2013. július 9. kedd

júl. 9
5:18
Végső búcsút vettek Horn Gyulától (Alternatív Energia)
Eltemették tegnap Horn Gyulát. A júniusban elhunyt egykori miniszterelnököt katonai tiszteletadás mellett helyezték örök nyugalomra a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. A gyászszertartáson több ezren vettek részt; egymás mellett ült Schmitt Pál, Sólyom László, Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc, Medgyessy Péter, Boross Péter, Orbán Viktor és Áder János.
júl. 9
5:20
Schulz: Mit kellene tennem, visszatámadni? (Alternatív Energia)
"Mit kellene most tennem az Európai Parlament elnökeként? Visszatámadjak?" - kérdezett vissza Martin Schulz az ATV-n ma este 21 órakor adásba kerülő interjúban, amikor a riporter a magyar Országgyűlés által a múlt héten - a Tavares-jelentésre válaszként - elfogadott politikai nyilatkozatról kérdezte.
júl. 9
5:22
Mozgó voksszabályok (Alternatív Energia)
Miközben a jövő héten már postázzák a határon túli magyaroknak a regisztrációhoz szükséges nyomtatványokat, és augusztusban megkezdődik "feliratkozásuk" is, a választás lebonyolításának szabályai még biztosan módosulnak jövő május előtt. A legutóbbi "korrekciót" épp múlt héten fogadta el a Ház. Ráadásul a szükséges végrehajtási rendeletetek máig nem ismertek, s egyáltalán nem állnak készen a…
júl. 9
5:24
Az ügyészség kevesli Szilvásyék büntetését (Alternatív Energia)
Az első fokú ítélet súlyosításáért fellebbezett a "kémügyben" a Központi Nyomozó Főügyészség (KNyF): a vádhatóság kevesellte a nem jogerősen kiszabott két év 10 hónap letöltendő börtönbüntetést Galambos Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) volt főigazgatója és Szilvásy György, a Gyurcsány-kormány titokminisztere esetében.
júl. 9
5:26
Szigorítanak a családi pótlékon (Alternatív Energia)
Kombinált kezelés, gyakori rosszullét - ez a két legfontosabb kritériuma annak, hogy a jövőben emelt összegű családi pótlékot kapjanak a beteg gyermeket nevelő családok. Ha a rohamok ritkábban jönnek a gyógyszeres kezelés hatására, akkor nem jár többlet. A jogosultság egyébként is egyéni elbírálás alapján történik, a gondozó orvosnak kell mérlegelnie. Nem először nyúl a családi pótlékhoz a…
júl. 9
5:27
Horn Gyula temetése - Ezért nem jelent meg Németh Miklós (Infostart)
Németh Miklós, a rendszerváltás előtti utolsó kormány miniszterelnöke a fővárosban hétfő délelőtt kialakult közlekedési fennakadások miatt nem jutott el Horn Gyula volt kormányfő temetésére. Az elhunyt kormányfőre emlékezve Németh Miklós az MTI megkeresésére azt mondta: "vérbeli politikust" ismert meg Horn Gyulában.
júl. 9
5:28
Vizsgálja a rendőrség a homofób indítékot (Alternatív Energia)
Mégis csak "érdekesnek" tartja a hétvégi Pride után történt atrocitás kivizsgálását a rendőrség: tegnap ugyanis sértetti tanúként hallgatták meg a bántalmazás két szenvedő alanyát, Derdák Tibort, a sajókazai Dr. Ámbedkár Iskola igazgatóját, és Orsós Jánost, az iskolát fenntartó Dzsaj Bhím közösség vezetőjét.
júl. 9
5:36
Kihallgatták a trafikmutyi leleplezőjét (Alternatív Energia)
Meghallgatta tanúként az ügyészség Hadházy Ákos egykori fideszes, ma már független önkormányzati képviselőt, aki április végén nyilvánosságra hozta, hogy Szekszárdon a kormánypárti városatyák döntötték el, ki nyerjen és ki ne nyerjen trafikjogot.
júl. 9
5:38
Nem találják a megbízót (Alternatív Energia)
A maffiaperekben már megszokott fokozott biztonsági intézkedések mellett ma kezdődik a Fenyő-gyilkosság tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken; a vád szerint Jozef Rohac ismeretlen személy megbízásából másfél évtizede Budapesten, a Margit utcában hangtompítós géppisztollyal kivégezte Fenyő Jánost, a Vico cégcsoport elnökét, a Népszava tulajdonosát. A gyilkosság megbízójának személye jelenleg sem…
júl. 9
6:21
Továbbra sem elégedettek a fuvarozók (Infostart)
A kisebb hibák ellenére jól vizsgázott az e-útdíj - mondta Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár. A fuvarózok szerint azonban a problémák miatt fel kellene függeszteni a rendszer működését.
júl. 9
7:33
Legalább 300 ezer új közmunkás várható - lapszemle (Infostart)
A Magyar Nemzet cikke szerint jövőre is legalább 300.000 embert szeretne bevonni a közmunkaporgramba a kormány. A Népszabadság arról ír, több mint 2000 befizetés érkezett eddig az Összefogás az Államadósság Elleni Alapba.
júl. 9
8:00
Tényleges életfogytiglan: a jövőkép megszűnik (Metropol)
A kiugró ítéletszám hatására egyre inkább a figyelem középpontjába kerül, mit jelent a tényleges életfogytiglan.
júl. 9
8:02
Neten keresik a legnépszerűbb budapesti panelt (Metropol)
Az Urbanista blog most a távfűtött panellakótelepek között hirdetett népszerűségi versenyt.
júl. 9
8:54
Budapest Pride: nyomoz a rendőrség (Metropol)
A Budapest Pride Felvonulás után az V. kerületi Szent István körút és Bihari János utca kereszteződése közelében rasszista támadás ért három embert.
júl. 9
9:48
Marad a nyárias idő (Alternatív Energia)
Kedden az ország túlnyomó részén napos, nyári időben lesz részünk, délkeleten alakulhat még ki helyenként zápor, zivatar; másutt inkább csak időnként zavarhatják gomolyfelhők a napsütést. Alapvetően mérsékelt lesz az északi, északkeleti szél, délutánra 29 és 33°C közé melegszik a levegő.
júl. 9
9:57
Mindenhol elbontották a védműveket (Infostart)
Hétfő éjfélig befejeződött a védművek bontása mind a kilencvenöt településen, amely az árvízi védekezésben részt vett, és minden fogyasztónál visszakapcsolták az áramot. A MÁV bejelentette: fokozatosan növeli a szerelvények sebességét a korábban az árhullám által megrongált vonalszakaszokon - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kedden a honlapján.
júl. 9
10:06
Mindenhol elbontották a védműveket (Metropol)
Hétfő éjfélig befejeződött az árvíz miatt emelt védművek bontása mind a kilencvenöt településen.
júl. 9
11:00
Összefogás Andrassew Ivánért - videó (Alternatív Energia)
Kollégánkat daganatos betegsége kényszerítette kórházba, ám értékeit, köztük táblagépét ellopták tőle a kórházi szobából. Mivel Iván ezzel tartotta a kapcsolatot a külvilággal, a szerkesztőség gyűjtést szervezett neki.
júl. 9
11:18
MSZP: Nem baj, hogy rossz, de legalább drága (Alternatív Energia)
Az e-útdíj bevezetése éppen olyan, mint Orbán Viktor három éves kormányzása. Erőből lenyomnak mindent az emberek torkán, de csak zűrzavar lesz belőle, ami számtalan érdeksérelmet okoz, és a végén valaki mindig ráfizet - írja közleményében Török Zsolt.
júl. 9
11:36
"Cinikus lépés" Megpróbálják elvarrni a trafikmutyi-szálakat? (ATV)
Cinikus lépésnek tartja és feljelentést tesz az Együtt-PM Szövetség azért, mert a fejlesztési minisztérium visszaküldi a trafikpályázatok dokumentációját.
júl. 9
11:38
Lezuhant egy légitaxi: mindenki meghalt (ATV)
A Rediske Air helyi légitaxi-társaság Havilland DHC3 Otter típusú hidroplánján a pilóta és kilenc utas tartózkodott.
júl. 9
11:40
Államvizsgán robbantott egy férfi a jászvásári egyetemen (ATV)
Kisebb robbanás történt hétfő délelőtt a jászvásári műszaki egyetemen, ahol egy hátizsákos ismeretlen egy pokolgép felrobbantásával fenyegetőzött, áldozatok nincsenek.
júl. 9
11:42
Szigorúbb büntetést kér Szilvásyékra az ügyészség (ATV)
Galambos Lajost kémkedésért 2 év 10 hónap börtönbüntetésre, Szilvásy Györgyöt felbujtóként elkövetett kémkedésért 2 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélték.
júl. 9
11:44
Eltemették Horn Gyulát - Orbánra fújoltak (ATV)
Hétfő délelőtt eltemették Horn Gyula volt miniszterelnököt. Horn Gyula életének 81. évében, hosszan tartó, súlyos betegségben hunyt el június 19-én.
júl. 9
11:45
Nem jogsértő a Magyar Gárda feloszlatása (Infostart)
A Magyar Gárda Egyesület bírósági feloszlatása nem sértette az Emberi Jogok Európai Egyezményében lefektetett gyülekezési és egyesülési szabadságot - mondta ki keddi ítéletében az Emberi Jogok Európai Bírósága Strasbourgban.
júl. 9
11:46
Ilyen sikerrel járt Szijjártó keleten (ATV)
Hiába járta be a fél világot Szijjártó Péter, az úgynevezett keleti nyitás helyett a a korábbi külkereskedelmi mutatók romlása következett be. Mindez Varga Mihály mai előadásából derült ki. Hogy merre járt Szijjártó, arról a Hetek közölt összeállítást.
júl. 9
11:48
Trafik a kórház területén és a patika épületében (ATV)
Ugyanúgy megfér egymás mellett a cigaretta és a gyógyszertár, mint a Nemzeti Dohánybolt és a kórház, vagy az inkubátorház.
júl. 9
11:50
E-útdíj: a fuvarozók a rendszer átmeneti leállítását kérik (ATV)
A fuvarozók a használatarányos útdíjfizetési rendszer átmeneti leállítását kérik, mert az, tapasztalataik szerint rosszul számláz, és ezzel megkárosítja a vállalkozókat - jelentette be Peredi Péter, a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége (FUVOSZ) főtitkára sajtótájékoztatón, hétfőn Budapesten.
júl. 9
11:52
Magyar zászlót égettek: megbüntették a román huligánokat (ATV)
A Kolozs megyei törvényszéki ügyészség 1400 lej (közel százezer forint) bírságot rótt ki azokra a fiatalokra, akik egy márciusi kolozsvári futballmérkőzésen felgyújtották a magyar zászlót - közölte hétfői hírlevelében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).
júl. 9
11:54
"Félállamosítás" Róna: le akarják nyúlni a takarékszövetkezetek pénzét (ATV)
A lépésnek komoly következményei lehetnek, hiszen a takarékszövetkezetek a vidék gazdasági életének talán a legfontosabb tényezői.
júl. 9
11:56
Szijjártó tárt karokkal várja a keleti diákokat (ATV)
Ösztöndíjprogramot indít a kormány a keleti nyitás stratégia keretében a felsőoktatás hallgatóinak - jelentette be Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogramról tartott sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.
júl. 9
11:58
82 százalékon az államháztartás hiánya (ATV)
Az államháztartás központi alrendszerének hiánya júniusban 162,3 milliárd forint volt, az első hat hónapban a deficit 721,7 milliárd forintot tett ki, ami az éves előirányzat 82,0 százaléka - közölte előzetes adatait hétfőn a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
júl. 9
12:00
Összedőlt egy indiai szálloda, legalább kilenc halott (ATV)
Több halálos áldozatot követelt egy szálloda összeomlása Dél-Indiában, Secunderabad városában. A lapok jelentései eltérőek az áldozatok számát illetően, legalább 9-en meghaltak. Az incidens okát még nem tudják.
júl. 9
12:02
Sortűz, gyerekgyilkosság, intifáda: súlyos helyzet Egyiptomban (ATV)
Intifádára szólított fel a Muzulmán Testvériség Egyiptomban, miután a hadsereg megölte az iszlamista szervezet legalább 42 tagját. Az ideiglenes egyiptomi államfő közleményében sajnálatosnak nevezte az incidenst, de azt állította, hogy a tüntetők megpróbálták megostromolni az Elnöki Testőrség laktanyáját. Közben a hatalomátvétel jelképévé vált az a 17 éves fiú, akit feldühödött iszlamisták…
júl. 9
12:04
Csatáry-ügy: felfüggesztette a büntetőeljárást a bíróság (ATV)
Felfüggesztette a háborús bűntettel vádolt Csatáry László elleni büntetőeljárást a Fővárosi Törvényszék - értesült az MTI Hírcentrum.
júl. 9
12:06
Demján tovább vitázik Orbánnal a takarékszövetkezetekről (ATV)
A takarékszövetkezetekről szóló törvény céljával igen, de a cél megvalósításának módjával, a törvény Alaptörvénnyel ellentétes rendelkezéseivel, s az ennek nyomán a későbbiekben bekövetkező lehetséges változásokkal nem ért egyet, nem tudja azokat elfogadni az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) - írta Demján Sándor, az OTSZ elnöke a hétfőn Orbán Viktor miniszterelnöknek címzett…
júl. 9
12:08
Bulizni akartak, szétverték az idős asszonyt (ATV)
Két tizenhat éves fiút vett őrizetbe a rendőrség alig fél órával azután, hogy a Zala megyei Söjtörön egy idős nőt a saját házában raboltak ki.
júl. 9
12:10
Kormány-ellenzék: Budapesten döntetlenre állnak (ATV)
A fővárosban a Fidesz támogatottsága megegyezik az MSZP és az Együtt-PM összesített támogatottságával, ezért ellenzéki oldalon elképzelhetőnek tartják, hogy lehet valamilyen Fidesz-Jobbik együttműködés az önkormányzati választáson. A Városháza kommunikációs igazgatója szerint a főpolgármestert nem zavarná egy jobbikos jelölt, mint ahogyan 2010-ben sem akadályozta meg a győzelemben.
júl. 9
12:12
Prisztás anyukája tudja, ki csalta tőrbe a fiát (ATV)
Tanúk meghallgatásával folytatódott a Prisztás József meggyilkolásának ügyében indult per a Fővárosi Ítélőtáblán. Az egyik tanú, aki korábban napi kapcsolatban volt Prisztással, azt mondta: nem tud róla, hogy bárki is fenyegette volna a férfit, akinek éttermei voltak, és ingatlan adásvétellel is foglalkozott. Ma tanúként hallgatták meg Prisztás József idős édesanyját is.
júl. 9
12:12
Fenyő-gyilkosság: a vádlottak tagadnak (ATV)
Tagadta bűnösségét a Fenyő János médiavállalkozó másfél évtizeddel ezelőtti megölésével vádolt két szlovák állampolgár a Fővárosi Törvényszéken kedden megkezdődött büntetőperben.
júl. 9
12:14
Lezuhant utasszállító: ez volt a másodpilóta első útja (ATV)
Az első vizsgálatok szerint a pilóták hibáztak San Franciscóban, amikor lassabban landoltak az előírtnál és néhány másodperccel később újra a levegőbe akarták emelni a gépet – túl későn. A balesetben ketten meghaltak és száznyolcvanan megsebesültek. A fekete doboz szerint nem volt műszaki hiba a gépen.
júl. 9
12:30
Jogszerű volt a Magyar Gárda feloszlatása (Metropol)
Az Emberi Jogok Európai Bírósága kedden hirdetett ítéletet abban a perben, amelyet Vona Gábor, a Jobbik elnöke indított a magyar állam ellen.
júl. 9
12:32
Láss jól biciklivel is (Metropol)
Fényvisszaverő matricák felragasztásával tettek láthatóvá országszerte több ezer bicikliutakra épített akadályt.
júl. 9
12:48
"Homo cadaricus" Hornról emlékeztek meg a pozsonyi lapok (ATV)
A vezető pozsonyi lapok kivétel nélkül beszámoltak Horn Gyula hétfői temetéséről, kommentárjában az Új Szó a "kisemberek miniszterelnökének" a Pravda pedig "Homo cadaricusnak" nevezte az elhunyt politikust.
júl. 9
13:24
Új Szövetség: keresztényeket tömörítő, Izraellel lojális párt alakult (ATV)
Bné Brit Hahadasa, vagyis Az Új Szövetség néven keresztényeket tömörítő, a zsidó állammal lojális új párt alakult Izraelben, adta hírül a Jiszráél Hajóm (Izrael Ma) című lap kedden.
júl. 9
13:42
Az Orbán-kormány megbukott (Alternatív Energia)
Eddigi bizonyítványai alapján elmondhatjuk, hogy az Orbán-kormány elégtelenül teljesített, ezért megbukott. A magánpénztári vagyon lenyúlása, a földmutyi, a trafikmutyi, mind-mind bukást ért. Most kiderült az is, hogy a kis- és középvállalkozások esetében is minősíthetetlenül gyengén teljesített az orbáni gazdaságpolitika - írja közleményében Tóth Csaba.
júl. 9
13:42
Tovább bővül az Opel szentgotthárdi gyára (ATV)
Az Opel Magyarország újabb, 60 millió eurós beruházással bővíti szentgotthárdi motorgyárát - jelentette be Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági ügyekért felelős államtitkára, és Solt Tamás, a szentgotthárdi gyár igazgatója kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
júl. 9
13:44
Éles lőfegyvereket rejtett a diplomata táska - videó (Alternatív Energia)
Nem várt zsákmányhoz jutott az a betörő, aki június 14-én hatolt be egy makói családi házba. A férfi különböző tárgyak mellett egy diplomatáskát is elvitt, amiben több éles lőfegyvert, valamint a hozzá tartozó lőszereket talált - értesült a HavariaPress.
júl. 9
14:00
Fenyő-gyilkosság: a vádlottak tagadnak (Metropol)
Jozef R. a tárgyaláson ismertetett korábbi nyomozati vallomása szerint Szlovákiában a tévéből értesült a leszámolásról.
júl. 9
14:00
Kiteregette a "szennyest" - kisfia előtt vakították meg bosszúból (ATV)
Li Csien-hszin alig több mint egy éve hagyott fel korábbi foglalkozásával és kezdte meg a világhálón a városi elöljárók szennyeseit kiteregetni. Korrupciós ügyeket feltáró és környezetszennyezéssel összefüggő bejegyzései nagy visszhangot váltottak ki. Kénsavval öntötték le.

Keresés