2013. július 27. szombat

júl. 27
1:42
Egyiptom: ismét halottai vannak az összecsapásoknak (ATV)
Tovább emelkedett az egyiptomi belpolitikai válság áldozatainak a száma, miután újra összecsaptak a megbuktatott elnök hívei és az őt eltávolító hadsereg szimpatizánsai.
júl. 27
5:18
Tarlós újra megígérte: nem lesz Tormay köz (Alternatív Energia)
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) meghozta állásfoglalását arról, elnevezhető-e közterület Tormay Cécile írónőről, és értesüléseink szerint a szakmai testület "nem javasolt" kategóriába sorolta a XX. századi önkényuralmi rendszerekhez köthető elnevezések tilalmáról szóló törvény alapján a műveiben, közéleti szerepvállalásaiban antiszemitizmusának számos jelét adó írónőt.
júl. 27
5:20
7-en a 7-ről (Alternatív Energia)
Kiadták-e a kilövési engedélyt Csányi Sándorra?
júl. 27
5:22
Hajléktalanná válhat a nyugdíjas pár (Alternatív Energia)
Lakást keres a Csatári házaspár, mert főbérlőjük július 31-ével felmondta a szerződésüket. Csatári Gyula sorsát néhány éve sokan megismerhették: ő volt az, aki egy influenza elleni oltás miatt lebénult és kómába esett. Betegsége a feleségre is súlyosan hatott, először az egyik, majd a másik szeméről szakadt le a retina, tizenkilencszer műtötték, mára megvakult. A házukat eladták, mert úgy…
júl. 27
5:24
Lemondott a bíró, aki szerint nem neonáci a Jobbik (Alternatív Energia)
"Lemondására tekintettel" Takács Péter Attila bírót július 30-ai hatállyal felmentette bírói tisztségéből Áder János köztársasági elnök - derült ki a pénteki Magyar Közlönyből. A lemondás oka nem ismert, a felmentést pedig az államfőnek bővebben nem kell megindokolnia. A Fővárosi Törvényszék bírájaként Takács Péter Attila volt az, aki idén júniusban első fokon a Népszavával szemben Polt Péter…
júl. 27
5:26
Ismét kamuzott egyet a Magyar Nemzet (Alternatív Energia)
Nincs a Magyar Nemzet által tudni vélt "titkos terv", sem kormányellenes összeesküvés a médiapiacon, ahogy arról a jobboldali napilap a "médiamogulok" június végi egyeztetéséről szóló értesülései alapján beszámolt. A lap azt is tudni vélte, a Sanoma-csoporthoz tartozó Story4 tévécsatorna augusztus 20-án startoló híradója "vélhetően riportnak álcázott kormányellenes műsorokat sugároz majd".
júl. 27
5:28
Átvert egészségügyiek (Alternatív Energia)
Már meg kellett volna kapniuk a bérkiegészítést azoknak a továbbfoglalkoztatott egészségügyi dolgozóknak, akik a szakmájukban maradva a "kettős juttatás" (a nyugdíj és munkabér egyidejű folyósításának) tilalma miatt júliustól nem kaphatnak nyugdíjat. Csakhogy több okból sokan még mindig nem juthattak hozzá a nekik járó összeghez, miközben a kormány továbbra is hallgat arról, hogy hány érintettje…
júl. 27
5:36
Az előleg eltűnhet a hirdetővel együtt (Alternatív Energia)
Az autóhirdetési csalások új generációja jelent meg. Új módszerekkel, immár valós adatokkal próbálkoznak a bűnözők, ennek hatására ismét növekedni kezdett a pórul járt vásárlók száma. Továbbra is aranyszabály, hogy soha nem fizessünk senkinek előleget. Az eladók pedig úgy kerülhetik el, hogy autójuk adataival visszaéljenek, ha hirdetéseikben sem a forgalmi engedélyt, sem az alvázszámot nem…
júl. 27
5:38
Hosszú forró hétvége (Alternatív Energia)
Kánikula lesz a hétvégén, az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint a korábban jelzettnél is melegebb időre kell készülni a következő napokban. Vasárnap a hőmérsékleti maximum már az ország nagy részén 35 fok fölött alakul. A hőség várhatóan hétfőn tetőzik, a déli tájakon elérheti, sőt meg is haladhatja a 40 fokot. A klíma a túlélés eszköze lehet az afrikai forróságban, ám ha nem megfelelően…
júl. 27
5:54
Rács mögött Kate Middleton lesifotósa (ATV)
Letartóztatták a főszerkesztőjét annak a francia lapnak, amely tavaly címlapon közölte a Katalin hercegnőről készített toplessképeket a francia Riviérán - írja a Blikk.
júl. 27
6:30
Bajnai: "Orbán a szegényektől elvesz, a gazdagoknak ad" (ATV)
A banki különadókból fedezné az árfolyamgát-rendszerben részt vevők tartozását az Együtt-PM szövetség – Bajnai Gordon az árfolyamgátat ketyegő bombának, a luxusáfát pedig ostobaságnak nevezte. A kormány intézkedéseit bírálták a szocialisták is. A Fidesz frakcióvezetője úgy reagált, hogy a bukott baloldal most sem tud mást, csak szánalmasan vergődik.
júl. 27
7:06
Az egyiptomi főügyészség elrendelte Murszi őrizetbe vételét (ATV)
Az egyiptomi főügyészség elrendelte Mohammed Murszi tizenöt napos őrizetbe vételét. A megbuktatott elnököt emberrablással és katonák meggyilkolásával vádolják, valamint azzal, hogy összeesküvést szőtt a Hamasz palesztin terrorszervezettel, amely 2011-ben segített neki megszökni a börtönből. Közben Kairóban Murszi hívei összetűztek az ellenfeleivel. Mindkét tábor országos tömegtüntetéseket…
júl. 27
8:36
Mégis bíróság előtt a volt IMF-vezér (ATV)
Mégis bíróság elé kell állnia Dominique Strauss-Kahn-nak Franciaországban. Az IMF korábbi vezérigazgatóját a vizsgálóbírók egy lille-i szállodában kiépített, feltételezett prostituciós hálózat ügyében hallgatják meg.
júl. 27
8:48
Lemondott Zalalövő polgármestere (Infostart)
Lemondott tisztségéről Zalalövő független polgármestere, aki egyelőre nem indokolta meg döntését.
júl. 27
8:50
Megállhat a zsugorodás az új lakások piacán (Infostart)
Immáron másfél éve havi 120-140 között ingadozik az eladott új társasházi lakások száma Budapesten - derül ki az OTP Jelzálogbank legfrissebb Budapesti Újlakás Értéktérképéből. Az elemzés szerint az idei év trendfordulót hozhat az új kínálat tekintetében, és megállhat, de legalábbis jelentősen lassulhat a 2010 óta tartó drasztikus zsugorodás, az értékesítési célú építési volumen évenkénti…
júl. 27
8:54
Lázárhoz kerül az NFÜ felügyelete is (ATV)
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) felügyelete átkerül a Miniszterelnökséghez a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól augusztus elsején.
júl. 27
10:06
Felszállhatott a Ryanair gépe (Metropol)
Füstriasztás miatt megszakította útját a Ryanair Milánóból Varsóba tartó járata, és leszállt a Liszt Ferenc-repülőtéren.
júl. 27
10:06
Mentik a devizahiteleseket: Orbán is fel van háborodva (ATV)
A magyar gazdaság is felszabadulna egy óriási tehertételtől, de a Fidesz is biztosabban nyerne – akár újra a mandátumok kétharmadával – 2014-ben, ha sikerül a kormánynak megtalálnia azt a formulát, amivel a devizahitelek ügyét véglegesen megoldhatná. Kormányzati oldalról azzal érvelnének a bankoknál, hogy a hitelszerződések megkötésekor az árfolyamkockázat nem volt előre látható, azaz érvénybe lép…
júl. 27
10:08
Folytatódik a villamosvágány-felújítás (Metropol)
Nyolc járatot érintenek a munkálatok, több helyen kell vágányzárra számítani.
júl. 27
10:08
Vérengzés a kairói mecsetnél: legalább 70 halott (ATV)
Legalább hetven ember életét vesztette szombat reggelre kairóban, a hadsereg által megbuktatott Mohammed Murszi elnök hívei és ellenfelei közötti összecsapásban. A hadsereg is beavatkozott az utcai harcokba. Az al-Dzsazíra szerint a halálos áldozatok száma 120 is lehet a Raba al-Adauija kairói mecset előtt tartott tiltakozó virrasztás során kelt összetűzéseknek.
júl. 27
10:18
Szerdáig kell adatot szolgáltatniuk az önkormányzatoknak a közterületekről (Infostart)
Szerdáig kell adatot szolgáltatniuk az önkormányzatoknak a tulajdonukban lévő közterületekről. A bejelentést, amelyet a közterületek filmforgatási célú használatát szabályozó kormányrendelet írja elő a fővárosi és a megyei kormányhivataloknál kell megtenni.
júl. 27
10:24
Milliárdokat hoznak az új pénztárgépek (ATV)
Látványosan, 43 milliárd forinttal megugrott a bevallott, legális forgalom azokban a kiskereskedelmi ágazatokban, amelyekben a tapasztalatok szerint nagyobb az adócsalás - írta szombati számában a Magyar Nemzet.
júl. 27
10:42
Torlódás Röszkénél (Metropol)
Háromórás várakozás alakult ki a röszkei autópálya-határátkelőhelyen a kilépő személyforgalomban.
júl. 27
11:12
A kormányfő az IMF-hitel előtörlesztésére utasította Varga Mihályt (Infostart)
A Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) korábban felvett kölcsön végtörlesztésére utasította Orbán Viktor miniszterelnök Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert. A kormányfő ezt szombaton jelentette be a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban, a székelyföldi Tusnádfürdőn.
júl. 27
11:14
Jelentősen csökkent a téves riasztások száma (Infostart)
Az egy évvel korábbihoz képest idén eddig kevesebb mint feleannyi szándékosan megtévesztő jelzés érkezett a műveletirányítási központba - derül ki az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szombati közleményéből. Hajdu Márton helyettes szóvivő arra is figyelmeztet, hogy szeptembertől az is szabálysértésnek minősül majd, ha valaki indokolatlanul felhívja a segélyhívó számot.
júl. 27
11:16
A szövetkezetek önállóságának visszaállítását ígéri az MSZP (Infostart)
A takarékszövetkezetek önállóságának visszaállítását ígéri az MSZP.
júl. 27
11:18
Lendvai: részt venni szeretnék, nem mesélni (Alternatív Energia)
Jövőre ugyan nem indul a választáson Lendvai Ildikó, de esze ágában sincs abbahagyni a politikát. Az MSZP korábbi elnöke bízik abban, hogy helye van a pártban, annál is inkább, mert nem sarzsit akar. Úgy gondolja, hogy ha - bár később és nyögvenyelősebben, mint szerette volna - egymásra találnak végre az ellenzéki erők, akkor a sok okos szakmai program után felemelhetik a zászlót is. A zászlót,…
júl. 27
11:18
Megtagadta a vallomástételt a facebookozó vezető (ATV)
Spanyolországban őrizetbe vették annak a szuper-expressznek az egyik vezetőjét, amelyik szerda este kisiklott Galiciában. A férfit gondatlanságból elkövetett gyilkossággal vádolják. Sajtóértesülések szerint a mozdonyvezető a vonatokkal együtt nőtt fel és sebességmániás volt.
júl. 27
11:20
Perzselő hétvége (Alternatív Energia)
Szombaton legfeljebb gomolyfelhők zavarhatják a napsütést, az északkeleti és nyugati határszélen, valamint a Bakonyban kis eséllyel futó zápor is kialakulhat, de nem ez lesz a jellemző. Gyenge, mérsékelt légmozgásra, 32 és 37°C közötti hőmérsékletre van kilátás.
júl. 27
11:20
Hárman meghaltak egy balesetben Érden (ATV)
Betonkerítésnek ütközött egy személyautó péntek késő este Érden, a Kossuth Lajos utcában, hárman meghaltak - közölte az MTI-vel Spitz Alexandra, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
júl. 27
11:54
Újabb tömeggyilkosság történhetett Szíriában (ATV)
Újabb tömeggyilkosság történhetett Szíriában, miután az egyik közösségi oldalra feltöltött videón több tucat halott katonát mutatnak, akiket állítólag a lázadó csapatok öltek meg az ország északi részén lévő Khan al-Assal városában. Az akció tényét egyelőre nem erősítették meg a helyi szervezetek.
júl. 27
12:30
Todt és Ecclestone megegyezett a Forma-1-es alapokmányról (ATV)
Jean Todt, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke és a Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone a Hungaroringen zajló versenyhétvégén egyezett meg az új Concorde-szerződésről, amely a világbajnoki sorozat alapokmánya.
júl. 27
12:48
Ketten súlyosan megsérültek Veszprém megyében (Metropol)
Egy motor és egy személyautó ütközött össze az M7-es és a 71-es főút találkozásánál.
júl. 27
13:06
Orbán a Közgép erősödéséről beszélt (ATV)
A Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) korábban felvett kölcsön végtörlesztésére utasította Orbán Viktor miniszterelnök Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert. A kormányfő ezt szombaton jelentette be a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban, a székelyföldi Tusnádfürdőn.
júl. 27
13:54
Orbán Viktor: számos "pénzszivattyú" sújtotta Magyarországot (Infostart)
A Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) korábban felvett kölcsön végtörlesztésére utasította Orbán Viktor miniszterelnök Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert. A kormányfő ezt szombaton jelentette be a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban, a székelyföldi Tusnádfürdőn.
júl. 27
14:18
Zuroff: Ausztria eljátszotta az utolsó esélyét (ATV)
A Simon Wiesenthal Központ (SWK) Németországban az utolsó náci háborús bűnöst is el akarja fogni. Ausztriától viszont nem lehet várni semmi elkötelezettséget.A Központ a „Késő, de mégsem túl késő” mottóval szándékozik a német lakosságot egy ismételt nagy közreműködésre rábírni ahhoz, hogy elfogják a feltételezett utolsó, még élő 60-120 náci háborús bűnöst. Az „utolsó esély” című plakátakcióval…
júl. 27
14:20
Magyar Nagydíj: a Lotus okozhat meglepetést (ATV)
Kiss Pál Tamás, az együléses autókat felvonultató Auto GP sorozat egyetlen magyar pilótája szerint a Lotus istállónak van a legnagyobb esélye arra, hogy meglepetést okozzon vasárnap a Forma-1-es Magyar Nagydíjon.
júl. 27
14:54
Nem bírta elviselni Harry-t a trónörökös (ATV)
György Sándor Lajos herceg egyelőre nem igazán érzi jól magát nagybátyja, Harry közelében - írja a Story Online.
júl. 27
15:12
MSZP: Orbán Viktor a kudarcairól próbálta elterelni a figyelmet (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint Orbán Viktor miniszterelnök a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban, a székelyföldi Tusnádfürdőn elmondott szombati beszédével csak kormánya elmúlt három évi kudarcairól próbálta meg elterelni a figyelmet.
júl. 27
15:30
Magyar Nagydíj: Hamilton indulhat az élről (ATV)
Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája indulhat az első rajtkockából vasárnap a Forma-1-es Magyar Nagydíjon.
júl. 27
16:24
"A kard szerepét a pénz tölti be" - muszlim ébredés a Balkánon (ATV)
A kommunizmus évtizedei alatt a Balkánon a muszlimok őrizték meg leginkább vallási hagyományaikat, és jelenleg is köztük tapasztalható a legjelentősebb megújulás. A folyamatok azonban ellentmondásosak: a török pániszlám törekvések mellett a radikális vahabiták fiatalok közötti népszerűsége is aggasztja a tradicionális muzulmánokat – és esetenként a nemzeti titkosszolgálatokat is. A Hetek…
júl. 27
16:26
Konvoj-baleset: "egyik sérült élete sincs veszélyben" (ATV)
Budapesti és marosvásárhelyi kórházakban ápolják annak a balesetnek a magyar sérültjeit, amely a miniszterelnököt szállító konvoj egyik autójával történt péntek délután Erdélyben - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szombaton az MTI-vel.
júl. 27
17:18
Risztov Éva számára véget ért a világbajnokság (ATV)
Nem indul el a barcelonai vizes vb nagymedencés úszóviadalán Risztov Éva, a tavalyi londoni olimpia 10 kilométeres nyíltvízi versenyének aranyérmese.
júl. 27
17:54
Higuaín a Napolihoz igazolt (ATV)
Az olasz bajnoki ezüstérmes Napoli labdarúgócsapatában folytatja pályafutását az argentin Gonzalo Higuaín.
júl. 27
18:24
Panaszt nyújtanak be a Fidesz székházánál márciusban demonstrálók (Infostart)
Panaszt nyújtanak be az ügyészséghez a kényszerítés és személyi szabadság miatti nyomozás megszüntetéséről szóló határozat ellen a Fidesz Lendvay utcai székházánál március elején demonstrálók. Pelle Andrea, a demonstrálók egyik jogi képviselője egyoldalúnak és tisztességtelennek nevezte a nyomozást megszüntető határozatot, ezért a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordulnak.
júl. 27
19:06
Erdély.ma: paradicsommal dobálták meg Orbánt (ATV)
A Realitatea Tv híre szerint két fiatalember paradicsommal dobálta meg Orbán Viktort szombat délután Tusnádfürdőn, az általa megtartott előadásról való távozása közben.
júl. 27
19:18
Útlezárással demonstráltak a hulladéktörvény ellen Zalában (Infostart)
A hulladéktörvény elleni tiltakozásként traktorokkal és szemétgyűjtő edényekkel zárták le a Zala megyei Bocskán helybéliek és környékbeli települések lakosai több mint kétszáz méter hosszan a 74-es főút egy sávját szombat délután.
júl. 27
19:24
Harmadfokú figyelmeztetés 15 megyére (Metropol)
Vasárnap a legalacsonyabb hőmérséklet 15 és 22 fok között alakul. Nappal 34-39 fokig melegszik a levegő.
júl. 27
19:24
Ön nyert? (Alternatív Energia)
A 30. játékhéten a televízióban közvetített ötös lottó sorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki.
júl. 27
20:00
Riasztás - Piros figyelmeztetés tizenöt megyére (Alternatív Energia)
A hőség miatt vasárnapra tizenöt megyére adta ki az Országos Meteorológiai Szolgálat a legmagasabb fokú, piros figyelmeztetést, a többi területre másodfokú figyelmeztetés lesz érvényben.

Keresés