2015. január 2. péntek

jan. 2
5:45
Az év emberei a világpolitikában (Alternatív Energia)
Továbbra is Angela Merkel határozza meg az Európa-politikát – Putyin ismét középpontban volt.
jan. 2
5:47
Hideg fejjel hozott döntéseket (Alternatív Energia)
Margaret Thatcher naggyá akarta tenni Britanniát – A Vaslady nem bánt meg semmit sem.
jan. 2
5:49
Bankpánik fenyeget Görögországban (Alternatív Energia)
Pénzügyi apokalipszist okozhat Athén számára a belpolitikai válság.
jan. 2
5:51
Abbász tovább próbálkozik (Alternatív Energia)
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa elutasította a palesztin állam elismertetése ügyében kidolgozott jordániai határozattervezetet.
jan. 2
5:53
Megbékélésre szólított fel Ferenc pápa (Alternatív Energia)
Állam- és kormányfők újévi üzenetei - A gazdasági fellendülésben bizakodnak az európai vezetők.
jan. 2
5:55
Válaszol: Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke (Alternatív Energia)
jan. 2
5:57
Becsődölt az Ebola-szűrés (Alternatív Energia)
Egy Ebola fertőzéssel Londonban kezelt ápolónőt továbbengedtek a londoni Heathrow repülőtéren.
jan. 2
5:59
Tolnay Klárira emlékeztek tavaly (Alternatív Energia)
Tolnay Klárira emlékezett tavaly több mint hetven rendezvény.
jan. 2
6:03
Hacsek és Sajó örök (Alternatív Energia)
Szilveszteresti szörfölés az óévtől az újévig Bagi-Nacsán és Sas-kabarén át.
jan. 2
6:05
Közelkép - Az Amadinda jobban teljesít (Alternatív Energia)
" Mélyek és könnyedek egyaránt tudnak lenni."
jan. 2
6:07
Németország világbajnok Brazíliában (Alternatív Energia)
2014-es múltidéző – Július.
jan. 2
6:09
Róluk beszélhetnek majd 2015-ben (Alternatív Energia)
Óriási a versengés a nagy csapatok között a legtehetségesebbeknek vélt tinédzserekért.
jan. 2
6:11
Szalay már itthon, Bunkoczi kórházban (Alternatív Energia)
Bunkoczi László: „Nem az a kérdés, hogy folytatom-e a versenyzést, hanem csak az, hogy mikor."
jan. 2
6:27
Útdíj: reptérnél 500 méter miatt kell éves matricát venni (ATV)
500 méteres úthasználat miatt kell fizetniük éves matricadíjat azoknak, akik akár csak egyszer is kimennek a Liszt Ferenc Repülőtérre.
jan. 2
6:45
Hűségesküt tett Putyinnak 20 ezer muszlim harcos (ATV)
A NATO-val mint potenciális ellenséggel számol a Kreml aktualizált katonai doktrínája, amelyet a közelmúltban publikáltak. Eközben Ramzan Kadirov csecsen elnök vezetésével több tízezer speciálisan kiképzett harcos jelentkezett önkéntesnek, hogy Putyin főparancsnoksága alatt megvédje Oroszországot bármilyen támadástól. A Kreml szerint az orosz biztonságot inkább veszélyezteti a balti államok NATO-…
jan. 2
7:39
„A gazdaságban galambok leszünk, a védelemben sasok” (ATV)
A magyarországi nyilvánosságban a miniszterelnök az első számú kedvezményezett. Ott szólal meg, ahol akar. Orbán Viktor tavalyi megnyilatkozásaiból az is kiderül, hogy melyik médiumban nem akart megszólalni.
jan. 2
7:57
Május óta csaknem száz törvényt fogadott el az Országgyűlés (ATV)
Kilencvenhét törvényt fogadott el 2014. májusi megalakulása óta a parlament.
jan. 2
8:15
Négyszer rengett a föld Nógrádban, a tűzoltóknak is volt dolguk (ATV)
Nógrád megye területének nagy részén érzékelhető volt a négy január 1-jei földrengés: 11 épületben keletkezett kár, a tűzoltóknak egy esetben kellett intézkedniük – közölte a Nógrád megyei katasztrófavédelem szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
jan. 2
8:33
Borsodban az országos átlag duplája a csecsemőhalálozás aránya (ATV)
Az országos átlag kétszerese, 9,06 ezrelék az egy éven aluli csecsemők halálozási aránya Borsod-Abaúj-Zemplénben - írta az Észak-Magyarország.
jan. 2
8:35
Úgy néz ki, Gerrard távozik a Liverpooltól (ATV)
Nem hosszabbítja meg szerződését, és az idény végén távozik az FC Liverpooltól Steven Gerrard, aki brit sajtóértesülések szerint már pénteken bejelenti, hogy távozik az angol labdarúgó bajnokság élvonalában szereplő klubtól.
jan. 2
8:45
Tűzhalál a VII. kerületben, egy nő az áldozat(Fotók!) (Alternatív Energia)
jan. 2
8:47
Szíria: 2014 volt a legvéresebb év (Alternatív Energia)
Több mint 76 ezer ember veszítette életét tavaly a polgárháborúban.
jan. 2
8:49
Hillary Clinton legyőzné Jeb Busht (Alternatív Energia)
George H.W. Bush fia minden bizonnyal indul a republikánus elnökjelöltségért.
jan. 2
8:51
Több száz menekültet hagytak magukra olasz vizeken (ATV)
Legalább négyszáz illegális bevándorlót hagyott magára egy embercsempész hajó legénysége Olaszország partjainál.
jan. 2
9:03
Kísértethajók az olasz partoknál (Alternatív Energia)
A bárkát a legénysége magára hagyta, fedélzetén több mint 400 menekülttel.
jan. 2
9:05
Etikai kódex készül a HÖOK-nál (Alternatív Energia)
Az új vezető szerint mindent meg kell tenni azért, hogy ne fordulhassanak elő többé gólyatábori erőszakos cselekmények.
jan. 2
9:09
Ónos eső és havazás jön! (ATV)
Több megyére és a fővárosra az ónos eső, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére a havazás veszélye miatt adott ki elsőfokú figyelmeztetést péntekre az Országos Meteorológiai Szolgálat.
jan. 2
9:39
Etikai kódex készül a HÖOK-nál (Metropol)
Szakmai-etikai charta kidolgozása kezdődött meg a HÖOK-nál, a magatartásmintákat rögzítő dokumentumot februárban fogadhatják el.
jan. 2
9:57
Egy órát is késhetnek a vonatok (Alternatív Energia)
Ismét elromlottak a biztosítóberendezések.
jan. 2
10:03
Ketten megsérültek egy kecskeméti lakástűzben (ATV)
Egy gyermek és egy felnőtt megsérült, amikor kiégett egy lakóház egyik negyven négyzetméteres lakása pénteken Kecskeméten - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóreferense az MTI-t.
jan. 2
10:12
Ennyi törvényt fogadott el megalakulása óta a parlament (Infostart)
Csaknem száz törvényt fogadott el 2014. májusi megalakulása óta az Országgyűlés.
jan. 2
10:30
Indul a Magyar Íróképző újabb tanfolyama (Infostart)
Január közepén indul a Magyar Íróképző tizedik intenzív tanfolyama Budapesten, amelynek célja, hogy irányt mutasson az írni vágyóknak vagy az első könyves sikerükön, netán kudarcukon átesetteknek.
jan. 2
10:39
Korrupció gyanúja miatt leváltották a kínai külügyminiszter-helyettest (ATV)
Leváltották posztjáról Csang Kun-seng kínai külügyminiszter-helyettest fegyelemsértés gyanúja, azaz vélhetően korrupciós vádak miatt - közölték hivatalos források pénteken.
jan. 2
10:41
Két hét múlva startol a Budapest-Bamako-rali (ATV)
Az ebola-járvány és más nehézségek ellenére két hét múlva elrajtol a hagyományos Budapest-Bamako futam - tudatták a raliverseny szervezői az MTI-hez eljuttatott közleményükben.
jan. 2
10:57
Internet-szabadság: Magyarország előzi Amerikát (ATV)
Magyarországon tavaly egy fokozatot romlott az internet-szabadság helyzete. Ezt állapítja meg a Washington Post felmérése, amely összesen 65 államban vizsgálta, mennyire lehet szabadon hozzáférni a világhálón rendelkezésre álló információkhoz.
jan. 2
10:59
Veszprémi időközi: Karancsi Tibort indítják a szocdemek (ATV)
A szocdemek elnöke, Schmuck Andor szombaton, rendkívüli sajtótájékoztatón fogja bemutatni a jelöltet.
jan. 2
11:06
Új elnök a HÖOK-élén: februárra etikai kódex készül (Infostart)
Szakmai-etikai charta kidolgozása kezdődött meg a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájánál (HÖOK), a magatartásmintákat rögzítő dokumentumot februárban fogadhatják el. Erről Gulyás Tibor, a HÖOK január 1-én hivatalba lépett új elnöke beszélt az MTI-nek adott interjúban, kitérve arra is, hogy a charta létrejöttét a gólyatábori történések is időszerűvé tették. A kidolgozáskor az ombudsmani…
jan. 2
11:15
Merkel látogatásához igazítják a következő óriástüntetést (ATV)
Február 1-jén délutánra, a Kossuth térre szervez tüntetést két Facebook-csoport: az internetadó-tüntetésről és a magánynyugdíj-tüntetésről ismert "Százezren az internetadó" ellen valamint a "60 ezren a Magánnyugdíjukért" Facebook-csoport.
jan. 2
11:33
Schwezoff Dávid azonnali visszahívását sürgetik (ATV)
A Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) 25 képviselője írta alá azt a levelet, melyben Schwezoff Dávidnak, a hitközség ügyvezető igazgatójának azonnali visszahívását kérik.
jan. 2
11:51
Most már biztos, hogy Gerrard távozik a Liverpooltól (ATV)
Nem hosszabbítja meg szerződését, és az idény végén elhagyja az FC Liverpoolt a csapatkapitány Steven Gerrard.
jan. 2
12:03
Az tüntetés a BKK járatait is érinti, déltől várható korlátozás (Alternatív Energia)
jan. 2
12:09
Tömegtüntetés az Operánál - az ATV élőben közvetít (ATV)
A 2012-es alkotmányozás elleni tömegtüntetés harmadik évfordulójára szerveznek demonstrációt az Opera elé. Az eseményt az ATV és az atv.hu élőben közvetíti.
jan. 2
12:36
Borsodban az átlag duplája a csecsemőhalálozási arány (Infostart)
Az országos átlag kétszerese, 9,06 ezrelék az egy éven aluli csecsemők halálozási aránya Borsod-Abaúj-Zemplénben - írta az Észak-Magyarország pénteken, a megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szervének adataira hivatkozva.
jan. 2
12:54
Patyi András: Jól vizsgázott az új választási törvény (Infostart)
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke szerint jól vizsgázott a 2013-ban elfogadott új választási eljárási törvény, alkalmas volt arra, hogy a jogszabály alapján tiszta választásokat bonyolítsanak le.
jan. 2
13:03
Verekedés, molesztálás és eltűnt kabátok a Music Fm buliján (ATV)
Több embert megvertek a biztonságiak, valamint kabátok és pénztárcák tűntek el Music Fm és a Lights Off közös szilveszteri buliján – írja beszámolókra hivatkozva az Index.
jan. 2
13:05
Gyengül a forint: 319 az euró (ATV)
Nekiestek a forintnak a piaci szereplők, aminek a hatására az euróval szembeni jegyzések megközelítették a 319-es szintet, míg a dollárral szemben újabb sokéves mélypontra zuhantak a jegyzések – írja a Portfolio.
jan. 2
13:33
Nyolcszázmillió forintos kormányzati támogatást kapott Veszprém (Alternatív Energia)
Az összeg nagy részét utcák, közterületek felújítására fordítják.
jan. 2
13:35
Új országot építünk! Tüntetés hatkor az operánál (Alternatív Energia)
Eddig 11 ezren jelezték részvételüket a Facebook-on.
jan. 2
13:39
Útdíj: A DK szerint Tarlós hazudott (ATV)
A Demokratikus Koalíció (DK) a Fővárosi Közgyűlés következő ülésén kezdeményezi, hogy a főváros szólítsa fel a kormányt az útdíj megszüntetésére.
jan. 2
13:39
Péntek-szombat: 22 óráig esti síelés Visegrádon (Síelők)
Kiváló hóágyús csapatunknak köszönhetően rekord idő alatt készültek el pályáink, gyakran emberfeletti munkával, így már összes hóágyúzott pályánk üzemel a hozzájuk tartozó liftekkel együtt. Ennek köszönhetően pénteken és szombaton is villanyfény mellett lehet síelni 22 óráig.

Keresés