2013. július 6. szombat

júl. 6
5:18
Jogállamról szól a Pride (Alternatív Energia)
Az alaptörvény negyedik módosítása és a jogállam lebontása ellen is felemeli szavát az idei Budapest Pride; a melegfelvonulást ma délután rendezik a pesti belvárosban. A szervezők szerint nem csak a meleg közösség jogaiért, hanem a hazai esélyegyenlőségért is küzdenek.
júl. 6
5:20
Martin Schulz is beszél Horn ravatalánál (Alternatív Energia)
Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke, illetve a tervek szerint Hans-Dietrich Genscher egykori német külügyminiszter is beszédet mond Horn Gyula néhai miniszterelnök ravatalánál - értesült lapunk
júl. 6
5:22
Mégsem lesz béremelés a közszférában (Alternatív Energia)
Kacsának minősítette Orbán Viktor, hogy további béremelések várhatóak a közszférában. Pedig a Magyar Nemzet kedden azt írta, hogy a múlt szombati kormányülésen döntés született: 2014-től három lépésben emelik a közalkalmazottak bérét.
júl. 6
5:24
Az ATV-ből kiderül, mi is történt Szárszón (Alternatív Energia)
Jövő héten hétfőtől péntekig félórás összeállításokban tudósít az ATV a szárszói találkozóról. A szervező-házigazda Farkasházy Tivadar - mint lapunknak elmondta - örül annak, hogy esténként 21 óra 20-kor a csatorna nézői megtudhatják, mi történt, mi hangzott el a rendezvényen.
júl. 6
5:26
Fideszes politikusok a trafikmutyi ellen (Alternatív Energia)
Visszautasította Kőröshegy fideszes vezetése a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. (NDN) felhívását, hogy maguk döntsenek róla, ki trafikozzon a somogyi faluban. Marczali Tamás polgármester úgy látja, a dohányboltosok kiválasztása nem az ő hatáskörük, és a hírek szerint véleményét több településvezető is osztja.
júl. 6
5:36
Drágább a gyorshajtás a nyaralásnál (Alternatív Energia)
Horvátországban a megengedett sebesség túllépéséért akár 600 ezer forintnak megfelelő büntetést is kiszabhatnak a rendőrök. A magyarok másik kedvenc úticélja Olaszország, ahol a rend őrei kedvesek, türelmesek, de kíméletlenül büntetnek, olyanokért is, amiket a helybélieknek elnéznek. Mielőtt autóval indulunk nyaralni, nem árt tájékozódni a fontosabb közlekedési szabályokról és büntetési…
júl. 6
5:38
7-en a 7-ről (Alternatív Energia)
Ön szerint is lelepleződött Strasbourgban az európai baloldal?
júl. 6
5:40
Bandaháborúban a Fidesz-székház védője? (Alternatív Energia)
Bandaháború résztvevői csaptak össze szerdán a fővárosban; az Üllői út és a Haller utca kereszteződésében állítólag lövés is dördült, és az egyik társaság tagja lehetett Sz. Ferenc is, aki a Fidesz-székházat elfoglaló egyetemisták ellen fellépő "önkéntes" rendteremtőként vált ismertté.
júl. 6
7:24
Balesetek az M3-as autópályán - Két halott, öt sérült (Alternatív Energia)
Ketten meghaltak, öten pedig megsérültek két közlekedési balesetben az M3-as autópálya Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szakaszán szombaton hajnalban.
júl. 6
7:26
Kamion elé zuhant egy férfi az M6-os autópályán (Alternatív Energia)
Kamion elé zuhant egy férfi az M6-os autópályán egy mezőgazdasági felüljáróról pénteken késő este. A férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu weboldalon.
júl. 6
7:42
Felhőszakadás, zápor, zivatar ellenére marad a meleg (Alternatív Energia)
Szombaton erőteljes gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, melynek hatására főleg a dunántúli és az északi tájakon fordulhat elő zápor, zivatar, helyenként felhőszakadás. Az északi szél erős, zivatarok környezetében viharos lesz. A változékonyabb idő ellenőre nem lesz változás a hőmérsékletben: marad a meleg nyár.
júl. 6
8:27
Még módosítható a felsőoktatási sorrend (Infostart)
Jövő szerdáig módosíthatják - egyetlen alkalommal - a korábban megjelölt szakok sorrendjét a szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre jelentkezők.
júl. 6
9:12
Négy órát várakoznak a kamionok Záhonynál (Alternatív Energia)
Négyórás várakozás alakult ki az Ukrajnába tartó kamionforgalomban a záhony-csapi határátkelőhelyen - közölte honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szombat reggel.
júl. 6
9:30
Kamion elé zuhant egy férfi (Metropol)
Olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette.
júl. 6
9:32
Balesetek az M3-as autópályán (Metropol)
Ketten meghaltak, öten pedig megsérültek két közlekedési balesetben az M3-as autópályán.
júl. 6
9:39
Sólyom lesz az új Malév neve (Infostart)
Piros-fehér-zöld lesz a festése, Sólyom lesz a neve az új hazai légitársaságnak, amely hamarosan már jegyeket árulna, és jövőre a tengerentúlra is repülne - írja a szombati Magyar Nemzet.
júl. 6
9:48
A csemegekukorica mellé egy kis marihuánát is ültetett (Alternatív Energia)
Fóliasátrakban termesztett indiai kendert barátnője szüleinek tanyáján egy nagymágocsi férfi - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-t.
júl. 6
10:15
Visszaküldik a vesztes trafikpályázatokat (Infostart)
Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter utasítására folyamatosan küldi vissza a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. (NDN) a trafikpályázaton veszteseknek a pályázati anyagukat - írja a szombati Népszabadság.
júl. 6
10:24
Fóliasátrakban termesztett indiai kendert (Metropol)
A férfi megegyezett barátnőjével és annak szüleivel abban, hogy tanyájukon két fóliasátrat épít. Kukorica közé ültette a „füvet”.
júl. 6
10:24
Légpuskával végezte ki a kiskutyát a 15 éves fiú (Alternatív Energia)
Állatkínzás miatt kell felelnie annak a 15 éves fiúnak, aki légpuskával lőtt fejen egy kutyát a Nógrád megyei Becskében. Az állat elpusztult - értesült a HavariaPress
júl. 6
10:42
Lebuktatta a szíreket a röntgen (Alternatív Energia)
14 határsértőt fedeztek fel egy kamion röntgenes átvilágításakor a pénzügyőrök a röszkei határátkelőhelyen. A szállítmány között megbújt szír állampolgárokkal szemben idegenrendészeti eljárás indult, a török kamionsofőrt embercsempészéssel gyanúsítják - értesült a HavariaPress.
júl. 6
11:00
Kárpótolják a külföldön élő holokauszttúlélőket (Metropol)
A magyar fél elszámolási viták miatt 2010 óta tartotta vissza a nagyjából 18 ezer embert érintő támogatásokat.
júl. 6
11:00
Már nem tartja vissza a kormány a holokauszttúlélők kárpótlását (Alternatív Energia)
A Miniszterelnökséget vezető Lázár János a kormány képviseletében többéves elszámolási vita után megállapodott a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvánnyal (Mazsök), valamint a Conference on Jewish Material Claims Against Germany (Claims Conference) nevű szervezettel annak érdekében, hogy a holokauszt magyar származású, ám külföldön élő túlélői a lehető leggyorsabban hozzájussanak kárpótlásukhoz…
júl. 6
11:09
Megállapodott a kormány a külföldön élő holokauszttúlélők kárpótlásáról (Infostart)
A Miniszterelnökséget vezető Lázár János a kormány képviseletében többéves elszámolási vita után megállapodott a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvánnyal (Mazsök), valamint a Conference on Jewish Material Claims Against Germany (Claims Conference) nevű szervezettel annak érdekében, hogy a holokauszt magyar származású, ám külföldön élő túlélői a lehető leggyorsabban hozzájussanak kárpótlásukhoz…
júl. 6
11:18
Aktanyilvánosság szeretne Schiffer András (Metropol)
Az LMP-s politikus javaslatban kezdeményezi, hogy a kormány év végéig alkossa meg az állambiztonsági múlt feltárására vonatkozó törvényjavaslatot.
júl. 6
11:18
Schiffer ragaszkodik az aktanyilvánossághoz (Alternatív Energia)
Az LMP-s Schiffer András határozati javaslatban kezdeményezi, hogy a kormány év végéig alkossa meg az állambiztonsági múlt feltárására vonatkozó törvényjavaslatot és terjessze azt az Országgyűlés elé.
júl. 6
11:36
A KDNP-nek a szexről szól a melegfelvonulás (Alternatív Energia)
A Kereszténydemokrata Néppárt arra kéri a Budapest Pride felvonulás résztvevőit, hogy ne provokálják a velük nem tartó embereket, családokat és közösségeket.
júl. 6
11:54
Őstermelői piac nyílt a józsefvárosi Palotanegyedben (Alternatív Energia)
Őstermelői piac nyílt szombaton Józsefvárosban, az árusok karácsonyig minden szombaton kint lesznek termékeikkel a Rákóczi út és a Gyulai Pál utca kereszteződésében.
júl. 6
12:12
Röntgen buktatta le a határsértőket (Metropol)
Tizennégy szír határsértő rejtőzködött egy belépésére jelentkező török kamionban Röszkénél.
júl. 6
12:12
MSZP: Magyarország győzött volna, ha... (Alternatív Energia)
Magyarország akkor győzött volna Orbán Viktorral és a Fidesszel, ha a választási ígéreteiket betartva egymillió új munkahellyel, nagyarányú adócsökkentéssel és megszorításmentes hétköznapokkal hálálták volna meg a magyar emberek bizalmát- írja közleményében Török Zsolt, az MSZP szóvivője.
júl. 6
12:14
Termelői piac nyílt Józsefvárosban (Metropol)
Az árusok karácsonyig minden szombaton kint lesznek termékeikkel a Rákóczi út és a Gyulai Pál utca kereszteződésében.
júl. 6
12:30
Kábítószerterjesztőt fogtak el a fővárosban (Alternatív Energia)
Kábítószerterjesztőt fogtak el a Terrorelhárítási Központ (TEK) segítségével a fővárosban, négy másik személyt pedig kábítószer birtoklásával gyanúsítanak az ügyben indult eljárásban - közölte a rendőrség szombaton a honlapján.
júl. 6
12:32
MSZP: a kormányzat célja az emberek javainak lenyúlása (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint Orbán Viktor miniszterelnök "egy igazi zsarnoki diktatúrát működtet" Magyarországon, amelynek elsődleges célja az emberek javainak lenyúlása.
júl. 6
12:48
MSZP: Támogatjuk a Budapest Pride Fesztivált (Alternatív Energia)
Magyarország csak akkor lehet sikeres, ha állampolgárai szabadon, félelmek nélkül élhetnek benne. Támogatjuk a Budapest Pride Fesztivált és részt veszünk a mai felvonuláson. Hisszük, hogy egy nyitott és befogadó társadalom alapja az egymásért való bátor kiállás.
júl. 6
12:48
Dílert fogott a TEK (Metropol)
Négy másik személyt pedig kábítószer birtoklásával gyanúsítanak az ügyben indult eljárásban.
júl. 6
12:57
Budapest Pride: megáll a kisföldalatti a Hősök terénél (Infostart)
Számos forgalomkorlátozás lesz szombaton délután a fővárosban a Budapest Pride felvonulás miatt, a korábban tervezettől eltérően azonban a kisföldalatti szerelvényei mégis megállnak a Hősök terénél.
júl. 6
13:06
Tiltólistán a halált okozó dizájner drog alapanyaga (Metropol)
Ez a komponens Magyarországon eddig nem volt ismert, Hollandiában azonosították 2012-ben. Itthon két fiatal halálát okozta.
júl. 6
13:06
Budapest Pride - Mégis megáll a kisföldalatti a Hősök terénél (Alternatív Energia)
Számos forgalomkorlátozás lesz szombaton délután a fővárosban a Budapest Pride felvonulás miatt, a korábban tervezettől eltérően azonban a kisföldalatti szerelvényei mégis megállnak a Hősök terénél.
júl. 6
13:33
Tiltólistán egy dizájner drog alapanyaga (Infostart)
Tiltólistára tették a közelmúltban több fiatal halálát okozó dizájner drog alapanyagát, az úgynevezett para-metil-4-metilaminorexet - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi államtitkársága szombaton az MTI-vel.
júl. 6
13:42
Trafik: Nem tartják meg a vesztes pályázatokat (Metropol)
Azok a pályázók, akik nem nyertek dohány koncessziót, visszakapják az pályázati anyagukat.
júl. 6
13:42
Van akit meglep? - NFM: nincs jogi lehetőség az érvénytelen trafikpályázatok megőrzésére (Alternatív Energia)
A dohánytermék-kiskereskedelmi koncessziós pályázatokon a jogosultságot nem nyert, illetve érvénytelen pályázati anyagok megőrzésének sem jogi, sem szakmai indoka nincs - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szombaton az MTI-vel.
júl. 6
14:00
Regionális szinten képezi választókerületi felelőseit az Együtt-PM (Alternatív Energia)
Az Együtt-PM szövetség véget vet a demokráciadúlásnak - mondta Jávor Benedek, az Együtt-PM társelnöke a szövetség kampányfelkészítő regionális képzése kapcsán tartott szombati sajtótájékoztatón, Veszprémben.
júl. 6
15:12
Nagy területen égett az avar Veresegyházon (Alternatív Energia)
Mintegy három hektáron kapott lángra az avar szombat délután Veresegyházon, a Krajcár utcánál, a tüzet megfékezték - tájékoztatta az MTI-t Spitz Alexandra.
júl. 6
15:30
Nagy területen égett az avar (Metropol)
Mintegy három hektáron kapott lángra az avar szombat délután Veresegyházon.
júl. 6
15:30
Halott csecsemőt találtak Inárcson (Alternatív Energia)
Egy csecsemő holttestét találták meg a rendőrök péntek délután egy inárcsi családi ház udvarán - értesült az MTI.
júl. 6
15:32
Halott csecsemőt találtak Inárcson (Metropol)
Úgy értesítették a rendőröket, hogy szült az anya, de nem látják a gyermeket. A csecsemőt ez zacskóban találták meg.
júl. 6
16:33
Fazekas Sándor: Az új törvény garantálja, hogy a föld magyar kézben marad (Infostart)
Európa egyik legszigorúbb és leginkább gazdabarát földtörvénye a közelmúltban elfogadott magyar jogszabály, amely garancia arra, hogy e nemzeti kincs végérvényesen hazai kézben marad - jelentette ki a vidékfejlesztési miniszter a Föld-ünnepen és Jászsági Aratónapon szombaton, Jászapátiban.
júl. 6
17:00
Fazekas Sándor: a föld magyar kézben marad (Metropol)
A vidékfejlesztési miniszter kiemelte: a magyar kormány meghallgatta és teljesítette a vidék akaratát.
júl. 6
17:18
Tízezer ember a Budapest Pride-on (Metropol)
Megérkezett a Pride az Olimpiai parkba. A felvonuláson résztvevőket gyakorlatilag egész úton ellentüntetők követték a kordon túloldalán. Állítólag dulakodás is volt.
júl. 6
17:36
Beszakadt egy út Győrben (Alternatív Energia)
Beszakadt egy út Győrben a Petőfi-híd lábánál, emiatt rendőrök irányítják a forgalmat - közölte a rendőrség honlapján szombat délután.

Keresés