2014. január 5. vasárnap

jan. 5
5:06
Budapesten elrendelték a szmogriadót (Infostart)
A szálló por légköri koncentrációjának emelkedése miatt Tarlós István főpolgármester - további intézkedésig - Budapesten elrendelte a szmogriadó tájékoztatási fokozatát - közölte a Főpolgármesteri Hivatal vasárnapra virradó éjszaka.
jan. 5
6:00
A szabad vasárnap és a szabadnapok kifizetésének javaslata is elakadt a Házban (Infostart)
Nem döntött a ki nem adott szabadnapok pénzbeli megváltásáról és a nemzeti dohányboltok éjszakai alkoholárusítási jogát sem szabályozta a parlament, noha mindkettőt kormánypárti képviselők kezdeményezték még hónapokkal ezelőtt. Nem szavazott az Országgyűlés a KDNP szabad vasárnapról szóló javaslatáról sem, ahogy nagyjából harminc más, szintén ebben a ciklusban tárgysorozatba vett indítványról sem.
jan. 5
6:03
Lábkörmét mutogatta a tévében az uruguayi elnök (ATV)
Az uruguayi elnök visszafogott életéről ismert. José Mujica azóta is egyre lazábban veszi a kötöttségeket. Legutóbb papucsban ment egy fontos tájékoztatóra.
jan. 5
6:21
„A labdájukért mentek a vízbe” Majdnem megfagyott két kisgyerek (ATV)
Két fiút vittek kórházba a mentők azt követően, hogy testhőmérsékletük jelentősen csökkent amiatt, hogy egy 2-3 fokos patakba többször is belementek.
jan. 5
6:23
Pénzügyi rezsicsökkentés: árat emelnek a bankok (ATV)
Több bank is árat emel január végén, vagy február elején. Februártól ugyanis életbe lép a pénzügyi rezsicsökkentés, vagyis az ingyenes készpénzfelvétel. A bankok az áremeléssel próbálják csökkenteni a veszteségeiket. Az MSZP szerint a pénzügyi rezsicsökkentés egy humbuk. A Fidesz pedig azt mondta, ha kell, akkor megvizsgálják, hogy legyen-e törvénymódosítás az ügyben.
jan. 5
6:57
Szíriai menekültek: sok fiatal a szerveit adja el (ATV)
2014 végére a 4 milliót is meghaladhatja a szíriai menekültek száma az előrejelzések szerint. Míg David Miliband, az International Rescue Committee elnöke az évszázad legnagyobb humanitárius válságának nevezte a szíriai konfliktust, az EU folytatja erkölcsi mélyrepülését, és továbbra is homokba dugja a fejét menekültügyben. A Szíriát elhagyó menekültek helyére pedig külföldön toborzott mudzsahidek…
jan. 5
7:15
Fegyverrel raboltak trafikot (Alternatív Energia)
Az ismeretlen tettes ötven év körüli férfi, sötét ruhát viselt, arcát maszkkal takarta el.
jan. 5
7:17
Szakadékba zuhant egy siklóernyős Pilisszántón (Alternatív Energia)
A siklóernyős egy szakadék egyik fájára zuhant és ott fennakadt.
jan. 5
7:19
Döglött akták a Házban (Alternatív Energia)
Ötszáz ellenzéki indítványból három lett jogszabály.
jan. 5
8:09
Prága lehetett a palesztinok egyik fegyver átrakodóhelye (ATV)
Jirí Sedivy, a cseh hadsereg korábbi vezérkari főnöke elképzelhetőnek nevezte, hogy Csehország a palesztinok számára "a fegyverek átrakodóhelyeként" szolgált. A vezető cseh katonai szakértő szerint nem zárható ki, hogy hasonló célokra használták fel a világ más országaiban működő palesztin diplomáciai képviseleteket is.
jan. 5
8:11
Szmogriadót rendeltek el Tarlósék (ATV)
A szálló por légköri koncentrációjának emelkedése miatt Tarlós István főpolgármester további intézkedésig Budapesten elrendelte a szmogriadó tájékoztatási fokozatát - közölte a Főpolgármesteri Hivatal vasárnapra virradó éjszaka.
jan. 5
8:13
Szakadékba zuhant egy siklóernyős Pilisszántón (ATV)
Szakadékba zuhant egy siklóernyős Pilisszántón, az Orosdy-kastély közelében szombaton délután. A férfit súlyos sérülésekkel szállították kórházba - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője. A Pilis-tetőről indult siklóernyős egy szakadék egyik fájára zuhant és ott fennakadt.
jan. 5
8:27
Navracsics már rendezné a devizahitelesek ügyét (ATV)
Navracsics Tibor szerint a Kúria devizahitel-szerződésekkel kapcsolatos döntésének legfontosabb megállapítása az, hogy széles körű társadalmi problémákat, mint amilyen a devizahitelügy, jogalkalmazással nem, csak jogalkotással lehet kezelni. A miniszterelnök-helyettes a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában arról is beszélt, hogy szerinte a kormány az elmúlt években jól élt a kétharmados…
jan. 5
8:29
Sajátjait is jegelte a kormány (ATV)
Nem döntött a ki nem adott szabadnapok pénzbeli megváltásáról és a nemzeti dohányboltok éjszakai alkoholárusítási jogát sem szabályozta a parlament, noha mindkettőt kormánypárti képviselők kezdeményezték még hónapokkal ezelőtt. Nem szavazott az Országgyűlés a KDNP szabad vasárnapról szóló javaslatáról sem, ahogy nagyjából harminc más, szintén ebben a ciklusban tárgysorozatba vett indítványról sem.
jan. 5
8:45
Navracsics új törvénnyel rendezné a devizahitelesek ügyét (Metropol)
A miniszterelnök-helyettes a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában beszélt arról, hogy széles körű társadalmi problémákat csak jogalkotással lehet kezelni.
jan. 5
8:45
Autópályán landolt egy repülő New York közelében - videó (ATV)
Egy New York városát átszelő autópályán hajtott végre kényszerleszállást egy kis repülőgép helyi idő szerint szombat délután az Egyesült Államokban.
jan. 5
9:03
Kiraboltak egy dohányboltot Budapesten (Metropol)
Az ismeretlen tettes elvitte a Thököly úti bolt bevételét, az esetben senki sem sérült meg.
jan. 5
9:03
Időjárási szélsőségeket hozott az újév világszerte - felvétel (ATV)
Időjárási szélsőségek világszerte: Nagy-Britanniában a tengerpartokat szinte meg sem lehet közelíteni a viharok és áradások miatt. Az Egyesült Államokban mínusz 30 fok és helyenként 60 cm-es hó van. Dél-Amerikában pedig erdőtüzek pusztítanak a hőség és szárazság miatt.
jan. 5
9:05
Szakadékba zuhant egy siklóernyős Pilisszántón (Metropol)
Az Orosdy-kastély közelében balesetet szenvedett férfit súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
jan. 5
9:07
Szmogriadó Budapesten (Metropol)
A kisméretű szálló por egy napra számított átlageredménye január 4-én öt mérőpontján elérte és meghaladta a tájékoztatási küszöbértéket. Több településen is egészségtelen a levegő.
jan. 5
9:21
Négy város levegője egészségtelen (Alternatív Energia)
Budapesten, Miskolcon, Putnokon és Sajószentpéteren.
jan. 5
9:21
Házomlás Indiában: legkevesebb 14 halott (ATV)
Tizennégyre emelkedett a nyugat-indiai házomlás áldozatainak a száma, és még mindig többtucatnyian vannak a romok alatt - közölte vasárnap a rendőrség.
jan. 5
9:23
Lehet még egy felvétel Schumacher balesetéről (ATV)
Egy német lap szerint a Schumacher sisakjára rögzített kamera felvételei mellett lehet egy másik is, amely a balesetről készült.
jan. 5
9:39
NAV: Megszívja,aki postán rendel dohányt (Alternatív Energia)
Aki engedély nélkül dohányárut üzletszerűen értékesít 5 milliótól 500 millió forintig terjedő bírsággal sújtható.
jan. 5
9:39
Több településen is egészségtelen a levegő (ATV)
Több településen is emelkedett a levegő szálló por (PM10) koncentrációja. Vasárnap négy város – köztük Budapest – levegőjét is egészségtelennek minősítette az Országos Környezetegészségügyi Intézet (OKI).
jan. 5
9:57
NAV: Megszívja, aki postán rendel dohányt (Alternatív Energia)
Ellenőrzik a postai küldeményeket, a címzettet és a feladót is.
jan. 5
9:57
Marad a jó idő, 10-16 fok is lehet (ATV)
Ma 10-16 fok várható, de a tavaszias idő a jövő hét nagy részében is megmarad.
jan. 5
9:59
"Az eltalált szívekben mérem a sikert" Beszélgetés Pajor Tamással (ATV)
Újévi beszélgetés Pajor Tamással, a 25 éves jubileumi koncertjére készülő AMEN zenekar frontemberével. A Hetek cikke.
jan. 5
10:12
2014 - Ilyen éve lesz Magyarországnak (Infostart)
Az általános választások éve lesz 2014 Magyarországon: tavasszal országgyűlési képviselőket választanak, májusban az Európai Parlament magyar képviselőit, októberben pedig főpolgármestert, polgármestereket és önkormányzati képviselőket. Ősszel választják meg a nemzetiségek is a helyi, területi és országos önkormányzati képviselőiket.
jan. 5
10:14
Szálló por - Több településen emelkedett a légszennyezettség (Infostart)
Több településen is emelkedett a levegő szálló por (PM10) koncentrációja. Vasárnap négy város - köztük Budapest - levegőjét is egészségtelennek minősítette az Országos Környezetegészségügyi Intézet (OKI).
jan. 5
10:15
Meghalt Eusebio, a legendás portugál (ATV)
A portugál csatár 71 éves korában hunyt el szívproblémák miatt - közölte a Sky News.
jan. 5
10:17
Megéri? Ezer év munka egy új autóért (ATV)
55 év után először lehet külön engedély nélkül új autót venni Kubában. Az árak azonban csillagászatiak, a fizetések pedig alacsonyak.
jan. 5
10:30
A NAV kiemelten ellenőrzi a dohánytermékeket tartalmazó postacsomagokat (Infostart)
Kiemelten ellenőrzi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a dohánytermékeket tartalmazó belföldi postacsomagokat az illegális dohánykereskedelem visszaszorítása érdekében - közölte a szervezet vasárnap a Facebook-oldalán. A közlés szerint eddig országosan 20 millió forint értékben több mint másfél tonna adózatlan dohányterméket foglaltak le a pénzügyőrök.
jan. 5
10:33
Elhunyt a portugál futball legenda (Alternatív Energia)
Hetvenegy éves korában elhunyt Eusebio.
jan. 5
10:33
Orosz drogcsempészek buktak le (ATV)
Csaknem 45 kilogramm heroint foglaltak le az orosz drogellenes hatóságok Moszkvában; a kábítószert Afganisztánból csempészték Oroszországba.
jan. 5
10:51
Több helyen is megdőlt a hajnali melegrekord (Metropol)
A Zala megyei Iklódbördőcén még a leghidegebb órában is 10,4 Celsius-fokot mértek.
jan. 5
10:51
Elmarad az ellenzéki nagygyűlés Kijevben (ATV)
Elmarad vasárnap a szokásossá vált heti "népi nagygyűlés" Kijevben a karácsonyi ünnepi készülődésre való tekintettel - jelentette be Andrij Parubij, az európai uniós integrációt és hatalomváltást követelő Függetlenség téri tüntetések egyik koordinátora.
jan. 5
11:09
Több településen is megdőlt a melegrekord (ATV)
Vasárnapra virradóra több helyen is megdőlt a napi legmagasabb minimumhőmérsékleti rekord Magyarországon, a Zala megyei Iklódbördőcén még a leghidegebb órában is 10,4 Celsius-fokot mértek.
jan. 5
11:11
Kerry: jól halad az izraeli-palesztin kérdés rendezése (ATV)
Az amerikai kormányzat nem mérlegeli a csapatok visszaküldését Irakba, bízik benne, hogy a helyi kormány és a törzsek megbirkóznak az al-Kaida terrorszervezettel - közölte vasárnap jeruzsálemi sajtótájékoztatóján John Kerry amerikai külügyminiszter.
jan. 5
11:24
Több helyen is megdőlt a hajnali melegrekord (Infostart)
Vasárnapra virradóra több helyen is megdőlt a napi legmagasabb minimumhőmérsékleti rekord Magyarországon, a Zala megyei Iklódbördőcén még a leghidegebb órában is 10,4 Celsius-fokot mértek.
jan. 5
11:27
Elsütötte fegyverét a rabló a Thököly úti trafikban - felvétel (ATV)
Kirabolt egy dohányboltot szombat este Budapesten egy férfi, egy lövést is leadott, de senki nem sérült meg.
jan. 5
11:42
Devizahitelek - Navracsics: ha jogalkalmazással nem megy, jogalkotással kell rendezni az ügyet (Infostart)
Navracsics Tibor szerint a Kúria devizahitel-szerződésekkel kapcsolatos döntésének legfontosabb megállapítása az, hogy széles körű társadalmi problémákat, mint amilyen a devizahitelügy, jogalkalmazással nem, csak jogalkotással lehet kezelni. A miniszterelnök-helyettes a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában arról is beszélt, hogy szerinte a kormány az elmúlt években jól élt a kétharmados…
jan. 5
12:03
Ezek voltak a FED elnökének utolsó szavai (ATV)
Óvatos derűlátásra adnak okot a fejlett és a feltörekvő országok növekedési kilátásai az amerikai központi bank elnöke szerint.
jan. 5
12:21
Fidesz: átlépte a 4 milliós "álomhatárt" a foglalkoztatás mértéke (Metropol)
Puskás Imre, az Országgyűlés költségvetési bizottságának fideszes alelnöke szerint ez is azt igazolja, hogy Magyarország jó úton jár.
jan. 5
12:21
Elfogták a pécsi késelőt (ATV)
Elfogták a rendőrök azt a fiatal férfit, aki karácsonykor megkéselt egy nőt Pécsett.
jan. 5
12:39
Telefonon keresztül segítettek a mentősök egy szülésnél (ATV)
Telefonon segítettek egy szülésnél a mentősök Baranya megyében. A kislányt az apa és 14 éves testvére segítette a világra.
jan. 5
12:57
A Fidesz kezében minden arannyá változik? (ATV)
A kormányzat intézkedéseinek köszönhetően átlépte a négymilliós "álomhatárt" a foglalkoztatás mértéke, ez is azt igazolja, hogy Magyarország jó úton jár - mondta az Országgyűlés költségvetési bizottságának fideszes alelnöke vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón.
jan. 5
12:59
Bevándorlás: Cameron vétózni fog, ha minden marad (ATV)
Az Európai Unió alapítói sem számolhattak olyan mértékű "népvándorlással", amilyen az EU kelet-európai bővítése után nyugat felé megindult, ezért szükséges az unión belüli munkaerőmozgás szabályozásának átalakítása - mondta vasárnap a brit miniszterelnök.
jan. 5
13:15
Kényszerleszállás Szaúd-Arábiában: legkevesebb 29 sérült (ATV)
Huszonkilencen megsérültek, köztük hárman súlyosan, miután kényszerleszállást hajtott végre a szaúdi Saudia légitársaság iráni zarándokokat szállító Boeing 767-es gépe a nyugati Medina repülőterén - közölte a szaúdi polgári repülésügyi főhatóság.
jan. 5
13:17
"Orbán Viktor lopásra rendezte be saját uralmát" (ATV)
Az inkvizícióhoz hasonló az MSZP szerint a Fidesz vezette kormány oktatáspolitikája.

Keresés