a bölcsészkaron tartanak fórumot – a meghívott kormánytagok közül várhatóan senki sem megy el.
jan. 7
7:17
Olajat szállító tartálykocsi balesete miatt útzár az M6-oson (Alternatív Energia)
Nyersolajat szállító tartálykocsi ütközött szalagkorlátnak az M6-os autópályán, a 24. kilométernél hétfő reggel, a helyszínen teljes útzár van - közölte Spitz Alexandra, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
jan. 7
7:18
Hétfőn ismét munkába áll Hillary Cinton (ATV)
Egy hónap betegeskedés után hétfőn ismét munkába áll Hillary Clinton amerikai külügyminiszter - jelentette be a washingtoni külügyminisztérium helyi idő szerint vasárnap este.
jan. 7
7:20
Ronaldo: nincs semmi, ha nem én nyerem az aranylabdát (ATV)
Lionel Messi negyedszer, Cristiano Ronaldo másodszor vagy Andres Iniesta először. Ez a legnagyobb kérdés a holnapi Aranylabda díjátadó előtt. Sokan az argentin klasszist tartják ismét a legesélyesebbnek, tekintve, hogy a német Gerd Müller 40 éves gólrekordját is megdöntötte. A Real Madrid portugál klasszisa, Cristiano Ronaldo mindenestre jelezte, nem dől össze a világ, ha nem ő nyeri idén az…
jan. 7
7:22
Csütörtök óta randalíroznak Belfastban: 52 rendőr megsebesült (ATV)
Zavargások törtek ki vasárnap éjjel Belfastban, immár az egymást követő negyedik éjszaka.
jan. 7
7:33
Gulyás a gyülekezési jog helyreállításáról (Alternatív Energia)
A 2010-es kormányváltás után álltak helyre a gyülekezési jog gyakorlásának 2002 előtti alkotmányos keretei, a közbeeső nyolc év ugyanis e szempontból a rendszerváltás alapértékeinek tagadásával egyenlő.
jan. 7
7:33
Balesetet szenvedett egy tartálykocsi: teljes útzár az M6-oson (ATV)
Teljes útzárat rendeltek az M6-os autópályán, miután egy nyersolajat szállító tartálykocsi a szalagkorlátnak ütközött.
jan. 7
7:51
Százezrek szavazhatnak külföldön - lapszemle (Infostart)
A Magyar Nemzet szerint gondban lehetnek a külképviseletek a következő választásokon, míg a Népszabadság arról ír, hogy csökkenhet a stratégiai gáztárolás költségeire befolyó összeg.
jan. 7
7:51
Kórházban ápolják Martonyi János külügyminisztert (Alternatív Energia)
A miniszter betegsége miatt Németh Zsolt parlamenti államtitkár képviselte a Külügyminisztériumot a Magyar-Olasz Kulturális Évad magyarországi megnyitóján, a Budapesti Olasz Kultúrintézetben 2013. január 6-án adott koncerten - tájékoztat közleményben a külügyi tárca.
jan. 7
7:52
Karácsonyi miséken akartak robbantani: már nem élnek (ATV)
A biztonsági erők lelőttek a Kaukázusban három, feltehetően muszlim szélsőségest, akik merényleteket terveztek hétfőre, az ortodox karácsonyi mise időpontjában több templomban - közölték orosz hivatalos forrásból.
jan. 7
7:53
Átadhatják a HÉV-ek üzemeltetését (Infostart)
Ahogy a BKV-s elővárosi buszok üzemeltetését a Volánra, a Budapest határát átlépő HÉV-ek működtetését a MÁV-ra kell bízni - közölte a Magyar Nemzettel Tarlós István főpolgármester, aki még a héten egyeztetést kezdeményez erről az illetékes miniszternél.
jan. 7
8:09
Újabb változások a Ferenciek terén (Infostart)
Újból változik a közlekedési rend a Ferenciek tere és a Március 15. tér átépítése miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
jan. 7
8:09
A MÁV működtethetné a HÉV-eket (Metropol)
Tarlós szerint ahogy a BKV-s elővárosi buszok üzemeltetését a Volánra, úgy a HÉV-ekét a MÁV-ra kell bízni.
jan. 7
8:27
Kizáratnák Bayer Zsoltot a Fideszből (Alternatív Energia)
A Facebook közösségi oldalon indult kezdeményezés kizáratná Bayer Zsolt publicistát a Fideszből.
jan. 7
8:27
A Szolnoki Törvényszéken kezdődik a sukorói büntetőper (ATV)
Börtönbüntetés kiszabását indítványozza a Sukoró-büntetőügy öt vádlottja közül négyre az ügyészség vádirata - ennek ismertetésével kezdődik ma az utóbbi évek egyik legnagyobb port kavart büntetőpere a Szolnoki Törvényszéken. A 40 oldalas vádirat szerint a végül meg sem valósult telekcserével mintegy 1,3 milliárd forint kár érhette volna a magyar államot.
jan. 7
8:29
Felborult egy sertéseket szállító tehergépkocsi az M5-ösön (Alternatív Energia)
Több órára lezárták az M5-ös autópálya Szeged felé menő sávjait a 78-as kilométernél, mert egy sertéseket szállító tehergépkocsi az árokba hajtott és felborult hétfő reggel. A forgalmat Kecskeméten keresztül terelik - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
jan. 7
8:45
Áthelyezik a buszmegállókat a Ferencieken (Metropol)
Mától újból változik a közlekedési rend a Ferenciek tere és a Március 15. tér átépítése miatt.
jan. 7
9:03
Mától gyűjtik össze a kirakott fenyőket (Metropol)
Tüzelő lesz belőle, fűtési gőzt és villamos áramot biztosít a hulladék.
jan. 7
9:03
Áradás - Győrben lezárták az alsó rakpartot (Alternatív Energia)
A Mosoni-Duna áradása miatt lezárták a győri Móricz Zsigmond rakpart alsó szakaszát, valamint a mellette található parkolót.
jan. 7
9:03
MNB: alig változtak a devizatartalékok decemberben (ATV)
A nemzetközi tartalékok alig 17 millió euróval nőttek tavaly decemberben és 33,881 milliárd eurót tettek ki az év végén - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn közölt legfrissebb előzetes adataiból.
jan. 7
9:05
Tegnap kezdődött a pravoszláv karácsony (Metropol)
A szerb ortodox egyház szalmával, tűzgyújtással és mákos gubával ünnepelt.
jan. 7
9:07
Képünk a világban (Metropol)
„Mi, magyarok ugyanis kényesek vagyunk arra, hogy milyen kép él rólunk a nagyvilágban. A rólunk látható képekért a legtöbbször mi magunk felelünk.”
jan. 7
9:21
Csizmadia: Őrült lenne az az ellenzék, amelyik nem akarna koncentrálódni (Infostart)
A kétharmados Fidesz-többség mellett őrült lenne az az ellenzék, amelyik nem akarna koncentrálódni - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója. Csizmadia Ervin kiemelte: a rendszerváltás óta nem volt arra példa, hogy a kormánypárt ennyivel a választások után is vezessen a közvélemény-kutatásokban.
jan. 7
9:22
MMA: Kaján Tibor is kilépett (ATV)
„Az egész akadémia szellemisége megváltozott” – indokolta döntését a magyarnarancs.hu-nak az egyik legismertebb magyar karikaturista.
jan. 7
9:39
Síntörés miatt késnek a vonatok Szajol és Szolnok között (Alternatív Energia)
Eltört a sín, hétfőn reggel, Szajol és Szolnok között, ezért a Budapest-Szolnok-Záhony, és a Budapest-Szolnok-Lőkösháza vonalon késnek a vonatok - értesült a HavariaPress.
jan. 7
9:57
Eltört a sín Mezőkövesdnél - késések a miskolci vonalon (Alternatív Energia)
Eltört a sín hétfőn reggel, Füzesabony és Mezőkövesd között, ezért a Budapest-Hatvan-Miskolc vonalon késnek a vonatok - értesült a HavariaPress.
jan. 7
9:57
Először sikerült lencsevégre kapni a többméteres szörnyet (ATV)
Japán kutatóknak és tévéseknek első ízben sikerült lefilmezniük természetes élőhelyén, az óceán mélyén a világ legnagyobb gerinctelen állatát, a rejtélyes óriáskalmárt (Architeuthis).
jan. 7
10:15
Tűz miatt ki kellett üríteni egy általános iskolát a fővárosban (Alternatív Energia)
Ki kellett üríteni egy általános iskolát hétfő délelőtt a főváros VII. kerületében, mert kigyulladt valami a tornaterem öltözőjében - mondta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
jan. 7
10:33
Tűz miatt ki kellett üríteni egy általános iskolát (Infostart)
Ki kellett üríteni egy általános iskolát hétfő délelőtt a főváros VII. kerületében, mert kigyulladt valami a tornaterem öltözőjében - mondta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Keresés