2014. január 10. péntek

jan. 10
5:00
CBA-vezér: Nem árulunk lengyel csirkét magyarként (Alternatív Energia)
jan. 10
5:18
2000 tonna veszélyes hulladékot hagytak Hajdú-Biharban (ATV)
„A kerítés az úgy ki van bomolva több helyen, hogy gyakorlatilag bárki kényelmesen, különösebb bújkálás nélkül be tud menni".
jan. 10
5:20
Vannak kivételezettek, akiknek „jár” a vadászat lehetősége (ATV)
A kis magán vadásztársaságok vezetői szerint kizárt, hogy náluk ingyen vadásszon bárki is. Nekik szigorú keretek között kell gazdálkodni a területükön levő vadakkal, és még saját tagjaiknak is ki kell fizetniük az elejtett vadak árát. Azt mondják, arról viszont nem tudnak, hogy a nagy, állami, vagy honvédségi tulajdonban levő erdészeteknél, mi a helyzet. Ott nem tartják kizártnak, hogy vannak…
jan. 10
5:36
Ártatlannak vallotta magát P. Koltai Gábor (Alternatív Energia)
Egy szakértő szerint volt film, aminek az előállítási költségének négyszeresét számlázták ki.
jan. 10
5:38
Az informátor nyomán (Alternatív Energia)
Egymilliárd forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal irodaszer forgalmazó cégekre.
jan. 10
5:40
Február utáni döntés a devizahitelekről (Alternatív Energia)
A tavaszi parlamenti ülésszak kezdete is csúszhat, mivel még nem született kormánydöntés a devizahiteles mentőcsomagról.
jan. 10
5:42
Bírósághoz fordul Zágráb az INA-ügyben (Alternatív Energia)
A lap megkereste a Molt, de a cég jelezte, hogy szóbeszédet nem kommentál.
jan. 10
5:44
"Arccal a lakosság felé" (Alternatív Energia)
Eladták a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap vagyonát - az államadósság alig mérséklődött.
jan. 10
5:46
Rokoni szálak a gorzsai földeken (Alternatív Energia)
27 pályázaton összesen 1362 hektárt művelhet a cégcsoport és veheti föl a hektáronként nagyjából 70 ezer forint uniós földalapú támogatást.
jan. 10
5:48
Gurmai Zita szocialista EP-képviselő (Alternatív Energia)
jan. 10
5:50
Szétzilálják Szíriát a belharcok (Alternatív Energia)
“Egyikőtök sem marad életben, példát statuálunk veletek”.
jan. 10
5:52
Perkovicot kiadhatják, a kérdőjelek maradnak (Alternatív Energia)
A volt jugoszláv titkosszolgálat egykori osztályvezetőjét azzal vádolják, hogy ő adott parancsot egy nyugatra emigrált olajipari menedzser meggyilkolására.
jan. 10
5:54
Végjáték Egyiptomban? (Alternatív Energia)
A hadsereg befolyása mellett dönt a nép az új alkotmányról, törvényhozásról, elnökről.
jan. 10
5:56
Hídbotrány New Jerseyben (Alternatív Energia)
Derékba törheti Chris Christie republikánus kormányzó karrierjét a kicsinyes bosszúállás.
jan. 10
6:12
A Kúria nem vágja át a gordiuszi csomót (Infostart)
Tévedés a Kúria jogegységi határozatáról azt gondolni, hogy az egycsapásra megoldhatja a devizahitelesek problémáit, a helyzetet csak jogalkotással lehet kezelni - jelentette ki az Inforádió Aréna című műsorában Darák Péter, a Kúria elnöke.
jan. 10
6:30
A baloldal, ha ráér, tökön szúrja magát (Alternatív Energia)
Fogjunk össze, az az alap, de hogyan győzzük meg az embereket, hogy igazunk van?
jan. 10
6:30
Szanyi: a patás ördöggel is fogjunk össze, ha kell (ATV)
Az, hogy van egy monolit Orbán Viktor és egy bégető hadsereg mögötte, az nem jó dolog, hanem az észak-koreai modell – ezt Szanyi Tibor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
jan. 10
6:32
Kiutasította Amerika az indiai főkonzulhelyettest (ATV)
Az amerikai kormány csütörtökön felkérte Devyani Khobragade New York-i indiai főkonzulhelyettest, hogy hagyja el az országot, a diplomata ügye azért okozott feszültséget Washington és Újdelhi között, mert az amerikai szövetségi ügyészek vízumcsalással vádolták meg.
jan. 10
6:34
Kiderült: ő fogja irányítani Geráékat (ATV)
A spanyol Pepe Melt nevezték ki a Gera Zoltánt is foglalkoztató, angol élvonalbeli West Bromwich Albion labdarúgócsapatának vezetőedzőjévé. A birminghami klub csütörtöki bejelentése szerint az 50 éves szakember másfél évre kötelezte el magát.
jan. 10
6:48
Mesterházy: legkésőbb a jövő hét végére lezárulnak az egyeztetések (Infostart)
Csütörtökön még csak a hivatalos tárgyalásokat előkészítő megbeszélés zajlott le, de Mesterházy Attila szerint legkésőbb a jövő hét végére eredményesen lezárulnak a baloldali ellenzéki pártok között zajló egyeztetések.
jan. 10
6:48
Gyors megegyezésben bízik az ellenzék (Metropol)
Mesterházy Attila, az MSZP elnöke szerint nincs olyan akadály, amely lehetővé tenné a rövid időn belüli megállapodást.
jan. 10
6:48
Mesterházy: minden kérdés asztalra került, nincs megoldhatatlan akadály (ATV)
Csütörtökön még csak a hivatalos tárgyalásokat előkészítő megbeszélés zajlott le, de Mesterházy Attila szerint legkésőbb a jövő hét végére eredményesen lezárulnak a baloldali ellenzéki pártok között zajló egyeztetések.
jan. 10
6:50
Tovább nyomoznak Biszku ellen (ATV)
Felbujtóként elkövetett kényszervallatás, jogellenes fogva tartás, a magyar állam területe elleni hűtlenség és felségsértés miatt nyomoznak tovább Biszku Béla esetében.
jan. 10
6:52
Milliárdos csalással vádolják: a magyar producer vallomása (ATV)
P. K. Gábort és társait azzal vádolják, hogy több mint 2 milliárd forinttal rövidítették meg a központi költségvetést.
jan. 10
6:54
EP-választás: az Európai Egyesült Államok a tét (ATV)
A tavaszi uniós választásokon már az Európai Egyesült Államokról kell szavaznia a választóknak az Európai Bizottság alelnöke szerint. Viviane Reding véleményét a Telegraphban megjelent írás szerint a legbefolyásosabb brüsszeli diplomaták is osztják. A tavaszi kampány erős lesz, igénybe veszi majd a választói szívet is – ígéri az EU.
jan. 10
7:06
Jogsértések történhettek a vörösiszap-per szakértőinek kiválasztásánál - lapszemle (Infostart)
A Népszabadság cikke szerint Jogsértések történhettek a vörösiszap-per szakértőinek kiválasztásánál. A szakvélemények készítőit politikusok vitték először a helyszínre, elfogulatlanságuk megkérdőjelezhető, ezért ki is zárták véleményüket a per anyagaiból.
jan. 10
7:06
Család a középpontban (Alternatív Energia)
A szervezet szakértői segítséget nyújtanak, egyfajta tudatformálást hajtanak végre.
jan. 10
7:07
Orbán: hahó, facebookosok - felvétellel (ATV)
Videóüzenetben köszönte meg Orbán Viktor a Facebook-követőinek, hogy nem hagyták magára.
jan. 10
7:24
Kiutasították az USA-ból az indiai diplomatát (Alternatív Energia)
Az amerikai szövetségi ügyészek vízumcsalással vádolták meg.
jan. 10
7:26
Aján Tamás 75 éves (Alternatív Energia)
Személyes nemzetközi elismerésként 2010-ben a NOB elnökétől - 1995 után másodszor is - az Olimpiai Érdemrendet vehette át.
jan. 10
8:00
Nyílt napot tart a TF (Infostart)
Nyílt napot tartanak szombaton a TF-en, hivatalos nevén a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán, az Alkotás utcai Új épületben.
jan. 10
8:00
Rodman és Kim Dzsong Un közös túlélési stratégiája (ATV)
Észak-Korea és Dennis Rodman egyaránt ismeri a kiszavazás fájdalmát- áll a Foreign Policy cikkében, melyet az egykori kosárlabdázóról írt.
jan. 10
8:18
4-es metró: átszabott közlekedés (Metropol)
A hónap végéig lehet véleményezni azokat a változtatásokat, amelyeket a 4-es metró átadása után terveznek bevezetni.
jan. 10
8:36
Étrend-kiegészítőkre, bölcsődékre és fürdőhelyekre fókuszál az ÁNTSZ (Infostart)
Az étrend-kiegészítőket, a bölcsődéket és a fürdőhelyeket ellenőrzi kiemelten az idén az Országos Tisztiorvosi Hivatal (OTH), és továbbra is napirenden lesz a nemdohányzók védelméről szóló törvény előírásainak betartása - tájékoztatta az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) az MTI-t.
jan. 10
8:36
Titokzatos regisztrációs akciók (Alternatív Energia)
"Az Országos Roma Önkormányzat sajnos nem tud érdemi információval szolgálni."
jan. 10
8:36
Kerényi élőben cáfolt: nem szúrt le Orbán (ATV)
A miniszterelnöki megbízott szerint nem igaz, hogy Orbán Viktor leszúrta a Magyar Krónika lapindító értekezletén. Közpénzből egy fillért sem használ és az indulás után megkeresi majd Spíró Györgyöt és Fiala Jánost is. A 0. számban 40 oldal foglalkozik majd a Várkert Bazárral. Csak Kondor Katalin látta máshogy a dolgokat.
jan. 10
8:38
Orbán csípi, ha "lájkolják" (Alternatív Energia)
Szerinte, ha nem csatlakoztak volna oldalához ennyien, "akkor aligha tudtuk volna Magyarországot megújítani".
jan. 10
8:40
Simimcska Lajosé a Class FM (Alternatív Energia)
Megszűnt Nyerges Zsolt 50 százalékot meghaladó szavazati joga.
jan. 10
8:42
Kónya Péter: a Szolidaritás marad az Együtt-PM szövetségben (Alternatív Energia)
Az Együtt-PM önálló frakciót akar alakítani a következő Országgyűlésben.
jan. 10
8:44
Elfogták a bajai bankrablót (Alternatív Energia)
A rabló kevesellte a kapott összeget, ezért mindkét alkalmazottat bántalmazta.
jan. 10
8:54
A Szolidaritás marad az Együtt-PM szövetségben (Infostart)
A Szolidaritás bennmarad az Együtt-PM szövetségben azután is, hogy megkezdődnek a tárgyalások egy közös ellenzéki lista kialakításáról - jelentette ki Kónya Péter pénteken az ATV Start című műsorában.
jan. 10
8:54
A Szolidaritás marad az Együtt-PM szövetségben (Metropol)
Kónya Péter szerint a DK-val történő együttműködés során félre lehet tenni az elmúlt időszak sérelmeit.
jan. 10
8:54
Kónya: a Szolidaritás bennmarad az Együtt-PM szövetségben (ATV)
A Szolidaritás bennmarad az Együtt-PM szövetségben azután is, hogy megkezdődnek a tárgyalások egy közös ellenzéki lista kialakításáról - jelentette ki Kónya Péter pénteken az ATV Start című műsorában.
jan. 10
9:13
Simicska tulajdonába került a Class FM? (ATV)
Lényegében Simicska Lajos tulajdonába került a Class FM. A legfrissebb céginformációs adatok szerint tavaly júliusban ő lett a rádiót üzemeltető társaság legnagyobb részvényese - írja a Népszabadság.
jan. 10
9:30
Kerényi cáfolja, hogy Orbán ledorongolta volna a levél miatt (Alternatív Energia)
A miniszterelnöki megbízott végig csendben ült, nem szállt vitába bírálóival.
jan. 10
9:30
Tovább fejlesztik az e-útdíj rendszerét (ATV)
A jelenlegi díjköteles hálózat további felosztása, az újonnan átadott szakaszok beillesztése a rendszerbe, az utólagos és mobil fizetési lehetőség megteremtése, a HU-GO rendszer fejlesztése - többek között ezek szerepelnek az e-útdíjrendszer kapcsán az idei tervekben a Világgazdaság szerint.
jan. 10
9:32
Dakar 2014 - Sebestyénék javítottak, Dési rontott (Alternatív Energia)
Dési János a viadal honlapja szerint egyórás büntetést kapott.
jan. 10
9:48
Baltával rabolt ki idős embereket egy férfi (Metropol)
A 49 éves T. Zoltán aranyosapáti lakost a rendőrség őrizetbe vette.
jan. 10
9:48
Simicska Lajosé a Class FM (Alternatív Energia)
Megszűnt Nyerges Zsolt 50 százalékot meghaladó szavazati joga.
jan. 10
9:48
Két és fél évet kapott a szegedi villamoson támadó férfi (ATV)
Első fokon két és fél év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Járásbíróság pénteken azt a férfit, aki brutálisan bántalmazta egyik utastársát decemberben a csongrádi megyeszékhely egyik villamosán.

Keresés