2014. január 17. péntek

jan. 17
5:01
Közzéteszik a Hitler által megvetett műalkotások listáját (ATV)
A londoni Viktória és Albert Múzeum közzéteszi az interneten azok műalkotások listáját, amelyek a nácik szerint az "elfajzott művészethez" tartoztak. Hitler leginkább expresszionista és absztrakt alkotásokat vetett meg. A lista közzétételével széles körben kutathatóvá teszik a dokumentumot.
jan. 17
5:18
Miniszterelnöki ambícióiról beszélt Gyurcsány (ATV)
Vége a primadonnák versenyének – ezt mondta Bajnai Gordon. Az Együtt-PM vezetője szerint végre megvan az összefogás miniszterelnök-jelöltje. Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke pedig úgy fogalmazott: kimaradhatott volna az együttműködésből az Együtt-PM, ha nem fogadja el az ellenzéki pártok megállapodását. Mesterházy Attila szerint 350-400 ezer szavazó a különbség az összefogásban részt vevő, és a…
jan. 17
5:36
Terv marad a béke? (Alternatív Energia)
Mindenki tagad, egyre nagyobb a káosz a békekonferencia körül.
jan. 17
5:38
Nőfaló politikusok Európától Amerikáig (Alternatív Energia)
Vérmérséklettől függ, hogy az adott országban hogyan fogadják a vezető államférfiak félrelépéseiről szóló híreket.
jan. 17
5:40
Várakozólistán a devizahitelesek ügye (Alternatív Energia)
Amíg nem lesz kiszámítható gazdaságpolitika Magyarországon, kifizethető törlesztőrészletek sem lesznek.
jan. 17
5:42
Veszélyben az uniós pályázatok sikere (Alternatív Energia)
Herczog Edit aggasztónak tartja, hogy az Orbán-kormány nem tanult a hatalomra kerülése után elkövetett hibákból.
jan. 17
5:44
Pang a lakásépítés (Alternatív Energia)
A költségvetési és az uniós forrásokból tellett stadionberuházásokra, vasút- és közműfelújításokra is.
jan. 17
5:46
A miniszterelnök feljavított beszéde (Alternatív Energia)
Aligha lehet közömbös számunkra a Kárpát-medencében, és azon is túl is, hogy mit értünk meg Orbán Viktor beszédéből.
jan. 17
5:48
Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője (Alternatív Energia)
jan. 17
5:50
Lázár János önellentmondása (Alternatív Energia)
Továbbra is ködösít a kormányzat a paksi atomerőmű bővítéséhez ígért orosz hitel feltételeiről.
jan. 17
6:12
Még talányos a hétfői díjátadás (Alternatív Energia)
Már csak az a kérdés: Orbán milyen Puskás-emléket szerezzen még meg magának?
jan. 17
6:14
Del Potro búcsúzott (Alternatív Energia)
Elhalasztották Babosék meccsét a hőség miatt.
jan. 17
6:16
Mr. Dakar érzi, közel a siker (Alternatív Energia)
Elkezdődött a Mini-pilóták harca a Dakar-győzelemért.
jan. 17
6:18
Lékaiék bravúrja (Alternatív Energia)
Egy ponttal kezdi meg középdöntős szereplését a Mocsai-csapat.
jan. 17
6:20
A majmok bölcsessége (Alternatív Energia)
Egyébként a kettő a kormányzati kedvenc száma.
jan. 17
6:22
Növekedés, vállalkozás... (Alternatív Energia)
A szociális vállalkozások visszautat kínálnak sokak számára a munkaerőpiacra vagy a képzésbe.
jan. 17
6:24
A Rém és a papagájok (Alternatív Energia)
Gyurcsány eredendő bűne, hogy 2006-ban nem pusztán legyőzte Orbán Viktort, hanem - egy tévévitában, majd a választáson - nagyon megverte.
jan. 17
6:26
Keserű jegyesség (Alternatív Energia)
Arra azért nem számítottunk, hogy Moszkvát megannyiszor ostorozó vezetői Putyin ölében kötnek ki.
jan. 17
6:30
A Gripeneket is érintő szerződést köt a HM (Infostart)
Magyarország bekapcsolódik a szlovén légtér védelmébe - erősítette meg a honvédelmi miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. Hende Csaba elmondta, hogy az erről szóló megállapodást ma írja alá Kecskeméten a szlovén honvédelmi miniszterrel.
jan. 17
6:30
Magyar diák is részt vett a Nobel-békedíj átadásán (Alternatív Energia)
25 fiatal társadalmi vállalkozó mutatta be ötleteit az oslói Telenor Youth Summiton.
jan. 17
6:30
Napi 200 millió SMS-t és a pénzügyi tranzakciókat is figyelte az NSA (ATV)
Mobiltelefonról küldött szöveges üzenetek százmilliót figyelte az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA), amely az elfogott SMS-ekből adatbázisokat épített ki a küldők és a címzettek kapcsolatrendszeréről - írta legújabb feltáró riportjában a The Guardian.
jan. 17
6:48
Új, energiatakarékos bölcsőde Szigetszentmiklóson (Infostart)
Több mint negyven kisgyermek elhelyezésére alkalmas bölcsődét építettek zömmel uniós forrásból Szigetszentmiklóson, az intézmény takarékos működtetését zöldenergiával biztosítják - tájékoztatta a fenntartó Cédrus Alapítvány az MTI-t.
jan. 17
6:48
Keményen bírálja Amerika a német megszállás Szabadság téri emlékművét (ATV)
Az Egyesült Államok nem könnyű, de szükséges párbeszédet fog folytatni Magyarországgal a demokráciáról - jelentette ki csütörtökön az amerikai szenátus külügyi bizottságában megtartott meghallgatásán Colleen Bradley Bell budapesti nagykövetjelölt.
jan. 17
6:50
Katonai gép zuhant az autópálya mellé: katapultáltak róla (ATV)
Lezuhant a német légierő egyik harci gépe Koblenz környékén.
jan. 17
7:06
Nyomoz a rendőrség a Gyermekrák Alapítvány ügyében - lapszemle (Infostart)
Hűtlen kezelés gyanújával indított nyomozást a BRFK a Gyermekrák Alapítvány ügyében -- írja a Magyar Nemzet. A Népszabadság pedig arról számol be, hogy átmeneti szállássá minősítették át az ócsai szociális lakóparkot.
jan. 17
7:24
Ezek az amerikai nagykövetjelölt aggályai (Infostart)
Az Egyesült Államok nem könnyű, de szükséges párbeszédet fog folytatni Magyarországgal a demokráciáról - jelentette ki csütörtökön az amerikai szenátus külügyi bizottságában megtartott meghallgatásán Colleen Bradley Bell budapesti nagykövetjelölt.
jan. 17
7:24
Szórják pollenjeiket a növények az enyhe télben (Metropol)
A szokatlanul enyhe idő hatására egyes kora tavaszi allergén növények virágpora már megjelent a levegőben.
jan. 17
7:24
Az allergiások már most tüsszögnek (Alternatív Energia)
Az enyhe tél miatt egyes allergén növények máris szórják pollenjeiket.
jan. 17
7:24
Komoly pedofil vádak: beadta a derekát a Vatikán (ATV)
Több ezer esetet szeretnének kivizsgálni.
jan. 17
7:26
Ha jön a váltás: leállíthatják a paksi üzletet (ATV)
Lázár János szerint a legolcsóbb áram a paksi erőmű bővítésével érhető el. Az államtitkár szerint a 3 ezer milliárdos hitel nem növeli majd az áram árát. Karácsony Gergely viszont azt mondja: nem a magyar adófizetőknek, hanem a Fidesz gazdasági holdudvarának kedvez az erőmű bővítése.
jan. 17
7:28
„Nem vallási indítékból ette meg ellenfele lábát” (ATV)
Nem vallási indítékból ette meg ellenfele lábát a „Veszett Kutya” néven elhíresült bangui férfi, ahogy magának a Közép-afrikai Köztársaságot felforgató véres konfliktusnak az indítékai sem vallásiak – derül ki a szakértők elemzéseiből. Suha György afrikanista szerint a gyökereket a mindmáig élő hagyományos animista hitvilágban és a kegyetlen gyarmati múltban kell keresni. A Hetek cikke.
jan. 17
7:42
Beszélni kell Magyarországgal a demokrációáról (Alternatív Energia)
Az Egyesült Államok budapesti nagykövetjelöltje szerint a demokráciák elismerik, hogy egyetlen vezetőnek soha nem lesz meg a válasza az összes a kihívásra.
jan. 17
7:42
Illés megmondta, miért nem akar népszavazást a paksi bővítésről (ATV)
Gyorsan változott a politikusok véleménye a Paksi Atomerőmű kérdésében. Lázár János, és Illés Zoltán államtitkár másképp beszélt ellenzékben, mint most. De Gyurcsány Ferencnek is eltérő volt az álláspontja, két miniszterelnöki korszakában: hol népszavazást, hol pedig erőműbővítést gondolt jónak.
jan. 17
7:44
Csecsen elnök: "megdönthetetlen bizonyítékaim vannak Doku Umarov haláláról" (ATV)
Csecsenföld elnöke azt állítja, újabb, megdönthetetlen bizonyítékai vannak arra vonatkozóan, hogy Doku Umarov csecsenföldi hadúr már rég halott.
jan. 17
7:46
Bankrobbantás: egy január 7-ei támadásnál is látták a keresett motort (ATV)
Egy korábbi banktámadásnál is látták azt a motort, amelyet a hétfői, Lehel utcai robbantás ügyében keres a rendőrség.
jan. 17
8:00
Orbán: Paks nélkül nincs versenyképes magyar gazdaság (Infostart)
A paksi atomerőmű nélkül a magyar gazdaság nem tud versenyképesen működni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a paksi erőműbővítésről szóló orosz-magyar megállapodás ügyében.
jan. 17
8:00
Orbán: Paks nélkül nincs versenyképes magyar gazdaság (ATV)
A paksi atomerőmű nélkül a magyar gazdaság nem tud versenyképesen működni - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a paksi erőműbővítésről szóló orosz-magyar megállapodással kapcsolatban.
jan. 17
8:18
Orbán: Paks nélkül nincs versenyképes magyar gazdaság (Metropol)
A paksi atomerőmű nélkül a magyar gazdaság nem tud versenyképesen működni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a paksi erőműbővítésről szóló orosz-magyar megállapodás ügyében.
jan. 17
8:18
Andrassew Iván volt a Hét Olajfa Egyesület vendége (Alternatív Energia)
A Hét Olajfa Egyesület olyan emberek gondolatainak ad nyilvánosságot, akik elszántan törekszenek a demokratikus intézményrendszer visszaépítésére.
jan. 17
8:36
Hetedjére terjesztik a csecsen hadúr halálhírét (Alternatív Energia)
A csecsen terroristavezér több oroszországi robbantás elkövetését is magára vállalta.
jan. 17
8:38
Orbán a rezsicsökkentésre keni a paksi alkut (Alternatív Energia)
A miniszterelnök szerint nincsenek kapcsolt részei az oroszokkal kötött szerződésnek.
jan. 17
8:40
Így tömik tele a Fidelitas zsebét (Alternatív Energia)
A kormányoldal több százmillió forintos új piacot teremtett egy törvénymódosítással. Az üzletből a Fidelitas néhány fővárosi vezetője is készül profitálni.
jan. 17
8:42
Mesterházy nem hisz a csodafegyverekben (Alternatív Energia)
"Olyan üzeneteket kell tolmácsolni, amelyek arra motiválják az embereket, hogy menjenek el szavazni, mert legyőzhető a Fidesz."
jan. 17
8:44
Halálos gázolás a 81-es főúton (Alternatív Energia)
A jármű vezetője nem fogyasztott alkoholt.
jan. 17
8:54
Ez lett a karácsonyi élelmiszer-ellenőrzés eredménye (Infostart)
Országszerte csaknem 7500 ellenőrzést végeztek az élelmiszerlánc-biztonsági szakemberek a téli szezon hat hete alatt. Az ellenőrzéssorozat az ünnepekhez kötődő termékekre koncentrált. 108 alkalommal figyelmeztetést, 310 esetben - mintegy 34 millió Ft értékben - bírságot szabtak ki az ellenőrök.
jan. 17
8:54
Hé, fogunk még az idén szánkózni?! (Metropol)
Az 1954 óta meglévő adatsorok alapján még soha nem fordult elő, hogy egy tél során Budapesten egyáltalán nem esett hó.
jan. 17
8:54
A szenátus is megszavazta a kompromisszumos amerikai költségvetést (ATV)
Egy nappal a képviselőház után, 72:26 arányban az amerikai szenátus is megszavazta csütörtökön a következő nyolc és fél hónapra szóló, 1100 milliárd dolláros, kompromisszumos szövetségi költségvetést.
jan. 17
8:56
Leminősítette Szerbiát a Fitch (ATV)
A spekulatív sávon belül még mélyebbre minősítette vissza Szerbia államadós-osztályzatát pénteken a Fitch Ratings, elsősorban a közfinanszírozási rendszer állapotának folyamatos romlásával indokolva a lépést.
jan. 17
9:30
Orbán: Moszkva sokkal jobb mint az IMF (Alternatív Energia)
Paks nélkül nincs se gazdaság, se rezsicsökkentés - Orbán Viktor interjúban szereti az orosz medvét.
jan. 17
9:30
Szigetszentmiklósi bántalmazás: rendkívüli fegyelmi eljárás indult (ATV)
Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter rendkívüli fegyelmi eljárást rendelt el a szigetszentmiklósi gyermekbántalmazás ügyében - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) pénteken az MTI-vel. Délutánra felelős is lett.

Keresés