2013. december 1. vasárnap

dec. 1
5:51
Pitypang nőtt a kislány fülében (ATV)
A pitypang vagy gyermekláncfű mostoha körülmények között is megél, de egy 16 hónapos kislány füle extrém helyszín. Kínában pontosan ez történt – írja a Bors.
dec. 1
6:06
Megrongálták a Deák téri és a Nyugati téri hanuka-gyertyatartót (Infostart)
Megrongálták ismeretlenek szombat hajnalban a budapesti Nyugati téren a hanuka alkalmából felállított gyertyatartót, s azt megelőzően, szerdán a Deák téri gyertyatartót - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) sajtóügyeletese az MTI-t.
dec. 1
6:09
A mobilját akarták, majdnem belefulladt a tinédzser (ATV)
Kis híján az életével fizetett a mobiljáért egy 15 éves fiatalember. A kaposvári fiú éppen telefonált, amikor kiszúrta őt magának két hasonló korú srác. A rablók a Kapos folyóba lökték áldozatukat, majd elmenekültek – írja a Bors.
dec. 1
6:27
Sólyom végveszélyben (ATV)
Hétfőn megérkezett a vételár, így új tulajdonoshoz került a Sólyom Airways, a szép ígéretekkel indult, majd botrányról botrányra bukdácsoló „nemzeti légitársaság”. A vevő azt ígéri, hogy decemberben már repülni fognak a légitársaság gépei. A hírek viszont arról szólnak, hogy az új tulajdonosok között az Interpol által körözött személyek is vannak. A Hetek cikke.
dec. 1
6:29
Túltolták a biciklit? Az egykulcsos adó és a Fidesz (ATV)
A skandalum oka, hogy az elemzők egyike, Virovácz Péter a kormány számára számtalan tanulmányt készítő, konzervatív agytröszt, a Fidesz-közelinek tartott Századvég Intézet mű­helyéből került ki. Az pedig köztudott, hogy a Fidesz gazdaságpolitikájának egyik politikai alapvetése a jelentős adócsökkentés, a korábbinál alacsonyabb mér­tékű, egykulcsos, 16 százalékos jöve­delemadó bevezetése. A…
dec. 1
6:45
Több ezres kamionos tüntetés Franciaországban (ATV)
Országos kamionos tüntetés bénítja a közlekedést Franciaországban. A sofőrök az ökoadó ellen tiltakoznak.
dec. 1
7:18
Megérkezett Budapestre a lappföldi Mikulás (Infostart)
Megérkezett Budapestre Joulupukki, a finn Mikulás, akinek a repülőgépe szombat délelőtt szállt le a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A lappföldi Mikulás idén is több magyar városba látogat el, hogy megajándékozza a gyerekeket.
dec. 1
7:57
Egyiptom: visszatérhet a Mubarak-rendszer (ATV)
Megkezdte a szavazást és az új egyiptomi alkotmánytervezet 247 cikkéből 138-at el is fogadott az alkotmányozó tanács szombaton.
dec. 1
8:12
A vörsi betlehemet idén püspöki áldással adják át (Infostart)
Advent első vasárnapján Balás Béla kaposvári megyés püspök áldja meg és adja át a betlehemet a Somogy megyei, zarándokhellyé vált Vörsön, és nyitja meg a karácsonyi készületi időszakot. A templomban előadások kísérik az adventi vasárnapok ünnepi szentmiséit.
dec. 1
8:15
Tizenkét autó ütközött az M3-as bevezető szakaszán (Alternatív Energia)
dec. 1
8:15
Autóbalesetben meghalt a Halálos iramban sztárja (ATV)
Autóbalesetet szenvedett a Halálos iramban népszerű sztárja.
dec. 1
8:17
Kijev továbbra is forrong - Budapest elítéli a rendőrség akcióját (Alternatív Energia)
Az ellenzék bejelentette, hogy országos sztrájkot szervez.
dec. 1
8:30
Ingatlanfejlesztési nívódíjat kapott a Gödöllői Királyi Kastély (Infostart)
A Gödöllői Királyi Kastély érdemelte ki idén az ingatlanfejlesztési nívódíjat, a zsűri az épületen végrehajtott eddigi rekonstrukciót értékelte.
dec. 1
8:33
Ma kezdődik az advent (Alternatív Energia)
A lila gyertya a bűnbánatra, a rózsaszín az örömre utal.
dec. 1
8:33
A miénk a világ legdrágább autópályája? (ATV)
A magyar autópálya-építés történetének legdrágább szakasza épül az M4-es autópályán. A 29 kilométeres kelet-magyarországi útszakasz kilométerenként 3,8 milliárd forintba kerül majd.
dec. 1
8:35
Eladja szállodáját Hévíz (Alternatív Energia)
dec. 1
8:51
Szén-monoxid mérgezés Zalaegerszegen - A gyerekek többségét hazaengedték (Alternatív Energia)
Több mint hatvan embert kezeltek mérgezés gyanúja miatt kórházban.
dec. 1
8:51
Traktorral rontottak a rendőrkordonra Kijevben - Félmillió tüntető (ATV)
Felháborodásának adott hangot Viktor Janukovics ukrán elnök, az Európai Unió és Magyarország is azzal kapcsolatban, hogy Kijevben erőszakba fulladt egy EU-párti tüntetés. Közben újabb nagyszabású tüntetés kezdődött Kijev belvárosában az Európai Unió mellett. A demonstrálók egy csoportja behatolt vasárnap a fővárost irányító adminisztráció épületébe, és elfoglalta annak első szintjét.
dec. 1
8:53
Földrengés volt Baranyában (Alternatív Energia)
A földmozgás epicentruma Erdősmecske közelében volt.
dec. 1
8:53
Szén-monoxid-mérgezés: a gyerekek többségét hazaengedték (ATV)
A zalaegerszegi jégcsarnokban történt szén-monoxid-mérgezés miatt kórházba vitt gyermekek többségét már hazaengedték, csak néhány tizenéves maradt bent megfigyelésre - közölte a Zalaegerszeg Jégsportjáért Alapítvány felügyelőbizottságának elnöke szombaton késő este az MTI-vel.
dec. 1
8:55
Tucatnyian karamboloztak az M3-as autópályán (ATV)
Tizenkét autó ütközött az M3-as autópálya bevezető szakaszán vasárnap reggel, személyi sérülésről nem érkezett információ - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).
dec. 1
8:57
Földrengés volt Baranyában (ATV)
Kisebb földrengés volt Baranya megyében vasárnap reggel, a földmozgás nem okozott károkat - tájékoztatta a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-t.
dec. 1
9:09
Időközi választást tartanak több településen (ATV)
Időközi önkormányzati választást tartanak ma a Somogy megyei Kutason és a Veszprém megyei Uzsán.
dec. 1
9:27
Földrengés volt Baranyában (Metropol)
A 6 óra 4 perckor történt, és a Richter-skála szerinti 3,3-as erősségű földmozgás epicentruma Erdősmecske közelében volt.
dec. 1
9:27
Délelőttre állhat helyre a vasúti közlekedés a Budapest- Pécs vonalon (Alternatív Energia)
dec. 1
9:27
Nem lesz olcsó a távszerencsejáték (ATV)
Rendelettervezet jelent meg a kormány honlapján a távszerencsejátékról, mely szerint miniszteri hozzájárulással, 10-20 millió forint igazgatási szolgáltatási díj kifizetésével lehet majd távszerencsejáték-engedélyhez jutni. A nemzetbiztonsági kockázatról nem szól a tervezet.
dec. 1
9:29
Kezdődik az adventi időszak (Metropol)
Az advent a karácsonyra való lelki felkészülés négy vasárnapot felölelő időszaka. A templomokban advent első vasárnapjának liturgiáját tartják.
dec. 1
9:29
Kínának nem kell több dollár (Alternatív Energia)
Kína szeretné elérni, hogy a nemzetközi tranzakciókat egyre szélesebb körben számolják el jüanban.
dec. 1
9:42
Földrengés volt Baranyában (Infostart)
Földrengés volt Baranya megyében vasárnap reggel, károkról egyelőre nem érkezett bejelentés - tájékoztatta a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
dec. 1
9:45
Kigyulladt a Bakonyi Tájház (Metropol)
A Bakonyi Tájház az egyik legkorábbi magyar szabadtéri néprajzi kiállítóhely. 1935-ben közadakozásból épült.
dec. 1
9:45
Tovább tárgyalnak a minimálbérről (Alternatív Energia)
A minimálbér 2013-ban 98 000, a szakmunkás minimálbér pedig 114 ezer forint.
dec. 1
9:45
A debreceni képviselő nem száll le a "floridaiakról" (ATV)
Varga Zoltán debreceni önkormányzati képviselő nem hagyja annyiban és újabb beadványt készít, melyben konkrétan fogja kérni a floridai utazással kapcsolatos valamennyi dokumentumot.
dec. 1
9:47
Három gyermek maradt megfigyelésre kórházban (Metropol)
A tömeges rosszullét szombat délután, 14 év körüli gyerekek jégkorongmérkőzése közben történt. Zalaegerszegen.
dec. 1
9:47
Több ezer neonáci tüntetett Athénban (ATV)
Az Arany Hajnal hívei a párt vezetőinek szabadon bocsátásért tüntettek szombaton este Athénban.
dec. 1
10:00
Szén-monoxid-mérgezés - Három gyermek maradt megfigyelésre kórházban (Infostart)
A zalaegerszegi jégcsarnokban történt szén-monoxid-mérgezés miatt kórházba került emberek közül három gyermek maradt éjszakára megfigyelésre a gyermekosztályon, de vasárnap őket is hazaengedik - közölte a Zala Megyei Kórház ügyeletes orvosa.
dec. 1
10:02
Életveszélyessé nyilvánították a veszprémi Bakonyi tájházat (Infostart)
Életveszélyessé nyilvánította a szombat este kigyulladt veszprémi Bakonyi tájházat a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - tájékoztatta az igazgatóság szóvivője vasárnap az MTI-t.
dec. 1
10:03
Életveszélyessé nyilvánították a Bakonyi tájházat (Metropol)
Az épület lángra kapott tetejét hajnalban oltották el a tűzoltók.
dec. 1
10:03
Miért herélték ki az adóhatóságot? (Alternatív Energia)
Mesterházy Attila vasárnapi írása.
dec. 1
10:03
Életveszélyessé nyilvánították a veszprémi Bakonyi tájházat (ATV)
Életveszélyessé nyilvánította a szombat este kigyulladt veszprémi Bakonyi tájházat a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - tájékoztatta az igazgatóság szóvivője vasárnap az MTI-t.
dec. 1
10:05
Életveszélyessé nyilvánították a veszprémi Bakonyi tájházat (Alternatív Energia)
dec. 1
10:05
Koszovói választások: megkezdődött a második forduló (ATV)
Megkezdődött a koszovói helyhatósági választások második fordulója vasárnap reggel. A voksolásra jogosult több mint 1 millió 371 ezer ember 25 település polgármesteréről dönthet a második körben.
dec. 1
10:18
Kezdődik az advent (Infostart)
Vasánap kezdődik az advent, amely karácsonyig tart. A keresztény világban ezt az időszakot Jézus születésének ünnepére való várakozás hatja át. Az adventi készület hagyománya a negyedik századból ered, amikor a vízkeresztkor tartott keresztelések előtt háromhetes előkészületi időt tartottak. Beer Miklós váci megyés püspök arra hívta fel a figyelmet, hogy ebben az időszakban gondoljunk családi,…
dec. 1
10:39
Kidöntötte a villanyoszlopot egy autós Szegeden (Alternatív Energia)
dec. 1
10:39
Washington: Észak-Korea engedje szabadon az amerikai nyugdíjast (ATV)
A washingtoni kormányzat felszólította szombaton Észak-Koreát, hogy engedjen szabadon egy amerikai turistát, akit háborús bűncselekmények vádjával letartóztattak október végén.
dec. 1
10:41
Megtámadták a thaiföldi miniszterelnököt (ATV)
Tovább nő a feszültség Bangkokban. Kormányellenes tüntetők foglalták el a thaiföldi állami televízió épületét.
dec. 1
10:54
Rétvári: több forrásból gazdálkodhat jövőre az igazságszolgáltatás (Infostart)
Több pénzből gazdálkodhat jövőre az igazságszolgáltatás: a bíróságok részére 548 millió forinttal, míg a Kúria számára 70 millió forinttal több forrást biztosít a 2014. évi költségvetés - közölte Rétvári Bence az MTI-vel.
dec. 1
10:57
Újra járható az M3-as autópálya bevezető szakasza (ATV)
Újra valamennyi sáv járható az M3-as autópálya fővárosi bevezető szakaszán - közölte vasárnap délelőtt az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).
dec. 1
10:59
Moniz: Adams lába megmenthető lett volna (ATV)
Ricardo Moniz, az FTC vezetőedzője szerint a szívrohamot kapott Akeem Adams betegsége gyógyszerrel is kezelhető lett volna. Ha azt megteszik, akkor a futballista lábát nem kellett volna amputálni.
dec. 1
11:15
Megújul a babakötvény (Alternatív Energia)
Az összegyűlt pénzt a gyermek 18. életévének betöltését követően adómentesen veheti fel.
dec. 1
11:15
Vak komondor után láma? (ATV)
Pócs János fideszes képviselő bekötött karral jelent meg egy rendezvényen. Szekeres Imre a facebook-oldalán törlesztett.

Keresés