2013. július 1. hétfő

júl. 1
5:00
"Ujjongás, vastaps" Hatalmas magyar siker Amerikában (ATV)
Ujjongással, vastapssal és ovációval ünnepelte a közönség a hétvégén a washingtoni magyar néprajzi fesztiválprogram keretében A magyar falu címmel bemutatott néptáncprodukciót.
júl. 1
5:18
Lebénul hétfőn a fél ország (Alternatív Energia)
Sem a hivatalok, sem a szakrendelők nem nyitnak ki ma, július 1-je ugyanis az - első - Orbán-kormány döntésének megfelelően 2001-től a köztisztviselők ünnepe, vagyis szabad napot kapnak, 2011-től a kormánytisztviselők és az egészségügyi dolgozók napja is. Csak az ügyeletes patikákban lehet gyógyszerhez jutni, és néhány olyan üzletben, ahol vállalták a rendkívüli munkavégzést. Az okmányirodák, a…
júl. 1
5:18
Ezrek magyar menekülttáborokban? Kósa: "rendkívül békétlen" emberek (ATV)
Hétfőtől a menekültügyi hatóságok ismét hónapokra tarthatnak őrizetben olyanokat, akikről azt gondolják, hogy nem akarnak együttműködni a rendfenntartó szervekkel. A jogszabálymódosításról, mint pozitív elemről beszélt Kósa Lajos polgármester a debreceni menekülttáborban történt pénteki verekedés kapcsán. A Magyar Helsinki bizottság ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy a kínzások, háborúk…
júl. 1
5:20
Horvát tengerre, magyar! (Alternatív Energia)
Éjféltől megszűnt a vámellenőrzés a horvát határon, miután július 1-jétől Horvátország is az Európai Unió tagja lett. Így az utazók értékhatár nélkül hozhatnak magukkal Horvátországban vásárolt termékeket anélkül, hogy vámot vagy általános forgalmi adót kellene utánuk fizetniük. A jövedéki termékek kivételével a mennyiségi korlátozás is megszűnik. Útiokmányokra azonban továbbra is szükség van.
júl. 1
5:22
Mesterházy: a jelenlegi egy maffiakormány (Alternatív Energia)
Magyarország jelenlegi vezetése nem foglalkozik "négymillió ember nyomorával" és kilátástalanságával, az éhező gyerekekkel, a külföldön munkát vállalók tömegével, a kis- és középvállalkozások rossz helyzetével és a nyugdíjasok mindennapi megélhetési gondjaival. Ezért ez a kormány a nemzete ellen cselekszik - jelentette ki Mesterházy Attila Nyíregyházán, az MSZP nagygyűlésén.
júl. 1
5:24
Szabadi: nem számítanak a tények (Alternatív Energia)
Elszomorítónak tartom, szakemberként valósággal szenvedek attól, amikor hallom a kormány újabb és újabb elképesztő ötleteit - nyilatkozta lapunknak Szabadi Béla. Az első Orbán-kormány államtitkára, volt parlamenti képviselő szerint a jelenlegi kabinet többnyire durva és általában értelmetlen, a saját logikája szerint is logikátlan megszorításokat kényszerít ránk, miközben az ellenzék már három…
júl. 1
5:26
Ma nyílnak egymás szájában az állami trafikok (Alternatív Energia)
Hiába nyitnak ma a nemzeti trafikok, a dohányjogok kiadása, a Fidesz-közeli "sógorkomák", az "elkötelezett jobboldaliak" helyzetbe hozása, a családi boltok megfojtása, és az egész pályázat lebonyolítása később mind-mind visszaüthet rájuk.Bár óriási sorokra számítanak, az első két hétben a dohányosok többsége vélhetően még megszokott helyén vásárol, és nemcsak a feketekereskedelem pezsdülhet fel,…
júl. 1
5:28
Sólyom szerint egyszer volt igazi rendszerváltás (Alternatív Energia)
"Egyszer volt igazi forradalom, egyszer volt igazi rendszerváltás. Kritizálni kell, elemezni kell, tanulni kell a hibákból, de ez volt az igazi fordulópont, ez az origó" - jelentette ki Sólyom László volt köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság első elnöke a Magyar Szabadságért Díj átvételekor. A kitüntetést minden év június 29-én, a magyar szabadság napján adják át Gödöllőn.
júl. 1
5:30
Még hosszabb lehet a rendkívüli ülésszak (Alternatív Energia)
Egyelőre nem tudni, hogy ezen a héten befejezi-e a nyári rendkívüli ülésszakot az Országgyűlés. Bár a tervek szerint csak július 5-ig üléseznek a képviselők, lehet, hogy csak később mehet szabadságra a Ház.
júl. 1
5:32
Újra átverik a tanárokat a béremeléssel (Alternatív Energia)
Lesz pedagógus-béremelés szeptember 1-jétől az életpályamodell bevezetésével együtt, de a tanárok várhatóan csak az emelés felét kapják meg idén. Az emberi erőforrások minisztere, Balog Zoltán a kormány szombati döntését a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) vasárnapi kongresszusán jelentette be az érintetteknek, akik ezt - elmondása szerint - tapssal fogadták és megelégedéssel nyugtázták.
júl. 1
6:21
Folytatódik a rezsicsökkentés (Infostart)
Hétfőtől egyebek mellett csökken a víz- és a csatornadíj. A fővárosi közszolgáltatók által kiállított számlákon leghamarabb augusztusban jelenhet meg a díjcsökkentés.
júl. 1
6:39
Kapnak béremelést a tanárok - hírösszefoglaló (Infostart)
A kormányfő szerint Magyarország ma már a rend és a biztonság védelme területén is jobban teljesít. Szeptembertől emelik a pedagógusok bérét. Az MSZP szerint tavaly a korábbiaknál több visszaélés történt a munkavállalókkal szemben. A nap legfontosabb hírei június 30-án.
júl. 1
6:41
Hatályba lépett az új büntető törvénykönyv (Infostart)
Hétfőn lépett hatályba az új, a korábbinál több tekintetben szigorúbb büntető törvénykönyv (Btk.), amely egyes bűncselekményeknél 12 évre szállította le a büntethetőség korhatárát, szigorított egyes büntetési tételeket, bevezetett új büntetési nemeket, például az elzárást, új bűncselekményként a jogellenes termőföldszerzést és a gazdasági csalást, megszűntek a drogfüggőkre vonatkozó speciális,…
júl. 1
6:48
19 tűzoltó életét vesztette a tűzvész miatt (ATV)
Tizenkilenc tűzoltó vesztette életét Arizonában, az erős szél és a nagy szárazság miatt a lángok megfékezése szinte lehetetlenné vált.
júl. 1
6:50
Közel 5300 trafik nyit meg ma (ATV)
Több mint 5000 nemzeti dohánybolt nyílik meg, július 15-től pedig már csak ezekben lehet dohányárut kapni Magyarországon.
júl. 1
6:52
Éjfélkor indult, de már kétszer leállt az e-útdíj rendszere (ATV)
Az Állami Autópálya Kezelő Zrt., mint a HU-GO elektronikus útdíjszedési rendszer díjszedője által hétfőn 07.30 és 10 óra között elrendelt üzemszünet véget ért, így 10 órától a 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó tehergépjárművek számára a teljes díjköteles úthálózaton ismét kötelező a díjfizetés - közölte a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. hétfőn.
júl. 1
6:54
Mindenkit érintő változások léptek életbe mától (ATV)
Olcsóbb lett 10 százalékkal a PB-gáz, valamint feleződött a kéményseprő-ipari közszolgáltatási díj. Mától kell fizetni az e-útdíjat, ugyanakkor már nem jár nyugdíj azoknak a nyugdíjas korú közalkalmazottaknak, akik dolgoznak. Hatályba lépett az eddiginél szigorúbb büntető törvénykönyv is.
júl. 1
6:56
Nehézségekkel terhelten, de belépett az unióba Horvátország (ATV)
Éjfélkor hivatalosan is csatlakozott Horvátország az Európai Unióhoz. Az ünnepségeken mintegy 30 állam- és kormányfő, köztük Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett Zágrábban. Brüsszeli szakértők szerint Horvátország kiváló természeti adottságokkal, de egy gyengélkedő gazdasággal lép be az unióba, amely maga is súlyos nehézségekkel küzd.
júl. 1
6:58
Okmányirodákat, kormányablakokat, patikákat, háziorvost ne keressen ma (ATV)
Ma van a köztisztviselők és kormánytisztviselők napja, ezért szünetel az ügyfélfogadás a kormányhivatalok ügyfélszolgálatain. A Semmelweis-nap is ma van, ezért zárva tartanak a háziorvosi rendelők és a szakrendelők is, a gyógyszertárak többsége sem nyit ki.
júl. 1
7:06
Horvátország lett az Európai Unió 28. tagállama (ATV)
Tíz évvel csatlakozási kérelmének benyújtása után Horvátország hétfőn az Európai Unió 28. tagállamává vált.
júl. 1
7:08
Nagy Attila lett Kisapostag új polgármestere (ATV)
A két független jelölt közül Nagy Attilát választották polgármesterré vasárnap Kisapostagon - közölte a Fejér megyei település helyi választási irodájának vezetője az MTI-vel.
júl. 1
7:10
Konföderációs Kupa: a brazilok kiütötték a világbajnokot - videó (ATV)
A brazil válogatott sorozatban harmadszor, összességében pedig negyedszer nyerte meg a labdarúgó Konföderációs Kupát, ugyanis a Rio de Janeiró-i Maracana Stadionban rendezett vasárnapi fináléban 3-0-ra legyőzte a világ- és Európa-bajnok Spanyolországot. A bronzmeccsen Olaszország büntetőkkel verte Uruguayt.
júl. 1
7:12
Focimeccsen robbantottak - legalább 12 tinédzser halt meg (ATV)
Pokolgépes merényletet hajtottak végre Irakban egy labdarúgó mérkőzésen, az áldozatok nagy része tinédzser.
júl. 1
7:24
Újabb részletek: így mosta a pénzt a vatikáni püspök (ATV)
Újabb részletek derültek ki vasárnap a letartóztatott Nunzio Scarano olasz püspök által Svájc és Olaszország között vatikáni bankszámlákon mozgatott milliókról.
júl. 1
7:26
„Verik az asztalt” az érintettek: aggályos a magyar energiapolitika? (ATV)
Miközben a nemzeti energiastratégia hangsúlyosan alapoz a hazai szénhidrogén kincs kiaknázására, a magyar kormány gyakorlatilag befagyasztotta az iparágat: három éve egyetlen kutatási engedélyt sem adtak ki, a meglévő projektek elé pedig a zöldhatóság állít buktatókat. Információink szerint a legnagyobb szereplőnek számító MOL illetékesei is „verik az asztalt”, ugyanis kutatási területük 5 év…
júl. 1
7:33
Támadások az útdíj informatikai rendszere ellen (Infostart)
Túlterheléses támadások érték az elektronikus útdíj informatikai rendszerét hétfő hajnalban - közölte az Állami Autópálya Kezelő Zrt. A támadások 1 és 3 óra között voltak a HU-GO rendszerében.
júl. 1
7:42
"Veri az asztalt a MOL", évek óta nincs engedély - mi lesz a gázkinccsel? (ATV)
Miközben a nemzeti energiastratégia hangsúlyosan alapoz a hazai szénhidrogén kincs kiaknázására, a magyar kormány gyakorlatilag befagyasztotta az iparágat: három éve egyetlen kutatási engedélyt sem adtak ki, a meglévő projektek elé pedig a zöldhatóság állít buktatókat. Információink szerint a legnagyobb szereplőnek számító MOL illetékesei is „verik az asztalt”, ugyanis kutatási területük 5 év…
júl. 1
7:44
"Egyiptom jobban teljesít..." Milliós tüntetések, legalább 7 halott (ATV)
Hétfő hajnali értesülések szerint legkevesebb hét halottat követeltek a Mohamed Murszi elnök elleni tüntetések Egyiptomban. Kairóban és vidéken milliók vonultak az utcákra vasárnap, hogy az egy évvel ezelőtt beiktatott Mohamed Murszi lemondását követeljék.
júl. 1
7:51
Gondot okozhat az új ügyeleti rend - lapszemle (Infostart)
A Magyar Nemzet szerint egyes vidéki kórházakban okozhat fejtörést az új ügyeleti rend, míg a Népszabadságnak a vidékfejlesztési miniszter nyilatkozott.
júl. 1
8:00
295 forinton az euró árfolyama (ATV)
Erősödött hétfőn a forint a javuló magyar és régiós makrogazdasági mutatóknak köszönhetően.
júl. 1
8:02
„Mindenki ezt teszi”: nem cáfolja a lehallgatásokat Amerika (ATV)
Nem cáfolta az Egyesült Államok nemzeti hírszerzésének igazgatója, hogy Washington lehallgatta az Európai Unió tisztségviselőit is. Közben a brit The Guardian című lap úgy értesült, hogy az amerikai hírszerzés Franciaország, Olaszország és Görögország washingtoni, valamint ENSZ-beli diplomáciai képviseletét is lehallgatta.
júl. 1
8:27
Mégsem lesz mozgó dohányárusítás (Infostart)
Nem lesz mozgó dohányárusítás azon a több mint 1400 településen, ahol nem volt eredménye a trafikpályázatnak - mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezetője. A társaság a helyi képviselőtestületek javaslatára fogja kijelölni, hogy ki árusíthat a továbbiakban cigarettát.
júl. 1
8:36
Zárva tartanak a rendelők, gyógyszertárak (Metropol)
Ma van a Semmelweis-nap az egészségügyben, ezért zárva tartanak a háziorvosi rendelők és a szakrendelők is.
júl. 1
8:38
Nem jár nyugdíj és fizetés egyszerre (Metropol)
Az állami szférában dolgozók nem kaphatnak nyugdíjat és fizetést is egyidejűleg júliustól.
júl. 1
8:40
Nem fogadnak ma ügyfeleket (Metropol)
Ma van a köztisztviselők és kormánytisztviselők napja, ezért szünetel az ügyfélfogadás a kormányhivatalok ügyfélszolgálatain.
júl. 1
8:54
Assange: Snowden hős (ATV)
Védelmébe vette az amerikai hírszerző szervek titkos adatmegfigyelésének részleteit kiszivárogtató Edward Snowdent Julian Assange, a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítója.
júl. 1
9:03
Másodszor is le kellett állítani az útdíjrendszert (Infostart)
A túlterheléses támadások miatt újra leállították az e-útdíj informatikai rendszerét - mondta az InfoRádiónak, az Állami Autópálya Kezelő Zrt. szakmai szóvivője, Kibédi-Varga Lajos. A fuvarozók továbbra is úgy látják, hogy el kell halasztani a rendszer bevezetését.
júl. 1
9:30
Indulhatnak a mozgó trafikok (Alternatív Energia)
Sok településen még nincs nyertese a trafikpályázatoknak, így átmenetileg jó lehetőség a mozgóárusítás, ám azt a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt.-nek kell felmérnie, hogy erre milyen kapacitásai vannak - mondta a Fidesz szóvivője az M1 Ma reggel című műsorában hétfőn.
júl. 1
9:30
Hatályba lépett az új büntető kódex (Metropol)
Az eddigi 0,8 ezrelék helyett már 0,5 ezrelék véralkoholszinttől bűncselekménynek számít az ittas autóvezetés.
júl. 1
9:30
Előadás közben, a nézők előtt halt meg a világhírű cirkusz tornásza (ATV)
A párizsi születésű Sarah Guyard-Guillot 15 méterről zuhant a mélybe, amikor a produkció vége felé, egy csatajelenetben kábelen éppen felhúzták a magasba.
júl. 1
9:32
Így változott meg az élet a mai naptól (Metropol)
Életbe lépett az e-útdíj, az új Btk., a horvátok már EU-tagok, és csökkent a rezsi is.
júl. 1
9:32
Áderhez fordulnak a takarékszövetkezetek (ATV)
A múlt héten elfogadott integrációs törvény miatt a 105 tagot tömörítő Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) jogorvoslatért a köztársasági elnökhöz fordult - közölte a szövetség hétfőn az MTI-vel.
júl. 1
9:48
Isten hozott, Horvátország! (Metropol)
„A bővítés Európa génjeiben van: a mai EU nem más, mint egymást követő bővítési hullámok eredménye.”
júl. 1
9:48
EP-vita Magyarországról élőben az ATV-n (ATV)
Orbán Viktor is részt vesz kedden a Magyarországról az Európai Parlament határozatának elfogadása előtt tartandó vitán.
júl. 1
9:50
Lengőkapaszkodók lesznek az új Alstom metrókocsikon (Metropol)
Az M2-es metró vonalán közlekedő Alstom szerelvényeken lengőkapaszkodókat szerelnek fel.
júl. 1
9:50
Rekordszámban vannak nők az új ausztrál kormányban (ATV)
Rekordszámban nevezett ki nőket hétfőn új kormányába az ausztrál miniszterelnök. Kevin Rudd múlt héten szerdán váltotta a kormány élén elődjét és párttársát, az Ausztrál Munkáspártot eddig vezető Julia Gillardot, aki azért mondott le, mert alulmaradt a párt parlamenti frakciójának bizalmi szavazásán.
júl. 1
9:57
A takarékszövetkezeti szövetség az államfőhöz fordult (Infostart)
A múlt héten elfogadott integrációs törvény miatt a 105 tagot tömörítő Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) jogorvoslatért a köztársasági elnökhöz fordult - közölte a szövetség.
júl. 1
10:06
Jobbikos polgármester a gyerekeknek: hagyományok vagy „buzifelvonulás” (ATV)
Érpatak jobbikos polgármestere egy általános iskolában magyarázta a gyerekeknek, hogy lehet választani, hogy valaki tiszteli a hagyományokat, vagy menjen a liberálisokhoz és a "buzifelvonulásra".
júl. 1
10:08
22 felkelőt öltek meg Afganisztánban (ATV)
Összesen 22 felkelő halt meg az utóbbi egy napban Afganisztánban folyó hadműveletekben - közölte hétfőn a kabuli belügyminisztérium.
júl. 1
10:15
Litvánia lett az unió soros elnöke (Infostart)
Litvánia vette át az Európai Unió soros elnöki tisztségét Írországtól. Vilnius elnöksége azt jelenti, hogy ezúttal első alkalommal irányítja egy volt szovjet köztársaság az unió legfontosabb ügyeit.

Keresés