2014. január 24. péntek

jan. 24
1:06
Fidesz: a rezsicsökkentés megvédése a tét az áprilisi választáson (Infostart)
Az április 6-i választáson a Gyurcsány-korszak visszatérésének a megakadályozása, illetve a rezsicsökkentés megvédése a tét - erről a Belvárosi Polgári Szalonban tartott csütörtöki lakossági fórumon Rogán Antal V. kerületi polgármester (Fidesz-KDNP) és Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős munkacsoportjának vezetője beszélt.
jan. 24
5:00
„Véget nem érő pokol” – az év legjobb képe (ATV)
Árvíz, hóhelyzet, fesztivál – ezek voltak a Magyar Sajtófotó Pályázat legnépszerűbb témái. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége 32. alkalommal írta ki a sajtófotó pályázatot, amelyre majdnem 10 ezer képpel 310 fotográfus pályázott. A MÚOSZ nagydíját Bielik István, a Népszava fotóriportere kapta A VÉGET NEM ÉRŐ POKOL című képriportjáért, amelyet Szíriában készített.
jan. 24
5:18
Gerillaakció: ételt osztott az MSZP (Alternatív Energia)
A Városháza hat helyszínt javasol a közterületi ételosztásokra Budapesten.
jan. 24
5:18
Duplafenekű ládában érkezett a milliárdnyi kokain – lecsapott a TEK (ATV)
Az évtized kábítószerfogását göngyölítették fel a napokban több ország nyomozóinak bevonásával a magyar rendőrök. Egy nemzetközi banda 25 kiló nagy, 90 százalék feletti tisztaságú kokaint akart becsempészni az országba. Ha az elkövetők hígítás után értékesítik, akár egymilliárd forintot is kaphattak volna érte.
jan. 24
5:20
Orbán Viktor uralná a múltat is (Alternatív Energia)
A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint az emlékműterv "ártatlan angyalként" mutatja be Magyarországot.
jan. 24
5:20
Mindenkit kiosztott a szóvivő: kaptak a sószórók és a média is (ATV)
A debreceni városüzemeltetési osztály szerint sem a helyi közterület-fenntartó, sem a média nem autentikus forrás, ha a hóról van szó.
jan. 24
5:22
A Jobbik támogatja a becsület napját? (Alternatív Energia)
"Ballib hiszti? Csak azért is kitörünk!"
jan. 24
5:24
Trükköznek a rokkantakkal is (Alternatív Energia)
jan. 24
5:26
Rejtélyes államosítás (Alternatív Energia)
Egyelőre a szaktárca sem árulja el, kik és hogyan vehetnek részt a tankönyvkiadásban.
jan. 24
5:28
Összefogás néven kampányolnak (Alternatív Energia)
A plakátokon, szóróanyagokon az Összefogásban részt vevő pártok lógói is megjelennek, mert a szövetség nem jelent választási pártot.
jan. 24
5:30
Köztér - Amikor valami megéri (Alternatív Energia)
jan. 24
5:32
Osztrák kézbe kerül a Népszabadság (Alternatív Energia)
Úgy tudjuk, ez a vásárlás több mint 2 milliárd forintból valósul meg.
jan. 24
5:34
Aki emberségből már bizonyított (Alternatív Energia)
Az adománygyűjtéstől az elbocsájtásig - A plüssmackóktól a vitaminbomba akcióig.
jan. 24
5:36
Pannon ősvadon az állatkertben (Alternatív Energia)
jan. 24
5:54
Magyarország először kért bocsánatot az ENSZ-ben a holokausztért (Infostart)
Magyarország először kért bocsánatot a világszervezetben a holokausztban való felelősségéért - jelentette ki csütörtökön New Yorkban az MTI-nek nyilatkozva Kőrösi Csaba magyar ENSZ-nagykövet.
jan. 24
5:54
Csalókból lett balekok (Alternatív Energia)
Bale, Cooper, Adams és Lawrence csúcsra jár az Amerikai botrányban.
jan. 24
5:56
M. Tóth Géza most már hivatalosan is befutó (Alternatív Energia)
M.Tóth Géza hivatalosan is rektor lehet
jan. 24
5:58
Magyar siker Triesztben (Alternatív Energia)
Erős magyar jelenlét jellemezte az idei első trieszti fesztivált.
jan. 24
6:00
Zűrös zárás Dániában (Alternatív Energia)
Penelopé sorsára jutott válogatottunk a kézilabda Eb-n.
jan. 24
6:02
Újabb vizsgálat Berlusconi ellen (Alternatív Energia)
A vád bírósági tanúk lefizetése.
jan. 24
6:12
Jó irányba tart a magyar motorsport utánpótlása (Alternatív Energia)
A szlovák szövetség együtt dolgozik a magyarokkal.
jan. 24
6:14
Australian Open: Meglepetések fináléja a nőknél (Alternatív Energia)
Melbourne: egy svájci már döntős.
jan. 24
6:16
Lionel Messi, a négyszázados (Alternatív Energia)
A Levante ellen szerda késő este vívott Spanyol Kupa-negyeddöntő odavágóján 400. mérkőzését játszotta a Barcelona színeiben.
jan. 24
6:18
Kire lesz dühös az átlagpolgár? (Alternatív Energia)
Eichmann a tizenhat emberével nem tudott volna négyszázharmincezer embert deportálni.
jan. 24
6:20
Hoztam is, meg nem is (Alternatív Energia)
Könnyen a körmére éghet a kormánynak Paks.
jan. 24
6:22
Megszállás és megszállás (Alternatív Energia)
A magyar kormányzat hátsó szándéka egyértelmű. Azért szükséges a német megszállásnak emléket állítani, mert áll már a fővárosban egy szovjet hősi emlékmű.
jan. 24
6:30
Békekonferencia: titkos iráni delegáció utazott Svájcba (ATV)
Szerdán 40 külügyminiszter részvételével megkezdődött Montreux városában a szíriai válság megoldására összehívott békekonferencia. A kényes politikai kérdésekkel tarkított ütemtervvel indított gyűlésen Walid Moallem szíriai külügyminiszter azzal nyitott, hogy „Asszad marad”, Omran al-Zubi információs miniszter pedig tagadta, hogy Szíriában polgárháború zajlik. Al-Zubi szerint „csak” a kormány és…
jan. 24
6:32
Évadnyitó ülést tart a Fidesz: döntenek az újabb rezsicsökkentésről (ATV)
A rezsicsökkentés folytatásáról dönt mai évadnyitó ülésén, Balatonszárszón a Fidesz-KDNP parlamenti képviselőcsoportja.
jan. 24
6:34
Intézkedési terv: felszámolnák a kötelező hittant és erkölcstant (ATV)
Intézkedési tervet dolgozott ki az MSZP, az Együtt-PM Szövetség és a Demokratikus Koalíció a közoktatási rendszer átalakítására.
jan. 24
6:36
Késsel rabolta ki a trafikot, biciklivel menekült - őt keresik (ATV)
Késsel kényszerítette a bevétel átadására egy gyulai dohánybolt alkalmazottját egy rabló csütörtökön. A rendőrök nagy erőkkel keresik a férfit, aki kerékpárral menekült el a helyszínről - tájékoztatta a Békés megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-t.
jan. 24
6:48
Újabb rezsicsökkentésről dönt évadnyitó ülésén a Fidesz-KDNP-frakció (Infostart)
A rezsicsökkentés folytatásáról dönt mai évadnyitó ülésén, Balatonszárszón a Fidesz-KDNP parlamenti képviselőcsoportja.
jan. 24
6:48
Minisztériumot foglaltak a tüntetők (ATV)
Több mint 24 órás fegyverszünet után ismét kiújultak az összetűzések péntek este a tüntetők és a rohamrendőrök között Kijev belvárosában.
jan. 24
7:06
20 centi hó: intenzíven havazik a Dél-Dunántúlon (ATV)
A hófúvás miatt több megyében már másodfokú riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat péntek délután. Ezeken a területeken a következő órákban magas hótorlaszokat emelhet a viharos szél.
jan. 24
7:08
Ki az a nő, aki nem hagyja Putyint aludni? (ATV)
Az évszázad vadászata – így emlegetik az akciót, amit a dagesztáni „fekete özvegy”, Ruzina Ibragimova felkutatására indított Moszkva. Ibragimova ugyanis az orosz szolgálatok szerint Szocsiban készül lecsapni.
jan. 24
7:24
Neten a hamis gyógyszer (Metropol)
Becslések szerint minden évben két számjegyű arányban nő a hamis gyógyszerek forgalma.
jan. 24
7:24
35 évvel ezelőtti rablásért tartóztatták le a 78 éves maffiózót (ATV)
Letartóztattak csütörtökön New Yorkban egy 78 éves amerikai maffiózót, akit azzal gyanúsítanak, hogy részt vett a Kennedy-repülőtéren 35 évvel ezelőtt elkövetett fegyveres rablásban.
jan. 24
7:26
Drágulhat a tej a következő hónapokban (Metropol)
A magyarok tej- és tejtermékfogyasztása a 80-as években még 200 liter fölött volt évente. Ehhez képest a jelenlegi 160 liter körüli mennyiség jelentős csökkenés.
jan. 24
7:26
Hatalmas robbanás Kairóban: halottak is vannak (ATV)
Egymás után négy merénylet is történt Kairóban: az első, hajnali támadás az országos rendőrparancsnokságot érte, később egy metróállomás közelében dobtak kézigránátot rendőrautókra, majd egy kisebb erejű, házilagos készítésű pokolgép robbant fel egy rendőrőrs mellett a főváros délnyugati részén.
jan. 24
7:42
ELTEfeszt - első alkalommal február 1-jén (Infostart)
Több mint kétszáz program, interaktív workshopok, színház és koncertek, civil szervezetek, nemzetközi lehetőségek és az ország legjobb kutatóinak rendhagyó órái - ezek várják február 1-jén az ELTEfeszt látogatóit az intézmény lágymányosi kampuszán.
jan. 24
7:42
Húsz centiméternél is több hó hullhat (Metropol)
Több dél-dunántúli megyében már elsőfokú riasztást adtak ki a várható hófúvás miatt.
jan. 24
7:42
Fichtinger: német, koreai és amerikai terv is készült a paksi bővítésre (ATV)
Német, japán, francia, koreai, amerikai és orosz cégek is elküldték a terveiket a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatban – erről Fichtinger Gyula beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
jan. 24
8:00
Választás 2014 - Lejár ma a hirdetési szolgáltatások bejelentésének határideje (Infostart)
Ma jár le a hirdetési szolgáltatások bejelentésének határideje, az a sajtóorgánum, amely nem küldi el árjegyzékét az Állami Számvevőszékhez (ÁSZ), nem közölhet politikai hirdetést a február 15-én kezdődő választási kampányban.
jan. 24
8:00
Kiraboltak egy dohányboltot Gyulán (Metropol)
Késsel kényszerítette a bevétel átadására egy gyulai dohánybolt alkalmazottját egy rabló csütörtökön.
jan. 24
8:00
A Dunántúlon már havazik (Alternatív Energia)
Ma napközben az északi, északkeleti tájak kivételével egyre többfelé számíthatunk havazásra, délen, délkeleten esőre, havas esőre.
jan. 24
8:00
Gellért: Szakály már korábban is beszélt „idegenrendészeti eljárásról” (ATV)
Nem egy szerencsétlen fogalmazás eredménye Szakály Sándor elhíresült mondata. Gellért Ádám történészkutató a szerdai Egyenes Beszédben elmondta, hogy Szakály a vitatott mondatát már tavaly márciusban elmondta egy Horthyról szóló konferencián.
jan. 24
8:02
Jönnek a mozgó, színes PIN-kódok? - lapszemle (Infostart)
Nem lehet trükközni az újfajta PIN-kódokkal - állítja a feltaláló a penzcentrum.hu cikkében. A napi.hu arról ír, hogy tavaszra újra kritikussá válhat a most konszolidált egészségügyi intézmények helyzete.
jan. 24
8:18
Erőss Zsolt hegymászóra emlékeznek (Alternatív Energia)
jan. 24
8:36
Tavaly 40 milliárddal kevesebb folyt be a cigik után, mint 2012-ben (ATV)
Az év utolsó hónapjában sem ugrott meg a forgalom a dohánytermékekből, a jövedéki adóbevétel 2013-ban az előző évi 90,4 százaléka, míg az áfabevétel 95,9 százaléka volt - írja a Napi Gazdaság.
jan. 24
8:54
Már tesztelik a 4-es metrót (Metropol)
Ez az utolsó tesztidőszak, az automata rendszernek és a szerelvényeknek teljesíteniük kell a biztonsági feltételeket.
jan. 24
8:54
Kerék-Bárczy: Rogán Borosst kérdezze Horthy újratemetéséről (ATV)
Antall József és interjúalanyunk, Kerék-Bárczy Szabolcs, a DK elnökségi tagja nem vett részt Horthy Miklós újratemetésén, Boross Péter viszont igen. Arra, hogy Marinovich Endre – aki a miniszterelnökségen akkor Kerék-Bárczy főnöke volt – jelen volt-e, interjúalanyunk nem emlékszik.

Keresés