2014. december 29. hétfő

dec. 29
5:45
Válaszol: Dávid Ferenc, a Vállalkozók Országos Szövetségének főtitkára (Alternatív Energia)
dec. 29
5:47
Megtagadnák Havelt (Alternatív Energia)
Negyedszázada választották csehszlovák elnöknek a Charta ’77 kezdeményezőjét.
dec. 29
5:49
Felemás mérleg (Alternatív Energia)
Tizenhárom év után kivonul a NATO Afganisztánból – Az ISAF-erők befejezték küldetésüket.
dec. 29
5:51
Ma dőlhet el a görög kormány sorsa (Alternatív Energia)
Amennyiben nem kap 180 szavazatot Dimasz, tíz napon belül előrehozott választást kell kiírni.
dec. 29
5:53
Ötszáz kivégzésre készül Pakisztán (Alternatív Energia)
Újra összehangolt támadást hajtott végre a pakisztáni hadsereg a lázadók ellen.
dec. 29
5:55
Vucic tudja, hogy bukni fog (Alternatív Energia)
Komoly megszorító intézkedéseket tett az elmúlt hónapokban a szerbiai kormány, a közszféra béreit és a nyugdíjakat is csökkentették.
dec. 29
5:57
Meggondolta magát a svéd kormányfő (Alternatív Energia)
Előrehozott választást helyezett kilátásba december elején Stefan Löfven.
dec. 29
5:59
Nyitott marad a horvát elnökválasztás (Alternatív Energia)
A második forduló dönti el, ki lesz az ország államfője az elkövetkező négy évben.
dec. 29
6:01
Ebola: 7,5 ezer halott (Alternatív Energia)
Európában nincs járványügyi hírszerzés.
dec. 29
6:27
Kegyetlen események 2014-ben: tömeggyilkosok és terrorvezérek (ATV)
Egy év végi összeállítás sorozatból a brutális események sem maradhatnak ki. Persze, jelentős különbség van egy illiberális államvezető, egy véreskezű diktátor és egy tömeg mészáros vallási őrült között, mégis mindegyik befért ebbe a sajátos toplistába.
dec. 29
6:36
Évzáró véradásokat szervez a vöröskereszt (Infostart)
Évzáró véradásokat szervez a Magyar Vöröskereszt, amely hétfőtől három napon át országszerte több mint 70 helyszínen várja a segíteni szándékozókat.
dec. 29
6:54
Rogán: országvédelmi akcióterv készül (Infostart)
Országvédelmi akcióterv, országfejlesztési koncepció és egységes családtámogatási terv megalkotására készül a Fidesz-KDNP-frakció jövő évi évadnyitó ülésén - mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője az MTI-nek adott interjújában. A politikus arról is beszélt, az Egyesült Államok "nyomásgyakorlása" mögött az EU és Amerika közötti szabadkereskedelmi egyezmény ügye állhat. Kifogásolta egyúttal,…
dec. 29
7:12
Hétfőn ez okoz gondokat a közlekedésben! (Infostart)
Számottevő, nagy kiterjedési havazás hétfőn már sehol sem várható. Futó hózáporokra azonban főként a Dunántúl nyugati felén és a középső országrészben számítani lehet - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján.
dec. 29
7:21
Tovább csökkent az üzemanyagok ára (ATV)
Bruttó 2-2 forinttal csökkentette a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát hétfőn a Mol Nyrt.
dec. 29
7:23
Hullanak a fejek a külügynél (ATV)
A magyar nagykövetek közel háromnegyedét lecserélték, a külügyi tárca szerint az új feladatokhoz új emberek kellenek - írja hétfői cikkében a Magyar Nemzet, amely arról is beszámol, hogy a kormány nem számít amerikai akadályoztatásra Szemerkényi Réka washingtoni megbízatása ügyében.
dec. 29
7:25
Gondban az idegenforgalom: egyre kevesebb orosz jön Magyarországra (ATV)
Kevesebb orosz turista látogat Magyarországra az orosz–ukrán konfliktus óta, a rubel árfolyamának zuhanása pedig tovább csökkenti az utazások számát. Kovács István, a szállodaszövetség elnöke szerint jövőre már komoly gondot okozhat az orosz turisták kimaradása - számol be hétfői cikkében a Napi Gazdaság.
dec. 29
7:27
Rogán: külső erők állnak a Fidesszel szemben (ATV)
A Fidesz frakcióvezetője szerint az Egyesült Államok "nyomásgyakorlása" mögött az EU és Amerika közötti szabadkereskedelmi egyezmény ügye állhat. Kifogásolta egyúttal, hogy a sajtóban zajlanak a Fidesz belső vitái.
dec. 29
7:30
Ennyi hosszú hétvégének örülhetnek a munkavállalók 2015-ben - lapszemle (Infostart)
A Magyar Nemzetnek adott interjújában a külgazdasági és külügyminiszter azt nyilatkozta, hogy Washinton a fenntartásokon is túltéve, szövetségesek közt meglehetősen durva eszközökkel próbálja visszaterelni Budapestet kritikátlan követőinek sorába. A Népszabadságból megtudhatják milyen eredményei lettek a kiemelt korrupciós ügyek vidéki bíróságokhoz delegálásának.
dec. 29
7:39
Összeomlott egy iskola Pekingben, 10 halott (ATV)
Összeomlott egy iskolaépület hétfő reggel a kínai fővárosban, a szerencsétlenségben tíz ember életét vesztette, négyen pedig megsérültek - tudatta az állami média.
dec. 29
7:51
Rogán: országvédelmi akcióterv készül (Metropol)
Egységes családtámogatási terv megalkotására készül a Fidesz-KDNP-frakció jövő évi évadnyitó ülésén.
dec. 29
7:51
Hótorlaszok miatt késés a vasútnál (Alternatív Energia)
A reggeli és a délelőtti órákban 25-30 perc közötti késésre kell készülni a Gyékényes-Pécs vonalon.
dec. 29
8:06
Folyamatban van a nagykövetek lecserélése (Infostart)
A magyar nagykövetek közel háromnegyedét lecserélték, a külügyi tárca szerint az új feladatokhoz új emberek kellenek - írja hétfői cikkében a Magyar Nemzet, amely arról is beszámol, hogy a kormány nem számít amerikai akadályoztatásra Szemerkényi Réka washingtoni megbízatása ügyében.
dec. 29
8:27
Rogán is beszállt: "külső támadás" fenyegeti a Fideszt (Alternatív Energia)
A "külső erők" jobban szerettek volna egy másik magyar kormányt.
dec. 29
8:33
Népszava: fideszesek szerint közel Orbán bukása (ATV)
A baloldali napilap fideszes forrásokra hivatkozva állítja, hogy hónapjai vannak Orbán Viktornak. A lap szerint ott kezdődött a baj, amikor megbillent a Fidesz politikai és gazdasági köre között az egyensúly, tehát az Orbán-Simicska háború kitörésekor.
dec. 29
8:45
Havazás: balesetek, eltévedt turisták, úton rekedt járművek (Alternatív Energia)
dec. 29
8:47
Napsütésre és futó hózáporokra készülhetünk (Alternatív Energia)
A csúcshőmérséklet -1 Celsius-fok körül alakul, késő estére -4, - 10 fok közé hűl a levegő.
dec. 29
9:09
Hull a pelyhes fehér drón: játékszer vagy életmentő eszköz? (ATV)
Miközben a világ egyik felén távirányítású repülőgépek veszik fel a harcot a terroristákkal, a másik fél a drónok hétköznapibb felhasználását kezdi megismerni. Mára nemcsak a hadsereg használja őket gyorsan bevethető gyilkológépekként, a drónok kereskedelmi használata is egyre jobban előtérbe kerül. A kisebb szerkezetek már akár karácsonyi ajándékként is népszerűek a vállalkozó szelleműek körében:…
dec. 29
9:18
Megszűnt a forgalomkorlátozás a barcsi határátkelőhelyen (Infostart)
Ismét beléphetnek Horvátország területére a 7,5 tonna össztömeget meghaladó járművek - tájékoztatta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata hétfő reggel az MTI-t.
dec. 29
9:27
Japán: elkülönítettek egy ebolagyanús beteget (ATV)
Egy esetleg ebolavírussal fertőzött beteget különítettek el a japán fővárosban - jelentette be hétfőn a tokiói egészségügyi minisztérium.
dec. 29
9:45
Hende: Jövőre is folytatódik a hadiipar fejlesztése (ATV)
A kormány pozitív döntésével és a szükséges mintegy 172 milliárd forintos forrás biztosításával akár már jövőre megkezdődhetnek a helikopterbeszerzések - mondta Hende Csaba az MTI-nek adott év végi interjújában. A honvédelmi miniszter azt is elmondta, hogy a csapatok és az érdekképviseletek január elején tájékoztatást kapnak a honvédségi illetményemelés részleteiről.
dec. 29
9:47
Blokkolták a Gmailt Kínában (ATV)
Blokkolták Kínában a Google Gmail levelezőprogramját, egy kínai székhelyű jogvédő szervezet hétfőn a "Kínai Nagy Tűzfalat" okolta a szolgáltatás szüneteléséért.
dec. 29
10:12
Hende: akár jövőre megkezdődhet a helikopterbeszerzés (Infostart)
A kormány pozitív döntésével és a szükséges mintegy 172 milliárd forintos forrás biztosításával akár már jövőre megkezdődhetnek a helikopterbeszerzések - mondta Hende Csaba az MTI-nek adott év végi interjújában. A honvédelmi miniszter azt is elmondta, hogy a csapatok és az érdekképviseletek január elején tájékoztatást kapnak a honvédségi illetményemelés részleteiről.
dec. 29
10:15
Közelít, már Hollandiában tarol az influenza járvány (Alternatív Energia)
Magyarországon az 51. héten csaknem 9 ezer beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel.
dec. 29
10:17
Szemtanú Ceaucescu végnapjairól (Alternatív Energia)
Ceausescu utasítására az országban röpgyűlésekel kellett szervezni, amelyeken beszédeit, irányelveit dicsérték és magasztalták.
dec. 29
10:39
Abbászék az ENSZ BT elé terjesztik a palesztin államról szóló javaslatukat (ATV)
Mahmúd Abbász palesztin elnök telefonon közölte John Kerry amerikai külügyminiszterrel, hogy az Egyesült Államok halasztási kérelme ellenére a palesztin fél már hétfőn az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé terjeszti a palesztin államiságot meghatározó dokumentumot.
dec. 29
10:41
Afganisztán: a tálibok szerint kudarc a NATO-kivonulás (ATV)
A NATO-szövetségesek számára kudarcnak és csalódásnak minősítették az afganisztáni tálibok a NATO harci alakulatainak kivonását hétfőn, a 13 éven át tartó intervenció befejeződése alkalmából tartott ünnepség másnapján.
dec. 29
10:43
Némileg erősödött a forint (ATV)
Erősödött hétfőn a forint a bankközi devizakereskedelemben, az euró jegyzése 315,35 forintra csökkent délelőtt tíz órára a kora reggeli 316,77 forintról.
dec. 29
10:51
Ki mer itt megbetegedni? - Nem megyünk táppénzre (Alternatív Energia)
dec. 29
10:53
Azok a fránya adókulcsok: lesz-e változás? (Alternatív Energia)
A vállalati profitok adóján túl a fogyasztást, forgalmat terhelő adók lesznek célkeresztben.
dec. 29
10:57
Gyurcsány DJ-nek áll: így bulizik a DK - fotók (ATV)
A DK elnöke hétfő este a Terminál étteremben lesz lemezlovas. Vágó István a Facebookra tett ki fotókat arról, hogyan készül a volt miniszterelnök.
dec. 29
11:15
Ismét felgyújtottak egy mecsetet Svédországban (ATV)
Ismeretlen elkövetők újabb mecsetet gyújtottak fel hétfő hajnalban Svédországban, négy napon belül a másodikat.
dec. 29
11:33
Zombor: tovább csökkennek a várólisták (ATV)
Január 1-jétől hatmilliárd forint áll rendelkezésre az egészségügyi várólisták további csökkentésére - közölte az egészségügyért felelős államtitkár hétfőn Budapesten, a kormányszóvivői tájékoztatón.
dec. 29
11:35
Útdíj: nem lesz csúszás (ATV)
Kurucz Éva kormányszóvivő tájékoztatása szerint nem csúszik az új autópályamatrica-rendszer bevezetése.
dec. 29
11:42
Útdíj - Így jelenik meg az új autópályamatrica-rendszer (Infostart)
A kormányszóvivő tájékoztatása szerint nem csúszik az új autópályamatrica-rendszer bevezetése.
dec. 29
11:44
BKK - Meghosszabbították a 2014-es bérletek érvényességi idejét (Infostart)
A korábbi évektől eltérően január 6-a helyett január 10-én hajnali 2 óráig lehet használni a 2014-es naptári évre szóló bérleteket. A Budapesti Közlekedési Központnak ezzel az a célja, hogy az éves bérletet használó ügyfelei kényelmesen, zökkenőmentesen vásárolhassák meg jövő évi bérletüket.
dec. 29
11:45
Útdíj: Nem lesz csúszás (Metropol)
A kormányszóvivő tájékoztatása szerint nem csúszik az új autópályamatrica-rendszer bevezetése.
dec. 29
11:51
Rágalmazás miatt eljárást indítottak Juhász Péter ellen (ATV)
Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetőjének feljelentése nyomán az ügyészség rágalmazás miatt eljárást indított Juhász Péter, az Együtt társelnöke, V. kerületi önkormányzati képviselő ellen. Juhász pedig bűnszervezetben elkövetett különösen jelentős vagyon hátrányt okozó csalás gyanúja miatt tesz feljelentést.
dec. 29
12:36
Megszületett a jövő évi bérmegállapodás, a minimálbér 105 ezer forint lesz (Infostart)
Jövőre az eddigi bruttó 101.500 forint helyett 105 ezer forint lesz a minimálbér, a garantált bérminimum összege 122 ezer forint, a vállalkozási szférának ajánlott béremelés mértéke pedig 3-4 százalék. A jövő évi bérmegállapodást a kormány nevében Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter írta alá a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek vezetőivel hétfőn.
dec. 29
12:45
Jövőre 105 ezer forintra nő a minimálbér (ATV)
Jövőre 105 ezer forint lesz a minimálbér, a garantált bérminimum összege 122 ezer forint, a vállalkozási szférának ajánlott béremelés mértéke pedig 3-4 százalék.
dec. 29
12:47
Lavrov: jövőre megoldódhat az ukrán válság (ATV)
A következő évben valós esély van az ukrán válság megoldására - jelentette ki hétfőn Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.

Keresés